Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ANTON PANNEKOEK - MUNKÁSOK HARCA 4.

2014.02.14

 

 

A tulajdon felforgatása.

 

Ha ellenfeleink nem tudnak már semmit sem felhozni az ellen a tény ellen, hogy csupán a szociáldemokrácia védelmezi a nagy néptömeg érdekeit, akkor kijátsszák nagy tromfukat: hogy a szo­ciáldemokrácia meg akarja a tulajdoni szüntetni, holott tulajdonra, magántulajdonra, szüksége van az embernek, hogy meg tudjon élni s ezért el kell ismernünk mint természeti jogot, mint isteni berendezést, mint minden társadalmi rend alapját.

Nos, minden ostobaságnak mégis csak van valami alapja és a fenti beszédnek is meg van az az értelme, hogy mindenesetre min­den társadalomnak szüksége van a tulajdon valamilyen formájára, t. i., hogy megélhessen, rendelkeznie kell a természet, a testi világ egy darabkája, egy darab föld felett. Természeti jognak ugyan nem lehet nevezni, mert az embereknek az állatoktól és embertár­saiktól kellett ezt a természet fölött való rendelkező hatalmat elhó­dítani; de mindenesetre ez minden társadalmi együttélés szükséges alapja. Hogy azonban a tulajdonnak milyen legyen a különös for­mája, — köztulajdon legyen-e vagy magántulajdon — ez azoktól a különleges körülményektől fog függni, amelyek között az embe­reknek élelmi cikkeiket termelniük kell. Itt a célszerűség dönt; a tulajdon szabályozásának, tehát hogy miképpen fogják ezt a rendel­kező hatalmat a társadalom tagjai közt szétosztani, attól kell függenie, miképpen lehet a megélhetést mindenki részére a legjobban biztosítani. Mindaddig, míg az együttmunkálkodás a legcélszerűbb munkamód, a köztulajdonnak kell uralkodnia; ahol az elkülönült munka áll a termelés érdekében, a termelési eszközök magántulaj­donának kell előállnia.

Ha ellenfeleink ezzel a váddal, mint nagy tromffal állnak dó. azt keli hinniük, hogy ezzel sok embert riasztanak vissza a szocia­lizmustól. Kell tehát, hogy valami alapja legyen ennek a hitüknek, különben nem akarnák ügyöket mindig ezzel újból előbbre vinni. Ennek alapja pedig az a jelentőség, amivel a termelő eszközök ma­gántulajdona a kisüzemben bír.

A kisüzemben mindenki saját munkaeszközeivel termel árukat, ezeket eladja, hogy olyan árukat vegyen rajta, amilyenekre fogyasztás céljára szüksége van. Így magánmunkával állítanak elő minden terméket, amire a társadalomnak szüksége van ; a munka szét van választva. Ezért viszont mindenkinek joga van az összes termékek igazságos részére és ezt a részt saját termékeinek másokra való kicserélésével szerzi meg. A tulajdonnak ez a szabályozása megfelel tehát annak a célnak, hogy a társadalomtagjainak a meg­élhetést biztosítsa; a társadalmi termelés nehézségek nélkül megy végbe a csere törvényei útján, úgy. hogy mindenki megkapja a maga részét.

A kapitalizmus fejlődésével azonban új feltételek, s így a tu­lajdon uj működései állnak elő. A nagy modern termelőeszközök tulajdonosa számára tulajdona már nem arra szolgál, hogy annak segítségével saját munkájával megélhetéséi biztosítsa ; hanem esz­közül szolgál neki arra. hogy mások munkájából értéktöbbletei sajtoljon ki. Eleinte úgy tűnhetik fel, mintha ez az értéktöbblet unnak a munkának volna a gyümölcse, s így a bére, amit a tőkés vállalatának vezetésére és igazgatására fordít. A hitelügy és a rész­vénytársaságok fejlődésével ez a látszat is eltűnik. A modern pénztőkések vagy részvényesek kezében a tőkés-tulajdon meztelen formájában jelenik meg, mint a munkásosztály által teremtett ér­téktöbblet egy részére való igény. Így a magántulajdon valami egé­szen más lett, mint azelőtt volt. Ha régebben arra szolgált, hogy saját munkája által gondtalan, biztos megélhetést biztosítva, a tu­lajdonost a társadalom hasznos tagjává tegye, úgy ma eszközül szolgál a társadalom haszontalan tagjainak arra, hogy mások mun­kájának a gyümölcséi kisajátítsák. Azonban a kispolgár és a kis-paraszt, — mert tulajdonellenességünk vádjánál ezekről a rétegek­ről van szó — ennek nincs teljes tudatában; az ő lelkükben még él a korábbi működés régi képzete, amely ma, az új társadalmi állapot következtében hazugsággá változott. Erre a hazugságra pá­lyáznak most a demagógok, akik az úgynevezett "tulajdonfanatizmust" saját céljaikra használják ki. Ha ezekkel a kis emberekkel tulajdonukról beszélünk, szegényes birtokocskájukra gondolnak : a magántulajdon megszüntetése az ő szemükben ezeknek a nyomo­rúságos maradványoknak elrablását jelenti és ezért engedik magu­kat saját kizsákmányolóik kizsákmányolási jogának védelmére felhasználni. Ezzel szemben szükséges, hogy megmagyarázzuk a lezüllött kisbirtok és kapitalista nagybirtok különböző jelentését tehát, hogy milyennek látszik a magántulajdon és hogy milyen az a valóságban.

Mit jeleni a termelőeszközök magántulajdona a lezüllő közép­osztály számára? Biztosi-e az neki saját munkára támaszkodó megélhetést? Megélhetése részben a tanoncuk legcsúnyább kizsák­mányolásán alapul: s még hozzá nem is biztos. A nagytőke ver­senye mindenütt tönkretette a kispolgárság biztos, nyugodt meg­élhetését; még a kiskereskedelembe is behatolt a nagytőke a nagy áruházak formájában, ahol pedig a boltos legtovább örvendett viszonylag veszélyezetlen helyzetének. Aki még tartja magát, az is állandóan a proletariátusba való lesüllyedés veszélyének néz elébe. Ezért kapaszkodnak a kisüzemek annál nagyobb erővel parányi tulajdonukba; bármily sokszorosan nehéz is a helyzetük, mégis a proletár függősége és szolgasága még sokkal rosszabbnak látszik elölte. Ebből az érzelmi felfogásból származik tulajdonfanatizmusa; ez csak egy rég letűnt uraság csalóka látszatába való görcsös ka­paszkodás, aminek nincs már semmi valóságos alapja.

Még rosszabb a dolga az osztályok ama részének, amely már a tőke hatalmába esett. Ránézve a termelőeszközök magántulajdona nemcsak hogy nem záloga a biztos megélhetésnek, hanem csak lát­szat, a kizsákmányolás meztelen formája. A kisparaszt, aki bérlet, vagy kamat formájában munkája eredményéből annyit kell, hogy beszolgáltasson, hogy csupán szűkös megélhetésére marad vala­mije, a kis kézműves, ki a tőkéssel szemben éppúgy el van adó­sodva, csak annyiban nevezhető termelőeszközei birtokosának, mint az ácslegény, akinek saját szerszámai vannak. Ezek csupán azt teszik lehetővé, hogy kizsákmányolják őket. Sőt helyzetük még rosszabb, mert egyúttal szabad mozgásukban akadályozzák, egye­nesen bilincsekké válnak, melyek még azt sem engedik meg nekik, hogy kizsákmányolásukhoz kedvezőbb alkalmat keressenek.

Ezekben a rétegekben ilyen a magántulajdon igazi működése. De ha általánosságban beszélünk a magántulajdon működéséről, rendesen nem azoknál való működést értjük, kiknek nincs belőle, hanem azokat nézzük, akiknek van. Itt ismerhetni meg csak igazi jelentőségét. A termelő-eszközök igazi tulajdonosai, a nagytőkések számára a magántulajdon egészen más szerepel játszik. Mert ha ezek meg akarják tulajdonukat mulatni, mit fognak nekünk mu­tatni? Gépeket? Nem, ezek ennek vagy amannak a gyárnak rész­vényesei lévén, még azt sem mondhatják, ez a gép az enyém, mert hiszen az az összes részvényeseké; még csak nem is rendel­kezhetnek felelte, mert hiszen az üzletvezetés? egy választmány kezébe van letéve. Pénzt fognak-e mutatni, a tőkének ezt a másik általános formáját? Nem, mert ami pénzük volt, azon részvénye­ket, államkölcsönkötvényekkel stb. vásárollak. Néhány darab papirost mutatnak nekünk, ezek teszik ki az ő magántulajdonu­kat. Ezek a papírok megadják nekik azt a jogot, hogy a nagy társadalmi termelés egy részéi kamat, osztalék stb. formájában a maguk részére követeljék, anélkül, hogy valamit tennének, hasznos vagy nem hasznos működést fejtenének ki; még azt sem tudják, milyen nagy az a rész, azt is a börzelapból olvassák ki. Az egész társadalom termel, szorgos munkával azon dolgozik, hogy emberi szükségletre hasznos termékeket állítson elő : mun­kások csigázzák magukat, felvigyázók veszekednek, gépek forog­nak,  igazgatók  vezetik  az  üzleteket,    technikusok    kísérleteznek mindnyájan többé-kevésbé hasznosan tevékenykednek és ennek az együttműködésnek a gyümölcseképpen óriási terméktömegek keletkeznek. De mint egy vámpírsereg veszik el a „termelési esz­közök tulajdonosai" a tennék nagy tömegét, piszkos papírjaikra támaszkodva; még arra sincs szükségük, hogy a régi rablólova­gok módjára, ezért valami erőt fejtsenek ki; a legnagyobb tisz­telettel haza is szállítják nekik. Miért ez az esztelenség? Ez a magántulajdon modern működése.

Éppen az annak a szociális követelménynek célja és tartalma, amit a termelőeszközök magántulajdonának eltörlése alatt értünk, hogy megszüntessük a valódi termelőknek ezt az esztelen meg-rablását egy csomó tétlen, semmi működést ki nem fejtő élősdi részéről. Éppen ezért ennek a követelménynek semmi köze sincs ahhoz, ami teljesen más értelemben a termelő eszközök magán­tulajdonának csupán a látszata. Éppen mert a parasztnak és a kis­polgárnak halvány sejtelme sincs arról, hogy milyen szerepet játszik a tőke a társadalom felső rétegeiben, ahol megvan, csak azért jöhet arra az együgyű gondolatra, hogy apró rongyait ért­jük az alatt. Mozgalmunk valódi célja a nagy termelő eszközök­nek társadalmi tulajdonba tétele, a haszontalan élősködők kisa­játítása, akik ma az oroszlánrészt ragadják magukhoz; vagy, amint azt a kommunista kiáltvány már hatvan évvel ezelőtt kifej­tette: nem általában a tulajdon eltörlése, hanem a polgári tulaj­don eltörlése (t. i. azé a tulajdoné, amelyik idegen munkát igaz le), a tőkének közös, a társadalom minden egyes tagjához tartozó tulajdonná változtatása. Ez a tulajdonviszonyok uj szabályo­zása, amely a nagyipar és a technika mai fejlődéséhez tartozik, hogy ezen az alapon a társadalom minden egyes tagjának bősé­ges, gondtalan megélhetést tegyünk lehetővé.