Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HENK CANNE MEIJER - AZ ÚJ MUNKÁSMOZGALOM LÉTREJÖTTE

2014.02.14






Tehetetlenség

A munkásmozgalom nagyon zavaros képet mutat. Rengeteg szervezet és irányzat harcol egymás ellen, míg az uralkodó osztály újra és újra lesújt az éhezés ostorával a széles néptömegekre. És a munkások táborában minden egyes ostorcsapással no a káosz. Az egység apostolai könyörögnek a munkásoknak, hogy vessenek véget a testvérviszálynak és közösen vegyék fel a harcot a tulajdonos osztály ellen. Ezek a legcsekélyebb mértékben sem fogják föl a szituációt. Úgy gondolják, hogy a munkásosztály megosztottsága miatt erotlen, míg valójában az egyre jelentosebbé váló tehetetlenség okozza ezt az állandóan növekvo szétforgácsolódást. A birtokos osztály minden egyes ostorcsapással megmutatja a munkástömegeknek, hogy az utóbbi 50 év fáradtságos, önfeláldozó harcaiban felépített munkásmozgalom a toke ellen használhatatlan fegyvernek bizonyult. A régi munkásmozgalom - H. Gorter szavaival élve - annyit ér mint a papírtor az acélvértezet ellen.
Miként történhetett meg az, hogy a régi munkásmozgalom nem nott fel a tokés osztályhoz? Mi okozza a régi mozgalom tehetetlenségét? Ebben az összefüggésben eloször két okra mutatunk rá. Elsosorban is a régi mozgalom teljes egészében arra irányult, hogy a kapitalizmuson belül lépésrol lépésre javítsa az életkörülményeket. Ez azért vált végzetessé, mivel javulásról szó sem lehet akkor, ha a toke nem hoz elég profitot, márpedig ez krízis idején általános jelenség. Így a tehetetlenség nem a munkásmozgalom gyengeségébol adódik, hanem abból a "természetadta" törvénybol, hogy a semmibol nem jöhet létre valami. A másik ok egészen más dologból ered; méghozzá a toke óriási erejébol.
Ez nem mindig volt így. Korábban a tokések sokkal kisebb mértékben voltak megszervezodve. Ebbol fakadóan a munkások képesek voltak kicsikarni bizonyos kedvezményeket a vállalkozóktól, ha letették az üzemekben a munkát. Így szinte mindig kis csoportocskák álltak harcban egymással és ezért váltak a szakszervezetek és szakmai egyesületek ezen mozgalmak kijelölt vezetoivé. Még ha az ilyen akciókban közel sem volt minden munkás szakszervezeti tag, akkor is törvényszerunek ismerték el a szakszervezetek vezeto szerepét. A "munkások mozgalma", vagyis a szervezettek, szervezetlenek, keresztények stb. sztrájkjai alávetették magukat a "szervezett munkásmozgalom" vezetésének. Így a "munkások mozgalma" egybeesett a "munkásmozgalommal".
De az ido folyamán a helyzet megváltozott. A vállalkozók vállalkozói szövetségekbe tömörültek, a kisüzemek nagyüzemekké váltak és ezek még nagyobb gazdasági szervezetekké - szindikátusokká, trösztökké, kartellekké és monopóliumokká alakultak. A toke ezáltal olyan eros blokkot hozott létre, hogy a munkások egyes szakmákra korlátozódó sztrájkjai hatástalanok maradtak velük szemben. A szakszervezetek arra törekedtek, hogy elkerüljék a sztrájkokat; feladatukat egyre inkább abban látták, hogy tárgyalásokat folytassanak és együttmuködjenek azokkal a vállalkozói szövetségekkel, amelyek végük "munkaközösségeket" hoztak létre. Ezt az utat kellett járniuk, hiszen a szakmákon alapuló régi harci módszerrel már nem tudtak mit kezdeni.
De a toke és a munka között létrejött "munkaközösségeknek" hosszútávon csak az lehetett a következménye, hogy a munkások életszínvonala a tokés érdekek áldozatául esett. És mivel a szakszervezeti vezetok, a szakszervezetek tényleges tulajdonosaiként, abszolút képtelenek voltak a toke hatalmával valami egyenértéku dolgot szembeállítani, mindenbe bele kellett egyezniük. Igaz, hogy a munkások nem zavartatták magukat a "munkaközösségek" szerzodései ill. megállapodásai miatt, és vad sztrájkokkal maguk is felvették a harcot, mégis iztos volt a vereség. Ennek oka ugyanis abban keresendo, hogy a szakmai csoportok túl gyengék voltak a toke legyozéséhez.
A toke ellen csakis akkor beszélhetünk bármiféle fellépésrol, ha a sztrájkolók megpróbálják áttörni korlátaikat, vagyis a szakmai frontot; ha kiterjesztik a mozgalmat - figyelmen kívül hagyva a szakmai és helyi határokat - és az egész munkásosztályt bevonják harcukba. Csak úgy gyakorolhatnak hatalmat, ha a "szakmai" frontból "osztályfrontot" hoznak létre.

Az "önmagában" és az "önmagáért" levo osztály


Az eljövendo fejlodés során fog létrejönni az osztályegység. Másként fogalmazva: a munkások a jövoben fognak ténylegesen ráébredni - körülményeik hatására - saját kötöttségükre, osztályként létezo öntudatukra. Mert ha úgy nézzük a dolgokat, amilyenek valójában, akkor tisztában kell lennünk azzal, hogy a munkások mindenképpen egy osztályt alkotnak a tokével szemben; a tulajdonosok számára sem kérdéses, hogy a munkásokat totális osztályként kezeljék -e. A munkások ily módon alkotnak osztályt mint olyat, egy "önmagában" levo osztályt. De ennek ok még nincsenek tudatában, még nem hatolt beléjük elég mélyen, hogy nekik - mint osztálynak - közös érdekeik és feladataik vannak. Még nem jött létre az "önmagáért" levo osztály. Igaz, hogy az osztályösszetartozásnak egy bizonyos érzete már jelen van, de ezt még beárnyékolja az egy csoporthoz való tartozás érzése; úgy vélik, szorosabban kötodnek a szakmai csoportokhoz, mint az osztályhoz általában.
A forradalmi munkások hajlamosak arra, hogy az egész osztályról feltételezzék: hasonlítanak a forradalmi töredékhez. Amikor a gyuléseken saját felfogásukat fogalmazzák meg, akkor az a következo módon történik: a munkásosztály ezt és ezt akarja, ezen és ezen az állásponton van, ezt és ezt mondja. De valójában a munkásosztály nem mond semmit, nem tesz semmit, és nem képvisel semmilyen álláspontot. Nem áll semmi elott és nincs semmi ellen. Aktív osztályként nem létezik. Olyan mint bármely halott dolog, tehát passzív. Élo, aktív lénnyé majd csak akkor válik, ha mozgásba lendül és öntudatára ébred.
Persze az "önmagában" és "önmagáért" levo osztály közt nincs teljes és áthidalhatatlan ellentét. Joggal mondhatjuk, hogy a munkásosztály többször lépett föl az elmúlt években "önmagáért" levo osztályként, hogy a munkásosztály tényleg gondolt és mondott valamit, és hogy ténylegesen képviselt egy álláspontot. Így nyilvánult meg az osztálytudat a parlamentális idoszakban a demokratikus jogokért és társadalmi javításokért folyó harcban; aktívan mutatkozott meg a tömeggyulések, demonstrációk és politikai sztrájkok alkalmával (pl. tömegsztrájk az általános választójogért Belgiumban, véres tüntetések a háromosztályos választójog ellen Poroszországban stb.)
Ha így nézzük, úgy tunhet, mintha osztályunk visszafejlodött volna, ill. hogy az osztálytudat nincs jelen. De ez nem így van. Még egy osztály is csak az elérheto feladatok felé képes irányítani céljait, olyan feladatok felé, melyeknek megvalósítása erejétol telik. Ami az egyes emberre különösképpen igaz, az érvényesül ebben az értelemben az egész osztály esetében is. Egy munkás pl. nem is gondolhat arra, hogy szabadsága ideje alatt külföldre utazzék, méghozzá azért mert, mert hiányoznak ehhez az eszközei. "Céljait" csakis az elérhetoség határain belül helyezheti el. Így van ez a munkásosztállyal is. Ha a munkásság nagy része akcióba lép, akkor a mozgalom nem azzal a céllal kezdodik, hogy a kapitalizmust megdöntsék és létrehozzák a kommunista gazdasági életet, ugyanis ok nagyon jól tudják, hogy ez messze túlhaladja jelenlegi osztályeroinket. A munkásosztály nem azért cselekszik, hogy ezt vagy azt a teoriát valóra váltsa, hanem hogy ezt vagy azt az elviselhetetlenné vált visszás állapotot megszüntesse. Így csak olyan korlátozott célokat állíthat maga elé, amelyek megmaradnak az osztályerok keretén belül. Amikor az amszterdami munkások az 1934-es lázongások alkalmával nem mentek tovább annál, hogy a rendorséget kiuzzék saját városrészükbol, abban nem az osztálytudat hiánya volt a vétkes, hanem az erohiány, ezért nem volt lehetséges a továbblépés. Ha ezt a mozgalmat nagyobb sztrájkok támogatták volna, akkor a cél is kibovült volna. A nagyobb erok további célokat hoznak a felszínre. A cél sosem valami elore meghatározott dolog, nem egy kijelölt út, amelyen az eseményeknek törvényszeruen haladni kell, hanem a cél az erokkel együtt növi ki magát. Így a harcban az ero növekedésének egyik funkciója.
A tömegek harci eszközeirol ugyanez mondható el. A tömegek nem választhatják meg szabadon harci eszközeiket, ezeket is kötik az osztály eroviszonyai. A munkások erejének növekedésével az alkalmazandó eszközök tára is növekszik. Az ero, az eszköz és a cél kölcsönös viszonyban állnak és ebben az értelemben elválaszthatatlanul összefonódnak egymással.
Az ero, cél és eszköz egységét minden kérdésnél feltétlenül szem elott kell tartani. A jelenlegi helyzetben ezzel magyarázható a munkásosztály látszólagos visszalépése, az osztálytudat nélküli állapotba való látszólagos visszaesése, és visszafejlodése az "önmagáért" levo osztályból az "önmagában" levo osztályba. A passzivitásba való süllyedést, a látszólagos végtelen türelmet, amivel minden elnyomást és kizsákmányolást viselnek, csak az eddig alkalmazott osztályharcos eszközök elégtelenségével lehet magyarázni, valamint azzal, hogy az osztályerok még nem nottek fel más eszközök alkalmazásához. Még nem képesek a munkástömegek számára égetoen fontos kérdéseket megoldani, ezért jelenleg "céljuk" sincs. De ez még nem jelent visszaesést az osztálytudat nélküli állapotba, ez az új alapokra épülo, új ero létrejöttének elokészületi fázisa, hogy a késobbiekben képesek legyenek megoldani a problémákat. A munkásosztály reménytelen zavarodottsága, megosztottsága és a régi munkásmozgalom összeomlása valójában csak egy újabb ugrás elokészítése az osztályerok kibontakozása felé. És ezzel a munkásosztály újra "önmagáért"levo osztállyá válik
A munkások az eljövendo fejlodési szakaszban az "önmagában"levo osztályból "önmagáért" levové fognak válni. Nem a forradalmárok propagandájának köszönhetoen, hanem az élet kemény tapasztalatainak hatására. A birtokos osztály a jövoben egyre közvetlenebbül és a tömegek számára látványosabb módon fogja átváltoztatni az államhatalmat kizsákmányoló apparátussá. Emellett a munkások legártatlanabb ellenállása is közvetlenül az államot támadó harc formájában jelenik meg, és az állam úgy fog ellenük fellépni, mintha valódi forradalmárok, osztálytudatos munkások lennének. Amikor a zendülo matrózok a "de zeven Provincien" elnevezésu páncélos hajó fedélzetén naivitásukban nevetve nézték a repülo közeledését, egy elhullajtott bomba mindjárt világossá tette számukra, hogy az uralkodó osztály ilyen esetekben nem érti a tréfát. És amikor az amszterdami Jordaan városrész lakóit egy a munkanélküli segély eltörlése ellen folytatott ártalmatlan kis demonstráción tankokkal és gépfegyverekkel rohanták le, akkor nem úgy bántak velük, mint a munkások egy olyan csoportjával, akik csak a kormány bizonyos intézkedései ellen tiltakoznak,hanem úgy mint a forradalmi osztály egy részével, amely az egész tokés rendszert akarja megdönteni.
Az elkövetkezendo idoszak lényege az, hogy az uralkodó osztálynak a munkások részérol származó mindenféle ellenállást vérbe kell fojtania. Ostromállapot, az egyesülési és gyülekezési szabadságjog felfüggesztése, iratok és újságok betiltása, gépfegyverek, könnygáz és kézigránátok lesznek a "rend" fenntartásához vagy újra felállításához használatos eszközök.
De az ok, amiért a demokratikus látszatjogokkal megtéveszteni akaró uralkodó osztály eroszakosan lép fel, az magából a kiélezodött helyzetbol adódik. A burzsoázia nagyon jól érzi, hogy a munkásoknak elég okuk van a felkelésre. Hisz jobban fél a forradalomtól, mint ahogy azt a munkások gondolnák. Így már a legkisebb ellenállásnál is rögtön beijed attól, hogy az nagyobb méreteket ölthet. Ezért aztán nem marad más választása, minthogy a legkisebb kezdeményt is már csírájában elfojtsa. Tisztában van saját belülrol elkorhadt pozíciójával és ezért minden egyes, még az oly jelentéktelennek tuno ellenállással szemben is gyanakvóvá válik.
És ez kezdetben segíthet is rajta. A burzsoázia hatalmának fokozódó erosödése a tehetetlenség érzését kelti a munkásokban. Nem tudnak szembeszállni a burzsoázia eroteljes hatalmi apparátusával; csak az eddig alkalmazott eszközök elégtelenségét látják, ezért érzik magukat gyengének és tehetetlennek. Csak néhányan vetnek számot az új viszonyokkal és jutnak arra a meggyozodésre, hogy új eszközök és új felfogás szükségeltetik. Habár még elmosódva, de már láthatóak azok a formák, amelyekbol a tömegek ilyenféle tudata kino. Eloször azonban csak a spontán, az eros nyomás és az elviselhetetlen nyomor hatására létrejövo forradalmi kitörések mutatják meg a tömegeknek saját erejüket, és akkor kezd el újra növekedni bennük az erejükbe vetett bizalom.
A burzsoázia minden ellenállásból politikai hatalmi harcot csinál. És ezzel o maga helyezi át a harcot egy sokkal szélesebb frontra. Mert míg ez eloször csak egyik vagy másik munkáscsoport érdekeiért folyt, a burzsoázia - politikai és katonai intézkedéseivel - saját maga von be más csoportokat is a konfliktusba. A harcot a szakmai frontról az osztályfrontra helyezi át. Összeforrasztja a munkásokat, akik az "önmagában" levo osztályból "önmagáért" való osztállyá kovácsolódnak.
A birtokos osztály ezen fellépése korántsem "szabad akaratából" történik. Ami erre készteti, az magának a kapitalizmusnak a jelenlegi állapota. A tokés termelés és vele a társadalmi élet csak úgy muködhet, ha elegendo profitot hoz. Ha a szükséges profit hiányzik, akkor a termelés nagy része leáll. Ezért a birtokos osztály elso követelése egy újabb profitbázis megteremtése. Eközben gyakorlatilag elsosorban a nagytoke érdekeit veszi figyelembe, mert ez képviseli a társadalmi élet legnagyobb részét. Ezért a nagytoke veszi át a társadalmi élet irányítását is. Másképpen szólva: a gazdasági élet koncentrációja politikailag az egyes emberek kezében lévo politikai hatalom koncentrációjában fejezodik ki. És az egyesek - az államot uraló hatalmas tokés csoportok - kezében koncentrálódott politikai hatalom mellett megjelenik az a szükségszeruség is, hogy a munkástömegek élethelyzetét egyre rosszabbá kell tennie annak érdekében, hogy a toke rentábilis muködése visszaálljon. Ez a fejlodés vezet a nemzeti szocializmushoz, ami elkerülhetetlen következménye a monopolkapitalizmusnak. És ez egyet jelent a társadalom demokratikus fejlodésének végével. A "demokratikus jogok" - választójog, szervezkedési jog, gyülekezési szabadságjog stb. - nem lesznek többé megturhetoek. Ezek olyan jogok, amelyek csakis azon szervezeteket, csoportokat és személyeket illetnek meg, akik feltétel nélkül alávetik magukat a monopoltoke politikájának.


A nemzeti szocializmus


Elso ránézésre úgy tunik, mintha a munkások ellenszegülnének a nagytoke leplezetlen diktatúrájához vezeto nyomásnak. De ez nem így van. Inkább fordítva valószínu, mégpedig, hogy a nyugat-európai és az amerikai munkások nagy része eroteljesen támogatja ezt a fejlodési vonalat. A tömegek nagyjában és egészében még teljesen polgári módon gondolkodnak, mivel társadalmi kapcsolatuk egymással polgári-kapitalista formában van jelen.Majd ha ez a társadalmi rend a szükségszeruen bekövetkezo összetuzések során összeomlik, majd ha a polgári-tokés rend teljesen életképtelennek bizonyul arra, hogy az emberek társadalmi viszonyait szabályozza, csakis akkor változik majd meg az emberek gondolkodása is. De amíg a birtokos osztály a nagytoke vezetése alatt folytatja konkurrenciaharcát, addig életelemében van és ebben a harcban a tömegeket is magával ragadja. A nemzeti szocializmus mélyebb gazdasági értelme csupán annyi, hogy megteremti azt a rendet, azt a szervezettséget, amellyel a monopoltoke magasabb fokon folytathatja konkurrenciaharcát. A nemzeti egység, a "népi közösség" elérése így "magasztos céllá" válik, amelynek minden egyéb csoport- és osztályérdeket alá kell rendelni. Ez lesz az az eszköz, amellyel a monopoltoke végül gazdasági és katonai harcát is folytatja. Minden egyes elemtol megkövetelik, hogy a gazdasági élet felépítéséért dolgozzék, mert csak így "juthat mindenki kenyérhez és munkához". A tulajdonosoknak éppígy alá kell rendelniük minden érdeküket a 'nép egészének', nem tarthatják szem elott saját egyéni érdekeiket (emögött a frázis mögött a nagytoke kisebb tokék elleni harca rejlik). Az pedig magától értetodik, hogy a munkásoknak is fel kell áldozniuk saját egyéni és csoportérdekeiket a "nép egészének" javára, hiszen: "Ha az összgazdaság jól muködik, akkor a munkásoknak sem mehet rosszul a sora." És végül, hogy biztosítani tudják ennek a "népi közösségnek" a felépítését, minden ellene irányuló propagandát el kell nyomni (a demokrácia megszunése).
Ez a frazeológia nyilvánvalóan széles néptömegek gondolkodásmódjához kapcsolódik.Azoknak a munkásoknak, akik a keresztény és a semleges szakszervezetek befolyása alatt állnak, mindig is a "népi közösség" fogalma szolgált ideológiai alapul. Másrészrol a szociáldemokráciának és a szabad szakszervezeteknek pedig volt egy olyan nyelvezetük, amit a marxizmustól - az osztályharc tudományától - kölcsönöztek, de egész elméletüknek és gyakorlatuknak végül is a "népi közösség" lett a középpontja. Minden addig ismertté vált szocializálási tervnek - még a belga munkáspárt "Plan de Man"-jának is - a "népi közösség" volt az alapja. Biztos, hogy nem mondunk túl sokat azzal, ha leszögezzük, hogy Nyugat-Európában és Amerikában nagy tömegek gondolkodását uralja ez a felfogás a népi közösségeket illetoen. A burzsoázia csak akkor ütközik ellenállásba, ha az új rend bevezetésével megszunteti a demokráciát. A gyakorlatban azonban kiderül, hogy ez az ellenállás nem túl eros. A most élo fiatal generáció a demokráciától még nem sok jót kapott, így aligha emeli föl akár a kisujját is ennek védelmére. A mindennapos problémák megoldását követeli; ha lehetséges akkor demokratikus úton, de ha jobban megy anélkül, akkor úgy is jó lesz.


Harc a demokratikus jogokért


Hogyan kell tehát viszonyulniuk a forradalmi munkásoknak a polgári-demokratikus jogok megszunéséhez? "Kemény forradalmi kötelességük" a politikai jogokat a legvégsokig védelmezni, mint ahogy azt a "Fakkel" (Fáklya, az OSP sajtóorgánuma) február 1-i számában írta? Mi azt mondjuk: nem! Nézetünk szerint, aki a "demokratikus jogokért" harcol, az egy elveszett ügyért száll síkra. A demokráciának egy olyan társadalomban, ahol a toke néhány kézben koncentrálódik, nincs helye. A demokrácia egy olyan társadalom része, ahol a kistulajdon uralkodik, amely ezen a módon saját ellentétes érdekeit képviseli. De ha a gazdasági élet koncentrálódik, akkor ennek a folyamatnak szükségszeruen meg kell jelennie politikai területen is. Ismert marxista szabály, hogy egy társadalom anyagi alapon bekövetkezo fejlodése a politikájában is visszatükrözodik. Ebbol a szemszögbol tekintve a monopoltoke politikai uralma szükségszeru dolog. A nagytoke uralma alatt lehetetlen visszalépni a demokráciához, éppúgy ahogy pillanatnyilag a kisüzemhez való visszalépés sem lehetséges. Aki ma a demokratikus jogokért harcol, az megpróbálja a történelem kerekét visszaforgatni, éppúgy ahogy a takácsok 100 évvel ezelott, amikor betörtek a gyárakba, hogy megsemmisítsék a gépeket. Vagy ahogy a kikötomunkások, akik azért sztrájkoltak, hogy a gabona elevátorok bevezetését semmissé tegyék. Ennyi erovel akár a napfogyatkozások megszuntetésére is létrehozhattak volna egy egyesületet.
Egy elore törekvo osztály csak olyan célokat tuzhet ki maga elé, amelyek együtt haladnak a fejlodés sodrával. A munkásmozgalomnak elorefelé kell tekintenie. Nincs oka arra, hogy a régi, szép idoket visszasírja; az új viszonyok az irányadóak számára. Nem szabad, hogy kétsége támadjon affelol, hogy a polgári-demokratikus periódusnak végérvényesen lejárt az ideje, mivel nem egyezik meg a gazdasági koncentrációval. Új munkásmozgalom csak ott jöhet létre, ahol felismerik, hogy egy újabb polgári demokrácia gazdaságilag és így politikailag sem életképes, és hogy a munkásosztálynak egy másik demokráciát kell kivívnia, mégpedig a munkásosztály demokráciáját.
A monopoltoke abszolút uralmához vezeto fejlodés tényként kezelendo, és nem kevésbé a demokrácia megszunése, még ha az az út és mód, ahogy ez történik különbözo lehetoségeket is hagy nyitva.A nagyburzsoázia félretette a demokráciát, amikor az a céljai megvalósításához használhatatlan eszköznek bizonyult, de késobb valószínuleg még újra elokotorja lomtárából. Akkor kap megint utána, ha a munkások tömegmozgalmai föllángolnak és komolyan fenyegetik a kapitalizmust. Akkor a demokrácia ismét jó szogálatot tehet a munkások összezavarásával és megosztásával, hogy így csendesítse le a fenyegeto forradalmat. Ekkor a munkások számára megint jelentossé válik a polgári demokrácia, de nem azért mert vissza kell állítaniuk, hanem mert le kell gyozniük azt. A proletár forradalomnak éppúgy el kell tipornia a polgári demokráciát, mint a monopoltoke abszolút uralmát, mert csak a munkástanácsok és a munkásosztály demokráciájának uralma alatt gyozedelmeskedhet.
A mai viszonyok között a demokratikus jogokért folytatott harc utópia csupán. De nem csak errol van szó: nyilvánvalóan lehetetlen is megvalósítani. Mi értelme lenne egy kéz nélküli ökölrol beszélni? A gyuléseken, operettjellegu tömegfelvonulásokon vagy sztrájkok alkalmával itt és ott felhangzó hencegésektol, amelyekkel látszólag a demokrácia jogait veszik védelmükbe, a burzsoázia nem riad vissza. A nagyburzsoázia legyozéséhez más erok szükségesek.
Szembe kell néznünk a keseru valósággal: a tömegeknek még rá kell lelniük az új, nekik megfelelo harci formára. A régi harci módszerek - választások, tüntetések, tiltakozó gyulések, petíciók, a szakmákra korlátozódó sztrájkok, szakszervezeti vezetéssel vagy anélkül, egyes fegyveres csoportok helyi felkelései, bármily hosiesek is legyenek ezek - mind törött kardként hullanak ki a munkásosztály kezébol. Nincs nagyobb hatásuk mint egy pisztolygolyónak egy 40 mm-es páncéllemezzel szemben. A munkások nagy tömege ezt nagyon jól tudja, és ezért nem észlelheto szinte semmi ehhez hasonló ellenállás, míg a nadrágszíjat egyre szorosabbra kell húzni.
Nem kevésbé igaz az, hogy a jelen és jövo osztályharcában százezreknek ill. millióknak kell majd felállniuk, ha a birtokos osztály hatalmi apparátusát meg akarják dönteni. És a tömeg ezt is jól tudja, sot azt is, hogy még nincs olyan szellemi kötelék, olyan életelv, amely nyomán milliók egységes egészként szállnának harcba.
Ez a lényeges különbség a végetéro periódus és a most kezdodo harcai között. Mindezidáig a munkások csoportjai mind önmagukért harcoltak és ami ösztönözte oket, az saját szakmai érdekeik felismerése volt fémmunkásként, kikötomunkásként, szállítómunkásként stb. Nem voltak közös osztályérdekek és így nem is volt szükségük egy nagy, oket egységbe kovácsoló elvre. Egy szervezeti apparátus elegendo volt vezetésükhöz és hogy irányt szabjon nekik.
De azon milliók harcának vezetéséhez, akiknek most kell fellépniük, még nem jött létre a megfelelo szervezeti apparátus. Pedig a millióknak egy irányban kell mozogniuk, egy folyómederbe kell terelni oket, ha azt akarják, hogy közösségi cselekvésre kerüljön sor. És mivel egy szervezeti apparátus erre nem képes, így valami másnak kell betöltenie ezt a funkciót. Ez akkor fog bekövetkezni, ha a harcban és a harc által egy új életelv növi ki magát a tömegek számára. Nem prédikációk hatására fog létrejönni, ilyesmit nem lehet a tömegekre kívülrol rákényszeríteni, vagy mint valami folyadékot egy üres hordóba beletölteni. Az egyirányú osztályerok teljes egysége a harcban jön majd létre és csak akkor szilárdulhat meg és válhat tartóssá, ha az önállóan cselekvok alulról törnek utat maguknak az új szervezeti formák felé; ha azok a szervezetek kerülnek elotérbe, amelyek az önálló cselekvést totális tetté egyesítik a felszabadító harcban, amelyek a szabadságért vívott harcban kötöttséget jelentenek és ha emellett létrejön az a tudat is, amelynek tartalma ez a szabadság, a saját munka, a munkaeszközök és általában a társadalmi termelés fölötti uralom. Így fordul az elnyomott osztály gondolatvilága a kommunizmus felé. A harc minden tapasztalata, ami az osztályero uralására vonatkozik, a tömegekben osztályegységként, szabadságharcként, kommunizmusként fejezodik ki. Így alakul ki egy új életelv, amely a tömegeket összeláncolja, nagyobb önfeláldozásra és bátorságra ösztönzi, jobban tudják majd a fegyelmet és szolidaritást gyakorolni, mint ahogy azt egy szilárd, formális szervezet valaha is megkövetelte tolük.
A kommunizmus így nézve nem más, mint a tömegek önfelszabadítása, hiszen öntudatosnak, azaz ebben az értelemben kommunistának kell lenniük. Ebben különbözik az orosz kommunisták és az általuk befolyásolt III. Internacionálé harca a munkásosztály kommunizmusért folyó harcától. Az elobbiek azon a nézeten vannak, hogy elegendo, ha a tömeg a Kommunista Pártot teszi meg vezeto párttá és akkor az majd a politikai hatalom birtokában egycsapásra felépíti a kommunizmust. Számukra a tömeg az az eszköz, amit a párt használ föl. Aki így fogja fel a kommunizmust, az akár a bérmunkát is összekapcsolhatja vele, és még abban sem talál kifogásolnivalót, hogy a III. Internacionálé felépítésénél a saját elvtársakkal szemben gyakorolt jellemtelenség és hazugság volt a habarcs.

Az új, forradalmi munkásosztálynak viszont újra össze kell kötnie a kommunizmust az osztály iránt érzett odaadással. Szüksége van a huségre és a bajtársiasságra; segítenie kell legyozni a bérmunkát azzal, hogy támogatja a gazdasági élet széles tömegek általi uralását. És csakis ekkor válhat tárgytalanná az uralkodó osztály diktatúrája ill. "demokráciája" is.


Osztályharc és kommunizmus


Az új munkásmozgalomnak már aligha lesz szükséges propagandájában a kommunizmus szót használnia, mégpedig azért nem, mert a "kommunizmus" általános fogalma konkrét formákat ölt. Az általános megfogalmazás, miszerint a kommunizmus egy olyan új gazdasági rendszer, amelyben a termeloeszközök magántulajdona megszunik, már nem lesz elegendo. Az elmélet "új gazdasági rendszere" eddig csak üres szólam volt, holt fogalom. Ez az új rendszer az osztályharcban veszi kezdetét, amelynek lényege, hogy a társadalmi eroket maguk az emberek uralják, konkrét dolgokkal, élettel töltsék meg azt. Ha mindezidáig a kommunizmust csupán egy gazdasági rendszerként képzeltük el, akkor most már beláthatjuk, hogy csak az egyik oldalát vettük figyelembe, a problémák halovány visszfényét láthattuk. Mint ahogy a természettudomány a technika segítségével aláveti a természeti eroket a társadalomnak, éppígy a társadalmi eroket is az embernek kell irányítania és uralnia. Az emberiségnek meg kell tanulnia fölismerni és irányítani ezeket a társadalmi eroket, amelyeket o maga hozott létre és amelyek - éppúgy mint a vak természeti folyamatok - tönkreteszik ot. Maguknak az embereknek kell uralni és irányítani az összes társadalmi erot. Ehhez azonban az szükséges, hogy a társadalmi életben minden funkciót közvetlenül a tömegek tölsenek be; azok a szervek pedig, amelyeket a tömegek e célból hoznak létre, már nem válnak többé tolük elválasztható uralmi szervekké. Ezek csak olyan eszközök, amelyekkel a tömegek kivitelezhetik azt, amit a közösség megbeszélésein elhatároztak. És ez a munkástanácsok tulajdonképpeni belso lényege. Így a kommunizmus létrejötte megegyezik a munkásdemokrácia létrejöttével. A gazdasági-társadalmi erok közigazgatása ebben az összefüggésben a társadalom materiális talapzataként jelenik meg, de csak mint a kommunista társadalom egy része, mert az egész jóval túllép ezen.
Így nézve a kommunizmus kialakulása nem csak akkor kezdodik majd el, ha a munkások megszervezték a társadalmi hatalmat és új gazdasági rendet teremtenek, hanem már most elkezdodött, már ma, amint a munkások saját kezükbe vették sorsukat és harcaikat önmaguk vívják. Így fog megszületni a társadalmi eroket uraló munkásdemokrácia. Így növekszik a kommunizmus a tömegek önálló mozgalmában; ez az a fejlodési folyamat, amelyben a tömegek megtanulják saját osztályeroiket vezetni és céltudatosan alkalmazni. És ha a munkásosztály saját kezében tartja osztályeroit, majd csak akkor lesz képes a társadalom gazdasági eroit is irányítani és igazgatni. Ebben az értelemben Karl Marx azon kijelentése is igazságot nyer, miszerint a régi társadalom méhében hordja az újat.
Ezzel a kommunizmus rálelt legegyszerubb, de egyben legfontosabb szabályára is. Minden egyes munkás minden további nélkül megértheti, még ha gyakorlati kivitelezésében fölöttébb kételkedik is. És ugyanakkor az is egyértelmuvé válik, hogy az ún. proletárdiktatúra, amitol a polgárság csatlósai visszarettentik a munkásokat, valójában nem más mint a munkásdemokrácia. De a munkások azt is megértik, hogy ennek a munkásdemokráciának semmi köze a polgári parlamentekkel kapcsolatos választójoghoz. Az általános választójog védelmezését propagálni nem jelent mást, mint hogy valódi demokratikus jogaink elismerése ellen dolgozunk.
A tömeg saját osztályeroinek uralása nem a propaganda végett jön létre; az élet kemény gyakorlata kényszeríti a tömegeket ebbe az irányba. A demokratikus periódus gyakorlatilag nemzetközi szinten lezárult. A legális szervezetek már csak próbálkozhatnak azzal, hogy az elkezdodött osztályakciókat amilyen gyorsan csak lehet megfékezzék. Egy sor vereség után a munkásosztály végre meg fog szabadulni ettol a vezetéstol.
Ilyen körülmények között jön létre az új munkásmozgalom teljesen új alapokon. Ez olyan kis illegális csoportokból áll, amelyek a felszabadítóharc lényegét a tömegek önálló mozgalmában látják. Ezért nem is akarják megszerezni a hatalmat pártjuk vagy csoportjuk számára; nem szervezetüknek kell erosnek lenni, hanem az osztálynak.
A tömegek önállóságának létrejötte egy hosszadalmas folyamat, amely valóságos poklot jelent a résztvevok számára. Mert az emberiség történetének folyamán az elnyomott osztály még sohasem állt szemben ilyen hatalmas és eros ellenséggel, ilyen gyilkos hatalommal; ezelott még sosem kellett megoldania egy ilyen szélesköru, mindent átfogó feladatot, mint a világ társadalmi eroinek uralását.És a munkásosztálynak mégis meg kell, vívnia ezt az óriási csatát, mert nem kerülheti meg és mert nincs másik olyan hatalom, amely megtehetné helyette. A tokés társadalom zabolátlan eroi az egész emberiséget megsemmisüléssel fenyegetik. Az egész emberiség félelemmel telve és imára kulcsolt kézzel várja a háború egyre közeledo mészárosát - mérgezo gázait és a dögvészt -; a tokés termelés által szabadjára eresztett, féktelen társadalmi erok eredményét. Senki sem akarja ezt a tömegmészárlást és mégis mindenki meg van gyozodve arról, hogy már menthetetlenül közel jár és végül mint az elkerülhetetlen zivatar tör ki. Ez egy olyan agyrém, amit senki sem akar, mégis egy természetikatasztrófa megingathatatlanságával tombol a világ fölött. Éppen ezért kell a társadalmi erok uralásáért harcolni. Még ha a II. világháborúban egész népeket irtanak is ki, attól még megoldatlanul marad a társadalmi erok uralásának problémája. Új, még borzalmasabb katasztrófák tunnek fel a horizonton, ezért a társadalmi erok tömegek általi uralása a ma és a jövo egyazon problémája.
Egyedül csak a milliós ereju munkásosztály képes betölteni ezt a feladatot. O a kapitalizmus termelo osztálya és mint ilyen, csak o képes a társadalmi termeloeroket uralni. És ez feladatának legfontosabb része, mert a termeloerok azon forrása, amelybol minden más társadalmi ero táplálkozik.
A munkásosztály ezen feladatánál magára van utalva. A szociáldemokraták és a III. Internacionálé segítségül hívják az értelmiségi és a középréteget is a termeloerok megzabolázásához. Ott keresnek segítséget, ahol nem találhatnak. Az a kísérlet, hogy a termeloeroket az értelmiségi és a középréteg uralja, a munkásosztály befogásának nemzeti formáját ölti és nemzeti szocializmusban végzodik. Nem a termeloeroket fékezik meg, hanem az egyetlen erot, amely ezt megtehetné. Teljesen elnyomják és ezáltal a nemzetközi mértéket tekintve felerosítik az ellentéteket. Ezzel az újabb világkatasztrófák eljövetelét gyorsítják meg.
A munkásosztály, amely az értéktöbbletet megtermeli, csakis önmaga képes elzárni az értéktöbblet forrását, azzal hogy lehetetlenné teszi a bérmunkát és új fejlodési törvényeket vezet be a társadalmi termelésre vonatkozóan. Természetesen az értelmiségi és a középréteget is pusztulással fenyegetik a féktelen társadalmi erok. De mint olyan osztály, amely az értéktöbbletbol táplálkozik, nem képes segédcsapatot alkotni akkor, amikor az új fejlodési törvények bevezetésével a társadalmi termelés számára az értéktöbblet forrását megszüntetik. Az értelmiségi és a középréteg léte - mint egyféle külön réteg - a munkásosztály bérmunkáján alapul, nem lehetnek szövetségesek a bérmunka eltörlésében. Ennek elso feltétele azonban az, hogy a munkásosztály önmaga váljék hatalmi tényezové. Ha a hatalmas munkástömegek harcosan lépnek föl, és a munkásosztály új, mindent legyozo ereje megnyilvánul, akkor majd olyan mágnessé válik, amely a lakosság minden más rétegébol származó elszórt forradalmi eroket magához vonzza, de nem elobb. Éppen ezért a középréteghez vagy az intellektuálisokhoz való csatlakozás keresése annak az ellenkezojéhez vezet, mint amit el akarunk érni. A munkásosztály büszkén írta föl zászlajára: Csak és csakis a munkásosztály! Így jönnek létre a feltételek az értelmiségi és a középréteg fontos csoportjainak "átalakuláshoz".
Osztályuralom kell! Osztályuralmat!


A tömegek önálló mozgalma


a, A tömegmozgalom jelentosége

A tulajdonos osztályt közvetlenül a direkt akció fenyegeti méghozzá tömegmozgalmi formában. Most még nem ereje és méretei által, mivel a tömegek egyenlore a hagyományokkal birkóznak és csak lassan szabadulnak meg a párt és a szakszervezet politikai láncaitól. Így a tulajdonos osztály a közeljövo mozgalmait aránylag könnyedén le is tudja majd verni. Számukra tehát nem az jelenti a veszélyt, hogy a tulajdonosok hatalmát közvetlen veszély fenyegeti, hanem az, hogy egyetlen önálló munkásmozgalom sem jöhet létre törvényes kereteken belül. -A munkások állandó mozgalma megteremtette saját törvényeit, amelyekhez tartja magát és amelyek szerint cselekszik. Ezeknek nyilvánvaló a tendenciájuk: a társadalmi eroket saját kezükbe venni. Mivel a munkásmozgalomban megmutatkozik, hogy a tömeg, amikor osztályerejét tudatosan alkalmazza, azt a társadalmi termeloerok átvételéért teszi, és mivel az osztályerok uralása a termeloerok irányítását is magába foglalja, így a birtokos osztálynak nem marad más választása, minthogy ezen mozgalmakat pillanatnyilag a legkeményebb eszközökkel elnyomja.
Mihelyt itt vagy ott önálló sztrájkmozgalom üti fel a fejét, a burzsoázia minden további nélkül ostromállapotot hirdet ki; újságokat, szervezeteket, gyuléseket tiltanak be, ha ugyan nem tették meg ezt már elozoleg. De ha egy mozgalom kifejlodik, akkor ellen tud állni az ilyen elnyomásnak. Megtartják a gyuléseket és kiadják az újságokat. Ez azonban azt jelenti, hogy felveszik a harcot az államhatalommal szemben. Ha a munkások visszariadnak ettol a harctól, akkor a mozgalmat az uralkodó osztály sikerrel el is fojtja. De mihelyt ellenállás jön létre, a mozgalom öntörvényusége is megjelenik. A sztrájkterületen, ahol a munkásoknak valami mondanivalójuk van, más törvény érvényesül, mint azon kívül. Ez a másféle törvényesség többek között abban nyilvánul meg, hogy a sztrájkterületen a magántulajdon védelmének törvényei egyáltalán nem érvényesülhetnek. De nem azért, mert a harcoló munkások tudatos kommunisták, akiket az a gondolat vezérel, hogy a társadalmi eroket a munkásosztály szolgálatába állítsák, hanem mert nincs más út, mert maga a harc teszi szükségessé ezt a magatartást. Az említett, meglehetosen ártatlan Jordaan-konfliktus 1934 júliusában Amszterdamban ebbol a szempontból nagyon tanulságos. A rendorség és a fegyveres hatalom elleni harcban a munkások felhúzták a hidakat, barrikádokat és akadályokat emeltek, hogy a rendorautók számára ellehetetlenítsék a közlekedést. Az utcasarkokon leöntötték az utakat gépolajjal, hogy a túl gyorsan közlekedo autók megcsússzanak. Itt az osztály ereje az akcióban mutatkozott meg. De nem tudott cselekvoen fellépni anélkül, hogy a magántulajdon korlátait át ne törje. Lapátokra, szögesdrótokra stb. volt szüksége a barrikádépítéshez, ezeket egy vaskereskedésbol hozták el. A gépolajat garázsokból szerezték. Ezenkívül kifosztottak néhány üzletet is a Kommunista Párt legnagyobb felháborodására, amely azon a véleményen volt, hogy a "középosztályt" nem szabad megkárosítani.
Bármilyen korlátolt, kontár és éretlen is volt ez a mozgalom, mégis megmutatta a tömegmozgalom legfontosanbb ismertetojegyeit. Az elozoekben már utaltunk az erok, eszközök és a cél közötti belso összefüggésre. Ha nagyobbak lettek volna az erok,akkor pl. nagyobb sztrájkok támogatták volna oket - akkor az erok növekedésével egyidoben az alkalmazott eszközök növekedése is bekövetkezett volna. Többet kellett volna "elvenni" pl. gyuléstermeket, nyomdákat, teherautókat stb. És ha egy ilyen mozgalom huzamosabb ideig tart, akkor - mindenek elott - a sztrájkterület élelmezésérol is gondoskodni kell, úgy hogy az élelmiszerek kisajátítása csak még magától értetodobb lenne. Igen, önmagától válik majd szükségessé, hogy különbözo iparágakat a forradalmi mozgalom szolgálatába állítsanak (lásd Asztúria 1934, Ruhr-vidék 1920).
Ezzel viszont azt akarjuk mondani, hogy egy tömegmozgalom csak akkor tud kifejlodni, ha megszegi a magántulajdon védelmére szolgáló törvényeket és a gazdasági élet egy részét saját irányítása alá vonja. A tömegmozgalmakban alapjaiban megmutatkozik az, ami a késobbiekben majd az egész társadalom számára valósággá válik. Nyilvánvalóvá teszik, hogy a tömegek osztályerejükkel mit sem tudnak kezdeni, ha nem törik be egyben a termeloeroket is, hiszen ez a ketto összetartozik.
Amíg tömegmozgalmak még kicsik és felszínesek, addig a tendencia nem irányul egyértelmuen az összes társadalmi ero uralására. De amint ezek a mozgalmak növekedni kezdenek, állandóan új funkciók jelennek meg a harcoló tömegeken belül. hatáskörük kibovül. És ebben a harcoló tömegben létrejön az emberek és a termelési folyamat közötti kapcsolatok teljesen új csoportosulása. Így jön létre az új "rend". Ezek az önálló osztálymozgalmak lényeges ismertetojegyei, amelyek a burzsoázia félelmeit okozzák.
A tömegmozgalmak kialakulása éppen ezért egy olyan fejlodés, amelynek tartalma az osztályerok és ezzel a társadalmi erok lassankénti uralom alá vonása is. Ez a fokozatosság azonban, a lépésrol lépésre haladás abban az értelemben megy végbe, hogy az egyszer már elért dolgok megmaradnak és azokra lehet építeni a továbbiakban. Ami konkrét sikerként könyvelheto el, az újra és újra összeomlik. Ami megmarad, az a tapasztalat. Minden mozgalom az elozo mozgalmak tapasztalatából táplálkozik. Így különbözo harci intézkedések jönnek létre a mozgalom kiterjedését, a szükséges dolgok kisajátítását, a védelem megszervezését, az élelmiszerek elosztását stb. illetoen, s mindezek önmaguktól értetodnek. Vannak olyan dolgok, amelyeken az ember már nem vitatkozik, mert a tapasztalat, az ismételt alkalmazás során a tömegek természetes gondolati tartalmává váltak. Mint ahogy pl. ma már nincsenek nagy viták arról, hogy egy sztrájk során kell -e sztrájkorséget állítani a sztrájktörok tevékenységének megakadályozására, mivel ez "önmagából" adódik, a tömegek éppúgy magukhoz ragadják a társadalmi élet összes funkcióját, anélkül hogy hosszasan tanácskoznának errol.
Éppen ezért egy tömegmozgalom elnyomása a munkásosztály részleges bukását is jelenti. Mivel egy ilyen vereség a pillanatnyi tehetetlenség mellett nyilvánvalóvá teszi a növekvo erot is, ez mindössze az ifjú óriás, a még éretlen ero veresége.


b, A kiterjedés

Az elso funkciók egyike, ami a harcoló tömegek gondolkodásában megtelepedett, az mozgalmuk kiterjedése. Ez a kérdés ma már még erosebben vitatott, de ebben majd csak a hatalmi viszonyok fognak eloször világosságot hozni. Ugyanis egy mozgalom vagy nagyon gyorsan valódi tömegmozgalommá no, vagy már az elso stádiumban elnyomják.
A régi munkásmozgalom két módszert ismer arra, hogy hogyan terjesszen ki egy mozgalmat. Vagy a szakszervezeti vezetés dönti el, hogy egyáltalán kiterjesszék -e ill. hogy ez milyen mértékben történjék. Ehhez a szervezeti apparátust indítja be. Vagy pedig a különbözo pártok szólítják fel más üzemek és foglalkozási ágak munkásait röplapok stb. útján a szolidaritásra. Mindenesetre itt a kiterjesztés nem a sztrájkoló munkások funkciója, hanem a "munkásmozgalomé". Egy öncselekvoen fellépo harcos tömeg gondol eloször ezen funkció betöltésére. És nem abban az értelemben, hogy az "önállóan megválasztott" sztrájkvezetoség felszólítsa a többi üzemi csoportot, hanem a sztrájkoló tömeg önmaga keresi fel a többi üzemet, hogy osztályelvtársait szolidaritásra szólítsa fel.

Az 1932-es belga sztrájkmozgalomban ez az elv egyértelmuen megmutatkozott, még ha nem is vált egészen következetessé. A sztrájkolók nagyon hamar azt követelték, hogy a szakszervezetek terjesszék tovább a sztrájkot. De aligha fogadható el, hogy a munkások a régi mozgalomhoz menekültek, csak mert nem ismerték a megragadandó eszközöket. A mozgalom tömegeken keresztüli kiterjesztése valószínuleg akkor lelt rá korlátaira, amikor a vasutasok csak minimális osztályszolidaritást, viszont annál nagyobb szakszervezeti fegyelmet mutattak föl. Ezért követelték a sztrájkolók aszakszervezeteken keresztüli kiterjesztést. Amikor kiderült, hogy az osztályero még túl gyenge, akkor az illetékeseket hívták segítségül, persze hiába.
1934-ben Amszterdamban (Jordaan) a saját osztályerok még olyan gyengék voltak, hogy a harcoló munkások a mozgalom kiterjesztését - mint saját funkciójukat - még teljesen figyelmen kívül hagyták. Azon a véleményen voltak, hogy ez csak a munkanélküliek harca, ezért nekik egyedül is kell megvívniuk. Jordaanban és közvetlen közelében többféle üzem is van, de a harcoló munkanélküliek mégsem tettek egyetlen kísérletet sem arra, hogy ezeket is bevonják harcukba.
A twente-i textilmunkások 1931-es "vad" sztrájkmozgalma alig mutatott föl észreveheto tendenciát az önállóan véghezvitt kiterjesztésre. A sztrájkolók szakszervezeteiktol követelték, hogy a konfliktus vezetését átvegyék. Ezzel a konfliktus kiterjesztésének funkciója is átszállt a szakszervezetekre. Ezeknek persze semmi sietosebb dolguk nem akadt, minthogy a mozgalmat saját fészkükben melengessék és még a kerületen kívüli textilüzemeket is visszafogják. Csak néhány kisebb szakszervezet (NASés NSV) a holland Kommunista Párt (KPH) és különbözo politikai kis csoportosulások fáradoztak azon, hogy más textilüzemeket is bevonjanak a mozgalomba. -De a szakszervezeti fegyelem itt is gyozedelmeskedett az osztályösszetartozás felett.
Egyébként könnyen megértheto, hogy a még dolgozó munkások miért nem követték más szervezetek felszólításait.
A szervezetek állandóan heves harcot vívnak egymással szemben, konkurrálnak egymással, mert minegyik arra törekszik, hogy saját szervezete a másik kárára növekedjék. A szervezetek kölcsönös harca így nem csupán az alkalmazandó taktikáról szóló különféle felfogásban gyökeredzik, de a nemzeti érdekek is meghatározzák. Ezt végülis minden munkás tudja és ezért más szervezetek szónoklatai csukott fülekre találnak náluk.
Ha azonban maguk a sztrájkoló munkások vonulnak az utcára és a többi munkás szolidaritására apellálnak, akkor a dolognak más látszatja lesz. Ekkor a szervezeti fegyelem és az osztályösszetartozás közötti konfliktus egy sokkal eroteljesebb formát fog ölteni és a testvériesség "veszélye" sokkal valószínubb lesz. Így az uralkodó osztály mindent meg fog mozgatni azért, hogy ezt a testvéries magatartást megakadályozza; a tömegek minden olyan próbálkozására, amely magát a kiterjedést célozza, szigorú katonai kényszerintézkedés lesz a válasz. Átmenetileg egyetlen sztrájkmozgalom sem képes semmit sem tenni az ilyen katonai hatalom ellen, tehát ezen az úton értelmetlennek tunik a terjeszkedést megvalósítani.
De mégis van értelme. Mert a munkások, akik pillanatnyilag nem vesznek részt a mozgalomban rá vannak kényszerítve, hogy katonai védelem alatt dolgozzanak. Az általuk gyulölt katonai államhatalomnak kell oket saját osztályelvtársaikkal szemben védelmébe vennie. Ezáltal a szakszervezeti fegyelem és az osztályszolidaritás közti pszichikai konfliktus még élesebbé válik és a kiterjesztésre új lehetoségek kínálkoznak.
A textilmunkások elobb említett sztrájkjában ill. árhol másutt is csak kevés volt ebbol észreveheto. A munkások gondolkodásmódja - minden rossz tapasztalat ellenére - még túlságosan is kötodik a régi szervezetekhez, amiért is ebben a kérdésben az intenzív propaganda lesz az új munkásmozgalom egyik legfontosabb feladata. Ma amikor a munkások aktív fellépésének már semmi nyoma, minden kérdésben a mozgalom munkások általi kiterjesztésének funkcióját kell elsosorban napirendre tuzni. Ha a munkások összegyulnek, mindenütt és mindenkor ezt az alapelvet kell a középpontba állítani. Ha felszínesen nézzük, akkor nem látjuk meg ennek a közvetlen gyakorlati értelmét. Valójában nem is lehet konkrétan megállapítani, hogy milyen mértékben talál ez az alapelv visszhangra. Csakis a gyakorlatban fog kiderülni, de az intenzív elomunkálatok, elokészítés csak megkönnyíthetik az új elv gyakorlati alkalmazását.
Ezért a valóban forradalmi propaganda lényege nem a "forradalomra" való vissza-visszatéro felszólítás, de még csak nem is az összes leheto okonfliktus "kirobbantása". -Lényege a kiterjesztési lehetoségek állandó, alább nem hagyó elokészítése úgy, hogy az elkerülhetetlenül bekövetkezo osztálykonfliktusok a leheto legnagyobb területre kiterjedjenek.


c, Az osztályerok uralása a munkástanácsok által

A második, szintén a tömegek által betöltendo funkció az osztályerok organikus uralása, -a saját vezetés. Mindezidáig a "munkások mozgalma" egybeesett a "munkásmozgalommal", minden további nélkül a régi szervezetek lettek a mozgalmak vezetoi. Igaz ugyan, hogy a forradalmi tömegmozgalmakban harcoló munkások ezt a "tömeg és a vezetok" közötti viszonyt már különféle módokon megtörték, de nem találták meg benne azt az új elvet, amely az osztályharc gyakorlatából született meg. Mindössze a dolgok megszokott menetétol való apró "eltérésnek" tekintették, amely ebbol vagy éppen abból a különleges szituációból fakadt. Ennek a kis "eltérésnek" a lényege azonban az volt, hogy a munkások a régi szervezetek nélkül ill. sokkal inkább ezek akarata ellenére vették föl a harcot, megszabadultak a régi vezetéstol és saját vezetésük alatt egy olyan tömegcélt valósítottak meg, amely még korábban a régi vezetés nélkül ill. ellenére jött létre. És ez az eltérés egy most használatos formává növi ki magát, amit a harcoló tömeg hoz létre, amikor saját osztálycéljaiért száll síkra.
A feltételek, amelyekhez az osztályharc jelenleg kötodik, nem engednek más választási lehetoséget. Éspedig azért, mert a munkások minden mozgalma közvetlenül az államhatalommal kerül konfliktusba és letér az eloírt törvényes útról. Hiszen minden egyes harcot oly módon kell folytatni, mintha közvetlenül a munkásosztály felszabadításáért vívnánk, így a munkások fölötti mindenféle vezetést el kell utasítani, mert csak az bizonyulhat jónak, ami közvetlenül a harcoló munkásoktól származik. Ezen az sem változtat, ha a pártok és más szervezetek átmenetileg még rá tudják eroszakolni vezetésüket azon mozgalmakra, amelyek nélkülük és akaratuk ellenére jöttek létre. Mert még ha sikerül is nekik, az csak azt bizonyítja, hogy a szóban forgó mozgalom túl gyenge ahhoz, hogy a továbbiakban önállóan bontakozzék ki; mondhatni tett egy lépést hátrafelé a fejlodés útján. A mot említett "vezetésnek" az a feladata, hogy "rendes vágányra" terelje a mozgalmat, azaz: úgy "vezesse", hogy a törvényekkel és az emögött álló államhatalommal ne kerüljön összeütközésbe. Ezért szükséges, hogy a tömegek "saját" vezetésének elve váljék az osztálymozgalom középpontjává. Ez az elv eddig csak gyenge képviseletre talált. Az a hagyomány, hogy az osztálymozgalmakat szervezetek által kell irányítani és uralni, nagyon mélyen gyökeredzik. Olyan mélyen, hogy még mindig folyamatosan jönnek létre újabb és újabb csoportok, amelyek ezt a vezetést tuzik ki feladatukul. Ha a régi szervezetek nem képesek és nem akarják az osztályharcot vezetni, akkor újakat kell létrehozni, amelyek képesek erre.
Természetesen van némi igazság a régi hagyományos felfogásban is, mégpedig az, hogy az osztályeroket uralni és vezetni kell. Mert ha egy proletár tömegmozgalom pusztán spontán kitörés lenne, akkor ugyan felszabadulnának az osztályerok, de ha ezek irányítatlanul maradnak, nem kerünek tudatos vezetés alá, akkor olyan hatásuk lesz, mint a minden következmény nélkül tomboló zivatarnak. Az erok uralása pedig ugyanezek céltudatos alkalmazását jelentik. Ehhez azonban meg kell szervezni és irányítani kell tudni oket. A mai helyzetben ez éppoly érvényes, mint 50 évvel ezelott, sosem évül el ez az igazság. Az új felfogás lényege az a meggyozodés, hogy ezeket az eroket nem uralhatja és vezetheti egy szervezet. A funkciók, amiket a munkásoknak kell betölteniük a nagyobb tömegmozgalmakban, oly nagy számúak és átfogóak, olyannyira kiterjednek a társadalmi élet minden területére, hogy egyetlen párt sem képes mindezen funkciók irányítását magára venni. Ez csakis azok által történhet meg, akiknek ezeket a funkciókat gyakorolniuk kell, és ezek maguk a munkások.
Ameddig tapasztalatunk elér, láthattuk, hogy ez az egységesülés olyan munkásbizottságok formájában ment végbe, amelyek Oroszország és Németország forradalmi mozgalmában 1917 óta munkástanács néven váltak ismertté. Az általános harci intézkedések végrehajtására általános munkástanácsok jöttek létre. Így a történelembol ismerhetjük pl. a hamburgi "Nagy Munkástanács"-ot, a berlini és pétervári "Általános Munkástanács"-ot. A"Ruhr-Vidéki Központi Munkástanács" pl. kisajátította a bankokat, hogy a béreket az általános sztrájk idején is ki tudják fizetni (1920). A hamburgi munkástanács ugyancsak megtette azokat az intézkedéseket, amelyekkel az egész város területén biztosítani tudták az élelmiszer ellátást, valamint megpróbálta megszervezni az ellenállást a központi államhatalommal szemben.
Osztályeroink uralásának gyakorlati formája ezért a mai viszonyok között: a tanácsrendszer. Osztályként csak olyan mértékben vagyunk képesek tudatosan használni eronket, amennyiben ki tudjuk oket kristályosítani a munkástanácsokban. Az erok szervezeti összefogása és egységesítése, valamint tudatos alkalmazása minden tömegmozgalomban szilárdabb formát ölt. Ezen a vonalon határozható meg a forradalmárok feladata is, akik törekvésének egyre inkább arra kell irányulnia, hogy minden egyes tömegmozgalmat tanácsmozgalommá változtassanak.
A tömegmozgalom tanácsmozgalommá való növekedése megmutatja, hogy milyen mértékben tanultuk meg tudatosan alkalmazni osztályeroinket.
De tényleg olyan biztos -e az, hogy a tömegmozgalmak pont tanácsmozgalommá fognak átalakulni? Talán a németországi nemzeti szocializmus és az olasz fasizmus nem mozgatott meg tömegeket mindenféle tanácsjelleg nélkül, sot ellenkezoleg épp a "Führer" tömegek feletti uralmát érvényesítve? És egy másik kérdés is fölvetodik: A növekvo gazdasági krízis, az uralkodó osztály egyre erosödo kizsákmányolása valóban a munkásosztály által vívott harchoz fog vezetni, a termeloeszközökért és a termeloerok uralásáért vívott harcához? Hát a német- és az olaszországi tapasztalatok tán nem azt mutatják, hogy a munkások egyre rosszabbodó helyzete a tömegeket jobbra és nem pedig balra húzza? Nem csapott -e össze a tömegek feje fölött a nacionalizmus és militarizmus hulláma, valamint mindannak megsemmisülése, ami valaha is a munkásmozgalomra emlékeztetett? Röviden: nem vált -e a munkástömegek gondolatvilága sokkal inkább kapitalistává, mint eddig bármikor is? És nem azt kell -e leszögeznünk, hogy a fasisztoid országokban a munkások minden erejüket beleadják a tokés gazdaság megmentéséért?
Mindez így van! Nincsenek hamis elképzeléseink arról, hogy a munkásosztály esetleg egyenes úton halad saját eroinek uralása felé. De az is tudjuk, hogy ez nem lehet tartós állapot, hogy ez a tény nem akadályozza meg osztályunk felemelkedését. Ebben azért lehetünk biztosak, mert ismerjük a tokés társadalom mozgási törvényeinek rendszerét, amely azt mondja nekünk, hogy a kapitalizmus csak úgy maradhat életben, ha széles tömegeket állandó nyomorban tart.
Bármilyen elképzeléseik is vannak a tömegeknek a tokés gazdaság "szabályozásáról", az mit sem változtat azon, hogy "ezt" a rendet az óriási és eros nagytoke érdekei diktálják.
A nagy tokék, amelyek a modern kapitalizmusban a mozgó gazdasági erot képezik, kénytelenek profitot termelni, ha nem akarják, hogy az egész gazdasági élet csodöt mondjon. Most már csakis a tömegek elpusztulásából tudnak életben maradni. Mai társadalmunkban épp az a probléma, hogy a termeloerok nem pusztán a termeloeszközök és a munkaero összességébol tevodnek össze, hanem toketulajdonból is, és hogy ezek csakis akkor termelnek, ha a tulajdonos osztály toketulajdonaként elegendo profitot hajtanak. Ezt úgy kísérlik meg, hogy állandóan növelik a kizsákmányolást, ami széles tömegek abszolút elnyomorodásához vezet és végül saját természetes korlátaiba ütközik.
A probléma ezért nem a kapitalizmus "rendjében", hanem annak felszámolásában rejlik. Az hogy a termeloerok egyben toketulajdonok is és mint ilyenek, profitot kell termelniük, egyre inkább akadályozza alkalmazásukat. Ezért a széles tömegek érdekében a gazdasági életnek muködnie kell, még úgy is ha nem képesek profitot termelni a toketulajdon javára. Ezzel azonban azt állítjuk, hogy a termeloeszközök már nem tokeként jelennek meg és hogy a tokések már nem tudják a munkások munkáját kisajátítani munkaerejük megvásárlásával. Ha a termeloeszközök levetkozik tokés jellegüket, akkor pusztán eszközök lesznek, amelyekkel a szabad munkások javakat termelnek, hogy az éhezo tömegek szükségleteit kielégítsék.
Éppen ezért minden gazdasági viszony teljes átalakítása korunk problémája. Az emberek viszonyát a termeloeszközökhöz a bérmunka határozza meg. Az emberek viszonyának a társadalmi javakhoz, amelyekbol a munkások csak olyan mértékben részesülhetnek, amilyen áron eladják munkaerejüket, - az egyik ember viszonyának a másikhoz, amennyiben különbözo osztályokhoz tartoznak, és amely a szolga és úr, az elsajátító és kisajátított, a vásárló és megvásárlott formájában fejezodik ki -, tehát mindezen viszonyoknak gyökeresen, alapjaiban kell megváltozni. Mert a profithajhászás és vele együtt a termeloerok tokés jellegének kiiktatásával a társadalmi javak körforgása teljesen más utakra terelodik, míg az emberek egymás közötti viszonya is új formákat ölt majd.
A fasizmus ezt a problémát nem tudja és nem is akarja megoldani, és ezért - miután ebben a fontos kérdésben is felfedi valódi énjét - maguk a tömegek végeznek majd vele. Így ennek a problémának a megoldása egyre sürgetobbé válik és azok a tömegmozgalmak is elkerülhetetlenek lesznek, amelyek a termelést a munkástömegek által és értük akarják beindítani.
Itt a dönto dolog az, hogy mindennek meg kell történnie - az akarat a szükségszeruségbol születik meg -, míg a munkásosztály csak akkor lesz képes ennek megvalósítására, ha munkástanácsokba tömörül. Ekkor a hatalom megszerzése egy bizonyos területen már nem okoz különösebb nehézséget. Sokkal fontosabb lesz számukra az, hogy uralni tudják a termelést, vagyis hogy felszámolják az úr-szolga viszonyt és az egyes üzemek szövetsége révén átvegyék a termelés társadalmi irányítását. -Ez csak a munkástanácsok által lesz lehetséges. És a széles tömegek élelmiszerellátását is biztosítaniuk kell azzal, hogy a munkatermékek privát kisajátítását ellehetetlenítik és elosztásukat társadalmilag irányítják. De ez is csak akkor lehetséges, ha a munkástömegek tanácsokban szervezodnek meg.
Ezért a munkásmozgalom tanácsmozgalommá való növekedése az a mérték, amellyel az osztályerok tudatos alkalmazása mérheto. Azt a felfogást, miszerint a munkástanácsok csak a forradalomban jöhetnek létre, el kell utasítanunk, mivel értelmetlen. Minden mozgalomnál, amely a munkásosztályból indul ki, a munkástanácsok kérdésének kell a mozgalom középpontjában állnia. A tömegmozgalom jelentosége nem igazán abban áll, hogy milyen anyagi sikereket ér el, hanem hogy milyen mértékben sikerül az osztályeroket tanácsaik által felhasználni.


Az új munkásmozgalom

Ha már le tudtuk szögezni, hogy a "munkások mozgalma" munkástanácsok formájában jelenik majd meg, és így lesz képes uralni a társadalmi eroket, akkor most vessünk egy pillantást az új "munkásmozgalomra", azoknak a még viszonylag kis számú forradalmi munkások szervezeti összefogására, akik tudatosan képviselik a munkástanácsok álláspontját. Eloször is szükségessé válik meghúzni a határvonalat azon szervezetek között, akik forradalminak nevezik magukat, de valójában még a régi "munkásmozgalomhoz" tartoznak, ill. azok között, amelyek az "Új" irányába fejlodnek. Minden olyan szervezet, amely igényt tart a harcok vezetésére, amely a munkásosztály "vezérkara" akar lenni, az a határvonal másik oldalán áll, még akkor is ha születése nem oly rég következett be. Ezzel szemben az összes olyan szervezetet, amely nem akarja magához ragadni a hatalmat, hanem az osztályhatalom megvalósítását tartja szükségesnek és a munkástanácsok által vezetett önálló mozgalmat teszik meg alapelvének, azt az új munkásmozgalomhoz soroljuk.

Az új munkásmozgalom máris jelen van, de még csak csíráiban, úgy hogy még aligha beszélhetünk kialakult szervezeti struktúráról. Átmenetileg kis illegális propagandacsoportok formájában jelenik meg, amelyek fel-feltunnek itt vagy ott, sok gyakorlati és elméleti kérdésben különbözik a véleményük. De bármilyenek legyenek is, mégis ezeken keresztül harcol az osztály önmaga megértéséért. Ezen csoportokban, amelyek a tömegben gyökeredznek, nyilvánul meg az osztály újraorientálódása, eleinte csak spontán; itt-ott túlzott összefüggés nélküli csoportok jönnek létre és épp ezért felfogásuk sem egyezik. De minél inkább ez a csoportalakítás érvényesül, válik általános szabállyá és ismerik el végül a munkásosztály szükséges iskolájának, annál inkább egységbe olvadnak a különbözo felfogások is.


Párt vagy munkacsoport

Fontos megválaszolni azt a kérdést, hogy ezeket a propaganda- ill. munkacsoportokat új pártoknak kell -e tekintenünk. Hiszen ezek a csoportok éppúgy rendelkeznek politikai programmal, mint a pártok; olyan csoportok ezek, amelyek többé vagy kevésbé szilárd véleményt alkottak, saját tevékenységüknek, valamint magának az osztályharcnak a többi felfogástól elhatárolódó irányvonalat szabtak. Ezért úgy tunik, hogy - éppúgy mint az eddigi pártfelfogások - elhatárolódnak a tömegtol, felé emelkednek és végül majd magukénak akarják a tömeg feletti uralmat. Aki ezt így ítéli meg, az nem látja át, hogy az új munkacsoportok által propagált felfogás arról az útról, amit a munkásosztálynak felszabadulása érdekében be kell járnia, mindenféle uralom legyozésére irányul. Propagandájuk tartalma nem tömegek feletti uralmi szervezetekké változtatja oket, hanem olyanokká, amelyek által az osztály önmaga sajátíthatja el azt a szükséges tudást, amely segítségével lerázhat magáról minden uralmat.
Nem így az eddig ismert politikai pártok. Ok eloször az államhatalmat akarják meghódítani és csak azután - a kormányzati hatalom birtokában - akarják érvényesíteni politikai programmjukat dekrétumokkal, rendeletekkel, törvényekkel és kormányzati intézkedésekkel. Ez a polgári osztálytársadalomban járandó út. De az ilyen politika feltétele és egyben kötöttsége a társadalmi osztályellentétek jelenléte. Pusztán az ellentétek enyhítése, "áthidalása" és "kiegyenlítése" lehet a tartalma. De még ha valamennyire ki is lehet egyenlíteni az úr és szolga közti ellentétet, az úr és szolga akkor is megmarad. Azt az ellentétet, amelyre a mai társadalom struktúrája - és persze kormánya is - épül, nem lehet kiegyenlíteni, még egy olyan kormány politikája által sem, amely kommunistának nevezi magát. Csak úgy szüntetheto meg, ha a munkástanácsok magukhoz ragadják a hatalmat, minden politikai, azaz társadalmi intézkedést ok maguk érvényesítenek és kollektív megegyezés alapján rendelkeznek a saját életük termeléséhez szükséges elofeltételekkel. De ez nem jöhet létre egyetlen kormány politikájának hatására sem, hanem csak egy olyan forradalmi folyamat során, amely közben a munkásosztály éretté válik és felemelkedik a társadalmi hatalomért.
A "párt" fogalma a párt specifikus uralmi jellegéhez kötodik, az új munkacsoportok azonban épp ez ellen irányítják propagandájukat és amennyiben van politikai programjuk, az tökéletes ellentétben áll az ismert pártfelfogásokkal szemben. Az új munkacsoportokban és a "pártban" szinte semmi közöset nem találhatunk. Lényegesen különböznek az utóbbitól és ezért nem tekinthetoek pártnak. Átmenetileg nevezzük oket munkacsoportoknak és hagyjuk meg a jövobeni fejlodésnek, hogy végül milyen nevet kapnak.


A munkacsoportok

A munkacsoportok feladata kívülrol nézve nagyon szerény. A forradalmi frázisok, a nagy pártvezérek ragyogó beszédei, a lármás propaganda és pártreklámok itt már értelmüket vesztették. És ezek a csoportok mégis sokkal nagyobb jelentoséguek, mint amilyen a legeroteljesebb pártpropaganda valaha is lehet. Amíg egyes csoportok, amelyek itt-ott szétszórtan feltunnek, csupán azzal foglalkoznak, hogy komoly tanulmányozás során megismerjék a társadalmi erok mozgalmát, addig ennek a munkának az eredménye nem lesz szembetuno. De amint általánosabbá válnak, ha egy olyan tudatosan elterjesztett mozgalmat hoznak létre, amely mindenütt munkacsoportok formájában jelentkezik, azért hogy a munkások valós azaz tudományos betekintést nyerjenek a társadalmi lét folyamatába, akkor megváltozik a kép. Feladatuk többé már nem lesz kicsiny és szerény, hanem óriási és mindent átfogó. Ekkor a munkásosztály a munkacsoportokkal megteremti azt az eszközt, amellyel el tudja sajátítani a társadalmi erok tudományát.
Az ido már megérett erre, sot talán még többre is, -még ha nem is erre utal minden jel, a fejlodés akkor is ebbe az irányba mutat. Ami pl. Németországban megmaradt a régi megsemmisült munkásmozgalomból, azok olyan kis illegális vitacsoportok, amelyek által a munkások megpróbálják feltalálni magukat az újonnan teremtett viszonyok között. Igen, a mai viszonyok között az önálló munkásmozgalom létrejötte csakis az ilyen kis vitacsoportokon belül lehetséges. És ami ma Németországban már megvalósult, nemsoká más tokés országokban is el fog kezdodni. Ott is eljön az az ido, amikor a régi munkásmozgalom látványos összeomlásával az illegális vita- és propagandacsoportok új formája válik szükségessé.
Mostanáig úgy jöttek létre ilyen munkacsoportok, hogy egyes munkások találkoztak egymással és osztályhelyzetükrol vitatkoztak. Most még gyengék, bizonytalan lábakon állnak és nem képesek önállóan fellépni. Túl kevés a tudásuk és hiányzik a jártasságuk, ahhoz hogy egységesen muködjenek, pedig csak ebbol jöhetnek létre az új alapelvek. Mindezt a saját magukon és a csoportban végzett fáradtságos és komoly munkával kell bepótolni. De ehhez eloször is az kell, hogy megértsék a szabadságharcért folytatott munkájuk óriási jelentoségét. Ha a munkások számára egyértelmuvé válik, hogy ok maguk a gyakorlatban aktívan dolgozhatnak az egész osztály éretté válásán, -mindenki a saját helyén és minden csoport olyan fogaskerékként muködik, amely nem hiányozhat a munkásosztály nagy gépezetébol - akkor majd teljes odaadással szentelik magukat ennek a feladatnak. És ekkor majd az is önmagától értetodové válik, ami ma még sokak szemében lehetetlennek tunik! Ezért az élenjáró munkacsoportoknak, amelyek a marxista társadalomtudomány alapján állva felismerték a problémák - a proletariátus éretté válásának - teljes mélységét, föl kell szólítaniuk osztályelvtársaikat arra, hogy mindenütt kövessék példájukat. Utalniuk kell arra, hogy minden csoportnak önálló egységet kell teremtenie, olyat amely képes önállóan gondolkodni és önálló propagandaanyagot eloállítani. Minden új munkacsoportnak az önálló gondolkodás közvetítojévé és új csoportok létrehozásának kezdeményezojévé kell válnia. -Itt olyan óriási méretu munkaterület hever parlagon, hogy az erok nem lesznek elegendoek ennek megmuveléséhez. De ez a munka, ha egyszer nagyobb méreteket ölt, olyan sok új erot szabadít föl, hogy végül az egész osztályt lelkesen magával rántja.
Az új mozgalom munkacsoportjaiban elokészítik a talajt, amelyen tudásuk és a társadalmi erok mozgalmába való betekintésük megterem. Amit az önmagára utalt egyén nem képes megtenni, az létrejöhet kollektív eszmecsere folytán, -eloször a munkacsoportokon belül, majd a csoportok egymás közti kapcsolata során, amely végül megteremti az egész osztály szellemi kötelékét. -Az állandóan változó társadalmi jelenségek elemzését, ami a régi mozgalomban az értelmiség és a vezetok monopóliuma volt, itt maguk a munkások végzik.
Az az elterjedt vélemény, hogy a munkások erre nem képesek, abszolút helytelen. Épp ellenkezoleg: az értelmiség és a régi munkásmozgalom vezetoi nem képesek arra, hogy a forradalmi proletariátus számára elvégezzék a társadalmi események elemzését. Ok másként látják a jelenségeket, mint a forradalmi munkások, mert más a céljuk, -manapság vezeto szerepet játszanak és ezt a jövoben is meg akarják tartani. Gondolkodásuk nem lehet más, mint amit a társadalomban viselt funkciójuk megkövetel. Egy külön, elojogokkal rendelkezo réteget képeznek, amelynek funkciója a bérmunkára, a munkásosztály gazdasági kisajátítására épül; ezen funkció megszerzéséért harcolnak és ezért számukra a bérmunka eltörlése és a munkásosztály uralma is utópiának tunik. De maguknak a munkásoknak semmi sem áll útjukban, hogy elsajátíthassák azokat az ismereteket, amelyek a társadalmi területen végzett tudományos kutatás által boségesen jelen van. Ezek az ismeretek, amelyek a tudományos szocializmus nagy muveiben társadalmi mozgástörvényekké váltak és amelyek helyességét mai társadalmunk fejlodési folyamata igazolta, ezeket csak a munkások érthetik meg. Mert ezek az ismeretek azt mondják nekünk, hogy társadalmunk tokés rendje az egyre erosebbé váló termeloerokkel állandóan fokozódó konfliktusba kerül, amelyet végül már nem tud legyurni. Azt mondják nekünk, hogy csakis a munkásosztály tud ennek véget vetni, azáltal hogy kiemelkedik a bérrabszolgaságból. Csak a tudományos kutatás ismerteti meg velünk a társadalom egészét. A társadalomkutatás módszerét, a történelmi-materialista módszert, amely a 19 - 20. század során alakult ki és többek között Marx, ngels és Dietzgen írták le muveikben, ma a munkásoknak kell a gyakorlatba átültetni.
Ezt a feladatot csakis az osztály egésze oldhatja meg. Mindig ott kezdodik, ahol olyan csoportok jönnek létre, amelyek a társadalmi történések elemzését tuzik ki feladatukul; végül általános gondolkodó szervvé válnak, amellyel az osztály gondolkodik, ha mindenütt olyan csoportok keletkeznek, amelyeket az azonos gondolkodásmód köteléke köt össze.
A feladat óriási, de a munkástömegek kimeríthetetlen energiával megbírkóznak vele, mert csak így lesz szabad az út, amely a munkásosztály felszabadításához vezet.


A "gyermekbetegségek"

Természetesen az így létrejött új munkásmozgalomnak is megvannak a maga "gyerekbetegségei". Ezek gyakran annyira veszélyes jelleguek, hogy a legtöbb újonann létrejött csoport átmenetileg tönkremegy bele. Csak az utóbbi öt évben mennyi ilyen csoport keletkezett, azért hogy amint jöttek úgy el is tunjenek. Ennek kettos oka van. A leglényegesebb ok az, hogy nem volt elegendo elméleti alapjuk, még túlságosan a régi, tradicionális és az új, kiforratlan gondolatok összevisszasága jellemezte oket. És ebbe visszavonhatatlanul belerokkantak. A másik ok abban rejlik, hogy az új körülmények között a csoportok együttmuködésének teljesen más jellegunek kellene lennie mint amilyen a régi munkásmozgalomban volt. Az ehhez szükséges szellemi tulajdonságok nincsenek jelen minden további nélkül, eloször is a harcban kell oket elsajátítani. Emiatt a két ok miatt a csoportalakítás problémája sokkal súlyosabbá vált, mint amilyennek az elso pillantásra tunik.
Az elégtelen elméleti alap éppen azért oly veszélyes az új csoportok számára, mert ez meggondolatlan tettekhez és céltalan akciókhoz vezet. Ha a türelmetlenség és nem a belátás a tettek tanácsadója, akkor megpróbálják a munkásokat minden leheto akcióba belevonni és az akciók mesterséges kiváltásától azt várják, hogy máris ki tudják uzni belolük a vezetokbe vetett hitet. Ezt a módszert végül tudatosan fogják alkalmazni, azért hogy a munkásosztályt "forradalmizálják" és osztályharcra "neveljék".
Ezért nagyon "forradalmi" nyelvezetet használnak, az uralkodó osztályt elrettentoen ábrázolják és végül a következo sztereotip alternatívával érvelnek: forradalom vagy barbárságba süllyedés. Eközben rendkívüli forradalmárnak érzik magukat és meg vannak gyozodve arról, hogy a proletár forradalom élharcosai. De ezzel csak azt érik el, hogy a forradalmi türelmetlenség hangos szavakban merül ki, és az uralkodó osztályra nézve ártalmatlanok, mint a nedves puskapor. Más hatása nem lesz, és ha mégis, akkor néhány kisebb csoport hagyja magát bevonni egy-egy ilyen akcióba, és ezzel is azt bizonyítják, hogy milyen nevetséges is az efféle "taktika". A forradalmi nyelvezet nem pótolhatja azt, ami hiányzik az osztályból; az a kísérlet hogy ezen az úton tegyék "forradaloméretté" a proletariátust, csak azt bizonyítja, hogy épp ezekbol az "élharcosokból" hiányzik a proletár felszabadító harc feltételeinek legalapvetobb felismerése.
A másik "gyermekbetegség" lényege az, hogy a csoportokon belüli munkát eloször meg kell tanulni, hogy a csoportok közti együttmuködés még nem találta meg az új feladatoknak megfeleo formát, és hogy az ezekben a csoportokban együttmuködo munkásoknak is el kell sajátítaniuk az új viszonyokhoz igazodó szellemi tulajdonságokat. A régi szervezetek legfobb jellemvonása az, hogy tagjaik, akik bizonyos alapelvek szerint csatlakoztak hozzájuk, teljesen a szervezetek uralma alá kerülnek. Az egyes tagok így a helyesnek tartott elveknek akarják alávetni magukat, valójában azonban a szervezeti apparátusnak vetik alá magukat, amely a maga elgondolása szerint állítja fel, változtatja meg és határozza meg az alapelveket, attól függoen, hogy azok hogyan érvényesülnek egyik vagy másik szituációban. És végül azt is meghatározza, hogy tagjainak miként kell az elvek alapján cselekednie. Az egyes tagok, akik belépésükkel a szervezet részévé válnak, alávetik magukat a szervezet "vezetésének". Ezt a "vezetést" olyan rendelkezések és szabályzatok irányítják, szabályozzák és határolják körül, amelyekben le vannak fektetve az egyesek jogai és kötelességei a szervezettel szemben és fordítva. Aki valamilyen módon vétséget követ el, azt ezen törvények alapján utasítják rendre. A szervezet demorratikus alaptörvényének gondoskodnia kellene arról, hogy ezt a törvényt a tagok meghatározóan befolyásolhassák, de a régi szervezetek végül egyre bürokratikusabb apparátussá váltak és ezzel minimálisra csökkentették ezt a befolyást, végül teljesen elvetették.
A munkásszervezetek általában a polgári társadalom politikai rendjének hu tükörképei. A nemzeti szocialista párt tette föl az i-re a pontot ebben a fejlodésben, azáltal hogy a vezetés szuverenitását vette alapelvül; egy olyan vezetés önkényét, amely már csak "Istenének" és "saját lelkiismeretének" tartozik felelosséggel. Mindegy hogy demokratikus úton vagy bürokratikus rendelettel, vagy akár az "Isten által kiválasztott" vezérrel az élen, de a szervezeti szabályok és törvények képezik azt az alapot, amelyen a szervezet egyes tagjainak tevékenysége az egészhez láncolódik. Így képesek együttmuködni, annak ellenére, hogy kölcsönösen nem hisznek ebben az útban és bármikor készek a hozzájuk legközelebb állókat is megbuktatni, ha ezek a szervezetük útjában állnak.
Az utóbbi években különbözo csoportokat ismerhettünk meg, amelyek ezt a mentalitást megorizték a régi mozgalomból, és amelyek éppoly gyorsan el is tuntek, mint ahogy jöttek. Eloször megpróbálták a kölcsönös ellentéteket egy szervezeti apparátus felépítésével áthidalni. De ez kis csoportokban teljességgel lehetetlen; a kölcsönös bizalmatlanság nagyon hamar fölold minden szervezeti köteléket. Az elso tanulság, amit ebbol levonhatunk, az hogy kis csoportok csak akkor munkaképesek, ha tagjaiknak legalább megközelítoleg egyforma felfogásuk van feladataikról.
Azok a csoportok, akik még ma is "nagyok" akarnak lenni - nagyok abban az értelemben, hogy a szervezet nagy és eros legyen - ugyanazon az úton járnak, amelyen a régi mozgalom is járt. Ok még a régi mozgalom jegyeit hordozzák magukon, ez azt jelenti, hogy a szervezet apparátusként "vezet" és az egyes tagok alávetik magukat ennek a vezetésnek. A nagyokat csak miniatür formában ismételhetik meg.
Ezért ma csak az azonos gondolkodásúak egyesülhetnek kis csoportokban. Jobb, ha a forradalmi munkások ezer kis csoportosulásban dolgoznak az osztály tudatossá válásán, mint ha tevékenységüket egy nagy szervezetben alávetik a vezetés uralmi törekvéseinek. Ez persze nem zárja ki a csoportok közötti együttmuködést, hanem még inkább szükségessé is teszi. Ha a gyakorlatban megmutatkozik, hogy ez az együttmuködés sikeres volt, akkor máris létrejött az azonos gondolkodásúak egy nagy szervezetté való összeolvadása. De a szervezeti egységgé való összeolvadás csakis egy fejlodési folyamat eredménye lehet.
Azon csoportoknak, amelyek az új munkásmozgalom kiindulópontjává válnának, nem kell feltétlenül olyan tagokból állniuk, amelyek ugyanolyan felfogással rendelkeznek feladatukról. Maguknak a felfogásoknak kell lényegesen különbözniük a régi munkásmozgaloméitól. Az elso és legfontosabb ezek közül a tagok szervezeten belüli tevékenységérol szól. Ennek különböznie kell a régi felfogástól abban, hogy ráébreszt bennünket: a tagok nem vethetik alá magukat egy vezetésnek sem, hanem az azonos nézeten levokkel kollektív elvtársi alapon egységet kell létrehozniuk, azért hogy az olyan "vezetést", amelynek alá kéne vetniük magukat, feleslegessé tegyék. A vezetés és a szabályok, amelyek alapján a csoporton belüli együttmuködés létrejön, nem lehet idegen, a tagok fölött uralkodó apparátus, hanem újra és újra a tagok abszolút odaadásából kell kinonie. Ok maguk teremtik meg mindig újra a vezetést és azt a köteléket, amely közös cselekvésre ösztönzi oket; ez az a mindent elsöpro akarat, miszerint a személyes érdekeket figyelmen kívül hagyják, ha a közös feladat elvégzése megköveteli.


Összefoglalás

Ha az új munkásmozgalom néhány általános szempontját összefoglaljuk, akkor láthatjuk, hogy a célkituzés teljesen más. A régi mozgalom szakszervezetek és szociális törvénykezés útján véghezvitt akciókkal akart javulást elérni a kapitalizmus talaján. Az új munkásmozgalom ezzel szemben tevékenységét egy olyan társadalmi állapot elérésére irányítja, amelynek elofeltétele a tokés rend megszüntetése. A tömegmozgalmon belül a tömeget arra készteti, hogy munkástanácsokba szervezodjék, méghozzá úgy hogy a törvényhozó és végrehajtó hatalom minden funkcióját ezeken keresztül valósítsa meg és minden termeloi valamint elosztói funkciót o maga töltsön be. A forradalmi munkásokat, akik feladata a munkástömegek önszervezodésének propagálása, saját vezetésük alatt álló szervezetekben akarja egyesíteni, olyan munkacsoportokban, amelyek mindenben, amit tesznek, teljesen önállóak maradnak. A munkástömegek önálló szervezete a munkástanácsokban és a forradalmi munkások önálló szervezete szabadon tevékenykedo munkacsoportokban.
A munkacsoportoknak nem csak a kifelé irányuló propaganda a feladata, lényeges ugyanakkor saját maguk iskolázása is. A munkásosztály csak akkor lesz képes uralni a társadalmi eroket, ha ezeket tudományos úton megismerte. A munkacsoportokban egyesülo munkásoknak érezniük kell annak szükségét, hogy a társadalmi erok mozgását kényszeru, törvényszeru fejlodésként ismerjék meg. De ez a tudás csak fáradtságos kemény munkával szerezheto meg. A szükséges tudás még hiányzik a munkásosztályból.
De elérhetjük, és csakis a munkásosztály képes erre. Egyetlen polgári professzor sem képes eltüntetni a világból a toke és a munka közötti mindent uraló ellentétet, még ha "agytrösztként" egyesültek is. Még az állandóan növekvo társadalmi katasztrófák alapveto okát sem képesek megtalálni, mert a bérmunka egyben az az alap is, amelyre saját társadalmilag elojogokat élvezo funkciójuk épült. Ezért csakis a munkásosztály képes erre, mert meg kell tennie, ha nem akar egyre mélyebb elnyomatásba süllyedni. Így osztályunk gondolkodásban is túl fogja szárnyalni az összes többit.
A központi probléma, amely egyre sürgetobben kiált megoldásért, a termeloerok eroteljes fejlodésében és alkalmazásuk lehetetlenségében rejlik. A kapitalizmus már csak úgy tudja életben tartani önmagát, hogy újabb és újabb termeloeroket semmisít meg vagy helyez tevékenységen kívül. Ez a probléma áll ma minden gondolat középpontjában, nyomában van mindenkinek, a tömegnek - nem lehet kikerülni. Ezért ezt a problémát kell öniskolázásunk és propagandánk fotengelyévé tenni, míg nem az elmélet megragadja a tömegek elméjét. Akkor majd anyagi erové válik az elmélet és csak akkor értjük meg ezen szavak teljes jelentését és jelentoségét:

A MUNKÁSOSZTÁLY FELSZABADÍTÁSÁT CSAK MAGUK A MUNKÁSOK VIHETIK VÉGHEZ !

Forrás: http://www.oocities.org/sztrajk/meier2.htm