Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


G.I.S. - EVO MORALES ÚJRAVÁLASZTÁSA

2015.01.01

 Milyen antiimperializmus? Milyen szocializmus?

„Ez minden antiimperialista és antikolonialista győzelme” –E.M. a bolíviai elnök 3. újraválasztását követően. Hogy ezt a badarságot még jobban kihangsúlyozza ill. a különböző „antiimperialisták” szívét megdobogtassa, győzelmét Fidel Castronak és az elhunyt  venezuelai elnöknek, Hugo Chaveznek ajánlotta. Az efféle kiemelkedő választási sikernek valószínűleg több oka is van. De a legkevésbé sincs köze az „antiimperializmushoz” vagy „antikolinializmushoz” (antikapitalista értelemben). Morales pártvezetése (MAS)  a legkülönfélébb politikai kinyilatkoztatásokat tette közzé. De fellengzős nevük ellenére sem szerepel tennivalóik közt a kapitalizmus eltörlése. Néhányan a MAS politikai projektjét „neo-desarollismonak” (neo-fejlődés) ítélik vagy „poszt-neoliberalizmusnak”. Mások, mint Linera elnök olyan szójegyzéket használnak, mely megközelíti a valóságot és az „andok-kapitalizmusról” beszélnek. Itt a „kapitalizmus” szó a lényeg, nem a demográfiai meghatározás.

Precízebb l enne azonban Morales kormányának intézkedéseit szelíd reformista politikának nevezni. Olyannak, mely ugyan radikális mázt visel, de alapjában véve jó viszonyban van a burzsoázia legfontosabb szektoraival és a nemzetközi tőkével. Összefoglalva a bennszülött Morales programja a következő: társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése, több társadalmi stabilitás, gazdasági növekedés és a nemzeti gazdaság erősödése  a nemzetközi tőkével szemben. Eleinte ez a program kételkedést keltett és a bolíviai felső réteg még nyílt ellenállást is mutatott (különösen Santa Cruzban, az ország gazdag keleti tartományában). de egy sor kedvező körülmény miatt mégis keresztülvitték.

A bolíviai modell és latin-amerikai baloldali kormányok kialakulása először is azon alapul, hogy az USA-nak geopolitikai követelései miatt engednie kellett az amerikai szubkontinens körüli szorításán. Akkoriban elsősorban azzal foglalkoztak, hogy a Közel-Keleten és Afganisztánban feléledő szörnyet újra az ellenőrzésük alá vonják. Latin-Amerikában ez új játékteret nyitott. Néhányan a Washington által támogatott „caudillosok” közül el kellett menekülnie, hogy megússzák számos bűntettükért járó büntetésüket. A gazdasági és társadalmi nyomor, amit maguk mögött hagytak, elősegítette a „baloldal” előretörését, mely a „fegyveres harctól” való elfordulása után afelé kacsingatott, hogy a polgári törvényesség keretein belül a lehető legtöbb előnyt kovácsoljon ebből e helyzetből.

De a különböző baloldali kormányok  előretörésének döntő faktora a nemzetközi nyersanyagárak emelkedése volt. Más körülmények között sosem lett volna lehetséges, hogy Morales a bolíviai felsőréteg beleegyezésével kilátásba helyezze a javak újrafelosztását. Kezdetben a bolív uralkodó osztály széles rétegei rendkívül szkeptikusan álltak a projekthez. Amikor Moralest 2009-ben újraválasztották, két tartomány helyi elitje is szakadással fenyegetődzött (Beni és Santa Cruz). Attól féltek, hogy Morales kizárólag bennszülött lakosságot (a lakosság döntő többsége) részesíti előnyökben, elherdálja az ország javait felesleges társadalmi projektekre és ezzel blokkolja a vágyott gazdasági növekedést. Ma, öt évvel később, már a legmegátalkodottabb ellenzői is azért törik magukat, hogy az elnökkel együtt mutatkozhassanak a nyilvánosság előtt. mi történt? A gyárosok és a nagy földbirtokosok egyszerre a MAS párthívei lettek? Ennél sokkal profánabb a helyzet. A földgáz, a bányászati és agrártermékek exportjával a bolív gazdaság évi 5%-os növekedést tudott felmutatni. (A kokain exportja ebbe természetesen nem tartozik bele.) Bolívia devizatartalékai a bruttó belföldi termeléshez viszonyítva világszerte a legmagasabbak (51%-kal). Ez lehetővé tett egy sor befektetési programot a vasút és gátépítés területén valamint infrastruktúra projektekhez.

Ezek a modernizációs intézkedések erősebb belső kereslethez és nagyobb társadalmi stabilitáshoz vezettek, ami különösen beleillett a bolíviai tőke koncepciójába. Az előző „régi stílusú” kormányok nem sokat költöttek infrastrukturális vagy szociális projektekre. Bolívia volt Latin-Amerika legszegényebb országa. Ezzel szemben a „szocialista” kormánynak sikerült 38%-os (2005) abszolút szegénységet 21%-ra (2013) csökkenteni és az analfabétizmus elleni intézkedéseit foganatosítani. De ahhoz, hogy Morales folytathassa ezt a politikát, szüksége van a hazai és a nemzetközi tőke támogatására. Végül is lehet az efféle politikát „antiimperialistának”és „antikolonialistának” bélyegezni, de ez a propagandaklisé még semmit sem változtat azokon az engedményeken, amiket Morales kormánya a nemzetközi tőkének tett. Az olaj- és földgázszektor államosítása ellenére a nemzetközi konszernek jelentős nyereséghez jutnak. Befektetéseiket a kormány nagyvonalúan támogatja. Nem véletlen, hogy a CNN, a New York Times de még az IWF is dicséri Morales gazdaságpolitikáját. Már ez is felkelti a különböző „antiimperialisták” figyelmét, különösen azokét, akik az „antiimperializmus” alatt elsősorban az USA külpolitikáját értik, legyen az Kína vagy Irán (mindkettő Morales mellett áll, és befektetéseik vannak Bolíviában). Mintha ezek nem a világméretű imperializmus részei lennének, mely a nemzetközi proletariátust kizsákmányolja és elnyomja.

Lehet, hogy Morales némileg csökkentette a szegénységet, de ennek a szocialista politikához már rég semmi köze. Projektje remegő lábakon áll. A „terms of trades” legcsekélyebb változása is visszavonhatatlanul megfojthatja a bolíviai exportot és megsemmisítheti a sokat ünnepelt gazdasági csodát. Ezzel reformpolitikáját padlóra kényszerítenék. De a legsúlyosabb érv Morales politikája ellen az, hogy mint reformizmus arra teszi a célt, hogy a kapitalizmus rabszolgaságán enyhítsen, ahelyett, hogy megsemmisítené.

2014. november 5.

- Gruppe Internationaler Sozialistinnen,( http://gis.blogsport.de/)