Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ANARCHIZMUS MEXIKÓBAN - RICARDO FLORES MAGÓN ÉLETE

2014.03.22

 

       
 
Ricardo Flores Magon a mexikói forradalom jelentős anarchista teoretikusa, újságírója, agitátora és szervezője volt. Mexikón kívül szinte teljesen ismeretlen a neve, még anarchista körökben is. Pedig Magon igazán fontos és érdekes anarchista militáns volt, akinek írásai és gyakorlati tevékenysége jelentős hatást gyakorolt a mexikói forradalom menetére. Az általa vezetett abszurd nevű Mexikói Liberális Párt (Partido Liberal Mexicano, PLM), amely valójában ízig-vérig anarchista forradalmi csoport volt, fontos szerepet játszott a Baja California-i kommünben, amely az ukrajnai mahnovscsina (1918-1922) és a spanyol polgárháború időszakának anarchista kommunái (1936-1938) mellett mindmáig a legjelentősebb ilyen forradalmi kísérletnek számít.
Flores Magon 1874. szeptember 16-án született az Oaxaca állambeli San Antonio Eloxochitlanban. Anyja mesztic, apja zapotec indián volt, egy azok közül, akik a végsőkig ragaszkodtak a közös, tulajdon nélküli ősi indián földműveléshez. A család később Mexico Citybe költözött, ahol Ricardo, és két testvére Jesus és Enrique az iskoláit végezte. Ricardo már iskoláskorában részt vett élete első tüntetésén Porfirio Díaz diktatúrája ellen. Zendülés vétségéért ekkor öt hónapos börtönbüntetést kapott. A következő évben, 1893-ban egy ellenzéki lap, az El Democrata készítőihez csatlakozott, de a lapot hamarosan betiltották, és szerkesztőit letartóztatták, Flores Magon azonban szerencsésen elmenekült. 1895-ben jogászként végzett, de a joggyakorlat helyett a Díaz-diktatúra elleni politikai harcnak szentelte magát. Miután megismerkedett Row, Malatesta és Kropotkin írásaival, Flores, testvérével, Jesusszal létrehozta lapját, a Regeneraciónt, amelynek első száma 1900 augusztusában jelent meg. Az újság rövid idő alatt radikalizálódott, és az év végén már teljes nyíltsággal támadta a Díaz-kormányt.
1901 februárjában Flores Magon részt vett a Liberális Klubok kongresszusán San Luis Potosíban, és itt találkozott először későbbi hűséges harcostársával, Librado Riverával. Camillo Arriaga kezdeményezésére - akinek apja gazdag ezüstbánya-tulajdonos volt - Mexikó-szerte létrejöttek a Liberális Klubok. Arriagát, aki foglalkozására nézve bányamérnök volt, Díaz mozdította el szenátori tisztségéből. Ezeknek a kluboknak fő célja az egyre erősebbé váló egyház elleni küzdelem volt. De míg a kongresszus többi küldötte csak antiklerikalizmusát hangoztatta, addig Flores Magon a Díaz-rendszer egészét támadta meg, a kormányt „rablótanyának” nevezve. A kormány válasza nem sokat késett: májusban Jesus Magonnal együtt letartóztatták és egyévi börtönbüntetésre ítélték az „elnök sértegetése” miatt. Ugyanekkor a Liberális Klubokat is szétverte a rendőrség, tagságuk nagyrésze szintén börtönbe került. Flores Magon azonban a börtönben is megtalálta a lehetőséget hogy cikkeit kicsempésztesse a külvilágba; ezek a cikkek folyamatosan megjelentek az Enrique Magon által tovább szerkesztett Regeneraciónban, amelyet illegálisan nyomtattak. Szabadulása után Flores Magon megalapította új lapját, egy Díaz-ellenes vicclapot, az El Hijo del Ahuizote-t, amelyet hamarosan szintén betiltottak, és Florest - Enriquevel és Librado Riverával együtt - újra letartóztatták, ezúttal a „hatóságok kigúnyolásának” vádjával. Újabb öt hónap volt az ítélet. 1903 júniusában a mexikói legfelsőbb bíróság rendeletben tiltotta meg bármilyen Flores Magontól származó írás bárhol való publikálását. Miután minden tevékenységet lehetetlenné tettek számára, számos más mexikói ellenzékihez hasonlóan Flores Magon is az Egyesült Államokba menekült. Számos közeli elvtársa követte példáját, így Enrique Magon, Librado Rivera, Juan Sarabia és Antonio Villareal. (Ekkor másik testvére, Jesus már kiegyezett a rendszerrel, és Mexikóban ügyvédi irodát nyitott.)
Néhány hónap fizikai munka után elegendő pénzt gyűjtöttek össze, hogy 1904 novemberében újra beindíthassák a Regeneraciónt, amelyet Flores Magon és Librado Rivera szerkesztett. 1905 szeptemberében Magon - Villareal, Sarabia, E. Magon és Rivera részvételével - megalakította a Junta Organizadora del Partido Liberal Mexicano nevű csoportot, amelynek jelmondata „reform, szabadság, igazság” lett. St. Louisban Magon és elvtársai szoros kapcsolatot alakítottak ki olyan szervezetekkel, mint a Western Federation of Miners és az Industrial Workers of the World (IWW), valamint olyan militánsokkal mint Emma Goldmann és Florencio Bazara (Malatesta egykori harcostársa). Goldmannal Magon különösen szoros barátságot kötött. A csoport a Regeneración számos példányát postázta Mexikóba, ahol ezek kézről-kézre jártak. Még Zapata is visszaemlékezett később, hogy mekkora hatással volt rá ez az újság. A PLM sokkal inkább a radikális aktivisták szervezőközpontjaként működött mint politikai pártként, és ilyen is maradt egészen 1918-ig, amikor vezetőinek letartóztatása miatt feloszlott.
A párt megalapítása után egy hónappal újabb nehézségek következtek: ezúttal a hírhedt Pinkerton-iroda magánzsarui törtek be a Regeneración szerkesztőségébe, elrabolták az újság kinyomott példányait és a felszerelést. Flores Magont és Juan Sarabiát ismét letartóztatták. Óvadék ellenében szabadlábra helyezték őket, ám ekkor - attól félve, hogy az USA kormánya kiadja őket Mexikónak - a kanadai Torontóba menekültek. Magon fejére az USA húszezer dolláros díjat tűzött ki. 1906-ban - Magon kanadai emigrációja alatt - adták ki a PLM programját.
Habár számos reformista vonást is találhatunk még benne, ez a program akkor kifejezetten radikálisnak számított, és jóval messzebbre ment el, mint később a híres-hírhedt 1917-es mexikói alkotmány. Ez a dokumentum, amely a mexikói liberálisok szélső baloldalának állásfoglalása volt „mint mérföldkő jelent meg R. F. Magon fejlődésében az anarchizmus, a kapitalisták és földbirtokosok kisajátítását célzó erőszakos társadalmi forradalom szükségességének felismerése felé”
A program - többek között - tartalmazta a halálbüntetés eltörlését, a kötelező katonai szolgálat megszüntetését, a világi oktatás bevezetését, a nyolcórás munkaidő bevezetését, a gyermekmunka betiltását, a peón-adósságok eltörlését, a falusi földközösségek visszaállítását és az indián népek védelmét.
1906 szeptemberében Magon titokban El Pasóba utazott, és megkezdte a Díaz-kormány elleni fegyveres felkelés szervezését. Először a Coahuila állambeli Jimenez város főterét foglalta el mintegy harminc fegyveres összeesküvő, ám a szövetségi csapatok megfutamították őket. Négy napra rá háromszázan támadták meg a veracruzi Acayucant, de kénytelenek voltak ismét visszavonulni, mivel nem volt elegendő fegyverük. Számos hasonló akció jelezte a magonisták tevékenységét Mexikó északi részein. Ekkorra a PLM-nek már 44 titkos gerillaegysége volt, amelyek nagyrészt proletár önkéntesekből és az illegális Liberális Klubok tagságából verbuválódtak. Az országban egyre inkább izzott a proletárok elégedetlensége. Az illegális Regeneración mintegy 20 - 30 ezer példányban terjedt földalatti csatornáin. Ezek az fejlemények mind a mexikói, mind az amerikai kormányt szerfölött idegesítették. Mint az USA mexikói nagykövete írta a külügyminisztériumhoz küldött jelentésében a PLM „zavarja” Díazt, „sérti az USA üzleti érdekeit” és „támogatja az anarchizmust”.  A felkelések és sztrájkok egyre inkább megrázták a Díaz-rendszert. Az oly sokáig hallgatásra kényszerített emberek elkezdtek beszélni egymással. A rendszer válasza nem késett: országszerte megkezdődött a liberális és proletárszervezetek szisztematikus üldözése. Ezt kiegészítve az USA hatóságai is hajtóvadászatot kezdtek Magon és elvtársai ellen. Miután sokszor hajszálon múlt az elfogása 1907 tavaszán Magon Los Angelesbe érkezett, ahol csatlakozott Villarealhoz és Riverához. Júniusban illegálisan jelent meg az új forradalmi újság, a Revolucion első száma. Augusztusban mindhármukat elfogták a Díaz-rendszer által a PLM aktivisták nyomon követésére felbérelt Furlong Detektíviroda pribékjei. A következő hónapban a bíróság bűnösnek mondta ki őket a semlegességi törvény megsértésében és Arizonába deportálták őket. A börtönből Magon újabb felkelések tervét csempészte ki, és 1908 júniusában a PLM csoportjai újabb támadásokat indítottak a rendszer ellen Baja California, Coahuila és Chihuahua államokban. Sajnos akárcsak két évvel korábban, ezek a felkelések is rendre elbuktak, és az elnyomás egyre fokozódott. Eközben Magon, Villareal és Ribera még mindig az USA börtönhatóságának vendégszeretetét élvezték, de mégis sikerült megjelentetniük „Kiáltvány az amerikai néphez” című kiáltványukat a Mother Earth 1908 februári számában:
„Mi az, amit akarunk? A PLM 1906 júliusi programja összefoglalja céljainkat és követeléseinket...
Kenyeret akarunk mindenkinek. Abszurdnak tartjuk, hogy míg néhány ember birtokolja a földet, addig a többségnek még annyi sem jut, ahol álomra hajthatná a fejét. Követeljük, hogy a föld legyen mindenki számára éppolyan természetesen elérhető mint ahogy a levegő, a fény, a napsugarak minden lény számára azok. Abszurdnak tartjuk, hogy azok, akik nem gürcölnek és termelnek semmit remekül élnek a gürcölők munkájából, akiknek viszont csak a nyomorúság jut az életből...
Úgy látjuk, hogy a politikai értelemben vett szabadság csak egy szép hazugság mindaddig, amíg nincs szabadság gazdasági értelemben, és nem effelé a szabadság felé haladunk. Szükségesnek tartjuk, hogy Mexikó proletariátusa megszervezze magát, és így képes legyen részt venni a gigantikus harcban, amely egyedül képes a világ proletariátusát felszabadítani, a harcban, amely egyszer - talán nem is sokára - ennek a földnek minden javát minden emberi lény kincsévé teszi.”
Nyilvánvaló, hogy a PLM vezetéséből csak Flores és Enrique Magon, valamint Librado Rivera nevezhető anarchistának, míg a többiek (Villareal, Sarabia vagy Camillo Arriago) megmaradtak liberálisoknak. (Villareal később rendíthetetlen konstitucionalista lett.) Habár magát még mindig „liberálisnak” nevezte Magon teljesen tisztában volt vele, hogy mind gyakorlata mind elképzelései anarchisták. Egy 1908-ban a börtönből írt levelében kifejti:
„Ha a kezdetektől fogva anarchistának neveztük volna magunkat, akkor senki sem figyelt volna ránk. De anélkül, hogy anarchistának hívtuk volna magunkat az emberek gondolataiba gyűlöletet csepegtettünk a tulajdonos osztály és az állam felé.
Mindez csak taktikai kérdés.
A forradalom földet kell, hogy adjon az embereknek hogy ne csalódjanak. Biztosítani kell számukra a gyárak, bányák stb. közösségi tulajdonát. És azért, hogy ne legyen mindenki ellenünk a forradalom folyamán is egy ideig még liberálisnak kell neveznünk magunkat, mialatt a valóságban anarchista propagandát végzünk és anarchista törvényeket hajtunk végre.”
Ahogyan az orosz forradalom folyamán a bolsevikok kiadták a „Minden hatalmat a szovjeteknek!” jelszót és földosztást hirdettek a proletárok támogatásának elnyerésének érdekében, de evvel csak egy államkapitalista diktatúrát vezettek be, úgy Flores Magon a liberalizmus jelszavával a liberter szocializmusért harcolt.
Miután Magon, Rivera és Villareal letöltötték 18 hónapos börtönbüntetésüket 1910 augusztusában újra Los Angelesbe érkeztek. Azonnal hozzákezdtek a harmadik fegyveres felkelés megszervezéséhez. Mexikóban a helyzet újra pattanásig feszült. A parasztok elégedetlensége ismét kitörőben volt, miután a szövetségi csapatok leverték azt az 1500 peónt akik megszállták és négy napig uralmuk alatt tartották a yucatani Valladoid városát. A következő hónapokban számos, a PLM által szervezett helyi felkelés tört ki. 1910 októberében adta ki a párt az új jelszót: Tierra y Libertad! - Föld és Szabadság! Mint Magon írta a Regeneración szerkesztőségi cikkében: „A Föld! - kiáltotta Row, a Föld! - kiáltotta Ferrer, a Föld! - kiáltja a mexikói forradalom.” A következő hónapban egy liberális földbirtokos, Francisco Madero felkelésre szólította fel a mexikói népet a gyűlölt rezsim ellen. Ezt tartja a burzsoá történetírás a mexikói forradalom kezdetének. Magon azonban jól látta a Madero hirdette „forradalom” korlátait:
„...a kormányok feladata, hogy minden más jog elé helyezzék a magántulajdon jogát. Ne gondoljátok, hogy Madero a proletárok érdekében majd megtámadja ezt a jogot. Nyissátok ki a szemeteket! Emlékezzetek az örök igazságra: a proletárok csak saját maguk szabadíthatják fel magukat!” (Regeneración, 1910 december)
A PLM tagjaival már egy korábbi körlevél tudatta, hogy a párt nem kíván szövetségre lépni Madero támogatóival. A PLM, mint a körlevél leszögezte „politikai és gazdasági szabadságot akar, a földek felosztása, a fizetések emelése és a munkaidő csökkentése, az egyház állami és magánéleti hatalmának megszüntetése által. A Madero-párt csak politikai szabadságot akar, miközben a földet a kapitalisták tulajdonában hagyja, a dolgozók továbbra is az igavonó barom életét élik és az egyház tovább terrorizálja az embereket.”
Magon meg volt győződve róla hogy a politikai forradalom önmagában csak egy hazugság, és csupán az egyik elnyomást cseréli fel egy másikkal. A Díaz-rendszer megbuktatása önmagában még nem elégséges, szociális forradalomra van szükség:
„A politikai szabadságnak csak a gazdasági szabadsággal együtt van értelme. Most a gazdagok élvezik a gazdasági szabadságot, és így kizárólag ők profitálhatnak a politikai szabadságból is.” (Regeneración, 1910 dec. 24.)
Magont ekkoriban számos csapás érte. Villareal és Sarabia szakítottak a PLM-el és beálltak Madero támogatói közé. Janos városának ostromakor pedig elesett régi harcostársa, a fegyveres felkelésekben irányító szerepet vállaló Praxedis Guerrero anarchista költő.
Az 1911-es év elején a PLM egységei jelentős aktivitást fejtettek ki az ország északi részén, mindenekelőtt Baja California és Sonora államokban. Májusban azonban a helyzet megváltozott: Madero és Díaz békeszerződést írtak alá egymással. Díaz lemondott, és evvel a Madero által elképzelt „forradalom” véget is ért. Magonék számára azonban még csak ekkor kezdődött el. Kitört az elkerülhetetlen fegyveres harc a magonisták és Madero erői között. Magon így vázolta a helyzetet egy levelében: „A PLM nem köt kompromisszumot sem Díazzal, sem Maderoval. A békeszerződés nem fogja megállítani a PLM forradalmi tevékenységét, de a Maderótól független többi forradalmi erőét sem. Maderonak semmi köze a forradalomhoz, ő csupán a saját embereinek a vezetője. A PLM-nek minden mexikói államban vannak erői, és teljesen ellenőrzése alatt tartja Baja California állam északi részét. A mi forradalmunk nem politikai, hanem szociális forradalom.”
Madero Sarabiát és Jesus Magont küldte Los Angelesbe hogy tárgyaljanak Magonnal és vessenek véget a fegyveres felkelésnek, de nem jártak sikerrel. Magon hajlíthatatlan volt. Amíg nem a kizsákmányoltak kezébe kerül a termelés a harc folytatódik.
Madero tárgyalási kísérleteivel párhuzamosan egyre jelentősebb erőket vetett be a lázadók ellen Mexikóban is. Június végén Sonorában elfogtak és kivégeztek 28 anarchista gerillaharcost, majd a szövetségi csapatok parancsot kaptak Baja California pacifikálására, a forradalmi erők felszámolására. Mivel a magonisták a magántulajdon ellen támadtak Madero a magántulajdon védelmének nevében próbálta meg őket kiirtani. Díaz örököse számolatlanul küldte börtöneibe a magónista harcosokat.
1911 áprilisában a még mindig Los Angelesben tartózkodó vezetők - Flores és Enrique Magon, A. Araujo, A. Figueroa és L. Rivera - kiáltványban fordultak a „világ munkásaihoz”. Ebben rámutattak, hogy Mexikó kizsákmányoltjai négy hónap óta fegyveres harcot folytatnak kizsákmányolóik ellen a vörös zászló alatt. A felkelés támogatására hívtak fel mindenkit, „aki tudja, hogy a munkások felszabadítása csakis a munkások műve lehet, akik meggyőződtek a közvetlen akció szükségességéről, aki elutasítja a magántulajdon 'szent' jogát, aki nem azért fog fegyvert hogy bármiféle új urat juttasson hatalomra, és le akarja rombolni a bérrabszolgaság börtönét.” A PLM ilyen forradalmárok szervezete volt. Nem azért harcoltak, hogy „Porfirio Díaz diktatúráját egy új hatalommal váltsák fel. A PLM kifejezett célja hogy a földet és a termelőeszközöket a termelők kezébe adja, Mexikó minden kizsákmányolt lakójának nemi megkülönböztetés nélkül.”
A kiáltvány minden közösséget elutasít Madero pártjával, Maderoéval, aki millióit a birtokain robotoló peónok véréből és verítékéből harácsolta össze. A Madero-párt egy egyszerű konzervatív politikai párt, amelynek fő célja a polgári köztársaság, a magántulajdon védelme - írja a kiáltvány, és felhívja a világ proletárjait a mexikói forradalmi erők támogatására.
1911 szeptemberében ugyanez a csoport újabb kiáltvánnyal jelentkezett. Néhány idézet jól bemutatja a PLM fejlődését a liberter szocializmus felé.
„A magántulajdon megszüntetése feleslegessé teszi az államot, amelynek a feladata az, hogy megakadályozza a kizsákmányoltak lázadását a tulajdonosok osztálya ellen. Elveszti majd értelmét az egyház, amelynek célja nem más, mint a kizsákmányolás elleni lázadás szellemének elfojtása az elnyomottakban beletörődésről, türelemről és alázatról papolva...Tőke, Állam, Egyház - itt a szentháromság, amely ezt a világot paradicsommá teszi azok számára, akik csalással és erőszakkal szerzik meg vagyonukat a munkások nemzedékeinek nyomorúságos élete, szenvedése árán; de pokollá azok számára, akik erejükkel vagy eszükkel végzik robotolnak, mozgásban tartják a gépezetet, építik a házakat, szállítják a termékeket. Az emberiség két osztályra szakadt, amelyeknek érdekei tökéletesen ellentétesek - proletariátusra és burzsoáziára...
Mexikóiak! A PLM leszögezi, hogy minden emberi lénynek, pusztán mert a világra jött elidegeníthetetlen joga, hogy élvezze létét, és mindazokat a lehetőségeket, amelyeket a modern civilizáció kínál neki, hiszen ezeket a lehetőségeket a munkásosztály erőfeszítései és szenvedése hozta létre.
Vissza kell szereznünk mindent, ez a forradalmunk célja. Nem csak a földeket, hanem mindent, az ipart, a bányákat, az öntödéket...vissza kell venni a termelőknek. Ezek mindenki tulajdonai, nemi különbségek nélkül.
Szabadság és jólét - ezek a céljaink. Nem kell több erőfeszítés, mint amit az állam úgyis elvár tőletek, csak más irányban kell kifejteni, és visszavehetitek a gazdagoktól ami titeket illet. Válasszatok! Egy új kormányzat - ami egy új elnyomás csupán - vagy mindennek a visszavétele, elpusztítása minden gazságnak, legyen az egyházi, állami vagy bármi egyéb. Föld és Szabadság!”
Ugyanebben a hónapban - 1911 szeptemberében - született egy másik fontos írás. Ebben Magon azoknak az egykori harcostársainak a kritikájára válaszol, akik azt állították, hogy a mexikói nép még nem érett meg sem a szocializmusra, sem az anarchizmusra. Válaszában rámutat, hogy a mexikóiak alapvetően gyűlölik az elnyomást és a burzsoáziát, hogy a kölcsönös segítség és a közösségi tulajdon volt az indián közösségek létének alapja, mielőtt „a politikai és pénzbanditák elrabolták tőlük a földeket, az erdőket, mindent.” (Regeneración, 1911. szept. 2.)
1911 októberében Madero lett a Mexikói Köztársaság elnöke. Novemberben újabb lázadás tört ki, ezúttal Emiliano Zapata vezetésével, aki novemberben közzétette az Ayalai Tervezetet. Zapata átvette a PLM jelszavát: „Tierra y Libertad!”, és programjának számos egyéb eleme is a magonistáktól ered. Az összes felkelő erő közül a magonisták a zapatistákkal teremtettek szoros kapcsolatokat.
„A zapatisták és a liberálisok együtt harcolnak. Mindkét csoport a közvetlen akciót alkalmazza, habár a zapatisták még hisznek egy kormányzat szükségességében. Akárcsak mi, ők is porrá égették a tulajdoni lapokat és a hatósági feljegyzéseket, okiratokat, kihajították a tulajdon jegyeit...jól együtt tudunk működni velük.”
Persze Zapata agrárszocialista volt, és nem - mint azt látni szeretnénk - anarchista.
1912 júniusában Flores Magon és három elvtársa újra börtönbe került a semlegességi törvény megsértése miatt. A huszonhárom hónapos ítélet kihirdetésekor az anarchisták tömegtüntetést rendeztek a bíróság épülete elött. A rendőrség megtámadta a tiltakozókat és sokat közülük letartóztatott. Míg Magon és társai börtönben voltak a Regeneraciónt A. P. Araujo, Alberto Tellez, Teodoro Gaitan és az angol W. C. Owen szerkesztették. Mexikóban pedig ebben az időben is tovább folytatódtak az erőszakos föld- és gyárfoglalások.
1914 januárjában Magon, Librado és Enrique Magon kiszabadultak a McNeil Island Börtönből és újra részt vehettek a harcban. A PLM vezetése ekkoriban egy kommunában élt egy kis farmon Los Angeles külvárosában. Az év végére pénzhiány miatt kénytelenek voltak felfüggeszteni a Regeneración kiadását. 1916 februárjában a Magon testvéreket újra letartóztatják. A feljelentő ezúttal az Egyesült Államok Postai Hatósága, a vád: gyilkosságra, gyújtogatásra és hazaárulásra bujtogató anyagok és üzenetek postai úton való elküldése. Az óvadékot Berkman és Emma Goldman tette le értük. Ekkorra már Maderót megölték, és egy másik nagybirtokos, Venustiano Carranza lett a Mexikói Köztársaság új elnöke. 1916-ban újra megjelent a Regeneración, amelyben Flores Magon éles hangú cikkekben támadta a Carranza-rezsimet. Különös figyelmet fordított arra, ahogy Carranza felhasználta a városi munkásokból szervezett „Vörös Zászlóaljakat” a zapatisták ellen vívott harcában. Magon így fordult a munkásokhoz: „Mikor fegyvert fogtok a földek munkásai ellen, saját magatok ellen is támadtok egyben. A kizsákmányoltak érdekei megegyeznek, függetlenül attól, hogy azok ekét vagy kalapácsot használnak. Büntetlenül lemészárolhattátok proletártestvéreiteket, a zapatistákat vagy a PLM anarchistáit; de ezzel csak ellenségeteket, a burzsoáziát erősítettétek meg.”
Elhatalmasodó cukorbaja és romló látása ellenére testvére és Librado segítségével többé-kevésbé folyamatosan működtetni tudta a Regeneraciónt. 1918 márciusában Libradóval kiadták a „világ munkásaihoz és anarchistáihoz” szóló kiáltványukat, amelyben rámutattak, hogy a „régi társadalom” végnapjait éli, és mindenkit mozgósítani próbáltak az elnyomás által kiváltott harag és elégedetlenség lángjainak szítására. Még ebben a hónapban újra letartóztatták őket, és Magont kémkedés vádjával huszonkét év börtönre ítélték. A börtönben amúgy is gyenge egészségi állapota még tovább romlott, nem utolsósorban az orvosi ellátás minimumának hiánya miatt. 1920-ban a mexikói kormány alamizsnaként - és taktikai okokból - pénzjáradékot ajánlott fel neki, de ezt ő visszautasította. Két évvel később a jelentős mexikói anarchoszindikalista szervezet, a Confederacion General de Trabajadores (Általános Munkásszövetség, CGT) megalakulásakor nagy kampány kezdődött Magon és Librado kiszabadításáért. Mexikó-szerte hatalmas méreteket öltött az amerikai áruk bojkottja, de az akció már elkésett. 1922. november 22-én Ricardo Flores Magont holtan találták cellájában a kansasi Leavenworth Börtönben. A halál okaként szívinfarktust állapítottak meg, de szinte biztosra vehető - és ezt támasztja alá Librado Rivera véleménye is - hogy Magont a börtönhatóság gyilkolta meg. Negyvennyolc éves volt. Testét a Vasutasszervezetek Federációjának dolgozói szállították vissza Mexikóba. Minden állomáson, ahol a szerelvény megállt munkások ezrei várták, hogy vörös-fekete zászlók alatt fejezzék ki tiszteletüket. Mexikóvárosban tízezer munkás gyűlt össze a temetési szertartásra.
A következő évben Enrique Magon és Librado Rivera kiszabadult a börtönből. Librado Mexikóban telepedett le, és a Sagitario című anarchista újság szerkesztésének szentelte idejét. Sokszor került még börtönbe, és 1932-ben halt meg gyanús körülmények között egy autóbalesetben. Több mint húsz évig volt Flores Magon legközelebbi elvtársa.
Forrás: a cikk eredetileg az Anarcho-Kommunista Akcióban jelent meg 1994.