Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ANARCHO-KOMMUNISTA AKTIVISTÁK - TÁRSADALMI HARCOK ROJAVÁBAN

2015.03.08

 

 

 

 

 

(A 2015. 03.06-ÁN TARTOTT GONDOLKODÓ ANTIKVÁRIUM ÁLTAL SZERVEZETT ANARCHO-KOMMUNISTA VITAESTEN TARTOTT ELŐADÁS VÁZLATA)

 

 

 

 

 

 

 

A vitaindító elöadás vázlatunk   nem foglalkozik számos olyan témával, ami a rojavai harcok előzményeihez tartozik: a kurdok történetével, a kurd nemzetállamért folytatott küzdelmek történetével, a gyakran egymással is harcban álló mindenkori kurd szeparatista szervezetek bemutatásával.

A jelenlegi helyzet ismertetéséhez csak néhány alapinformációt közlünk felvezetésképpen: a kurdok többsége az iraki, iráni és törökországi határ hármas találkozásánál elhelyezkedő Északi-Zagrosz-hegység területén és annak környezetében él. Irak északi és északkeleti részén körülbelül 6 millió, Irán északnyugati régiójában 8 millió, Törökország délkeleti részében pedig közel 15 millió kurd él. Ehhez jön még a Szíria északnyugati, az iraki-török határhoz közel lévő csücskében élő kétmilliónyi kurd népesség. 

Ma ez a terület a különböző imperialista hatalmak közötti ütközőzóna, ahol az elmúlt évek sokszereplős összecsapásai – USA, helyi kormányok, azok belső ellenzéke, dzsihadisták (köztük az Iszlám Állam) – nyomán több államban is megingott vagy akár teljesen dezintegrálódott a központi államhatalom. Ezeknek a harcoknak a történetével, amelyek főképp Szíriát és Irakot érintik, szintén nem foglalkozunk, csupán jelezzük, hogy az imperialista érdekkonfliktusokat is szem előtt kell tartanunk, ha meg akarjuk érteni a Rojavában zajló történéseket.

Amit a téma szempontjából fontos kiemelni az imperialista háborúk eseménysorából, az a következő: Szíriában több éve polgárháború zajlik, amelyben az Asszad vezette központi hatalomnak kezdetben főképp a Szabad Szíriai Hadsereggel és kisebb iszlamista csoportokkal kellett szembenéznie, az Iszlám Állam terjeszkedésével, megerősödésével azonban olyan ellenerő tűnt fel, ami ma is komoly fenyegetést jelent a kormányzatra nézve. Hogy minél kevesebb fronton kelljen harcolnia, az Asszad rezsim 2012 nyarán átengedett bizonyos területeket az ország északi és észak-keleti részén a kurd miliciáknak. Ezek három, földrajzilag elkülönülő kantont jelentenek, amik így a PYD (Demokratikus Egységpárt, ami a PKK által létrehozott Kurdisztáni Közösségek Csoportjának [KCK] szíriai tagszervezete) irányítása alá kerültek. Ezzel a lépéssel a szíriai kormány nem csak katonai előnyhöz kívánt jutni, hanem Törökország pozícióit is gyengíteni akarta a térségben, mivel az ebben az időszakban a Szabad Szíriai Hadsereg legfőbb támogatója volt. Így alakult ki az a helyzet, hogy Rojavában, azaz Nyugat-Kurdisztánban kurd erők vehették át a hatalmat.

Ezen a ponton kell szót ejteni azokról a kurd pártokról, amik ilyen módon hatalomra kerültek. Az elmúlt évtizedek során számos szervezet alakult, amelyik ebben a régióban a kurd nemzeti önrendelkezés érdekében tevékenykedett békés vagy épp erőszakos eszközökkel. Ezek közül az 1978-ban létrejött és főleg Törökországban aktív Kurd Munkáspárt (PKK) tudott tartósan fennmaradni és nagyobb szervezeti valamint katonai erőre szert tenni. Ugyanez elmondható még Barzani Kurdisztáni Demokrata Pártjáról (KDP) is, ami Iraki Kurdisztán autonóm területét uralja, de ez a témánk szempontjából kevéssé érdekes. A PKK eredetileg sztálinista/maoista pártként jött létre és ezeket az idelógiákat ötvözte a kurd nacionalizmussal. 1984-ben fegyveres harcot indított a török állam ellen, hogy egy kurd nemzetállamot hozzon létre az elszakított területeken. A párt történetében újabb fordulópontot jelentett vezetőjének, Öcalannak 1999-es letartóztatása és bebörtönzése, aki ettől kezdve a börtönből próbált újabb és újabb szövetségeseket megnyerni  a kurd önrendelkezés ügye számára. Céljai elérése érdekében, mint látni fogjuk, lényegében bárkivel hajlandó egyezkedni, szövetségre lépni, egymásnak teljesen ellentmondó jelszavakat zászlajára tűzni. A gerillaharcos taktika kudarcai nyomán és nyilván nem függetlenül Öcalan bebörtönzésétől – akit eredetileg halálra ítéltek és csak nemzetközi nyomásra változtatták az ítéletet életfogytiglani börtönbüntetésre – 2002-ben a PKK kongresszusa úgy döntött, hogy a korábbi erőszakos eszközök helyett tárgyalások révén harcolják ki a politikai jogokat Törökországban. Mivel a török kormány továbbra sem akart tárgyalni ez ügyben a PKK-val, különböző pártok alakultak ebből a célból – ezeket azonban szintén betiltotta az állam. Minthogy ez az elképzelés láthatóan csődöt mondott, Öcalan újabb ötlettel állt elő, és meghirdette a török államon belül kialakítandó kurd autonómiáról szóló koncepióját, illetve megkezdte a sztálinista/maoista örökséggel való leszámolást. Mivel a PKK a Szovjetunió felbomlásával elvesztette korábbi ideológiai és anyagi bázisát, arra is szükség volt, hogy új támogatókat szerezzenek. Mindehhez a Murray Bookchin által képviselt liberter municipalizmus megfelelő eszközöknek tűnt, hiszen modellként szolgálhat a vágyott autonóm területek közigazgatásának megszervezéséhez, ugyanakkor a nyugati baloldal – köztük az anarchisták – szimpátiáját is elnyerheti. Ez utóbbiak támogatása azért fontos Öcalan számára, mert a nyomásukra esetleg levehetik a PKK-t a terrorista szervezetek listájáról. Hogy az ideológiai pálfordulás mögött taktikai megfontolások állnak, az abból is látható, hogy Öcalan és a PKK lényegében bármilyen erővel hajlandó szövetségre lépni. Korábban Asszaddal, a török állam ellenségével működött együtt, de egy Demokratikus Iszlám Kongresszus összehívását is támogatta. Sőt, mikor a PKK militánsai megjelentek a szíriai kurd területeken, a vallásos parasztokat Öcalan azzal próbálta a maguk oldalára állítani, hogy Kurdisztánt „a nemzetközi iszlám bölcsője”-ként emlegette. Egy szíriai kurd aktivista szerint a szervezet valójában korántsem szakított a sztálinista gyökerekkel. A következőképpen fogalmaz ezzel kapcsolatban: „a PKK egy nacionalista párt, amely erősen ideologikus és szigorú katonai renden, vak hűségen alapul, valamint a vezető imádatán és azon az elképzelésen, hogy egyetlen párt irányítja a társadalmat és az államot.” 

Ennek a pártnak a szíriai testvérszervezete, a PYD – ami egyébként teljes mértékben a PKK irányítása alatt áll – vette át a hatalmat Nyugat-Kurdisztánban, és kezdte meg az Öcalan által propagált, Bookchin nyomán meghirdetett demokratikus konföderalizmus gyakorlatba való átültetését. 

 

Politikai-társadalmi viszonyok Rojavában

 

Szíriában a polgárháború során különféle bizottságok, csoportok, kommunák jöttek létre a falvakban, városokban, kerületekben a különböző problémák – a nők helyzete, oktatás, egészségügyi ellátás, kereskedelem, diplomáciai kapcsolatok, igazságszolgáltatás stb. – megoldása érdekében. Ezek általában hetente tartanak megbeszélést az aktuális ügyekről és képviselőik is vannak a falvak és városok általános gyűlésén. Az említett csoportok összefoglalóan a Demokratikus Társadalom Mozgalmának (Tev-Dem) nevezik magukat, amely azt célozza, hogy a lakosság biztosítsa fennmaradását a polgárháborús körülmények között. Ennek egyfajta osztályközi önszerveződés az alapja, ugyanakkor a PYD is ösztönzi a működését. Ezek mellett Rojavában valamiféle alkotmányozó gyűlés is létezik mint legfelsőbb parlamentáris törvényhozó hatalom, amiben minden politikai és társadalmi csoport képviselteti magát, de amely alapvetően a PYD irányítása alatt áll. Többen kettős hatalomként írják le ezt a struktúrát, ez azonban tévedés, mivel az alkotmányozó szerv felülírhatja a gyűlések döntéseit. Proletár hatalomról pedig végképp nincs szó – még egy félről sem! A struktúra kiépítésének, működtetésének deklarált célja, hogy a létező nemzetállami keretek között egy autonóm kurd területi egységet alakítsanak ki, amelyben a közvetlen demokrácián alapuló önkormányzó közösségek is részt vesznek az ügyek intézésében. A folyamatban a vallási és törzsi vezetők is szerepet kapnak, hiszen a demokratikus konföderalizmus Öcalan szerint „tekintettel van az etnikai, vallási és osztálykülönbségekre”. A rojavai kantonok alaptörvénye pedig kimondja, hogy „Kurdisztánban három jogrendszer lesz majd érvényben: az EU-s jog, az egységes állami jog és a demokratikus konföderáció jogrendszere.”

Hogy a kiépülő rendszer burzsoá, nacionalista jellegét elleplezzék, a PYD és a PKK következetesen azt hangoztatja, hogy Rojavában nem működnek állami struktúrák. Ezzel szemben a helyzet az, hogy a területen létezik a politikai hatalom, amit elsősorban a PYD gyakorol többek között az alkotmányozó gyűlésen keresztül. Szintén ennek a szervezetnek a kezében vannak a fegyverek, amelyekkel egy adott terület feletti rendelkezésüket próbálják biztosítani más erőkkel szemben. 2013 júliusában történt, hogy a PYD fegyveres egységei fegyvertelen tüntetőkre lőttek, de rendszersen fellépnek más kurd pártokkal szemben is, és letartóztatásokat hajtanak végre, kötelező sorozást rendelnek el. A kapitalista viszonyok Rojavában érintetlenek, az uralkodó osztály uralma egyáltalán nem kérdőjeleződött meg. A polgárháborús körülmények között létrejött szövetkezetek nyilvánvalóan semmilyen veszélyt nem jelentenek a tőkés termelésre, sőt, a bevezetni kívánt jogrendszer rendelkezik a magántulajdon védelméről. Ezzel kapcsolatban Jean Barrot idézzük, aki a rojavai események kapcsán lelkendező és forradalmat vizionáló balosok – köztük anarchisták – megnyilvánulásaira így reagált egy gúnyos hangvételű cikkében: „Végre egy forradalom, ami nem rémíti meg a burzsoáziát.”

Rojavában tehát szó sincs forradalomról. Mindössze annyi történt, hogy a polgárháborús helyzetben dezintegrálódott központi hatalom helyettesítésére új struktúrákat kezdett el létrehozni a helyi lakosság, méghozzá osztályközi önszerveződés útján. Mára ez a folyamat a terület felett uralkodó burzsoá nacionalista pártok – PYD, PKK – irányításával zajlik, amelyek a csíráiban már létező államhatalom megszilárdításán és konszolidált tőkés viszonyok kialakításán munkálkodnak. Mindennek azonban előfeltétele, hogy megtartsák a terület feletti hatalmukat az Iszlám Állammal szemben, amellyel harcban állnak.

Ebben az imperialista konfliktusban egyes anarchisták a kurd nacionalisták támogatására szólítanak fel, mivel szerintük ők képviselik a kisebbik rosszat a területen élő munkásosztály számára, és úgy gondolják, hogy a liberter municipalizmus meghirdetésével a PKK korábbi álláspontjához képest közelebb került a forradalmi programhoz. Ezzel szemben mi azt állítjuk, hogy a PKK taktikai alapon meghirdetett liberter elveivel együtt pont ugyanannyira ellenforradalmi, mint korábban volt – és ezen az sem változtatna, ha új programjukat komolyan gondolnák. A proletariátus számára ebben az esetben sem létezhet kisebbik rossz, mivel minden burzsoá erő a tőke diktatúráját képviseli. Az imperialista háborúkban ezekkel szemben a proletariátusnak egyetlen válasza lehet: a forradalmi defetizmus.  

 

 

Utószó :

 

Összeségében elmondhatjuk egyrészt van egy nagyon erős propaganda, ami forradalomról beszél és arról, hogy Rojava az állam és a kapitalizmus ellen  harcol. Erről Barrot azt írja, hogy „senki nem fejti ki, hogy miért és milyen módon lenne antikapitalista a PYD-PKK... és úgy tűnik, hogy senki nem teszi szóvá ennek a 'hiányát'”. Ebben teljesen igaza van. Elolvastuk  az anarkismo.net válaszát arra az írásra, ami kritizálja őket a PKK támogatása miatt, hátha megismerünk  valami értelmes ellenérvet, de egyfajta bugyuta gradualizmuson kívül nincs semmilyen érvük a támogatásra. Odáig mennek, hogy felsorolják, hogy szerintük a térségben a különböző erők milyen „politikai távolságra” vannak tőlük: legközelebb a PKK, PYD, rosszabb verzió Barzani pártja Iraki Kurdisztánban és a legrosszabb eshetőségnek az Iszlám Államot tartják, ergo a legközelebbi pártokat támogatják. Ami vonzó lehet nekik, az a hangoztatott államellenesség és az önszerveződés, a feminista és ökológiai jelszavak. Csak azt nem vizsgálják, hogy a jelszavakhoz képest mi a valóság. Egyes anarchisták egyszerűen nem vesznek tudomást a tényekről: úgy beszélnek a különböző gyűlésekről, mintha a PYD, PKK nem is létezne és spontán önszerveződés zajlana. Ami egyébként akkor is csak osztályközi, demokratikus önszerveződés lenne. Pedig az idézetek a jogrendszerről, a hatalmi struktúráról hozzáférhetőek az interneten. Jean Barrot szerint a lelkesedés mögött az „itt és most történjen valami!” szemlélet van. Újabb idézet tőle azzal kapcsolatban, hogy a nyugati balosok körében hogyan működik ennek a pszichológiája: „'Ott'” legalább nincsenek rezignált és részeg prolik, akik a Nemzeti Frontra szavaznak és csak arról álmodoznak, hogy nyerjenek a lottón vagy, hogy állást találjanak.” Ebből a perspektívából sokkal vonzóbb a távoli hegyekben bujkáló gerillaharcos képe, aki az embereket lefejező iszlamistákkal küzd a szabadságért. Még egy fontos dolgot mond az anarchisták államellenességével kapcsolatban: mivel elsősorban a kényszerítés eszközének tekintik az államot, és nem gondolkoznak azon, hogy az hogyan működik és mi célból, sokan közülük azt hiszik, hogy az állam megszűnik vagy megszűnőben van, ha a kényszerítés leglátványosabb formái nincsenek jelen. Ezért is dőlnek be a rojavai eseményeknek. Ehhez még hozzátennénk , hogy ugyanilyen vakok az osztályviszonyokra is: ünneplik az önszerveződést, de fel sem merül bennük, hogy ki szerveződik és milyen célból.

Konkrétan a kommunákról senki nem ír semmit, de szintén Jean  Barrot idéz egy szemtanút, aki ráadásul szimpatizál az eseményekkel, és aki elmondja, hogy a bolttulajdonosok, üzletemberek örülnek, hogy béke és stabilitás van a területen és a piac normálisan működik. Amennyire nekünk  lejött, a mindenféle bizottságok, szövetkezetek a kapitalizmus osztályközi kvázi-önigazgató szervei, merthogy ezeket most már a PYD irányítja.

A nőkérdésről: szintén Jean  Barrot írja, hogy a szélsőbalos gerillacsoportoknál gyakran voltak nők is a harcolók között, különösen a maoista eredetű szervezetekben, amik „népi háborút” hirdettek. Tehát ennek létezik  hagyománya a kurd pártoknál. Másrészt a nők ilyenfajta emancipációja hozzájárul a korábbi, pl. törzsi struktúrák felbontásához. Ugyanakkor szó sincs róla, hogy a hagyományos férfi-női szerepek megváltoztak volna például a munkamegosztás területén. Másrészt meg ez a női emancipáció is egy nagy kamu: az Iszlám Állam milíciáiban és Asszad oldalán is vannak női egységek, csak nincsen feminista fejtágítás.

 

Ajánlott irodalom :

 

Mivel elödásunk vázlatos  ezért  az érdeklödöknek   további tájékozódás végett megadunk néhány forrást a témához. , Természetesen mi a kommunista feldolgozásokra támaszkodtunk elödlegesen, de igyekesztünk más szempontokat is tanulmányozni.

 

 

Kurdistan? - Gilles Dauvé - Libcom

https://libcom.org/news/kurdistan-gilles-dauvé-

Rojava : Reality & Rhetoric (2015)

 

 

Tridny valka  : In Rojava: People’s War is not Class War

http://www.autistici.org/tridnivalka/in-rojava-peoples-war-is-not-class-war/

 

In Rojava: People's War is not Class War | Leftcom

www.leftcom.org/.../in-rojava-people’s-war-is-not-class

 

Il Lato Cattivo: The "Kurdish Question", ISIS, USA, etc.

endnotes.org.uk/.../il-lato-cattivo-the-kurdish-question-is

 

A proletarian note | Proletarians of the World Unite: You ...

aproletariannote.com  he West, the IS and the PKK

 

PKK, Democratic Confederalism, and Nonsense – Juraj ...katalanec

www.svjetskarevolucija.org/pkk-democratic-confederali

 

Rojava: An Anarcho-Syndicalist Perspective - Anarkismo

www.anarkismo.net/article/27540

 

An Interview to a DAF militant about the solidarity for Rojava ...

www.anarkismo.net/article/27779

                                                        

A Response to Rojava: An anarcho-syndicalist perspective ...

www.anarkismo.net/article/27614

 

Dobrai Zsolt Levente Határok elleni küzdelem és harcok Kurdisztánban  Rojava vilag.transindex.ro/?cikk=24789

Kobani

 

 http://muon.hu/on-line-tartalom/1968-kobani

 

Káply Mátyás  A kurdok legyőzték az Iszlám Államot: felszabadult Kobane

http://kitekinto.hu/iszlam/2015/01/27/a_kurdok_legyztek_az_iszlam_allamot_felszabadult_kobane/#.VOoOg3yG_p8

 

 

 

                                      „   A  remény hal meg utoljára „