Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A NÉMETORSZÁGI KOMMUNISTA MUNKÁS-PÁRT (KAPD) PROGRAMJA, 1920 májusa

2014.02.14




A NÉMETORSZÁGI KOMMUNISTA MUNKÁS-PÁRT (KAPD) PROGRAMJA,

1920 májusa


Elõszó:

Forradalmi és ellenforradalmi hullámok forgatagában jött létre a KAPD. De az uj párt létrejötte nem 1920 húsvétjére esett, amikor is az eddig egymással laza kapcsolatban álló "ellenzék" szervezetileg végleg összefonódott. A KAPD születése akkor történt amikor a KPD (Spartakus Szövetség) abba a fejlõdési fázisba ért, mikor egy felelõtlen a személyes érdekeket a proletár forradalom érdekei fölé állitó vezetõi klikk, megpróbálta ráerõltetni a párt többségére sajátos felfogását a német forradalom "haláláról". A párt többség azonban energikusan ellenállt a személyes érdekeken alapuló felfogásnak és az igy elõkészitett privát felfogás alapján a párt eddigi forradalmi taktikáját reformistává alakitotta. Levi, Posner és társaiknak áruló magatartása ujra igazolja azt a tapasztalatot, miszerint a német proletárforradalom folytatásának elõfeltétele mindenféle vezetõi politika radikális megszüntetése. Ténylegesen abban gyökerezik az az ellentét, mely köztünk és a Spartakus Szövetség között keletkezett, és amely olyan mélységû, hogy a köztük és köztünk tátongó szakadék nagyobb mint az, amely az egyik részrõl Levi, Piek, Thalheimer stb., másrészrõl Hilferding, Crispien és Stampfer, Legien között feszül. Az az eszme hogy a forradalmi tömeg akaratát döntõ faktorrá tegyük egy valódi proletárszervezet taktikai magatartásában, pártunk szervezeti felépitésének vezérmotivuma. Adott esetben a tagok autonómiáját kifejezésre juttatni, ez egy olyan proletár párt alapelve amely átvitt értelemben nem mondható pártnak.
Ezért számunkra magától értetõdik , hogy a szervezeteinknek itt átadott pártprogram, melyet a pártkongresszuson ezzel a feladattal megbizott programbizottság fektetett irásba, egészen addig program-tervezet marad, mig a következõ pártkongresszus az itt látható fogalmazvánnyal egyetértve el nem fogadja azt. Egyébként nem igazán kell számolni azzal a lehetõséggel, hogy változtatásra vonatkozó kérvények érkeznek majd, - persze kizárólag a párt taktikai és alapvetõ állásfoglalását illetõen - mivel a program ezen fogalmazványa nem más mint a pártkongresszuson egyhangúlag elfogadott programatikus kinyilatkoztatás tartalmának hû visszaadása. Néhány formális módositás pedig semmit sem változtat azon a forradalmi szellemen ami a program minden sorából árad. Mozdithatatlan vezércsillagunk marad a proletárdiktatúra történelmi szükségszerûségének marxista módon történõ felismerése, rendithetetlen marad azon akaratunk is, hogy a szocializmusért folyó harcunkat a nemzetközi osztályharc szellemében folytassuk. Ezen zászló alatt biztos a proletárforradalom gyõzelme.

Ügyvezetõ Bizottság
Berlin, 1920. május közepe


A KAPD PROGRAMJA:

A világháború örökségeként létrejött világgazdasági krizis - minden gazdasági és társadalmi kihatásával eggyütt - melynek összképe egy kolosszális méretû romhalmaz megsemmisitõ benyomását kelti, semmi mást nem fejez ki, mint, hogy a polgári kapitalista világrend fölött lassan bealkanyult az ég. Most nem egy periodikusan fellépõ, a tõkés társadalmi módra jellemzõ gazdasági krizisrõl van szó, ez magának a kapitalizmusnak a "krizise", amely az egész társadalmi organizmus görcsös rángásai közt még sosem tapasztalt élességû osztályellentétek félelmetes összecsapásaiként és a széles néptömegeken belül jelentkezõ tömegnyomorként jelenik meg, figyelmeztetésül a polgári társadalom számára. Egyre egyértelmûbben mutakozik meg, hogy a kizsákmányolók és kizsákmányoltak közti napról napra élesedõ ellentét, a tõke és a munka ellentmondása a tõkés gazdasági rendszeren belül, olyan meg nem szüntethetõ jelenségek, amelyek a proletariátus eddigi közömbös rétegei elõtt is egyre egyértelmûbbé válnak. A kapitalizmus teljes kudarcot vallott. Az imperialista rablóháborúban történelmileg megdöntötte saját uralmának alapjait, s olyan káoszt teremtett, melynek elviselhetetlen következményei világtörténelmi kérdés elé álllitották a nemzetközi proletariátust: elmerülni a barbárságban vagy felépiteni a szocialista világot?
A föld összes népe közül eddig egyedül az orosz proletariátusnak sikerült hõsies harcban legyõzni tõkés osztályának uralmát és átvenni tõle a politikai hatalmat. Hõsies ellenállással sikerült a nemzetközi tõke zsoldos seregének koncentrált támadását visszaverni és most minden nehézséggel megküzdve hozzálátott feladata elvégzéséhez, hogy a világháború és az azt követõ két éves polgárháborúban teljesen szétzilált gazdaságot lassanként szocialista alapokra fektetve újjáépitse. Az orosz tanácsköztársaság jövõje szorosan összefügg a németországi proletárforradalom fejlõdésével. A német forradalom gyõzelme után létrejöhet egy szocialista gazdasági blokk, amely az ipari és a mezõgazdasági termékek cseréjével képes lesz valódi szocialista termelési módot létrehozni, anélkül, hogy többet kellene gazdálkodnia és igy nem lesz szükség arra sem, hogy a világtõkével gazdasági kompromisszumokra kényszerüljünk. Ha a német proletariátus nem végzi el rövid idõn belül történelmi feladatát akkor a világforradalom kibontakozása akár évekkel ill. évtizedekkel is eltolódhat. Ma Németország a világforradalom gyújtópontja. Az Antant hatalmak "gyõzedelmes" országaiban a forradalom csak akkor kezdõdhet el, ha Közép-Európa már elgörditette utjából a nagyobb akadályokat. Persze Németországban a proletárforradalom szempontjából sokkal kedvezõbbek a gazdasági feltételek mint Nyugat-Európa "gyõzedelmes" országaiban. A versailles-i béke jelszavával maradéktalanul kifosztott német gazdaság a tömegek nyomorba döntését eredményezte, ami pedig rövidesen megköveteli a katasztrófális helyzettel szembeni erõszakos fellépést. S nem elég az, hogy a versailles-i rablóbéke a proletariátust elviselhetetlen bilincsbe verve iszonyú terheket rótt ki a tõkés termelési módra Németországban, de még ennél is veszélyesebb az, hogy ezzel Németország jövõbeni szocialista gazdaságának alapjait is aláaknázza: vagyis a világforradalom kibontakozása ebbõl a szempontból is veszélyeztetve van. Ebbõl a dilemmából csak a német proletárforradalom gyors kibontakozása és lezajlása jelentene kiutat. Németországban a gazdasági és politikai helyzet már rég megérett a proletár forradalom kitörésére. A történelmi fejlõdés ezen stádiumában, amikor a kapitalista fejlõdés ezen folyamatát csak mesterségesen - holmi hatalmi poziciókkal - lehet leleplezni, minden azon múlik, hogy a proletariátust sikerül-e tudatosságra birni, hiszen már csak egyetlen energikus lépés kell ahhoz, hogy azt a hatalmat amit valójában már a kezében tart ténylegesen gyakorolja is. A forradalmi osztályharc ilyen periódusában, amikor bekövetkezik a tõke és a munka közti küzdelem utolsó fázisa és a tulajdonképpeni döntõ harc már javában folyik, nem lehet több kompromisszumot kötni a halálos ellenséggel, hanem annak megsemmisitésére kell törekedni. Különösen az olyan intézményeket kell támadni, amelyek tendenciája az osztályellentétek áthidalására irányul, tehát a kizsákmányoltak és kizsákmányolók között valamiféle politikai és gazdasági munkaközösséget akar létrehozni. Abban a pillanatban amikor adottak a feltételek a proletárforradalom kitöréséhez - anélkül, hogy az állandó krizis kicsúcsosodna, vagy ha bekövetkezik a helyzet katasztrófális kiélezõdése, de a proletariátus nem látja át annak utolsó következményét, ill. nem értékeli ki azokat, akkor biztos, hogy olyan szubjektiv természetû okokról van szó, melyek jelenléte akadályozza forradalmi folyamat felgyorsulását. Más szavakkal: a proletariátus ideológiája nem képes egészen kilábalni a polgári és kispolgári eszmék csapdájából. Jelenlegi állapotában a német proletariátus pszichológiája láthatóan magán hordozza az évszázados militarista rabság jegyeit, de emellett a hiányos öntudatéit is, ahogy annak a régi szociáldemokrata párt és az USP parlamenti kretenizmusának, valamint a szakszervezeti bürokrácia abszolutizmusának következményeként törvényszerüen ki kellett alakulnia. A szubjektiv momentumok a német forradalomban döntõ szerepet játszanak. A német forradalom problémája tulajdonképpen a német proletariátus öntudatra ébredésének problémája. Ezen szituáció felismerésével és annak szükségessége folytán, hogy a világforradalmi fejlõdés tempóját fel kel gyorsitani, a KAPD a III. Internacionálé szellemében harcol a polgári demokrácia azonnali megszüntetéséért és a munkásosztály diktaturájáért. Elveti a demokratikus alkotmányba foglaltak alapját, - mely a jelenlegi helyzetben duplán érthetetlennek és tarthatatlannak nyilvánul - s amely szerint a kizsákmányoló tõkés osztálynak is biztositani kell politikai jogokat és a termelõeszközök feletti kizárólagos rendelkezési jogot. Maximalista szándékai alpján a KAPD amellett döntött, hogy minden olyan reformista és opportunista harcmódot elutasit, ame
lyek csak a polgári osztállyal való komoly és döntõ harc elkerülését szolgálják. A KAPD nem akarja kikerülni ezeket a harcokat, ellenkezõleg, követeli és elõ akarja mozditani ezeket. Egy olyan államban, ahol minden jel arra mutat, hogy hamarosan széthullik a tõkés társadalmi rend, a parlamentarizmusban való részvétel is a reformista és opportunista harci eszközökhöz tartozik. Ilyen periódusban a proletariátust arra sarkallni, hogy vegyen részt a parlamenti választásokon, annyit jelent mint a proletariátusban azt a hamis és veszélyes illúziót kelteni és táplálni, hogy parlamenti eszközökkel is le lehet gyõzni a krizist. Nem lehet polgári osztályharcos eszközt alkalmazni egy olyan szituációban, amelyben kizárólag a határozottan és kiméletlenül alkalmazott proletár osztályharcos eszközök lehetnek hatékonyak. Vagy az elõrehaladott proletár forradalom során részt venni a polgári parlamentizmusban, nem más mint a tanácseszme szabotázsa.
A politikai hatalomért folytatott proletár harc periódusában a tanácseszme képezi a forradalmi továbbfejlõdés középpontját. Az a többé vagy kevésbé erõs viszhang amit a tanácseszme a tömegek tudatában ébreszt, a társadalmi forradalom fejlõdésének fokmérõje. A politikai munkástanácsok és a forradalmi üzemi tanácsok elismeréséért vivott harc egy bizonyos forradalmi szituáció keretében logikusan a tõkés diktatúra ellen és a prolétárdiktatúráért folyó harcból nõ ki. Ez a forradalmi harc melynek tulajdonképpeni politikai tengelyét a tanácseszme alkotja, történelmi szükségszerûséggel fordul az egész polgári társadalmi rend és következésképp annak politikai kifejezõdési formája, a polgári parlamentarizmus ellen. Tanácsrendszer vagy parlamentarizmus? Ez világtörténelmi jelentõségû kérdés. Felépül-e a proletár-kommunista világ, vagy elsüllyedünk a polgári-kapitalista anarchia mocsarában? Egy ilyen nagyon is forradalmi helyzetben ami Németországban uralkodik, a parlamentarizmusban való részvétel nemcsak, hogy a tanács eszme szabotázsát jelenti, hanem egyenesen a polgári-tõkés világ konzerválását és igy a proletár forradalom többé kevésbé tudatos elodázását is.
A polgári parlamentizmus mellett a nemetországi proletárforradalom továbbfejlõdésének másik fõ gátló tényezõjét a szakszervezetek adják. Mindenki elõtt ismert a világháborúban gyakorolt magatartásuk és állásfoglalásuk. A régi Szociáldemokrata Párt alapvetõ és taktikai állásfoglalására tett döntõ befolyásuk vezetett a német burzsoázoával kötött "várbéke" proklamálásához, ami egyenlõ volt a nemzetközi proletariátushoz intézett háborús felhivással. A társadalmat eláruló tevékenységük egyenes következménye lett a németországi novemberi forradalom kitörésére gyakorolt hatásuk, amikoris ellenforradalmi hozzáállásukat úgy dokumentálták, hogy egyezményt irtak alá az összeomlásban lévõ német vállalatokkal arról, hogy gazdaságbaráti munkaközösségre lépnek velük. Ellenforradalmi tendenciájukat a német forradalom során mind a mai napig megõrizték. A szakszervezeti bürokrácia volt az aki leginkább tiltakozott a német munkásosztályban egyre mélyebben gyökeret eresztõ tanácseszme ellen, és az is, aki a gazdasági tömegakciókból logikusan következõ politikai tendenciákat, melynek célja a proletariátus politikai hataloszerzése volt, sikeresen meg tudta bénitani. A szakszervezetek ellenforradalmi jellege olyan nyilvánvaló, hogy Németországban számos vállalkozó attól teszi függõvé a munkások felvételét, hogy azok hozzátartoznak-e valamely szakszervezeti szövetséghez. Igy az egész világ elõtt nyilvánvalóvá válik, hogy milyen jelentõs részt vállal a szakszervezeti bürokrácia a minden oldalról széthullani készülõ tõkés rendszer fenntartásában. A szakszervezetek tehát a tõkés osztályállam egyik tartóoszlopát képezik a polgári alapok mellett. Hogy ezt az ellenforradalmi épitményt nem lehet belülrõl kifelé forradalmi értelemben átalakitani, azt az utólsó másfél év szakszervezeti története megfelelõen igazolja. A szakszervezetek forradalmasitása nem személyi kérdés. Ezeknek a szervezeteknek az ellenforradalmi jellege a rájuk jellemzõ struktúrában és saját rendszerükben rejlik. Ennek felismerésébõl adódik az a logikus következtetés, hogy csakis a szakszervezetek szétrombolása teszi szabaddá az utat a németországi szociális forradalom elõtt. A szocialista épitéshez nincs szükség fasszilis szervezetekre.
A tömegharcokból létrejövõ üzemi szervezõdés új dolog. Nem abban az értelemben új, hogy még soha semmi hasonló nem létezett még eddig, hanem abban az értelemben, hogy a valódi forradalomból jön létre a régi mentalitás és annak alapja elleni harc szükséges fegyvereként. Megfelel a tanácseszmének és igy nem egy csupasz forma, vagy újabb szervezõdési játék, ill. egyszerû misztikus csodavirág, hanem egy olyan társadalmi forradalom olyan organikusan növekvõ, jövõt épitõ kifejezési formája, mely az osztálynélküli társadalom elérésére törekszik. Tisztán proletár harci szervezet. Nem tagolódik foglalkozások szerinti csoportokra, harcmezején a proletariátus megszervezheti önmagát a régi társadalom maradékának lerombolására és ennek az üzemen belül kell végbemennie. Itt mindenki osztályelvtársként viszonyul a másikhoz, itt mindenkinek ugyanazok a jogai. Itt a tömeg a termelés hajtómûve, mely rendületrenül törekszik arra, hogy átlássa és irányithassa a termelést. Itt a szellemi harc a tudat forradalmasitása zúgó áradatként sodródik az egyik embertõl a másikig, tömegtõl tömegig. Minden a magasabb osztályérdekeket szolgálja nem pedig a túlbuzgó eggyesületi szellemet, és az egyes munkaterületek érdekeit. Az ilyen szervezõdés az üzemi tanácsok gerincoszlopa, az osztályharc állandó mozgalmi eszközévé válik, olyan élõ szervezetté amelyben mindig lehetséges bárkit újraválasztani, lemondatni. A tömegakciókban és persze ezekkel együtt növekvõen az üzemi szervezõdéseknek is meg kell teremtenie saját központi egységét úgy, hogy az megfeleljen a forradalmi fejlõdésnek. A forradalmi fejlõdés saját fõ ügyévé válik, és nem pedig programok, szobrok vagy részletes tervezetek létrehozásában merül ki. Nem létesit segélykasszát és életbiztositót még ha bizonyos esetekben nem is riad vissza attól, hogy - ha szükségessé válik - sztrájktámogatásokat gyüjtsön. Feladata: a szocializmus szakadatlan propagálása, üzemi gyûlések szervezése, politikai viták vezetése, stb. Vagyis az üzemekben folyó forradalom elõsegitése.
Az Üzemi forradalom célja valójában kettõs.
Feladata elsõsorban a szakszervezetek és ezek táptalajának, valamint a bennük koncentrálódott proletár-ellenes szellemi komplexum megszüntetése. Kétség sem fér hozzá, hogy ebben a harcban az üzemi szervezõdés minden polgári képzõdményt elkeseredett ellenfélként fog támadni, köztük az összes olyan USP és KP hivõt is, akik vagy meggyõzõdés nélkül haladnak a régi SP útjain (mégha más politikai programot is fogadnak el de mégis csak politikai - erkölcsi tévelygések kritikusaiként lépnek fel), vagy pedig nagyon is tudatos ellenfélként jelennek meg, mivel számukra a politikai alkudozás, a diplomatikus mûvészet, mely állandóan a "magasban" tartja öket, magasabb rendû mint a társadalmi harc. Ez a probléma könyen megoldható. Senkinek sem szabad addig az USP-vel szorosan eggyüttmûködni, amig az el nem ismeri az olyan - még átalakitásra szoruló és átalakitható - proletár képzõdményt, mely a tanácseszme lényegébõl ered. A tömegek nagy része hamarább ismeri el az üzemi szervezõdést mint a politikai vezetõket. Ez jó jel. Leggyorsabban és legbiztosabban az üzemi szervezõdés fogja elõsegiteni - tömegsztrájkok kiváltásával és politikai kivitelezésével (a mindenkori politikai helyzet alapján) - a szakszervezetek ellenforradalmi mibenlétének leleplezését és megsemmisitését.
Az üzemi szervezõdés másik nagy célja a kommunista társadalom felépitésének elõkészitése. Az üzemi szervezet tagja lehet minden olyan munkás aki elkötelezi magát a proletárdiktatúra mellett. Ehhez tartozik a szakszervezetektõl való határozott elzárkózás, szellemi irányzatuktól való egyértelmû elszakadás. Ennek az elszakadásnak kell egyértelmûen meghatároznia azt, hogy ki léphet be az üzemi szervezetbe. Ezzel nyilvánvalóvá válik a proletár osztályharc és annak módszerei mellett való elkötelezettség, de nem szükséges azonban egy szûkebb pártprogram mellett elkötelezettnek lenni. Az üzemi szervezõdés lényege és tendenciája, hogy a kommunizmus szolgálatában áll és hozzásegit a kommunista társadalom eléréséhez. Magja kimondottan kommunista, harca mindenkit ugyanabba az irányba kényszerit. De mig egy pártprogram nagyrészt a jelent célozza meg (persze csak tágabb értelemben), mig a párttagoktól kihangsúlyozott intellektualitást követelnek, mig egy politikai párt, mint amilyen a Kommunista Munkáspárt (KAPD) is, sosem lehet gyorsan fejlõdõ és rugalmas - sõt meglehet, hogy elõbb-utóbb szét is hullik - , és a világforradalmi folyamathoz képest nagy sem lehet, addig az üzemi szervezõdésben a forradalmi tömegeket osztályszolidaritásuk, proletár osztályszolidaritásuk tudata egyesiti. Itt a proletariátus egyesülése organikusan megy végbe, és ez egy pártprogram talajánn sosem lenne lehetséges. Az üzemi szervezõdés a kommunista "épitkezés" kezdete és lassan az elkövetkezõ kommunista társadalom alpjává válik.
Az üzemi szervezõdés a KAPD-vel szoros egységben oldja meg feladatait.
A politikai szervezet feladata, hogy a munkásság tudatosabb elemeit a pártprogram alapján összegyüjtse.
A párt és az üzemi szervezet közti viszony az üzemi szervezõdés lényegébõl adódik. Sohasem lohadó propagandával kell a KAPD-nak az üzemi szervezeten belül dolgozni. Harci jelszavaikban meg kell egyezniük. Az üzemek káderei a párt mozgalmi fegyvereivé válnak. Ehhez persze az kell, hogy a párt is egyre több proletár jelleget, proletár osztálykifejezõdést fogadjon el, öltsön magára, az alulról jövõ diktatúrát helyesen itélje meg és eszerint cselekedjen. Ezzel bõvül feladatainak köre, de ugyanakkor ez a kör a legerõsebb alapra támaszkodik. El kell érni - és ezt az üzemi szervezetek garantálják, hogy a gyõzelemmel, azaz a proletár hatalomátvétellel, az osztály diktatúrája és ne néhány pártvezér vagy azok klikkjének diktatúrája jöjjön létre.
A proletariátus hatalomátvételének fázisa a polgári - tõkés társadalom leghalványabb nyomát is eltörli a föld szinérõl. Ezt egy olyan tanácsszervezet létrehozása teszi lehetõvé, amely az összes politikai és gazdasági hatalmat a kezében tartja. Az üzemi szervezõdés ebben a fázisában maga is a proletárdiktatura egyik eleme, amelyet az üzemben az üzemi szervezõdésbõl kinõtt üzemi tanácsok gyakorolnak. Továbbá ebben a fázisban az üzemi szervezõdés feladata az is, hogy arra törekedjen: õ váljék a tanácsrendszer alapjává.
A kommunista közösség felépitésének egyik gazdasági elõfeltétele az üzemi szervezõdés megléte. A kommunista közösség politikai szervezeti formája a tanácsrendszer. Az üzemi szervezõdés egyetért azzal, hogy a politikai hatalmat kizárólag a tanácsok végrehajtó testülete gyakorolja. A KAPD ezért annak a maximálisan forradalmi programnak a megvalósitásáért harcol melynek konkrét követeléseit az alábbi pontokban foglaljuk össze:
A, Politikai területen
1. Azonnali politikai és gazdasági csatlakozás minden gyõzedelmes proletár országhoz (Szovjet-Oroszország stb.) a nemzetközi osztályharc szellemében abból a célból, hogy közös védelmet biztositsunk a világtõke agressziv tendenciái ellen.
2. A politikailag megszervezett forradalmi munkásság felfegyverzése, helyi védelmi osztagok és egy Vörös Hadsereg létrehozása, valamint a polgárság a rendõrség, az összes tiszt, a polgárõrség stb. lefegyverzése.
3. Minden parlament és városi/közösségi képviselõtestület feloszlatása.
4. Munkástanácsok alakitása, mint törvényhozó és végrehajtó hatalom gyakorlói. Németországi munkástanácsok képviselõibõl egy központi tanács választása.
5. Német tanácskongresszus összehivása, mint a Tanács-Németország alkotmányozó politikai szerve.
6. A sajtó átadása a munkásságnak a helyi politikai tanácsok vezetése alatt.
7. A polgári jogrendszer szétzúzása és forradalmi törvényszékek azonnali felállitása. A polgári büntetõhatalom és biztonsági szolgálat átvétele a megfelelõ proletár szervek által.
B, Gazdasági, társadalmi és strukturális területen
1. Az állami és más nyilvános adósságok, valamint minden háborús kölcsön lenullázása.
2. Minden bank, bánya, kohó, ipari üzem, valamint a kereskedelmi nagyvállalat kisajátitása a tanácsköztársaság által.
3. Minden olyan vagyon lefoglalása, mely meghaladja azt a menyiséget, amit a német munkástanácsok központi tanácsa meghatározott.
4. Minden magántulajdon köztulajdonba vétele az illetékes helyi tanácsok vezetése alatt.
5. Az egész nyilvános közlekedésügy átvétele a Tanácsköztársaság által.
6. A termelés központi irányitása és vezetése a gazdasági tanácsok kongresszusán megválasztott legfelsõbb gazdasági tanács által.
7. Az egész termelés átállitása azon szükségletek kielégitésére, melyeket a leggondosabb gazdaságstatisztikai számitások alpján határoztak meg.
8. A munkakényszer legkiméletlenebb bevezetése.
9. Az egyéni létfeltételek biztositása a táplálkozást, lakást, ruházkodást, kort, betegséget stb. illetõen.
10. Rendek, cimek, társadalmi különbségek megszüntetése. A nemek közti egyenlõség teljes jogi és társadalmi biztositása.
11. Az élelmezés-, lakás-, és egészségügy azonnali gyökeres megváltoztatása a proletár lakosság érdekeit tekintve.
12. Azáltal, hogy a KAPD a tõkés gazdasági rendszer és a polgári állam ellen határozott harcot folytat, egyben támadja az összes polgári ideológiát és a proletár-forradalmi világnézet elõharcosává válik. A társadalmi forradalom meggyorsitásának jelentõs faktora a proletariátus gondolatvilágának teljes forradalmasitása. Ebben a tudatban a KAPD támogat minden olyan forradalmi tendenciát a gazdaságban és a mûvészetekben, melyek jellege megfelel a proletár forradalom szellemének.
Legfõképp támogatja az összes olyan komolyan forradalmi törekvést amelyeket az ifjúság hoz kifejezésre. És elutasitja az ifjúság fölötti bármiféle gyámkodást.
A politikai harc által a fiatalság rá lesz kényszeritve arra, hogy teljes erejét kibontakoztassa, ami pedig biztosit minket arról, hogy teljes világossággal és határozottsággal végzi el nagy feladatait. Hogy az ifjúság harcához a lehetõ legtöbb támogatást megkapja - persze kizárólag a forradalom érdekében -, ez a KAPD kötelessége. A KAPD tudatában van annak, hogy a proletariátus hatalomrajutása után a kommunista társadalom felépitésében nagy részt kell vállalnia az ifjúságnak pl. a következõ területeken:
A tanácsköztársaság védelmezése a Vörös Hadsereg által, a termelési folyamat átalakitása, kommunista munkásiskolák teremtése, amelyek az üzemekkel szoros együttmûködésben oldják meg alkotó jellegû feladataikat.
Ez a KAPD programja. A III. Internacionálé szelleméhez hûen a KAP ragaszkodika tudományos szocializmus megalapitóinak azon eszmélyéhez, hogy proletárhatalom megszerzése egyet jelent a burzsoázia politikai hatalmának megsemmisitésével. A proletár forradalom elsõ feladatai: az egész polgári államapparátus a megszüntetése polgári junker tisztek vezetése alatt álló hadseregével, rendõrségével, porkolábaival, biráival, papjaival és államhivatalnokaival együtt. A proletariátusnak ezért fel kell fegyverkeznie a polgári ellenforradalom csapásai ellen. A proletariátusnak, ha a burzsoázia rákényszeriti, a polgárháborút kiméletlen erõszakkal kell levernie. A KAPD tudatában van annak, hogy a tõke és a munka közti végsõ összecsapás nem játszódhat le nemzeti határokon belül. Éppúgy ahogy a kapitalizmus elõtt sincsenek országhatárok és a világot átszelõ rablóhadjárataiban sem akadályozza semmiféle nemzeti gátlás, lelkiismereti tényezõ, úgy a proletariátusnak sem szabad a nemzeti ideológiák hipnózisa alattszem elõl tévesztenie a nemzetközi osztályszolidaritás alapeszmélyét. A proletariátus minél inkább magába szivja a nemzetközi osztályharc eszmélyét, annál következetesebben nyúl majd a proletár világpolitika vezetõ motivumához, és annál gyorsabban hullik darabokra a már felbomlóban lévõ világtõke a világforradalom csapásai alatt. Magasan minden nemzeti különcködés, minden orszáhatár, minden haza fölött, ott ragyog örök fénnyel a nemzetközi proletariátus jelszava:

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!