Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Herman Gorter: Miért van szükségünk a Negyedik Kommunista Munkásinternacionáléra?

2014.02.14

Herman Gorter:



Miért van szükségünk a Negyedik Kommunista Munkásinternacionáléra?



A nemzetközi munkásmozgalom háború utáni helyzetét bizonyos alapvető változások különböztetik meg a háború előtti időszaktól.
A háború folyamán egy óriási világgazdasági válság a végsőkig növelte a tőke és a munka közötti feszültséget. A kapitalista termelési rendszer általános szétesése rendkívüli mértékben csökkentette a világproletariátus életszínvonalát. Mindazonáltal az egész világ munkásosztálya, kivétel nélkül, bizonyosan megelégszik azzal, hogy - ha tudja - a kapitalista rendszeren belül, helyzetén a régi háború előtti módszerekkel javítson. Különösen azokban az országokban, amelyeket közvetlenül érint a háború, mutatkozott meg az az ártalmas és megtévesztő ördögi kör, amelyből nincs menekvés. Itt világosan bebizonyosodik, hogy minden látszólagos bérnövekedést automatikusan semlegesít egyrészről egy megfelelő áremelkedés, másrészről pedig a papírpénz-kibocsátás növelése, ami a pénz mesterséges elértéktelenítéséhez vezet. Az árak növekedését és a pénz egyidejű elértéktelenedését nyilvánvalóan újabb bérkövetelések követik, és így az ördögi kör folytatódik.
Ezen a helyzeten, amely így elviselhetetlen a kizsákmányolt osztályok számára, csak a kapitalista rendszer lerombolásával és egy kommunista termelési- és elosztási mód létrehozásával lehet változtatni.
Noha a szociális reform politikája egykor történelmi szükséglet volt a célból, hogy javítsa a munkásosztály helyzetét - mint egyfajta felkészülés a politikai és gazdasági hatalomért folytatott végső harc megkezdésére; a mai szociális reformista taktika teljesen illuzórikusnak bizonyul. További alkalmazása állandóan növekvő nyomorúságot fog okozni a proletariátus számára, olyan nyomorúságot, amely ahogyan növekszik, serkenteni fogja annak forradalmi energiáit.
Az a fejlődés, amelyet itt nagy vonalakban felvázoltunk, magán a munkásosztályon belül is nagy horderejű változásokat eredményezett, amelyek a világháború előtti helyzetéhez képest fontos átalakuláshoz vezettek. A II. Internacionálé korszakának szembetűnő sajátossága a munkásmozgalom szervezeti egységessége. A szociáldemokrácia gyakorlatilag a proletariátus egyesült politikai szervezete volt, míg a szakszervezetek ugyanezt a szerepet töltötték be a gazdaság területén. Ez a szervezeti egységesség olyan politikai elképzeléseket kapcsolt össze, amelyek szöges ellentétben álltak egymással. Ilyenformán a német szociáldemokrácia egyesítette Liebknecht, Rosa Luxemburg és Mehring forradalmi szárnyát Bernstein, Heine, David, stb. revizionista irányzatával. A két szélsőség között volt a híres marxista centrum. Történetileg tekintve úgy tűnik, hogy az egymástól ég és föld távolságra lévő irányzatoknak egy pártban való egyesítése csak azért volt lehetséges, mert a II. Internacionálé időszaka alatt a szociális reform és a forradalom nem álltak szemben egymással, mint dialektikus ellentétek. Abban az időben mindkét alapelem egy egységes egészet alkotott az osztályharcban. Ez a valódi oka annak, hogy lehetséges volt egy egyesült politikai szervezet fenntartása - ahogyan azt a háború előtti időszakban a szociáldemokrácia kifejezi.
A háború utáni munkásmozgalom tipikus jelensége a szervezeti szakadás a politika és a gazdaság területen. A szervezeti egység megbomlása egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a munkásosztályon belüli politikai szembenállások egészen más jelentőségre tettek szert, ahhoz képest, ahogyan a II. Internacionálé időszakában jelentkeztek. A proletariátus tömege ma a két pólus köré csoportosul: szociális reform és forradalom. A mai helyzet különbözik a háború előtti időszaktól abban, hogy ezek a pólusok teljesen ellentétesek, amelyek kölcsönösen kizárják egymást.   
A szociális reform politikája ma egy reformista politikával azonos. A reformizmus vezetői, ahogy a háború előtti időszakban is, a szakszervezetek, de ugyanúgy azok a mai pártok is, amelyek a szakszervezetekkel szövetségben működnek. A szakszervezetek elsődleges célja, hogy helyreállítsák a kapitalizmust. Ezt a célt teljesen világosan kifejezésre juttatták. Következésképpen csak azokkal a pártokkal köthetnek szövetséget, amelyek támogatják a kapitalizmus helyreállítását, és kiindulási pontként elfogadják a burzsoázia és a proletariátus politikai és gazdasági szövetségét.     
Ebben az értelemben a moszkvai Internacionálé teljesen nyilvánvalóan együttműködik az Amszterdami Szakszervezeti Internacionáléval és a „Két és feles Internacionáléval”. A III. Internacionáléhoz csatlakozott szekciók többsége számára ez se nem ellenszenves se nem meglepő, mivel ezek változatlanul ugyanazok a szociáldemokrata pártok maradtak, amelyek a kommunizmus szenteltvizében való megkeresztelkedésük előtt voltak. Az egyetlen új mozzanat, hogy a III. Internacionálé nyelvezete, valamint megfogalmazásai többé már nem különböztethetőek meg a szociáldemokráciáéitól. A továbbiakban nem fog semmilyen kiáltványt elutasítani, mint opportunistát - a kapitalizmus helyreállításában való részvételre történő felhívás még tisztábban hallatszik, mint a hivatalos moszkvai politika.  
A kommunista pártnak az egységfrontban való részvétele Németországban, amit a proletariátusnak azon szekciói vittek végbe, amelyek szövetkeztek a burzsoá demokráciával a kapitalista köztársaság védelmére, olyan félreérthetetlen módon beszél, hogy minden proletárnak észre kell vennie milyen irányba fordult a kommunista párt. Ez talán még nyilvánvalóbb a német kommunista párt részéről a rekciós szakszervezetekkel szembeni taktika feladásában. A megállapodás, ami által a halle-i fémmunkások Forradalmi Körzeti Végrehajtó Bizottsága a kommunista párt révén egyesült a Központi Szakszervezettel, amiből azelőtt kiszakadt, nem vált igazán becsületükre. Ez valójában az Amszterdami Internacionálé elleni harc felfüggesztése és a kapitalizmus helyreállításában való közvetlen részvétel, együttműködésben Amszterdammal. Ma a moszkvai Internacionálé az Amszterdami Internacionálé felügyelete alatt találja magát, ami azt jelenti, hogy tulajdonképpen a nemzetközi burzsoázia felügyelete alatt áll. Minél inkább a kapitalizmus felé fejlődik Oroszország, annál egyértelműbbé válik a III. Internacionálé burzsoá jellege.  
Következésképpen be kell látnunk, hogy nemzetközi szempontból, jelenleg nincs olyan szervezet, amely a forradalmi világproletariátus eszközeként képes rá és készen áll, hogy fellépjen a kapitalizmus és annak a proletár táboron belüli támogatói elleni harcban.
A nemzetközi kapitalizmus, a szakszervezetek támogatásával, mindenre elszánt kísérleteket fog tenni arra, hogy úrrá legyen a jelenlegi gazdasági válságon. A gazdasági válság orvoslása nagymértékben függ az orosz piacnak a nyugat-európai tőke előtt való megnyitásától. Főképp az angol és a német kapitalista csoportok dolgoznak ezen cél érdekében.
Ki kell emelni, mint fontos, új jelenséget, hogy a kapitalista nagyhatalmak hajlamosak megegyezésre jutni egymás között. A Nagy-Britannia és Amerika között mélyen gyökerező gazdasági érdekellentétek ellenére Nagy-Britannia arra kényszerül, hogy elkerüljön minden nyílt konfliktust a tengeren túli trösztökkel. Ugyanez igaz Angliára és Franciaországra, valamint Amerikára és Japánra.
A világkapitalizmuson belül a nemzeti szembenállás egyre inkább elhalványul. A gazdasági és politikai összeomlás az egész világra kiterjedő általános egyenértékek révén fenyegető kísértetként magasodik a világ minden országának proletariátusa előtt. A kapitalista nagyhatalmak egymással szembeni imperialista konfliktusa a nemzetközi kapitalizmusnak a világproletariátus ellen folytatott osztályharcába torkollik. Oroszország, mint a világforradalomban fontos tényező, kiesése teljesen megváltoztatta az egész helyzetet. A burzsoá egységfront a kapitalizmus helyreállítására, egyetértésben az amszterdami szakszervezetekkel és a III. Internacionáléval, mára befejezett ténnyé vált.
Az egész világ forradalmi munkásosztálya tehetetlenül áll a helyzet előtt. Nincs osztályharcos szervezete, amely képes lenne rá, és kész lenne proletár módszerekkel vezetni a proletárdiktatúra és a kommunizmus elérését célzó forradalmi harcot. Minél tovább áll fenn az a helyzet, amely korlátlan játékteret biztosít a kapitalizmus részére a kapitalista gazdaság helyreállítására, annál nehezebb lesz a proletariátus számára, hogy fenntartsa védekező pozícióját a burzsoáziával és a burzsoá állapottal szemben.
Minél hamarabb létrejön egy nemzetközi központ, amely a proletárforradalom érdekeit testesíti meg, annál hamarabb kerül sor a III. Internacionálé bukására.
Azokkal az elemekkel és csoportokkal kell létrehozni egy kikristályosodott magot, amelyek szemben állnak a moszkvai Internacionáléval, és amelyek magukban foglalják azt, ami „baloldali” kommunizmus néven ismert.
Amennyiben a kellő pillanatban nem kerül sor egy Kommunista Munkásinternacionálé megszervezésére, akkor annak kell elébe néznünk, hogy azok a szervezetek valamennyi országban, amelyek most a Németországi Kommunista Munkáspárt programját támogatják, visszaesnek a III. Internacionálé szintjére. 
A Németországi Kommunista Munkáspárt (KAPD) konferenciája megmutatta, hogy az megérti az idők szavát és készen áll arra, hogy nekilásson a hatalmas feladatnak, amit a kommunizmus és a világforradalom érdekében el kell végezni.