Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Anton Pannekoek: Munkások harca 1.

2014.02.14

Anton Pannekoek: Munkások harca 1.

A birtokos és a birtoktalan osztály.

 

A politikai küzdelem, amit a szociáldemokrata munkásság folytat s amelynek minden választási harc epizódja, elsősorban nem bizonyos politikai intézményekért való harc, hanem általános osztályharc a birtokos és a birtoktalan osztály között. Hogy helye­sen foghassuk fel, szükséges, hogy e küzdelem okait és céljait kö­zelebbről vegyük szemügyre.

E két harcoló osztály megnevezése után úgy tűnhetnék fel. hogy az osztálykülönbség alapja a pénztulajdon, vagy a jövedelem. Polgári ellenfeleink gyakran így is értelmezik. Jövedelmi vagy va­gyoni statisztikát vesznek elő, néhány vonással elválasztják az ala­csony jövedelmeket a középjövedelmektől, a középjövedelmeket a nagyjövedelmektől s azt hiszik, hogy ezzel bepillantást nyertek a jelenkor osztályviszonyaiba. Még komikusabbá válnak akkor, ha a középkorról' vagy a XVIII. századról szóló statisztikákból mutatják ki, hogy akkor aránylag épp annyi kis-, közép- és nagyjövedelem volt, mint ma; s azt hiszik, hogy ezzel a tőke koncentrációját, n középosztály pusztulását és az osztályellentétek kiélesedését meg­cáfolták.

Ezeknek a szegény bohóknak, akik a nagy társadalmi átalaku­lás nyilvánvaló tényét így akarják eltüntetni, úgy látszik halvány sejtelmük sincs arról, hogy mi is tulajdonképpen az a társadalmi osztály. Az osztály nem olyan emberek csoportja, akiknek egyforma nagy a jövedelme, hanem olyan embereké, akik a társadalmi ter­melésben gazdaságilag azonos működést teljesítenek. Azért mond­juk : gazdaságilag, nehogy arra gondolhassanak, hogy társadalmi működés alatt a munka technikai oldalát kell érteni. A takácsnak és a nyomdásznak foglalkozásuk szerint különböző a működésük, technikailag munkájuk különbözik; de gazdaságilag mindkettő bérmunkás és ugyanahhoz az osztályhoz tartozik.

Nem csoda, ha a társadalmi termelő folyamatok sokfélesége mellett a legkülönbözőbb társadalmi osztályok tarka egyvelege tá­rul a szemünk elé. Az iparban a tőkés vállalkozók a bérmunká­sokkal állnak szemben; ezen az általános alapvető viszonyon épülnek fel a különböző osztályviszonyok, az üzemek nagysága szerint. Az önálló kézműves a tőkéssel annyiban megegyezik, hogy ő is önálló vállalkozó, de nem foglalkoztat bérmunkást. És a kéz­műipari kisüzem kis mestereit épp úgy, mint a boltosokat, a min­dennapi nyelvhasználat egyenesen külön, a nagytőkésektől külön­böző osztálynak, középosztálynak nevezi; ezek a munkások kisebb számában és a kisebb lökében különböznek attól, anélkül, hogy éles határokat lehelne közöttük megállapítani. A nagyiparban a tőkés és a munkások közé a felvigyázók és technikai üzemvezetők csoportja ékelődik be. Azok a magas tudományos és technikai igények, amelyeket a mai nagy és óriási üzemekkel szemben tá­masztanak, a műszaki és tudományos magántisztviselők osztályát teremtették meg, akik a hozzájuk hasonló és velük egyenrangú köz­hivatalnokokkal együtt az úgynevezett „értelmiséget" teszik ki. Gazdaságilag a bérmunkásokhoz tartoznak, amennyiben bérért ad­ják el munkaerejüket: különleges, hosszú tanulmányokkal kikép­zett és jobban megfizetett szellemi munkaerejüket; bérük maga­sabb mivolta, tehát egész különböző életmódjuk viszont elválasztja őket a munkásoktól. Egyidejűleg a nagyüzem fejlődése az ahhoz szükséges nagy pénztőkék útján elválasztotta az Ipari vállalkozót, aki a haszonból, a pénztőkéstül, aki a kamatokból él. A részvény­társaságban a vállalkozó helyére meg éppen fizetett tisztviselő, az igazgató lép. A tőkés kettős működése: a termelés vezetése és az értéktöbblet bezsebelése, kétféle személyiségre osztódott el. De az összes pénztőkéteket épp úgy nem lehel egy kalap alá fogni, mint az összes vállalkozókat; nagyság szempontjából megvan közöttük ugyanaz a különbség, minő pl. a tenger halai közt van: a nagyok felfalják a kicsinyeket. A kis járadékot élvező épp úgy pénztőkés. mint a nagy finánckapitalisták, de ezekhez a börzefarkasokhoz ké­pest bizonyos tekintetben olyan, mint egy börzebárány és ezért tár­sadalmi szerepe is más.

Ha már most a földművelési tekintjük, olt ugyanazokat a fo­kozatokat találjuk, mint az iparban, bár nem pontosan ugyanazon a módon ; csak itt még egy osztály jön hozzá, mert a földbirtokos monopolhelyzete folytán a földművelés hozadékából földjáradékot tud kisajtolni anélkül, hogy amellett bárminő tevékeny szerepe volna. Vannak törpebirtokosok, kisbirtokosok, közép- és nagybir­tokosok és földmunkások. Itt már jelentkeznek azok a korcs és át­meneti alakok, amelyek a társadalmi osztályok képét a gyakorlat­lan szem előli összezavarják. A földmunkásnak gyakran van egy kis darab földje, míg kisebb földdarabok tulajdonosai, mint föld­ vagy ipari munkások, mellékkeresetre szorulnak, mert földjük kicsi a megélhetésre. Ezek tehát önálló mezőgazdák és bérmunká­sok egyszerre. A háziiparban látszólag önálló kézműveseket talá­lunk, kik testestől — lelkestől a tőkés kereskedőtől függnek. Hogy nem elég a bérért való munkálkodás jogi formája ahhoz, hogy az osztályt meghatározza, azt az a számos átmenet mutatja az igaz­gatótól az aligazgatón, az osztályfőnökön, főmérnökön, technikuson, rajzolón és felvigyázón ál a munkásig. Itt gyakran zavarba jön az ember, ha a fokozatos átmeneteknél meg akarja határozni, milyen osztálykülönbségeket kell megállapítania és hol vannak a határai.

A társadalmi élet így a legkülönbözőbb osztályok tarka képét mutatja, melyeknek a társadalmi életben való működése és ezért érdekei is majd éles ellentéteket és óriási különbségeket, majd foko­zatos átmeneteket mutatnak. De nem mond-e ez a kép elleni meg­állapításunknak, hogy a társadalmi harcban csak kél osztály áll egymással szemben? És az osztályok különböző működésére vetett pillantás nem mutatja-e rögtön, hogy ez csupán vagyonuk szerint történő kél csoportba való felosztás tudománytalan, tarthatatlan és csak demagóg izgatás céljára kitalált állítás?

Nem, ez a megkülönböztetés a társadalmi rend legmélyebb lé­nyegén alapszik. Abból a szerepből származik, amit a pénz a kapi­talizmus fellendülése óta játszik. Minden pénznek megvan az a tulajdonsága, hogy tőkemódjára működhetik, t.i. ha tulajdonosa azért termelőeszközöket vásárol, munkásokat fogad föl. s az így előállított árukat eladja, az mint több pénz. mint nagyobb, az ér­téktöbblettel megnövekedett tőke jut kezeihez vissza. Még az sem kell hogy ezt maga tegye ; a legnagyobb örömmel átveszik tőle az üzlet gondjait és fáradalmait mások és a tőke használatáért meg­fizetik neki a haszon egy részéi, mint kamatot. A kapitalizmus a pénznek azt a tulajdonságot adta meg, hogy tulajdonosának ka­matot hoz. Akinek tehát pénze van. magának munkanélküli jöve­delmet biztosíthat.

Ez a jövedelem abból az értéktöbbletből származik, amely a termelő folyamatban keletkezik. A munkásosztály óriási értékeket teremt munkájával; ennek csak egy részét kapja vissza a munka­bérben, a fennmaradó rész az értéktöbblet, amely a tőkésosztály­nak jut. Ezt az értéktöbbletet a különböző tőkések és tőkéscsoportok meg kell, hogy osszák egymás közt, mert mindnyájan ebből élnek. A földbirtokosok megkövetelik a maguk részét, a kereskedők és köz­vetítők is számot tartanak egy részére, az igazgatók, a nagyfizetésű üzemvezetők is kiveszik a részüket, a pénztőkések is megkapják ka­matjukat vagy osztalékukat. Ezek egymás közt küzdenek az érték­többlet felosztásán és ezt a feloszlatást részben gazdasági törvények, részben a politikai hatalmi viszonyok fogják meghatározni. Itt mi ránk az a tény tartozik, hogy mindazok, akiknek pénzük van, ez­által bizonyos mértékben igényt támasztanak az értéktöbblet egy részére, föltéve természetesen, hogy nem fogják azt régi módi fös­vények módjára ócska harisnyában elrejteni. Az értéktöbblet az al­sóbb osztályok kizsákmányolása révén keletkezik, ezt a fölöslegei ezeknek a munkája teremti meg; mindazok az osztályok, amelyek az értéktöbbletet maguk közt felosztják, együttvéve egy nagy kizsák­mányoló társaságot alkotnak és akinek pénze van, ezáltal Mammon kegyelméből részvényes ebben a derék testületben.

Ez okból beszélhetünk tehát nagy osztályellentétről birtokos és birtoktalan osztályok között. Ez abban áll, hogy e szavak egyet jelentenek kizsákmányoló és kizsákmányolt osztályokkal. Akinek semmije sincs, ha élni akar, arra van kényszerítve, hogy munka­erejét eladja a termelő eszközök tulajdonosainak, t.i. közvetve a tőkéseknek. Ezek hosszú és nehéz munkájáért olyan bért adnak neki, ami éppen hogy elég szűkös megélhetésére s a többi általa ter­melt értéket zsebre dugják. Akinek semmije sincs, el kell tűrnie hogy, kizsákmányolják ; a termelő eszközök magántulajdona min­den más utat elzár előle. Az eset ugyanaz marad akkor is. ha a munkásnak van egy kis pénze, aminek kamata egy kis pótlékul szol­gál béréhez. Bár van a bankban pénze, ezzel még nem vált kizsák­mányol óvá. Bár ezekben a kamatokban jut neki egy parányi da­rabka a nagy értéktöbbletből, amit az egész munkásosztályból ki­sajtolnak, de ez a csöpp nem jön számításba azzal az értéktöbblet­tel szemben, amit ő maga annak egészéhez bérmunkája útján hozzátesz. Megnagyobbítja ezt az értéktöbbletei és kizsákmányolják: ugyanabban a helyzetben van, mint társai. És rendesen nem is te­kinti ezt a pénzt tőkének, hanem megtakarított pénznek, amiből munkátlanság vagy baleset esetén szükségleteit fedezheti.

De amint ez a vagyon egy bizonyos határon felülemelkedik, tu­lajdonosának lehetővé teszi, hogy kizsákmányolásból s ne saját munkájából éljen, szerényen, ha kis járadékos Vagy kis vállalkozó, bőségben, ha a gazdagokhoz tartozik. Bármennyire legyenek is osz­tálykülönbségek ezek közt az emberek közt. bármily különböző tevékeny vagy-szenvedőleges működést fejtsenek is ki a kizsákmá­nyolás műveletében, bármennyire civakodjanak és küzdjenek is egymás közölt a zsákmány feloszlásáért s bár tulajdonuk nem mindörökre biztos is, — mégis van közös érdekük, mert mindnyá­jan részesei a kizsákmányolásnak. A kizsákmányolók és a kizsák­mányoltak közötti nagy társadalmi ellentétben semmi sem függ a vagyon nagyságától a kizsákmányolók társaságában.

Mint ebből a fejtegetésből kiviláglik, nem állítjuk azt, hogy a társadalom csak ebből a két nagy csoportból áll. Van közöltük egy réteg, amelyről nem állapíthatjuk meg, az egyik vagy a másik csoporthoz áll-e közelebb, amilyen például a paraszt, aki munkásokat zsákmányol ki s őt magát meg a földesúr szipolyozza, vagy a hivatalnok, akinek közepes jövedelme van. Csak osztályhelyzetük külön megvizsgálása után dönthetjük el, hová fognak állani a nagy politikai harcban. De az emberek és osztályok nagy tömegére mégis érvényes az, hogy különböző különleges társadalmi működésük csak másodrendű fontossággal bír az alapvető kérdéssel szemben hogy a birtokosokhoz, vagy a birtoktalanokhoz, t. i. a kizsákmányolókhoz, vagy a kizsákmányoltakhoz tartoznak-e.