Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


RIPORT EGY BOSZNIAI ANARCHISTÁVAL

2014.08.16

Egy szimpatizánstól kaptuk. Nem a legjobb fordítás. Javítási javaslatokat elfogadjuk.

Revolutionären Aktion Belarus. Das Inerview wurde auf Englisch geführt, eine Erstveröffentlichung auf russisch erfolgte hier: http://revbel.org/2014/02/intervyu-s-bosnijskimi-anarhistami/

 

Egyszerűen csak egy személy vagyunk, ezer testtel

 

Ez egy dokumentáció a Lo nevű anarchistával, a boszniai társadalmi lázadásokról. Az interjút a Belorusz Forradalmi Akció készítette 2014.02.20.

K: Bemutatkoznál röviden és bemutatnád meggyőződéseidet?

V: Én egy szarajevói anarchista lány vagyok. Fontos, hogy nem vagyok semmilyen szervezetnek sem a tagja, mivel ilyen, Boszniában nem létezik. Kapcsolatban állok más emberekkel, akiknek ugyanaz, vagy hasonló elképzeléseik vannak. Mi egy közösséget alkotunk Slobodari néven, amely egy független hírhálózat megalapításával vált ismertté.

K: Milyen tiltakozó tüntetések vannak Boszniában?

V: Jelenleg kormányellenes tüntetések vannak. Ahhoz, hogy a helyzetet megértsétek, látnotok kell, hogy a kormány a háború utáni húsz évben, hogyan tevékenykedett. Amióta vége lett a háborúnak és az emberek elveszítették a munkájukat, családjukat vagy a hozzájuk közelállókat, az 1995-ös állapot nem változott Boszniában. Ez jó táptalaja volt a kapitalizmusnak. Nem állt fent az a veszély, hogy az emberek feldühödnek, mivel már elegük volt a halálból és a rombolásból. A következő húsz évben ügyesen használták fel a nacionalista propagandát az elnyomásra, mivel Boszniában három nagy nemzetiség él együtt. Bosznia mindig is multikulturális ország volt és az embereknek álmukban sem jutott volna eszükbe ezen az alapon kriminalizálni. Mégis megtörtént. 2014. február 5-én kétségbeesett és elnyomott tuzlai munkások a kormányépület elé vonultak és alapvető jogaikat követelték.

Fontos tudni, hogy már hónapok óta tiltakoztak. A munkások évek óta nem kapták meg a rendes bérüket és a foglalkoztató üzemek privatizálták. A kormányhoz fordultak és feltárták előtte problémáikat. Az azonban nem csak, hogy nem foglalkozott ezekkel, de még beszélni sem volt hajlandó velük. Ezen a napon olyan fiataloktól kaptak támogatást, akik tudták, hogy ebben az országban nincs jövőjük. Ráadásul a tuzlai munkanélküliek is melléjük álltak. A helyzet akkor vált feszültté, amikor betörtek a kormányépületbe. Ezután kezdődtek a helyi rendőrséggel vívott utcai harcok. A hatóságok nagyon agresszívak voltak: tizenöt éves gyerekeket, öregeket, háborús veteránokat ütlegeltek. Egy tüntetőt súlyosan megsebesítettek, orvosi ellátás nélkül letartóztatták és csak a múlt éjszaka engedték haza.

Szolidaritási tüntetések kezdődtek 21 másik városban, a 22 tuzlai letartóztatása miatt. Tuzla mindenkire mély hatást gyakorolt. A bosnyákok tudták, hogy fel kell lázadniuk, csak azt nem, hogy hogyan, mert már csalódtak az erőszakmentes tüntetésekben, amit a politika és az NGO (Local Government Cooperation - nem kormányzati, de gazdasági felügyelet) szervezett az előző nyáron. Tudták, hogy az USAID (Egyesült Államok Nemzetközi fejlesztésért felelős hivatala) és a NED (National Endowment for Democracy) NGO-it pénzelik, tehát az általuk szervezett tüntetésekhez úgysem csatlakoznának. Miután látták, hogy ezeket a tüntetéseket a szegények támogatják és nem a fizetett „hivatásos aktivisták” szervezik, az emberek az utcára mentek. Zárójelben megemlíteném, hogy ma a tüntetők kormányépületeket gyújtottak fel Tuzlában, Szarajevóban, Mostarban, Zenicában…

Bihacban a tüntetők foglyul ejtették a polgármestert. Mint mindig a helyzet most is kényes és kiszámíthatatlan – a térről, ahol a tüntetések folytak, elűztek minket. Egy csomó embert letartóztattak, megsebesítettek és sokan szenvednek egészségügyi problémáktól, mivel a rendőrök irgalmatlan mennyiségű könnygázzal árasztották el a tömeget. Láttam embereket, akik majdnem megfulladtak és friss levegőt kerestek, de azt a környéken nem találtak. A rendőrök szó szerint megfertőzték az utcákat egy kilométer hosszúságban. Most információhoz szeretnénk jutni a letartóztatottakkal kapcsolatba, ügyvédeket akarunk beszervezni és ruhát, valamint élelmiszert küldeni a túszoknak.

K: Mi volt a tiltakozó tüntetések kiváltó oka? Hogyan került sor az erőszak ilyen mértékű kiterjedésére?

V: Ahogy már mondtam, a kormány nem volt hajlandó szóba állni a tüntetőkkel vagy foglalkozni a munkások érdekeivel. Az efféle arrogancia feldühíti az embereket. A bosnyák kormány talán elfelejtette, hogy kik választották meg vagy, hogy kinek az érdekeiért kellene dolgoznia – a kapitalistákért vagy a dolgozókért? A kormány döntése egyértelmű volt. A miénk is.

K: Hogyan vettek részt az anarchisták a tüntetéseken? Léteznek-e liberter szervezetek?

V: Az itteni anarchisták együtt harcolnak az emberekkel az utcákon. Nincsenek stratégiáink, mert – mint látjátok – egyik utcából a másikba kell rohangálnunk. Anarchistaként vitatkozunk az emberekkel az álláspontjainkról, mint például: minden politikai párt és szervezet támogatásának elvetése. Az emberek nem osztják nézeteinket. Azt gondolom, hogy ezek az emberek mélyen, legbelül igazi anarchisták. És ezt minden nap meg is mutatják. Fontos, hogy a tüntetők egész Boszniában elutasították a politikai pártok és az NGO-sok támogatását. Csak Banja Lukában volt másként, ahol a tüntetéseket az NGO Oštra Tula szervezte. Ez egy átlagos NGO tüntetés volt, kevés transzparenssel és csak egy-két óra ácsorgásból állt. Egy fickót azonban letartóztattak, akinek a transzparensén ez állt: „Dodik is gay and half” (Dodik a Szerb Köztársaság elnöke – a Szerb Köztársaság nem Szerbia, hanem Bosznia része).

Voltak olyan dolgok, amiket az embereknek mondunk és ők ezt elfogadták. Kértük, hogy a többi ember autójára és házára vigyázzanak. Ne tegyenek kárt azokban, ne gyújtsák fel őket. Szabadítsák ki az őrizetbevetteket. Ne fogadják el a más városokból érkezők támogatását, inkább ösztönözzék őket saját városukban való felkelések szervezésére. Azt is világossá tettük, hogy nincs szükség facebook oldalakra és like-okra. Jelen vagyunk az utcákon és az egyetlen elfogadható szolidaritás, ha egyazon barikád mögé állunk – mindegy melyik városban. Minden NGO politikát mely például békekoncerteket szervez, el kell utasítani. Ne adjunk virágot a rendőröknek, ne gyújtsunk gyertyát az épületek előtt vagy más efféle patetikus szart. És a legfontosabb: „ne kössünk békét a kormánnyal!” A médiák elkezdtek „anarchiáról”, „káoszról” beszélni, megpróbálták kriminalizálni a tüntetéseket. De manapság azt mondják az emberek: „ki fél még egyáltalán az anarchiától?”

Más városokból származó emberektől hallottam, hogy nem akarnak másik kormányt és a tüntetések addig fognak tartani, míg az embereknek nem lesznek konkrét terveik. Az utcákon óránként fogalmaznak meg újabb követeléseket saját kezdeményezésük alapján. Egy példa: a kormány tíz percen belül engedje szabadon az összes foglyot, különben bedobálják kővel az ablakokat! Meg is kapták a magukét: Felgyújtották az épületet és néhány zsaru is kórházba került. És mindez tovább fog tartani, míg az emberek úgy nem döntenek, hogy elég volt.

K: Támogatnak benneteket más országok elvtársai?

V: A világ minden tájáról kapunk támogatást átlagemberektől és elvtársaktól is. Nagy szolidaritást mutatnak az emberek és ez most nagyon fontos. Szerbiából, Horvátországból, Macedóniából, Montenegróból, Bulgáriából és Görögországból – minden szomszédunktól szolidáris üdvözletet kapunk és ezért nagyon hálásak vagyunk. És nemcsak, hogy szolidárisak, de azt üzenték, hogy inspiráljuk őket és most például Horvátországban próbálnak az emberek tiltakozó tüntetéseket szervezni. Ez nagyszerű érzés. És természetesen meg szeretném köszönni a Ljubljanai Anarchistična Pobuda és MASA (Horvátország) elvtársainak, akik biztosítottak szolidaritásukról és sok mindenki másnak is, akik Szarajevóba jöttek.

K: Mit gondolsz, a tömegmédia miért inkább a kijevi eseményekről tudósít, s a boszniai tüntetéseket miért hagyják figyelmen kívül?

V: Kijevben a tüntetéseket az ellenzék szervezi, Boszniában pedig nincs olyan, hogy ellenzék, mert mindennel szembeszálltunk, ami megpróbált vezetőként fellépni. Természetesen a helyi média megpróbálta kideríteni, hogy ki szervezte a tüntetéseket. Pont úgy viselkednek, mint az idióták és ki akarnak nevezni egy „vezéralakot”. Nem fogják fel, hogy a tüntetéseket az emberek szervezik és vezetik. Egyszerűen csak egy személy vagyunk, ezer testtel. A helyi média megpróbálja kriminalizálni a tüntetéseket és bűnözőknek titulálnak bennünket. Hazugságokat terjesztenek, pl. „üzleteket fosztanak ki”. Ez nem igaz! „Felgyújtották a bosnyák archívumot!” Ez igaz. Felgyújtottuk az épületet, aztán a támadók bementek és az életük kockáztatásával próbálták megmenteni azt.

A BBC és CNN szokás szerint álobjektivitással ítéli – és ítélteti – el átlagosnak és felháborítónak a tiltakozásokat Boszniában.

Az emberek végre megértették, hogy minden balkáni nacionalizmus mögött a pénz, a hatalom és a politika áll. Húsz évet töltöttek el azzal, hogy nacionalista, soviniszta mítoszokkal terrorizáljanak bennünket, hogy uralhassanak minket.

A bosnyák események reményt adtak, hogy az emberek végre belátták ezt. Remélem, hogy az évszázad csalását végre leleplezték, miszerint: „a nacionalizmus, csak a munkások kizsákmányolásának másik neve”.

K: Milyen jövője lehet a tiltakozásoknak és milyen szerepet szánnak maguknak ebben az anarchisták?

V: Természetesen az anarchisták az emberek oldalán akarnak maradni. Különösen most, hogy az állam megtorlással reagál (már több mint száz letartóztatott van). Az anti-terrorista egység bevetése egyértelművé tette és az amerikai követség is közölte, hogy nem támogatnak minket. Ez azt jelenti, hogy jó úton haladunk. Nem akarjuk az emberekre ráerőltetni az eszméinket – minden erőnkkel megpróbálunk élő példát szolgáltatni arra, hogy hogyan boldogulhatnak az, emberek vezetők nélkül és hogy mit jelent az emberi kapcsolatteremtés a társadalomban.

Most az a célunk, hogy bizonyos személyeket megakadályozzunk abban, hogy újságosstandokat fosszanak ki, illetve, hogy elmagyarázzuk nekik: ez miért rossz, mivel, gyakran ez a szegény emberek egyetlen megélhetési forrása. Van egy csomó nemzetközi és állami vállalat, akiket ki lehetne fosztani anélkül, hogy az osztályunkhoz tartozó embereknek ártanánk. Erről vitatkozunk és reméljük, hogy ez a helyzet Görögország és Törökország, nem pedig Ukrajna és Szíria irányába tart majd. Két ok van, amiért ebben reménykedünk. Először is – a bosnyák emberek nincsenek egymással kapcsolatban és a barikád a legjobb hely arra, hogy más emberekkel találkozzanak, és együtt működjenek. Az én városomban sok ember van, akikkel sohasem találkoztam (Szarajevóban kb. 350000 ember él).  Az emberek közötti szakadás problémáját itt fel lehet oldani. Sohasem volt esélyünk találkozni, nem tudjuk mit szeretnek mások, miben hisznek, hogyan élik meg ezt a helyzetet és a legfontosabb, hogy akarják a dühüket és felháborodásukat kifejezni és hogyan látják jövőjüket. Másrészt – a bosnyákok nem akarnak még egy imperialista háborúba bocsátkozni, egy háborúba a semmiért. Nem akarnak embereket ölni, csak mert azoknak más a nevük, más istenben hisznek vagy mert a szétdarabolt ország egy másik részében élnek.

K: Köszi szépen! Akarsz zárszóként még valamit mondani?

V: Mivel sok szó esik a médiában „vandálokról”, „huligánokról” ezért szeretném tisztázni: azoknak az embereknek, akik ezeket a kölyköket vandáloknak, punkoknak nevezik – mindegy, hogy a sajtó vagy a politika emberei – fogalmuk sincsen arról, milyen napi nyolc órát eltölteni az iskolában pénz nélkül és úgy hazamenni, hogy az anyjuk mindig így fogadja őket: „ma nincs mit ennünk.” Nem tudják milyen az, hogy hónapokig nem ehetsz például csokit. Ők sohasem hordtak foszló ruhákat, ülnek a meleg házaikban, azt esznek-isznak, amit csak akarnak, városi klubokban költik a pénzüket és tizennyolc évesen már autójuk van. És persze erkölcsi prédikációt tartanak a tüntetőknek. Minden fiú és lány akit huligánnak neveznek szegénységben nőtt fel. Logikus, hogy azt mondják: „elég volt!” Ezek a gyerekek csodálatos emberek, akik nem követelnek túl sokat. Oly kevésre van szükségük, hogy boldogok legyenek és a kormány, még ennyit sem ad meg nekik. Tehát ők jöttek el, hogy elvegyék azt ami az övék. Szabadságot és az elemi emberi jogokat!