Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ORBÁNNAK MENNIE KELL. CSAKHOGY OLYAN TÁRSADALMI RENDSZER, HOGY "ORBÁN", NINCS

2016.10.30

Orbánnak mennie kell.

Csakhogy olyan társadalmi rendszer, hogy "Orbán", nincs.

 

Kelet- Közép- Európa rendszerei kapitalista rendszerek, a tőke és az állam rendszerei, a világkapitalizmus része.

A tőke eleven munkaerő kizsákmányolásán alapul; e felhalmozásért konkurálva válik egyre társadalmibbá és nemzetközibbé (az 1 gyár 1 tulajdonos kedélyességétől a részvénytársaságokig majd a transznacionális monopóliumok uralmáig) és válik egyre termelékenyebbé a tudás és technika tőkéhez nyomorított, de fejlesztése révén. Mindezzel viszont magát az eleven munkaerőt kapcsolják ki a termelésből. Egyre több termék, egyre kevesebb munkával. Ez a fizetőképes kereslet beszűkülését jelenti; ez a termelés bővítésének elmaradását jelenti; ez a reálszférából kiszoruló és mindent magával rántó spekulációvá levő tőke agóniáját jelenti. Vagyis a tőkés termelés túlfejlődését saját viszonyain.  Növekvő működésképtelensége a maradék fizetőképes kereslet jobb kihasználását követeli: a világot pusztító pazarlással, soha vissza nem fizethető hitelekkel pótolva a pótolhatatlant; a konkurenciaharc háborúkká és világháborúvá vadítását eredményezi a maradékokért; illetve a működésképtelenség áthárítását fejletlenebb, gyengébb tőkékre, államokra. Országrészek és országok válnak így feleslegessé, tömegek hajléktalanokká és menekültekké. Ez a rendszer így működik: ölj, hogy téged ne öljenek. Ez a rendszer így működik: 100 vesszen ahhoz, hogy 1 életben maradjon. És így pusztítja el módszeresen önmagát meg az egész világot. 

 

A magyarországi rendszer ennek a működésnek a terméke, a romhalmaz termeléséé. Állami tőke magánosításával jött létre az 1980-as évektől, ami a tőketúltermelés követelte pusztítás végrehajtása is volt: az ipar s mezőgazdaság békés tönkretétele a 2. világháború pusztításainak nagyságával vetekedett. Így a maradékok felprédálásáról volt szó: e alulfejlett s lényegében alulfejlesztett félperiférián, az állam, mint össz-társadalmi értékátszivattyúzó és kizsákmányoló kulcsszereppel bírt és bír a „piacképes” tőke hiányának enyhítésében. Azaz a maradékot a magántőke, az állami bürokrácia és a politikai csúcsvezetés szentháromságával monopolizálták a pártállam monopóliumával szemben- továbbra is a kizsákmányoltak, kisemmizettek, alávetettek kárára és ellenében. E három mozzanat egymás rohadtságát termeli újra: a magántőke az államtól függ és viszont; az állam pedig a politikai csúcsvezetéssel adott tőkés köröket segíti az élésben és túlélésben a korrupt bürokrácia csatornáin keresztül. A korrupció e működés lényegi alkatrésze, s mint lényegi, mint kiiktathatatlan fertőzi át az egész társadalmat. Mondják, hogy majd a fejlődés segít, de a világkapitalista rendszer túlfejlődésének terméke az egész, s e versenyben csak veszteni lehet. Ahogy a nyomorúságon és szolgaságon az állami csúcsvezetés megváltoztatása, a bürokrácia kicserélése nem segíthet, úgy a korrupciót is csak e rendszerrel együtt lehet felszámolni: a magántőke korrumpálja és korrumpálná újra meg újra a többit, konkurenciáját legyilkolandó. És fordítva: az állami működés a haszonért és hatalomért válik korrupttá. Azonban az elit eme diktatórikusságának is van történelmi (túl)fejlődése. Míg volt mit osztani, addig eme oligarchikus működés pártjai lehettek lazább felépítésűek, weimar módjára megengedve a kisebb oligarchák szerveződését a csúcsvezetés ellen. Ami egyben az őket el s fenntartó tömegek számára a döntés, a jog, a szabadság illúzióját, s a demokrácia valóságát adta:  locsogni és dönteni is lehet-  míg az elit konkurenciaharcában: az elitet fenntartva történik az egész .

 

Ám a 2008-as válság óta az uralkodók, az elit diktatúrájának ez a formája fenntarthatatlanná vált, mivel a maradék maradékát kell elosztaniuk. Ez szükségképp az ellentétek kiéleződését eredményezte. Ez pedig nyíltabb diktatúrát követel és valósít meg. Egyrészt a „jó népet” kellett még jobban kiuzsorázni, akár az éhhalálig az oligarchák ellentéteit tompítandó; másrészt az oligarchákat kellett szigorúan alárendelni egy csúcsvezetésnek. De attól, hogy a demokratikus csacsogásnak vége, az oligarchák háborúja tovább dúl: az államilag finanszírozott magántőke felhalmozás pazarlásai, a túlszámlázott közbeszerzésektől a legközönségesebb lopásokig együtt jár egyre hatalmasabb oligarchák bukásával a még hatalmasabbak üdvére; illetve, s legfőképp a lakosság egyre nagyobb részének teljes szolgaságba és nyomorszintre lökésével. Végtelen igény (egyre) végesebb lehetőkre: minden s mindenki a felfalandók listájára kerül. Nem egy személy diktátori hajlamaiból következőleg, hanem a kapitalizmus alkonyának tőkés konkurenciaharcból következőleg. Azért korlátozzák a véleménynyilvánítás úgynevezett, azaz kapitalista szabadságát, hogy az oligarchák egymás közti harcában csak a csúcsvezetés oligarchái kapjanak támogatást a többiekkel szemben, mind véleményben, mind piaci részesedésben. Azért szívják el az erőforrásokat az egészségügytől, oktatástól, azért éheztetnek tömegeket, hogy saját éhségüket csillapítsák, hogy pillanatnyi békét leljenek a nagy marakodásban. Nem a demokratikus ellenzék a fő ellenségük: ez a szerveződési forma, ideológia, mentalitás immár alkalmatlan a transznacionális monopolkapitalizmus eme részlegének a működtetésére. Túl szabados az oligarchák egymás közti élethalál harcához, és túl engedékeny a "jó nép" kizsigereléséhez. Így hiteltelen az elit számára; s mint jövőtlenül, ostobán és erőtlenül taktikázó hiteltelen azon tömegek számára, akik nem részesednek és nem részesedhetnek az oligarchák nagy nyereményeiben, se úrként, se urat játszható szolgaként. A demokratikus ellenzék kapitalizmust akar, de a kapitalizmus már nem akarja őt: tehát szétfoszlik a maradékok semmijébe.  

 

 Persze: adott esetben a vesztes oligarchák, már ha életben maradnak, néznek új csúcsvezetés után; követelhet ilyesmit a „jó nép” is. Ám az nem lehet másmilyen, mint a jelenlegi. A szentháromság az szentháromság, a kapitalizmus az kapitalizmus.

 

 

Ha túl akarjuk élni ezt a rendszert, akkor nem fenntartani kell, hanem felszámolni.

 

Vagy a kizsákmányoltak és kisemmizettek tömegei sajátítják ki a létfeltételeket, azok termelését mindenki felszabadulásáért - vagy az elité minden, s löki ezzel szolgaságba a tömegeket.

 

Vagy az elit szervez, s juttatja az egészet a káoszba és polgárháborúba- vagy a tömeg szervezi a maga szükségletei szerint az egészet, az elit és elitizmus ellen, az életért, a jövőért.

 

Harmadik út nincs.

 

viki-diszno.jpg

 

http://www.reszeghajo.eoldal.hu/