Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ROBERT KURZ - MARX KÉT ARCA

2016.12.02

 

Amikor születésnapokat, évfordulókat vagy emléknapokat ünneplünk, amelyek több mint egy évszázadnyi messzeségbe nyúlnak vissza, a megemlékezés tárgya általában már muzeális tárggyá vált, amit besoroltunk a múlt holt leletei közé, és ami már senkit sem izgat föl.
A feuilletonok, a művelődés honoráciorai és a történelem gondnokai szépen megünnepelhetik event-jeiket, és nyugodtan tanulmányozhatják a vitrinbe zárt dokumentumait valaminek, ami egykor megdobogtatta a szíveket.

Az 1848-ban íródott „Kommunista kiáltvány”, két akkoriban szinte teljesen ismeretlen fiatal értelmiségi, Karl Marx és Friedrich Engels tollából, megdöbbentően hosszú ideig őrizte meg frissességét. Egy szöveg, ami több mint száz évvel születése után is tomboló gyűlöletet képes magára vonni, és amit újra és újra betiltanak, ugyanakkor jobban elterjedt bármely más könyvnél, kivéve a Bibliát, minden bizonnyal igazi szellemi robbanóanyagot tartalmaz az adott korszak számára.

Ennek ellenére, a „Kiáltvány” nem ünnepelheti 150-ik születésnapját szenvedélyes viták tárgyaként, a társadalmi csaták középpontjában. Valamikor a nyolcvanas években, legkésőbb 1989 nagy fordulata után, ez az oly tüzes dokumentum hideggé és kopottá vált, üzenete egyszer csak erejét vesztette, és ma már csak egy befejeződött történet darabjaként, „harag és szenvedély nélkül” tanulmányoztatik.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy Marx elmélete elintézett üggyé vált volna, hiszen ez a teória csak a kapitalizmussal együtt múlhat ki és válhat történelemmé, sem pedig azt, hogy a „Kiáltvány” tartalma mára élvezhetetlenné vált, minthogy az eleve egy „tévedésből” eredt volna.

Amikor ma a neoliberálisok ezt állítják, pusztán haragjuk régi tárgyát kergetik morogva, hiszen maguk sem képesek a továbbfejlődött kapitalizmus kritikai elemzésére, bizonyítva ezzel, hogy maguk is a múltban ragadtak.

Ahhoz, hogy megértsük, hogy miért volt a „Kiáltvány” nagyon sokáig az igazság hordozója és hogy miért vált a huszadik század végén bizonyos értelemben hamissá, be kell látnunk a – félrevezető módon gyakran zárt egységként bemutatott – marxi elmélet alapvető ellentmondásosságát. Bizonyos értelemben Marx-nak ugyanis két arca van: két teoretikus egyazon fejben, akik egészen más típusú érvelést szőnek.

A széles körben ismert Marx Nr. 1, az „exoterikus” és pozitív(isztikus) Marx, a liberalizmus ivadéka és hitehagyottja, korának szocialista politikusa és a munkásmozgalom mentora, aki sosem akart mást, mint állampolgári jogokat és „tisztességes bért a tisztességes munkáért”. Ez a Marx elfogadja a „munka” ontológiai kategóriaként való felfogását, a hozzátartozó protestáns etikával együtt és a „megfizetetlen értéktöbbletet” követeli, a jogi értelemben felfogott „magántulajdont” pedig az állami tulajdonnal akarja helyettesíteni.

Nem kétséges: ez is a „Kommunista Kiáltvány” Marx-ja, és ez az a szint, amihez hadsegédje és szerzőtársa Engels egész életében ragaszkodott. Ez az „osztályharc” Kiáltványa, ami meghatározta a világtörténelmet 1848 és 1989 között. „Jogotok – mennydörög Marx és Engels a még igencsak fiatal kapitalista polgárság ellen – csupán osztályotok törvényre emelt akarata”. Vannak persze úgynevezett anyagi feltételek, azonban ami végső soron meghatározza, és előre hajtja a történelmet, az az egymásnak ellentmondó társadalmi érdekcsoportok tisztán szubjektív, tudatos akarata: „osztály osztály ellen”, anélkül, hogy pontosabban rákérdeznénk, hogyan konstituálódik ez a társadalmi össz-szubjektum [Großsubjekt] illetve maguk a különböző érdekek. Amit itt hallunk, az a teljesen érintetlenül meghagyott aufklärista filozófia, amely szerint a társadalom és annak fejlődése kvázi-természettudományos módon a tudatos akarati aktusok összességére vezethető vissza.

Ennek megfelelően a cél pusztán a fennálló uralmi viszonyok felborogatása és a "a proletariátus uralkodó osztállyá emelése", és így „a proletariátus arra használja majd fel politikai uralmát, hogy a burzsoáziától fokról fokra elragadjon minden tőkét ". A tőke fogalma itt hirtelen már nem is egy társadalmi viszonyt jelöl, hanem a tárgyi vagyon egy bizonyos mennyiségét, amit az egyik osztály elvehet a másiktól, anélkül, hogy annak társadalmi formájára ügyet vetne. A pénz és az állam pusztán semleges tárgyaknak tűnnek itt föl, amelyekért harc folyik, és amit az egyik osztály mintegy zsákmányként megszerezhet, és ahol a proletariátus harca – mint ami a „munka” képviselője a tőkések parazita „munka nélküli jövedelmé”-vel szemben – morális szempontból legitim. Logikus módon a „Kiáltvány”, által követelt egyik alapvető intézkedés, „a hitel centralizálása az állam kezében”, valamint a "mindenkire kiterjedő egyenlő munkakötelezettség" (!), csakúgy, mint az "ipari hadseregek felállítása (!)".Adorno tudta, hogy miről beszél, amikor a „Kiáltvány”-féle Marx szemére vetette, hogy az egész társadalmat egyetlen fegyencteleppé akarta változtatni. A modernizációs szocialista diktatúrák a Szovjetunióban és a harmadik világban valóban magukon hordozták a munka-utópián alapuló kaszárnyakommunizmus minden jegyét.

Van azonban egy egészen másfajta Marx is. Ez a Marx Nr. 2, ez a máig is a sötétben rejtőző és kevéssé ismert „ezoterikus” és negatív Marx, a társadalmi fetisizmus felfedezője, az „absztrakt munka” és a hozzátartozó represszív etika – ahogy azok a modern árutermelő társadalmat meghatározták – radikális kritikusa. Ez a másik Marx nem a rendszerimmanens társadalmi érdekeket célozza meg elemzésével, hanem magának a rendszernek a történelmi alaptermészetét. A probléma itt már nem a „megfizetetlen értéktöbblet” avagy a magántulajdon fölötti jogi rendelkezés szerve, hanem maga az érték, mint társadalmi viszony, amely az egymással harcoló osztályok mindegyikét magában foglalja, és amely az egymásnak ellentmondó érdekeket, mint olyanokat, létrehozza.
Ez a társadalmi formáció azért „fetisisztikus”, mert egyfajta személytelen [subjektlose] struktúrát képez az összes érintett „háta mögött”, amelyben mindannyian egy soha meg nem álló kibernetikai folyamatnak vannak alávetve, amely során az emberi energia pénzformába alakul át.

Ennek a másik Marx-nak a teoretikus szintjéről nézve a „Kommunista Kiáltvány” alapvető állításai egyszerűen értelmetlenek. A tőke ebben a felfogásban már nem egy dolog, amit az ember csak úgy elragadhat az uralkodó osztályoktól, hanem a totalitássá vált pénz társadalmi formája, amely a tőke alakjában mintegy önmagára van visszacsatolva, és amely ezáltal egy kísérteties önmozgásban önállósodik, azaz (ahogy Marx később a Tőké-ben leírta) „automatikus szubjektum”-ként működik. Ennek az abszurd viszonyrendszernek a megszüntetése és a modern fetisizmus meghaladása ezért nem történhet meg a rendszerimmanens érdekharcok puszta meghosszabbításaként. Ehelyett éppen az „érdekek” általános formájával való tudatos szakítás lenne ahhoz szükségszerű, hogy az érték őrült mozgásformájától és a hozzá tartozó kategóriáktól („munka”, áru, pénz, piac, állam) eljuthassunk a „tárgyak igazgatásá”-nak [Verwaltung von Sachen] emancipatorikus és közösségi formájához és hogy a termelőeszközöket az „érzéki értelem” [sinnlicher Vernunft] kritériumai alapján tudatosan működtessük, ahelyett hogy a „fetisisztikus” gépezet vak működésére hagynánk.

Milyen viszonyban áll az „exoterikus” Marx Nr. 1 az „ezoterikus” Marx Nr. 2-vel? A „kétarcú” Marx-ot nem lehet „fiatal” és „késői” Marx-ra felosztani, mert a probléma az egész életművön végigvonul.
Az érték fetisizmusa és a „munka” kritikája már a „Kommunista Kiáltvány” előtt, a korai írásokban is megtalálható, míg fordítva, a szociologizáló módon rövidlátó gondolkodásmód még a Tőké-ben és a késői írásokban is föl-föl tűnik. A probléma abban áll, hogy Marx az ő idejében egyáltalán nem vehette észre az elméletében lévő ellentmondást, mert nem pusztán elméletének, hanem a valóságnak az ellentmondásáról volt szó. Marx egyedüliként vette észre az ellentétes osztályérdekek általános formáját és történetileg korlátozott jellegét; azonban ez a fölfedezés nem válhatott a gyakorlat részévé, mert a modern árutermelési rendszer előtt még 150 év fejlődésének hosszú útja állt. A munkásmozgalom számára ezért a második Marx értelmezhetetlen volt és így csak a „Kommunista Kiáltvány” szellemében működhetett.

Ebben az értelemben pedig az „osztályharc” egész más szerepet játszott, mint amire általában gondolunk a fogalommal kapcsolatban: korántsem a kapitalizmus megdöntése felé hatott, hanem sokkal inkább a kapitalista rendszer belső modernizációs hajtómotorjává vált. A fetisisztikus módon felfogott érdekekre korlátozódó munkásmozgalom bizonyos mértékig a kapitalista termelési rendszer újabb és újabb előrelépését reprezentálta a mindenkori elitek reflektálatlan konzervativizmusával szemben. A munkásmozgalom kiharcolta a béremelést, a munkaidő csökkentését, az egyesülési szabadságot, az általános választójogot, az állami beavatkozást, az ipari és munkaerő-piaci szabályozást stb., amik az ipari kapitalizmus fejlődésének és kiterjesztésének szükséges feltételeinek bizonyultak. A „Kommunista Kiáltvány” pedig a vezérlő csillaga volt ennek a történelmi fejlődésnek, a fetisisztikus formán belül.

Ha ma ez a fejlődés megáll, akkor egyszerűen azért, mert a kapitalista rendszer előtt nem mutatkozik további fejlődési horizont. Az „osztályharc” végéhez érkezett és ezzel a „Kommunista Kiáltvány” is elvesztette erejét. Egykor felrázó szavai történelmi dokumentummá merevedtek. A szöveg elvesztette hatóerejét, mert teljesítette feladatát.

Azonban pontosan ezért ütött a másik, „ezoterikus” Marx órája: az „automatikus szubjektum” általános viszonyrendszere, amit a történelmi osztályharcok korszakában mint beazonosítható jelenséget egyáltalán nem észleltek, és ami ezáltal bizonyos mértékig „láthatatlan” volt, mára égető problémává vált és globális krízise fogja meghatározni az új évszázadot. Itt az ideje tehát, hogy egy új Kiáltvány szülessen, amelynek szavait azonban eddig még nem találtuk meg.

- Megjelent: Folha de Sao Paulo 1998)

- Eredeti német szöveg:
http://www.exit-online.org/textanz1.php?tabelle=autoren&index=16&posnr=5…

- Részletesebben Robert Kurz Marx-interpretációjáról:
Marx 2000
http://www.exit-online.org/textanz1.php?tabelle=autoren&index=16&posnr=1…

- A Robert Kurz által vezetett EXIT! c. folyóirat (www.exit-online.org) kiáltványa:
Kapitalismuskritik für das 21. Jahrhundert
http://www.exit-online.org/text.php?tabelle=selbstdarstellung
- illetve a szerző könyvében:
Marx lesen! Die wichtigsten Texte von Karl Marx für das 21. Jahrhundert (Eichborn Verlag, 2006).

*GM Tamás: Telling the truth about class, Socialist Register 2006, 60. lábjegyzet.
A teljes tanulmány elolvasható a Grundrisse c. bécsi folyóirat honlapján: http://www.grundrisse.net/grundrisse22/tellingTheTruthAboutClass.htm

(fordította: kmb)

 

Forrás: http://thinkingandrioting.blogger.hu/2011/01/24/marx-ket-arca