Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ANTON PANNEKOEK - MUNKÁSOK HARCA 6.

2014.02.14

  

 

 

Reform vagy forradalom.

 

„A felforgatás ellen", ez volt a hottentotta blokknak közös választási jelszava. Nem háborodunk fel e fölött, mert tudjuk, hogy nem lehet máskép, a forradalom, az „erőszakos felforga­tás", amint azt ellenfeleink jelentőségteljesen ki szokták fejezni, ez a határvonal köztünk és a többi pártok között. Gyakran hall­juk, amint az ellenpártok tagjai azt mondják, hogy ők is alapo­san támadják a kapitalizmust és fonákságait meg akarják javí­tani, hogy egyáltalában közel állnak a szocializmus eszméihez és ideáljaihoz. De az erőszakos felforgatási nem akarják; a katasztrófa-elméletet helytelennek, a forradalom számára való munkálkodást elvetendőnek tartják, mert a békés reformáló mun­kával mindezt sokkal jobban meg lehet csinálni.

A szociáldemokraták szemében alig lehet szebb témáról, mint a felforgatásról beszélni, mert talán sehol sem lehet élesebben jellemezni ellenfeleinknek esetlen hazugságát, vagy ostoba korlá­toltságát. Mert be lehet bizonyítani, hogy éppen fordítva áll a dolog : a szociáldemokrácia minden lehetőt elkövet, hogy a békés reformokkal való átmenet útját a szocializmushoz előkészítse, míg ellenfelei minden lehetőt megtesznek, hogy erőszakos forradalmat idézzenek fel.

Nem kell egyszerű állításunkra elhinniük, hogy az a kíván­ságunk, hogy céljainkat békés reformmunka útján érhessük el : programunk pillanatnyi követelményeivel ezt megmutattuk. Ha ezeket a politikai és szociális követelményeket keresztülvinnék és szigorúan betartanák, akkor a kapitalizmusnak a szocializmusba való átmenete lassanként, törvényes úton, katasztrófa nélkül mehetne végbe. Ha a választójog s a politikai intézmények telje­sen demokratikus alapokra lennének felépítve, ha jó munkásvédelemmel, a nevelés és az életmód megjavításával, a szervezés köve­telésével hathatósan lépünk fel a kapitalizmus eltompító, elnyomó tendenciáival szemben, úgy ezzel meg van adva a lehetőség, hogy rendszeres reformmunkával ideáljainkat mindinkább megvalósít­suk. Ezt a programot adjuk mi a munkásoknak, hogy láthassák, hogy lehetne megcsinálni, ha az uralkodó osztályok akarnák ; ezt a programot adjuk mi a birtokos osztályoknak is. hogy nyíltan megmutathassák, mi kedvesebb nekik, a törvényes haladás, vagy kizsákmányolásuk minden áron való fenntartása.

De a gyakorlat már régen megmutatta, hogy ebben a tekin­tetben nem szabad illúziókat táplálnunk. Megmutattuk az utat, amelyen a kapitalizmus bajait meg lehetne szüntetni, de eddig hiányzik a hatalmunk hozzá. A birtokos osztályé a hatalom, de nincs meg az akarata hozzá ; nem gondol arra, hogy ezen az úton halad­jon. Nem tettek semmit egynéhány kis, a baj nagyságához képest nevetségesen jelentéktelen nekilendülés után. melyeknek bevallott célja a munkásokat becsapni s a szocializmustól visszatartani. És ha csak messziről is látják annak a lehetőségét közeledni, hogy az általános választójog hiánya dacára is megszerezhetjük a parla­menti többséget, már most is államcsínyről beszélnek, amely el akarja zárni e fejlődés lehetőségének az útját.

Ezekből a köztudomású tényekből meg lehet tudni, hogy mi az osztályharc békés, törvényes kimenetelének lehetőségén, ellenfeleink viszont annak erőszakos kimenetelén dolgoznak. Nincs rá azonban okunk, hogy ezért nekik különös szemrehányást tegyünk, hiszen megértjük magatartásuk okait: fejtegetéseinkkel csak annak a fecsegésnek a tarthatatlanságát akarjuk kimutatni, mintha erőszakos felforgatásra irányuló munkálkodásunkkal minden derék, békés polgár iszonyatára rászolgálnánk.

Ellenfeleink ilyen taktikájának az okát az osztályellentét ter­mészetében találhatjuk meg. Már rámutattunk arra, hogy a mi osztályharcunk nem csupán érdekharc két csoport között, kik a társadalmi termelésből ki akarják részüket küzdeni, hanem a tár­sadalmi rend alapjáért, a kizsákmányolásért folyik. Ahol két párt küzd a közösen szerzett javak elosztásáért, ott bár érdekeik egy­mással szemben állnak, de nem teljesen ellentétesek. Akkor csu­pán a két párt viszonylagos hatalmától fog függeni, hogy mennyit kap mindegyikük. Aszerint, amint az egyik vagy a másik párt erő­sebb, fog kisebb vagy nagyobb részre igényt tartani : éppen azért, mert a harc a többért vagy a kevesebbért folyik, az eredmény is a több vagy a kevesebb és nem a minden vagy a semmi. Ebben a viszonyban áll egymással általában két olyan osztály, amelyeknek a közösen megszerzett terméket kell megosztaniuk. Aszerint lesz a felosztás más és más, amint az egyik osztálynak van nagyobb szük­sége a másikra, vagy a másiknak az egyikre és kevésbé tud vele boldogulni. De éppen azért, mert társakként állnak egymással szemben, egyikük sem vehet el mindent, hogy a másiknak semmi se jusson.

Egészen más a viszony az elnyomott, kizsákmányolt és az uralkodó, kizsákmányoló osztály közötti harcban. Itt nem közösen szerzett javak szétosztásáról van szó. mert a kizsákmányolás lénye­gében már benne foglaltatik, hogy az egyik osztály munkája ered­ményéből a másik elvesz egy darabot. Ezért a harc nem a nagyobb vagy a kisebb kizsákmányolásért, hanem magáért a kizsákmányolá­sért folyik. Ezért nem lehet arról szó, hogy a leigázott osztály meg tudja változtatni ezt a viszonyt abban a mértékben, amint politikai hatalma növekedik. Amíg kisebbség, amíg hatalma kisebb, mint a kizsákmányolók hatalma, addig a kizsákmányolás megmarad; és mihelyt övé lesz a nagyobb hatalom és ellenfelét éppen hogy túl­szárnyalja, a kizsákmányolást nem csupán nagyobb felében, ha­nem teljes egészében megszünteti.

Ezért itt nem lehet arról szó, hogy mindkét ellenfél viszonyla­gos hatalmát számszerűleg megállapítsuk, s abból az uralom kü­lönböző megoszlását vezessük le. Ahol az érdekek olyan teljes ellen­tétben állnak egymással, ott a jelszó : minden vagy semmi ; vagy az egyik, vagy a másik oldalon a teljes uralom. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a kizsákmányolt osztálynak mindaddig semmi befolyása sincs ; az uralkodók cselekedeteit az a félelem ha­tározza meg. amit fellépésünk előidéz. De ez nem az uralom meg­osztása ; az uralkodó osztály teljesen saját akarata és érdekei után megy, még ha akaratát az elnyomott osztály fellépése befolyásolja is. A viszony tehát teljesen más közöttük, mint két osztály között az uralom megosztása, akik a közös zsákmányt akarják felosztani.

Ez annak a történeti ténynek az alapja, amit mindig figyelembe veszünk, ha valamely elnyomott, kizsákmányolt osztály felszaba­dulásáért, t. i. uralmáért küzd. Mindent vagy semmit: ez a mon­dás, nem a szociáldemokrata kibékíthetetlenség kifejezése, — gyakor­latilag nem ez vezet minket — hanem egy történeti tény kifejezése, amit figyelembe veszünk, s aminek eredetét megértjük.

Ez a viszony az oka annak az elutasító magatartásnak is, amellyel a kapitalisták minden munkásköveteléssel szemben viselteltetnek. Hasznuknak minden ilyen megcsorbítása elvileg úgy jele­nik meg előttünk, mint :i kizsákmányolásra mért csapás, vagy hogy a ő szép nyelvezetükön beszéljünk : e mögött a pillanatnyi követel­mény mögött a forradalom hidráját látják leselkedni. Csak hatal­mas erőfeszítéssel sikerül a munkásoknak legalább a legszükségesebbet kiküzdeni ; és az ellenállás egyre nő a munkásosztály szer­vezkedésével, éppen mert nagyobb félelmet kelt a kapitalistákban ezeknek a követeléseknek további követelményeivel szemben és érthetőbben kiáltja oda nekik a figyelmeztetést : eljön a ti kizsákmányolástoknak is a vége.

A társadalom fejlődése ezért csendes, állandó fejlődési idősza­kok és hirtelen forradalmak váltakozásával megy végbe, mert egy uralkodó s egy leigázott, feltörekvő osztály teljesen ellentétes ér­dekei küzdenek egymással, akik között nem lehetséges megegyezés. A régi uralom és a régi kizsákmányolás mindaddig megmarad, amíg az új osztály az előrehaladó fejlődéssel annyira meg nem erősödik, hogy az uralmat meghódíthatja .Ehhez rendesen még hozzájárul, hogy az uralkodó osztály még akkor sem akar engedni, ha már nem ő az erősebb, mert még mindig az erősebbnek hiszi magát. Ő ren­delkezik a kormány erejével, hatalmi eszközei kézzelfoghatóak, szemmel láthatóak. Az elnyomott, feltörekvő osztály hatalmi esz­közei legtöbbször más természetűek ; erkölcsi és szellemi tulajdonságokban és kevésbé látható viszonyokban rejlenek : belátásukban, elhatározottságukban, összetartásukban és fontos társadalmi működésükben. Ezek mind súlytalan, nem mérhető, meg nem becsülhető, kézzel nem fogható nagyságok ; ezért az uralkodó osztály nem látja azokat, nem hisz erejükben. Saját, látszólag sokkal nagyobb hatalmi eszközeire támaszkodik s mindaddig ellenáll, míg a forra­dalmi harcban valósággal halomra nem döntik. Ez az elvakultság mindig is öröksége volt a lehanyatló osztályoknak ; és ez az elvakultság nem a legkisebb mértékben járul ahhoz hozzá, hogy az osz­tályharc a forradalom erőszakos útjára terelődik.

Nem változtathatunk ezen semmit; túlhaladja erőnket, hogy a mai kizsákmányoló osztályt ettől az elvakultságtól megszabadítsuk. Csak a kizsákmányolt néptömegnek tudjuk mindig újból a szeme elé állítani az igazságot, hogy mink inkább a reformok békés útján akarjuk a szocializmushoz való fejlődést keresztülvinni, és hogy a tőkés osztály élesíti ki a harcot, mert épp oly jól tudja, mint mi, hogy a mai kapitalizmus elve, maga a kizsákmányolás kockán.