Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


RÉSZEG HAJÓ 1. szám - 2014. február

2014.03.01

 

 

 

RÉSZEG HAJÓ

ÚJSÁG A MEGHALADVA TAGADÁSÉRT, A KOMMUNIZMUSÉRT

 "A kommunizmus számunkra nem valamilyen állapot, amit létre kell hozni, nem egy eszme, amelyhez a valóságnak igazodnia kell. Kommunizmusnak azt a valóságos, élő mozgalmat nevezhetjük, amely véget vet a dolgok jelenlegi állapotának. E mozgalom feltételei a ma fennálló előfeltételből adódnak." (Karl Marx- Friedrich Engels: A német ideológia)

 

no-votes.jpg

 

 

      Tartalom

-          Kik azok a proletárok?

-          A politikusok engedjenek a tömegeknek: egy interjú a kijevi tüntetésekkel kapcsolatban

-          Röplap: Szervezkedj! Szabotálj! Harcolj!

Kontakt: reszeghajo@citromail.hu

Web oldal: www.reszeghajo.eloldal.hu                                                                                       2014. Február

 

 

 

Kik azok a proletárok?

A tőkefelhalmozás lehetősége minden társadalmi elválasztásnál, tulajdonnál, eme elválasztást fenntartó összekapcsolásnál, árucserénél, így munkaerő bérlésénél is fennáll. De nem minden esetben valósul meg ez a lehetőség. Kérdés tehát, hogy a tulajdon stb. a munkaerő bérlése tőkefelhalmozásként, tőkefelhalmozásért történik-e vagy sem.
Ha igen, úgy a bérmunkás a bérmunkás osztály tagjának nevezhető. Saját magától elidegenítve tőkévé lett: önmagának, mint ezért bérezett létezik. Vele ellentétes, tőle e termelési viszonyban így, belsőleg el nem választható pólus van, ezt termeli önmaga ellenében: a tőkét, a tőkésosztályt így. Ez a viszonyulás teszi őket osztályokká; és ez objektíve létező sajátos viszony, akármit is gondolnak róla.
Társadalmi osztály ugyanis önmagában nincs. Az osztály olyan társadalmi, nagyléptékű csoportosulást jelent, amely önmaga újratermeléséhez belsőleg, elválaszthatatlanul feltételezi a vele kibékíthetetlen ellentétű csoportosulás részévé válását önmaga ellenében, és annak újratermelését így. Mivel a társadalom alapja az anyagi javak (ami itt – szent polgár kapaszkodj meg – a szellemit, pl. a kulturálist is jelenti) termelése, ezért annak mikéntje, viszonyai határozzák meg a többi mozzanatot, azok lehetőségeit stb. (pl. elosztás, csere, arányaik a társadalomban, jövedelmek, fogyasztás stb.) És végül, bár ezt sem százas szöggel, de a társadalom egészének újratermelési folyamatát (társadalmi intézmények, jogi, kulturális, tudati, mentális stb., stb. formákat / tartalmakat, azok változását / változtathatóságát vagy, hogy miként kerülnek-kerülhetnek ellentétbe a meghatározóval); ezért a termelés viszonyaihoz kötendő az osztályjellegű ellentét, az ilyen ellentéttel bíró termelési viszony(ok) pólusai az osztályok.
Ezért nevezendő osztálytársadalomnak a kapitalizmus. A kapitalizmus feltételezi a tőke uralkodó voltát; ez csak akkor lehetséges, ha már az anyagi javak termelésében (és így elosztásában) uralkodó lett; ez meg bérmunkát, azaz bérmunkás osztályt tételez. Még akkor is, ha az uralkodó nem kizárólagost, egyeduralkodót jelent. De ez viszont meg nem jelenti azt, hogy vagy minden - vagy semmi, tehát: semmi. Visszatérve és példálózva: a tőke-bérmunka, tőkés osztály-bérmunkás osztály viszonya például akkor is fennáll, ha a tőkefelhalmozás megakad, vagy szándékosan megakasztják, vagy a felhalmozás mértéke, kiterjedtsége még túl kevés a tőke „önjáróvá” válásához, illetve a tőkés eltartásához, vagy, hogy az adott társadalmi-gazdasági rendszert kapitalizmusként jellemezzük. A tőkefelhalmozás lehetősége itt már csak mennyiségként jelentkezik a tőkefelhalmozás, mint minőség valóságán belül. Profitra, érték-haszonra törekednek a mínuszból a nulláig, és ha lehet, minél inkább a pozitív tartományba. Tulajdonolnak, idegen munkaerőt bérelnek értéktermeléséért és értékesítésért; az érték termelésének növelésével: ilyen kizsákmányolással, annak fokozásával az értékesülésért, a tőkefelhalmozásért.
Tehát a bérmunkás osztály a tőkefelhalmozáshoz, és nem konkrét munkához kötendő. A használati érték, csak annyiban fontos, hogy létrehozásával értéket termeljenek, azt értékesítsék stb. Bármely ágazat szakmája, pl. szellemi munkák is végezhetőek bérmunkaként, és azok is lehetnek tőkealkatrészek: a bérmunkát végző így a bérmunkás osztály tagja.
Ám van ennek fordítottja is: akinek nem értéktermelésért, tőkefelhalmozásért bérlik a munkaerejét. Hanem a konkrét használati értéket létrehozó munkája kell. Persze értékesítés nélkül, a terméktöbblet értéktöbbletként termelése (vagy később értéktöbbletté változtatása) nélkül, csak használati érték termelésével is lehet kizsákmányolni, gondoljunk a konkrét termékben / munkában lerótt adóra, tizedre, robotra stb.; a terméktöbblet ez esetben hatalmi, uralmi, akár osztályképző viszonyokat tart fenn, azok alkatrésze. De ott (még) tőkealkatrésszé válás nélkül. Hogy később az adott termékekkel mi és hogyan lesz – más kérdés (pl. feudális birtok, mint önellátó: önellátás mint e uralmi viszonyok fenntartása; a termékfelesleg értékesítése pénzért, de még csak a birtok „differenciáltabb” önellátásáért felhasználandó; tőkés feldolgozóipar megjelenése, illetve a birtok tőkésítése, már ezért a  munkaerő kizsákmányolása modern formában, de a korábbiakkal vegyítve és helyettük: tőke-bérmunka viszonya végül stb.). Ám most nem erről van szó, mert még a kizsákmányolás sem cél. Még akkor sem, ha a fentebb említett bérmunkással a kerülj kevesebbe elv alapján többet hozatnak létre, méghozzá rendszeresen, állandó jelleggel, mint amennyit bérként kifizetnek neki. Ez esetben tulajdonképp kizsákmányolják, de nem magában a tőkefelhalmozásban, tőkefelhalmozásért; és kizsákmányolása nem feltétele / alapja hatalmi, uralmi viszonyoknak – bár eme viszonyok, alapjaik feltételei, előidézői az ő működésének. Nem termék / értéktöbblet létrehozása a cél; az csak melléktermék.
Például egy lakást annak tulajdonosa, hogy tovább lakhasson benne, kifestet: szobafestőt bérel. Ez utóbbi bérmunkás, de nem a bérmunkás osztály tagja. A keletkezett érték realizálása, így a haszon – már amennyiben keletkezett – profittá realizálása nem cél. Ha a ház eladásánál ez megtörténne, úgy ez csak alkalmi eset és itt nem a tőkefelhalmozás folyamatának mozzanata. A lakó továbbra is csak lakni akar. Ha a fentiek rendszeressé válnának, úgy a cél egyre inkább: tőkefelhalmozás, a lakó: a tőkésosztály tagja, a szobafestő a bérmunkás osztály tagja. Illetve másképpen: ha egy tőkés vállalkozás szobafestéssel halmoz tőkét és ennek bérmunkása a szobafestő, úgy (is) tőkealkatrészként: a bérmunkás osztály tagjaként működik.
És most a bérmunkás osztályon belüli két végletről. Az egyik pl. a tőkealkatrész árut értékesítő bérmunkás. Mondható, hogy nem a bérmunkás osztály tagja: az áru realizálása nem növeli az áru értékét. Azaz amennyiben itt a kizsákmányolás megtörténne, szintén melléktermék. Külsődlegesen kedvezőbbé teheti a tőkefelhalmozás feltételeit, de nem magának a konkrét realizálandó árunak értéknövelőjeként. Csakhogy az összköltségek csökkentőjeként a profit növelője tőkés – bérmunkás viszonyban. Továbbá az áru értékesítése nélkül maga a tőkefelhalmozás nincs. Ezért, bár itt is konkrét használati értéket létrehozó munka kell, e konkrét munka magának a tőkefelhalmozásnak elidegeníthetetlen belső mozzanata. És nem külsődleges, mint pl. az olajkutat védő katonaság, akár polgárháborús vidéken. Ez utóbbiak költségei, akár egy külön vállalat tőkealkatrészeként (bérmunkás osztály tagjaként), akár másképp vannak jelen, a termelés mellékköltségei: az olajkitermelés technológiájába sehogy se tartozik sem a lövöldözés, sem a tömegmészárlás; azok így külsődleges feltételek, még ha épp elengedhetetlenek is. Ezért nevezhető a tőkealkatrész árut értékesítő bérmunkás a bérmunkás osztály tagjának: munkája, mint bérénél többet végzett a belső mozzanatként szükséges költségek csökkentője lehet, és majd ha hülyék lesznek nem kihasználni ezt a tőkefelhalmozásban, annak hasznára. modern-idok--dvd-2082.jpg
Amennyiben pedig egy tőkés vállalkozás az értékesítést adja el és azt bérmunkások végzik, ott már a kérdés is felesleges. Több munkát végeznek tőkealkatrészként, mint amennyit bérként kifizetnek nekik s e munkát értékesítve előre, tovább – a tőkefelhalmozásért.
Ugyanígy a bankoknál. A bank a pénz kikölcsönzésével és kamatok szedésével új értéket nem hoz létre. Amennyiben úgy tűnik, akkor nem lett megértve: azt emberi tevékenység, munka hozza létre a konkrét (társadalmi-tulajdoni elválasztást tételező) viszonyok meghatározottságában, társadalmilag szükséges munkaidőként. Ha el is válik a konkrét tárgyaktól (áruktól így): papírpénzként, meg azt szimbolizáló elektromos jelekként, és szaporodásba és sokasodásba kezd, a ténylegesen létrehozott társadalmilag szükséges munkaidők, értéknagyságok nem nőttek: a számlálójuk értéktelenedett el. Időlegesen lehet hazudozni, de itt nagy társadalmi átlagokról és objektíve létező valóságról van szó. Akkor is, ha a kapitalizmus önmagán való túléltsége a pénzügyi szektor efféle (szakadékba) menekülési útvonalként működését követeli és valósítja meg (pl. hitel és azzal való kereskedés mint ha visszafizették volna; a „reál” szférában visszaforgathatatlan tőkék hasznosítása e játék révén, és egyben erre alapozott „reál” szféra növekedés, ami viszont soha nem éri utol a hitel által tételezettet és követeltet).  Ám a működés így, de tőkefelhalmozásként megy végbe, és azt bérmunkások végzik. A működtetés szükséges költségeinek csökkentőiként e tőke profitjának (a kamatok elnyeléséhez mérten persze kismértékben, de) növelői; a tőkének bérmunkásként alkatrészei: a bérmunkás osztály tagjai.
A másik véglet pedig, amikor a bérmunkás tőkealkatrészként értéket termel, de konkrét használati értéket létrehozó munkája a bérmunkás osztály léte ellen hat. Ilyen pl. a tőkés vállalat igazgatója, akit nem tulajdonrésszel, tőkével fizetnek (bár ez sem ritka), hanem mint tőkealkatrésszé vált bérmunkás parancsol. És ez az: mint a bérmunkás osztály tagja. Ezen nem változtat, hogy mi a konkrét munkája, amivel így kizsákmányolják. Pláne, ha a kapitalista társadalmiság az ő feladatát az értéktermelésként / értékesítésként használt technológia belsőleg szükséges mozzanatává tette (hierarchikusság). Más társadalom, öntudatosság és mindezek más technológiái pedig majd feleslegessé teszik. A tudati orientációjára viszont mindez annál nagyobb hatást gyakorol(hat).

Önmagában tehát sem a bérmunka, sem a tőke, sem a kizsákmányolás nem osztályképző ismérv. Sajátos viszonyuk az. Ám ebből meg nem következik, hogy kizsákmányolni a kizsákmányolásért csak osztályképző viszonyokban lehet.
Kamatok, pláne az uzsorakamatok fizetése például több érték kiszivattyúzása, mint kapása esete, függő hatalmi viszonyban /azt eredményezve. Adós és hitelező kölcsönösen tételezi egymást. De mint egymástól elválasztottat. Az adós valamely „holt” tulajdonrésze, pénze stb. lehet a hitelezőé; ha a kölcsön tőkealkatrészként lett kihelyezve, akkor a tőkés hitelező számára tőkealkatrésszé; de hogy e javak miből, hogyan keletkeztek és keletkeznek, mellékes. Az adóst nem idegenítették el önmagától tőkealkatrésszé – persze ameddig nem bérmunkaként törleszt. Bár ez már egy másik formára utal, a rabszolgaságra; de a pokol eme osztálybugyrában már az egész embert tulajdonolják és ennyiben az elidegenítés perverz megszüntetése: már semmi se önmagáé. Ám az adósság itt is „csak” a belépő szerepét játszotta a hogyan és miként termelés mélyebb köreibe.
Alapvetőbb viszony az ún. kisárutermelőé: akinek annyi termelőeszköz / holt termelési feltétel van a tulajdonában – akár bérléssel: így és ennyiben az övé – hogy idegen munkaerő elsajátítása nélkül, de munkaterméket állíthat elő, és azt eladhatja. Ennek alapfoka az önellátó tulajdonos illetve csoport, „közösség”, falu stb. mint tulajdonos és annak  nem feltétlenül tisztán magántulajdonos (pl. egyenlősítő-elosztással részesedő) tagja; de a szükségletek körének bővülésével – ha másért nem – egyre inkább a társadalommal folytatott cserére, és nem csak a termékfelesleg, hanem a teljes mennyiség eladására kényszerül. Ám annak ellenére, hogy nem munkaerejét bérbe adva idegenedik el önmagától, hanem termelőeszközeit tulajdonolva, magának, így de maradva az egész világtól, pl. egy tőkés vállalattal folytatott egyenlőtlen csere révén, értéken aluli értékesítéssel stb. kizsákmányolható. És ki is zsákmányolják gyakran – gondoljuk például a bevásárlóláncok és zöldségtermelők viszonyára. Ám a kizsákmányolás itt feltételes és külsődleges. Feltételezhetnek olyan vásárlót aki értéken,  „jó áron” veszi meg munkatermékeiket. És ez „a tulajdon, ami tönkreteszi tulajdonomat, amivel a tulajdont akarom” lét különös biztonságának fantasztájává, ellentmondást leplező látványosságok vad hívőjévé teheti őket (fasizmus például).
Ugyanígy a kiskereskedőnél. Az árurealizálás költségeit nagyobbrészt ő maga állja a saját munkájával és elsősorban nem értékátadás történik az adott árut létrehozó pl. tőke részéről. Azaz itt a tőke így spórol (ám a társadalmi elválasztottság fennmarad: nem bérmunkás e kizsákmányolástól a kis vagy kisebb kereskedő). Persze az áthárítás a leggyengébbre jut végül; ez adott esetben nem a (kis)kereskedő, hanem a vásárlók alaktalan tömege. Vagy fordítva. Pláne, ha konkurálnia kell olyan áruházláncokkal, akik pl. a bérmunka kizsákmányolását méretüknél fogva (meg egyáltalán a bérmunka alkalmazása miatt) ki tudják használni: olcsóbbak a kiskereskedőnél. Ki nyer (némi időt) a nagy vesztésben: helyzete adja. 
És végül, de nem utolsó sorban arról a rétegről, ami a kapitalizmus kiéleződő és általa feloldhatatlan ellentmondásainak, önmagán való túlfejlődésének és fejlettségének egyre nagyobb számú terméke: a pauperről. Nem az alkalmilag munkanélküliről (és így a bérmunkásság tagjáról) van szó. Hanem akinek egyre kevésbé vagy egyáltalán nincs lehetősége a kisemmizettségből feltörni: a jóságos tőkefelhalmozás bérmunkás alkatrészeként felfordulni. A kisárutermelés hamujaként létezőkről: az önmaguknak maradt önmaguknak valókról. Egyáltalán: a társadalom újratermelésének folyamatának egyre inkább mellékesen, pótcselekvőleg vagy sehogy sem szükséges tömegéről: a társadalom csődbizonylatáról. Hogy kevésbé jogszerű és alkalmi, esetleg újra / tovább elosztó tőkefelhalmozás valamilyen alkatrésze lesz-e alkalmilag, vagy segélyezettként fékezett az éhhalálig? Netán a vedd el magadnak mert más nincs – univerzum foglyaként lesz hivatalos állami rab? Helyzete adja.
Persze a Nagy Megmentés (az egyre kevésbé pozitív nagyságú vagy nem létező munkahelyteremtésen: a szakadék ugródeszkával ellátásán kívül) a segélyezés sem önmagában álló puszta jótékonykodás. Ezzel kapcsolatban megjegyzendő, hogy bár minden kizsákmányolás értékben vagy általánosabban nézve eleven / felhasznált / tárgyiasult emberi erőforrásban nem ellentételezettet jelent, nem minden meg nem fizetett munka stb. kizsákmányolás. Itt is az a kérdés, hogy milyen folyamat mozzanata az adott jelenség.
Az államtól / tőkétől az önmaguk túléléséért pl. segélyt felvevők nem nevezhetőek kizsákmányolóknak. Az alávetett puszta alávetett marad. De ha valaki mások alávetéséért, kizsákmányolásáért, mindezt folytatva ezek (pl. tőkés) haszonélvezetéért használja, úgy a segély már számára (is) tőke / hatalom alkatrésszé lett. Előfordulhat, de nem igazán ez a jellemző.
A segély, szociális juttatások stb. esetében inkább az alávetettek, kizsákmányoltak, kisemmizettek féken tartásáról van szó az állam, tőke részéről. Illetve a  „fizetőképessé” tett kereslettel (vagy pl. a lejárt szavatosságú élelmiszerek, gyógyszerek adójóváírás-értékesítéséért beszélő veszélyes hulladék átalakítóvá tétellel – nem beszélve magának a jótékonykodásnak a tőkésítettségéről /  tőkésíthetőségéről) a tőke összeomlásának gazdasági fékezéséről vagy összeomlásának újjáépítéséről van szó. Szolidaritás, de az antiszolidaritás rendszerének fenntartásáért. Így a szolidaritás perverz megvalósulása és nem az alávetettek, kizsákmányoltak, kisemmizettek összefogása és így öncselekvése a hatalom, a tőke ellen egy mindezt meghaladó, megélhetést, értelmet adó világért. Ameddig ez nem valósul meg, addig a legmeredekebb lejtő az övék, ami a földi pokol legmélyebb bugyraiba vezet. Amennyiben az ettől és ennek szükségszerű következményeitől rettegők és még oda nem jutottak etnikai, vallási, törzsi, rasszista konfliktussal kívánják magukat megmenteni, úgy a kapitalizmust tartják fenn: a maguk biztos útját a lejtő legaljáig.
A valóságban egy-egy konkrét léthelyzet újratermelési folyamatának legmeghatározóbb mozzanata: a termelési viszony(ok)ban elfoglalt hely nem feltétlenül valósul meg oly tisztán illetve kizárólagosan, mint a korábban leírt eseteknél. Itt ama mozzanatban lévő „tiszta” viszonyokból (és azok feltételeiből) mint tendenciákból álló összességről, vegyületükről, uralkodó / alárendelt illetve mellékes szerepükről, eredőjükről van szó és nem a törvényi szabályozás bűbájáról. Ha a törvény ezentúl mindenkit vállalkozónak, feketén foglalkoztatott bérmunkásként (vagy tartós munkanélküliként) nem létezőnek vagy Dunyhás testvérnek hív, attól még a bérmunkás, tőkés, osztályok viszonyai, azok tendenciái objektíve változatlanok maradnak, akár tetszik, akár nem.
Szintén nem teszi egyszerűbbé a dolgot az olyan önmagába szakító kategorizálás, amely elválasztja a társadalom termelési viszonyaitól (így végeredményben az egész társadalomtól) az adott működést, illetve, amiből nem következik az, hogy milyen termelési viszonyok mozzanatai vagy milyenné váltak / válhatnak. Azaz ez utóbbiak szempontjából keveset mond (néhány kivétellel) az ilyen vagy olyan szakma, foglalkozás művelése, ahogy annak még vagy már nem művelése is.
A diák lehet, hogy épp eltartott – és mondjuk bérmunkából fizetik tanulását és megélhetését. És később a bérmunkás osztály tagja lehet / lesz – pláne ha olyasmit tanult, olyan társadalmi körülmények között stb. amiből szükségképp ez következik, illetve maximum ez következhet.
Vagy a családi tőkés vállalat eltartottjából lett a bérmunkás osztály tagja, hogy tanulmányait fizesse, önmagát fenntartsa és a tanulmányai alapján, adott társadalmi körülmények folyamatai közepette olyan vezető beosztást kap(hat), ahol részvényekkel fizetik – tőkéssé lesz. (Megjegyzendő: itt nem a tudati orientációkról van szó, hanem az arra hatást gyakorló, meghatározó léthelyzetről és annak legmeghatározóbb mozzanatáról: a termelési viszonyokban elfoglalt hely(ek)ről.) Itt a kérdés: adott társadalmi konkrétságban a termelési viszonyokban elfoglalt és elfoglalható helyek, azok nyújtotta lehetőségek, azok esélyei e viszonyokkal s azok lehetséges változásaival /változtatásaival újratermelődő társadalomban. Vagy egyszerűbben: mi volt, most mi és mi lehet így adott környezetben. macska.jpg
Ezzel szemben a nyugdíjasnál kevésbé problematikus az eset; a múlttól függ, hogy miből termelődött meg az az alap, ami jogosulttá teszi az adott nyugdíjra. Ha pl. a bérmunkás osztály tagjaként vonják le hozzá a járulékot, és aztán a nyugdíjat, bár különböző helyekről szivattyúzva fizetik ki végül, ám anélkül, hogy ő tulajdonossá, döntési jogosultként tőkefelhalmozás haszonélvezővé vált volna ez ügyben, úgy világos: a bérmunkás osztály nyugállományú tagjáról beszélünk. Ha rokkantság vagy magán, vagy állami nyerészkedők miatt semmit sem kap, de nem is kell(het) már a munkaereje (más egyebe meg nincs): a bérmunkás osztály pauperizálódott tagjáról beszélünk. Ha béréből saját befektetésként lett meg a nyugdíjra való, azaz tulajdonolt tőke jövedelemként, akkor a bérmunkás osztály eme újratermelésében megjelent a tőkéssé válás tendenciája. Hogy melyik lesz alárendelt, afféle mellékes, és melyik uralkodó, az nagyságok, azok arányainak a kérdése. Ugyanígy a részvényt szerzett bérmunkás osztály tagnál. De pl. annak a bérmunkás osztály tagnak az esete, akinek az egész tőkéje, annak jövedelme a kisnyugdíjas életszínvonalára elegendő; és figyelembe véve a folyamatot, a tőkerész eredetét, nagyságát, önmagában kizsákmányolásra felhasználhatóságát és tulajdonosa általi felhasználását (használati értékek vásárlása személyes fogyasztásra, nyomorú életszínvonalon) – inkább a bérmunkás osztály eme újratermelésének roppant gazdagítása tőkés tendenciával esete (akár ön és közbolondítást eredményezve, de a kevés kevés marad), mint a tőkéssé válás esti meséje.
Hasonlóképp a mi van, milyen mennyiségben, mivel szemben, miként kérdése az, hogy pl. miért nem kisárutermelő a korábbi példában a szobafestő, akinek mondjuk az ecset, a létra stb. is a tulajdonában van. Azért mert az egyik legfontosabb termelési feltétel: maga a kifestendő fal nincs a tulajdonában; ezért bérli annak tulajdonosa a szobafestőt. Ugyanígy a távmunkánál: ha bedolgozó, de sem a felhasználandó anyag, sem a késztermék nem az ő tulajdonát képezi (legfeljebb visszaélhet vele), csak a termelőeszközök maximum (amikkel önmagukban semmire sem menne), akkor a munkája így, de bérmunka a kisárutermelés tendenciájával terhelve. Hogy magot vagy adatot dolgoz fel – a kisárutermelés tendenciája lehet gyengébb vagy erősebb. Más a kétlakiság: amikor a személy egyesíti a különböző termelési viszonyok helyeit (és nem egy helyet alkotnak vegyületként); és így, külön-külön lévő tendenciaként alkotják a léthelyzet újratermelési folyamatának legmeghatározóbb mozzanatát. Tulajdonképpen a bankbetét tulajdonló bérmunkás-osztálybeli is ilyen (a „saját” gyárának részvényes bérmunkása a vegyület sajátos megvalósulása inkább). De világosabb példa az, ha valaki a bérmunkás osztály tagjaként gyárban dolgozik, majd odahaza a veteményesében; és saját tulajdonú munkatermékét értékesíti – saját munkaerejének bérbeadása mellett.
És mindezekkel szemben: az a kisárutermelő aki idegen munkaerőt sajátít el, zsákmányol ki, a vakulástól – bolondulásig gürcöléssel és gürcöltetéssel elindult a tőkéssé válás útján. Aztán az állam azon bérezettjei, akik irányítanak, parancsolnak, meghatároznak kizsákmányolást és uralmat az állam és így önmaguk hasznáért és hatalmáért – mindezt különbözőképpeni kizsákmányolásból fedezve a kizsákmányolásért. A konkrét használati értéket létrehozó munkájuk kell, ami viszont a hatalom művelése a hatalomért: mint olyan konkrét munka, amely a többi használati értéket (is) létrehozó munkán (meg akin csak lehet) külsődlegesen uralkodik (a hierarchia túlnyúlása a technológián: elkülönülés tőle – így lépnek ki mindenképp pl. a bérmunkás osztály köréből, túl a korábban említett vállalat igazgatón; még akkor is ha az állam lett pl. az adott gyár tulajdonosa). Hogy aztán ez az uralom hogy valósul meg: maga is külsődlegesen, gazdaságon kívüli kényszerrel, így vagy úgy adóztatva nyúl bele a társadalom viszonyaiba? Vagy az állam tőkéjének bérmunkásává teszi a társadalom 9/10-ét, hogy osztályként termeljen számára termék/ értéktöbbletet, s hozza létre egyben ezt az uralmat is? Helyzete adja. Adott állam más államnak / tőkének alárendeltje? A tőkés, állam irányítója az, ami; a zsákmányon osztoznak, nem a bérmunkás osztályba süllyedtek. Hogy az állam irányítói, mint bérezettek többet dolgoznának bérüknél? Ha így van, apró keserűség ez a nagy lakodalomban, nekik a bérüknél is több jut a világból: mint az államot irányítók a tőkékkel összenőve és attól sápot, tulajdonrészt, profitot dolgoznak (hatalmaskodnak) össze; illetve itt az egyéb címszó rejti az életet leginkább megédesítő kiváltságokat.
Az irányítás, parancsok stb. végrehajtó / segéd stb. részlegei (bürokrácia pl.) pedig a más eset tendenciájának kifutói. Használati értéket létrehozó munkájuk kell (ha azt nem tőkésítették, privatizálták - mert  akkor értéktermelőként kellenek adott használati értéket létrehozva: tőkealkatrészként kizsákmányolandó őket), ami viszont itt a végrehajtás kettőségével jellemezhető: alávetettek és hatalmat gyakorlók - minél lejjebb a hierarchiában, annál jobban csökken az utóbbi az előbbi javára a fehérre festendő falig.
És hát végül, de nem elfelejtve: a tőkefelhalmozás tulajdonosai, részvényes irányítói, mindennek életvitelszerűségig haszonélvezői: a tőkéstől a tőkésosztályig. Nem elfelejtendő: a kizsákmányolás hasznának és hatalmának elsajátítói, haszonélvezői, így gyakorlói nem mindegyike nevezhető a tőkésosztály tagjának. Ám nem kell sajnálni őket, nevük legyen összességben: burzsoázia.
Hogy az osztályok, rétegek stb. milyen konkrétságban léteznek, milyen a konkrét tőkefelhalmozás társadalmának szerkezete – helyzete adja. Ami itt még lényeges lehet az a nemzetköziség kérdése. Miért nemzetközi a bérmunkás osztály? Nemzetközivé csupán a kapitalizmus megdöntéséért harcolva válik illetve kell válnia, mint ahogy sokak számára az osztályok is csak ekkor, eme harcban létezhetnek (és meg is fordíthatják e vulgáris, fekete-fehér tételt: amennyiben osztályok objektíve vannak, akkor ez utóbbiak megnyilvánulásai, harcai szükségképp tudatos kommunista / világösszeesküvés-tudatos burzsoá); vagy objektíve fennáll, még ha cselekedetei, tudata ez ellen (is) dolgozhat / dolgozik?
A válasz erre az, hogy a bérmunkás osztály tőkefelhalmozás  alkatrész, ahol (áru)értéktermelés folyik:  ebben minden  konkrétum, körülmény stb. társadalmilag szükséges munkaidővé, konkrét minőségek sajátos elvonttá, (áru) érték mennyiséggé oldódnak (és ez lesz egyenlő, ez fejeződik ki különböző minőségekben, más konkrét dolgokban), és ezt és ezért hoznak létre, fogyasztanak, sajátítanak el, zsákmányolnak ki és ezzé is válnak; vagyis minden e minőséggé válik, s e minőségen belüliként, áruérték viszonyban kizsákmányoltként (és nem csak kizsákmányoltként) objektíve nemzetközi a bérmunkás osztály, mint ahogy a tőke, az érték felhasználása az érték kizsákmányolással növeléséért tulajdonosa, a tőkés osztály is az. Aztán ha az egész társadalmat elnyelte a tőkefelhalmozás folyamata, és ezzel minden (áru)értékké lett, akkor a mindennek megfeleltetett és alárendelt társadalom is az. penzhordo-munkas.jpg Amennyiben pedig a tőkék és államok nemzetközi hierarchiái alakulnak ki: azaz nem "csak" ama különös működés (minden különös áruértékké oldása), illetve annak elterjedése (minden országban stb. így megy) nemzetközi, hanem mindezen alapulva "tényleges" nemzetközi csoportok, hálózatok, tömbök alakulnak ki, pláne az. Kapitalista nemzetköziség – de nemzetköziség.
Ezen nem változtat az sem, hogy e hierarchiák el is különülhetnek egymástól, egymással szemben. Vagy, hogy új hierarchiák képződnek egy országból stb. kiindulva (akár kapitalista eszközökkel a kapitalizmust meghaladó működések eredményeképp). A nemzetköziség objektíve fennáll, még ha nem is úgy gondolkodik, cselekszik az elnyomottak tömege vagy (objektíve) ellenségeik. És ez a nemzetköziség az alapja a forradalom nemzetköziségének, ez a nemzetköziség követeli meg a forradalom harcának, tudatosan alakított viszonyainak nemzetköziségét.

A korábbiak alapján világos: az alávetettek, kizsákmányoltak, kisemmizettek tömege különböző elemekből áll a termelési viszonyokban elfoglalt helyeik szerint. A kapitalizmusból szemlélve, hol a létbiztonságot a hatalom és pénz adja, e társadalmi különbözőségek és ellentéteik objektíve a kibékíthetetlenség felé tendálnak (a maradék elosztásának kérdései például, méghozzá úgy – más perspektíva nem lévén – hogy holnap is ez legyen a kérdés) a kizsákmányolókkal eleve meglévő kibékíthetetlen ellentéten belül ha: a bérmunkás osztályról beszélünk. A többi ugyanis (pl. kisárutermelő) nem feltétlenül kizsákmányolt. Csak megnyomorított adott esetben.
Ám a kapitalizmusból következő, azt megszüntetve- meghaladva tagadó osztálynélküli társadalom perspektívájából szemlélve: az alávetettek, kizsákmányoltak, kisemmizettek e különbözőségei, mint oldódóak és feloldandóak szerepelnek: leginkább az ő érdekükben áll az új társadalmat létrehozó forradalmi folyamat és ennek kell alanyaivá válniuk. Ám az osztály nélküli társadalom termelési viszonyinak létrehozásáig a meglévő termelési viszonyaik adta helyek ellenére / azokból következően. Így tehát itt a különbözőségek ellenére egységről beszélni, azt gyűjtőfogalommal jellemezni csak a kommunizmus perspektívájából van értelme (a burzsoázia elemeinél a közös érdek az osztálytársadalmak – osztálytársadalom fenntartása, ennek objektivitását már a kapitalizmus is megadja. Ha ezt marakodásaik közepette elfelejtik – magukra vessenek. Ha az egyik nyerni akar a másikon és végül mi nyerünk, annyit mondhatunk: ilyen volt az üzlet).
Ám a termelési viszonyok különböző helyei nem csak különböző érdekeket és különböző léthelyzetet generálnak; különböző tudati orientációkat generálnak így. Ez nem azt jelenti, hogy 1 léthelyzet 100 ember = 1 (hamis) tudat mindnek. „Csak” meghatározottságot jelent. Más (hamis)tudatok kialakulását, fejlődését vagy ki nem fejlődését (a korábbiak, a környezet vagy akár a léthelyzet miatt) a bérmunkás osztálynál, mást a kisárutermelőknél stb. És bár a kommunizmus felé hamis tudatokon át vezet az út, nem minden hamis tudat tendál a kommunizmus felé. És amelyek igen, azok se egyformán, ugyanolyan ellentmondásossággal, ugyanazokkal a kifutási lehetőségekkel. De állítva van az is, hogy a kommunizmus nem a kapitalizmus módjára, nem tudva de csinálva mert a korábbi társadalmakkal kompatibilis: csinálható – jön létre. Itt a tudatosság megelőzi - amennyire tudja- a saját termelési viszonyait; és azt létrehozva halad tovább a megkezdett úton, ami a kapitalizmusból, azok viszonyaiból, azok követelte továbblépésből ered. Így tehát ha a proletariátus fogalmát a kommunizmus perspektívájából van értelme használni, úgy annak a tudati dimenziót is tartalmaznia kell. A proletariátus: a kizsákmányolást, hatalomgyakorlást nem folytatók a kizsákmányolásért, hatalomért, ezek haszonélvezetéért a maguk számára; és tudati orientációjuk nem az osztálytársadalom nyílt, direkt, változtathatatlan (minden továbblépést elzárt és elzárandó) igenlése az alávetetteket, kizsákmányoltakat, kisemmizetteket (és ezzel önmagukat) a végtelenségig nyomorítandó. (
[1].)
Mindebből következően az osztályharc, amennyiben két osztály harcát jelenti, az elnyomott (bérmunkás osztály) részéről a kommunizmus felé tett fontos lépés. Persze az osztályharc objektíve létező, az osztályok objektíve létezése miatt. De annak mértéke és minősége más és más lehet az elérendő / tudatosult célokat figyelembe véve. Egy bugyuta reklám pl. óhatatlanul magában rejti a burzsoázia céljait és így osztályharc is; de más, ha a burzsoázia a kialakuló kommunista társadalom ellen hajt vagy hajtat végre szabotázs akciókat. A bérmunkás osztály harcában a cél: túlhaladni az osztály keretein, hogy túlhaladhasson a társadalmon, de azért, hogy így győzze le ellenfelét: a proletariátus forradalmi harcában felszámolva az ő és önmaga termelési viszonyait, létrehozandó és létrehozva azok meghaladását: a kommunista társadalmat. korso.jpegMindezzel szemben a proletariátusról az osztályszerkezet nélkül beszélni vagy az osztályszerkezet helyére pusztán a burzsoá – proletár ellentétpárt állítani: a gondolat szürke köddé oldódását jelenti a voluntarizmusnak áldozandó. Mert így pl. nem tudható (vagy letagadottá lesz) a bérmunkás osztály és kisárutermelő közti különbség. Ráadásul elsikkad az is, hogy a bérmunkás osztálynál van olyan mozzanat, amelyről áttekinthető az egész társadalom, ahonnan maga a kapitalizmus adta feladat megérthető és felvállalható / felvállalandó: a kapitalizmus meghaladása az őt lehetővé tevő és fenntartó társadalmi-tulajdoni elválasztás, osztályok, állam stb. megszüntetésével, termelőerők továbbfejlesztésével, a restaurációt alapjaiban megakadályozandó. Mert nagyobbrészt a bérmunkás osztály termeli újra a társadalmat, de ezen közben szükségképp kizsákmányolják – képtelenség, hogy a tőke mindent visszaadjon. Magát számolná fel. A bérmunkás osztály kizsákmányolása gyakran csoportosan, kollektivisztikus jelleggel megy végbe – a munkafolyamatok egymásra utaltságától az egy helyre (pl. gyárba) koncentráltságig. A tőke személytelensége annak nagyságával (szerencsére) egyre látványosabb: szervezet a tőkés tulajdonos. Persze mindettől még elsajátíthat sajátos hamis tudatokat is: mint a társadalmat tőkealkatrészként, de újratermelő, ezért konkuráló. De más léthelyzetnél még ama mozzanat sincs meg így. Azoknak vagy léthelyzetüktől indíttatva és ellenére kell megérteniük a kapitalizmus megdöntésének szükségességét, módját vagy teljesen ellenére (pl. burzsoázia)(
[2]). Persze a konkrét személyek öntudatra ébredése ennél több dimenziót, indíttatást stb. tételez; de a lét, annak mozzanatai, alapvető hatásai, meghatározottságai attól még érvényesek, akár a hamis tudatok alakításánál / alakulásánál is.
Végezetül: e felosztásokkal kapcsolatban persze mondhatják: megosztja a forradalom alanyát. Mások a nemzet és más szélhámosságok nevében osztanának másképp: egységesítenének elnyomót és elnyomottat a haszon és hatalomkapariakért, vagyis a rendszerért és az általa (számukra) nyújtott kétes létbiztonságért, végül is a leghatalmasabb haszon és hatalom élvezőkért, magukat is alájuk tördelve így. De akár így, akár úgy, a baj ott van, hogy a valós folyamatok olyanok, hogy a fentiek szerint kelljen jellemeznünk őket, az objektíve létező termelési viszonyok oly megosztóak. Ha értjük, akkor tudhatjuk: milyen különbség áthidalható és hogyan, és melyik kibékíthetetlen ellentét. Hol ébredhetnek öntudatra a léthelyzetükből következően és hol ellenében. Az osztálytársadalmat osztálynélküli társadalommal felváltani / meghaladni kívánó mozgalomnak hol és mennyiben kell megadni a léthelyzet fogyatékosságainak / a tudatosság fogyatékosságainak a pótlását vagy azok ellenhatását, ellensúlyát (tényleges kollektivisztikusság együttműködése, a szolidaritás tapasztalata így; a tömegek be/visszakapcsolása a társadalmi újratermelés folyamatába a társadalmasított gyárak, föld stb. révén – egyáltalán egy jobb világ reménye). Illetve hol aknázhatja ki az adott léthelyzetek mozzanatainak a lehetőségeit – mindezt úgy, hogy az elérendő célt működésével ne tagadja.
A valóság megértése és ez alapján cselekvés vezet el a kapitalizmus meghaladásához. Minden más a fenntartáshoz és restauráláshoz vezet: a földi pokol paradicsomához.
Harmadik út nincs.

 

 

spanyol-prolik.jpg

 

A politikusok engedelmeskedjenek a tömegeknek: egy interjú a kijevi tüntetésekkel kapcsolatban

Ez az interjú 2014. január 28-án készült Kijevben, a Független Munkásszakszervezet ([3].)egyik aktivistájával. Az interjú rávilágít a Majdan-on (A Függetlenség Tere, ahol a tüntetések zajlanak) és környékén zajló eseményekre: a tüntetések okára; arra, hogy miért az utált elnökre összpontosítanak; a mostani események és az ún. „Narancssárga Forradalom” közötti különbségekre, a jobboldal szerepére, a szociális harcok gyengeségére, és a lehetséges kimenetelekre, megoldásokra.
K: A képeken az látszik, hogy a barikádokon nagyon sokféle ember van. Véleményed szerint, mi hozza őket össze? Mikről vitatkoznak a barikádon lévők s támogatóik? Csupán csak a rendőrök elleni harc praktikus kérdéseiről? Vagy vannak gyűlések, s más „megszervezett” viták a barikádokon, vagy máshol?
V: A tüntetések fő hajtóereje most az elnök rendkívüli népszerűtlensége. Természetesen a konkrét okok visszavezethetők a gazdasági válságra, a szociális egyenlőtlenségekre, a korrupcióra, a szociális szolgáltatások hanyatlására, a szegénységre, a munkanélküliségre; azokra az általános panaszokra, ami miatt az emberek mostanában kimennek az utcára. Ez nem egy baloldali dogma, az emberek ezekről a kérdésekről beszélnek. Mindennek ellenére Janukovics elnök iránti érzésük a fő oka, hogy már nem csak a konyhájukban morognak, hanem hangosan tiltakoznak. Fő követelésük az elnök lemondása - sajnos, ez a legradikálisabb kívánalom, amit most az emberek hangoztatnak.
A másik mozgatórugó a rendőrség erős utálata. De természetesen a tüntetők nem látnak semmi feltűnőt abban, hogy a tüntetés egyik vezetője - Jurij Lucenko - nemrég még belügyminiszter volt. Az ő idejében is, mint általában mindig, léteztek ugye a „Berkut” mellett más különleges rendőri egységek is, s ő Lucenkó személyesen jelentette be, hogy könnygázzal fogja feloszlatni a tüntetőket. Tehát, ebben az esetben is a rendőrség - melynek minden osztály véleménye szerint igen rossz a hírneve - ellenes tüntetés egy ártalmatlan irányba terelődik. Úgy gondolom, hogy az elnök, a kormánya, s a rendőrség állnak a viták középpontjában. A tiltakozók úgy látják, hogy fő feladatuk a „Régiók Pártjától” (Ukrajnai Regionális Újjáéledés Pártja) való megszabadulás. Ez minden. Kis hányaduk alkotmányváltoztatásról beszél, amely a hatalmi egyensúlyt áthelyezné az elnöktől a parlamentbe. De természetesen a fő témák praktikusak: könnygáz, élelem, óvóeszközök, pajzsok, Molotov-koktélok, utcai-harc taktikák, és végtelennek tűnő találgatások a szükségállapot bevezetéséről, mesterlövészekről és rohamrendőrökről (hogy ezek oroszok, vagy sem, s hogy vajon hajlandóak-e még harcolni továbbra is, stb.)  
A gyűlésekről nem tudok semmit. A helyzet túlságosan dinamikus és labilis, hogy ezeket meg lehessen szervezni. A közvetlen demokráciának (
[4]) még csak a csíráját sem látom a barikádokon jelenleg.
K: Úgy tűnik, hogy sok kormányépületet ér támadás, sőt el is foglalják némelyiket, de emellett a „mindennapi” élet folytatódik a saját medrében. Valóban ez a helyzet? Kijevben az emberek dolgoznak nappal, s éjjel mennek a barikádokra? Vannak más tiltakozási formák is? Hallottam, hogy elfoglaltak egyes egyetemi karokat. S például a munkahelyeken történik valami a késői, vagy elmaradt fizetések ügyében?
V: Igen, ez igaz. Csak Kijev központi területeit érintik a tiltakozások, máshol a szokásos mederben folynak a dolgok, zavarások, megszakítások nélkül. Volt pár kezdeményezés egy nemzeti politikai sztrájk megszervezésére, de ezek csúnyán megbuktak. Az ellenzéknek nincsenek meg ehhez az eszközei, egyetlen politikai szervezetnek sincs munkahelyi alapon szerveződő nemzeti hálózata, és egyszerűen az emberek sincsenek hozzászokva a sztrájk gondolatához.  Az egyetlen olyan erő, amely - legalábbis elvben - ezt meg tudná szervezni, a régi, s bürokratikus Ukrajnai Szakszervezetek Szövetsége: semleges. A tanulók Direct Action nevű szakszervezete tesz kísérleteket a tanulók sztrájkjának megszervezésére, de idáig csak csekély sikerrel; egy egyetemen sikerült eredményt elérniük, a Kyiv-Mohyla Akadémián. Hát igen, legtöbb ember dolgozik, vagy tanul és csak szabadidejüket töltik a barikádokon.
Az „Automaidan” nevű autótulajdonosokból álló kezdeményező csoport arra használja járműveit, hogy megbénítsa a forgalmat különösen fontos állami épületek, vagy hatalmon lévő emberek lakása környékén. A tiltakozás egy másik formája, hogy a vásárlók bojkottálják a „Régiók Pártjához” tartozó kapitalisták áruit. Ez az elképzelés aránylag sikeres volt, legalábbis néhány jelentés szerint.
Idáig csak egy egyetemelfoglalás történt, de igazán abban sem vagyok biztos, hogy ezt annak lehet nevezni. Az egyetemet a Direct Action elvtársai próbálják elfoglalni, s ott minden tevékenységet meggátolni, de - ahogy én látom a dolgot - ez konkrétan még nem történt meg.
A munkahelyi követelések (mint pl. magasabb fizetés kiharcolása, stb) idáig nem fonódtak össze a politikai tiltakozással. Például a Kyivpastrans nevű városi tömegközlekedési vállalat sztrájkolt decemberben (pár balos szervezet segítségével), de nem mentek el az „olasz” sztrájk bejelentéséig, és nem csatlakoztak a Majdan téren levőkhöz sem. Az is igaz, hogy a helyi önkormányzat mindent megtett annak érdekében, hogy kifizesse az elmaradt fizetéseket decemberben, s lecsendesítse a tiltakozókat.
K: Az egyik legnagyobb ukrán megmozdulás mostanában a „narancsos forradalom” volt. Ha összehasonlítjuk a maival, mi a különbség? Van, aki visszaemlékszik arra a történelmi pillanatra? Mi a tüntetők véleménye a „demokráciáról”? És miféle reményeket fűznek az EU- tagsághoz?
V: Először is, a „narancsos forradalom” egy messzemenőkig személyes jellegű tiltakozás volt, mely főleg arra az egy adott célra koncentrált, hogy vezetőjüket - Viktor Juscsenkot - elhelyezzék az elnöki székben. Juscsenko politikai szervezete meglehetősen szorosan kontrollálta a tömegeket, és zökkenőmentesen szervezte az eseményeket. Most a parlamenti ellenzék három vezetőjének egyikében sem bízik a tiltakozók nagy része. Ugyan a tárgyalásoknál az elnökkel ők képviselik a Majdan-t, de sokan úgy gondolják, hogy erre nincsenek felhatalmazva.  Például, múlt csütörtökön kifütyülte őket a tömeg és Majdan nem fogadta el azokat a feltételeket, amikben Janukovics-csal megállapodtak. A haragvó politikusok mégiscsak engedelmeskedtek a tömegeknek; általában, az emberek sokkal radikálisabbak, mint képviselőik. Nagyon meglepődtek a novemberi mozgósítás láttán, s azóta se értik, mi történt, s nem tudják elfoglalni vezetői pozícióikat. Ezt a vákuumot ideiglenesen a szélsőjobb csoportok töltötték be.
Egy másik különbség az, hogy 2004-ben a felmerült, megvitatott témák sokkal szélesebb skáláját láthattuk, mint ma. A teljes „forradalom” az elnökválasztásról szólt, de mégis nyílt lehetőség baloldali ügyek felhozatalára, szociális és gazdasági kérdések megvitatására. Ebben az értelemben az a tiltakozás sokkal inkább rendhagyó volt, mint a mostani. Jelenleg csak a burzsoá politika kedvenc témáit lehet megvitatni, s minden ettől való eltérés magával vonhatja a provokátor megbélyegzést. 
Azt nem mondanám, hogy az emberek sok párhuzamot látnak 2004 eseményei és a mai szituáció között. Először is, az elmúlt 10 évben felnőtt a fiatalok egy újabb generációja, akik akkor még csak iskolások voltak. Ők most a mozgósítás fontos alanyai. Másodsorban, Viktor Juscsenko hatalmas csalódást okozott a „Narancssárga Forradalom” minden résztvevőjének.
A tüntetők természetesen azt állítják, hogy ők egy igazi (burzsoá) demokratikus államot szeretnének, a törvény által irányítva, stb. Úgy gondolják, hogy az egyetlen dolog, ami őket ettől az idillikus állapottól elválasztja, az Viktor Janukovics, s emellett meg vannak győződve róla, hogy az EU tagság szinonimája a demokráciának, ami általános jólétre, s egyéb kellemes dolgokra vezethet.  Az EU misztériumban minden reményük beteljesedést nyerhet, míg Oroszország a Mammonok földje ebben mitologikus világban.
K: Jobboldali pártok és fasiszta csoportok is vannak a tiltakozók között. Ténylegesen mennyire fontos a szerepük? Milyen fokú támogatásban részesülnek? Hogy viszonyulnak hozzájuk a többi tiltakozók?
V: A Szvoboda (Szabadság) nevű szélső jobboldali párt a legjobban szervezett a közül a három nagy politikai erő közül, melyek irányítani szeretnék a tiltakozást. Azonban, ez az egyetlen párt közülük, amelynek jelenleg képviselete van az ország különböző régióiban, aktív, működő bázisokkal. Minthogy ők a legjobban szervezettek, s a legerőteljesebben ideologizáltak, nekik válhat ez az egész a legnagyobb hasznukra. Szvobodán kívül van egy esernyő-koalíció jellegű félkatonai újnáci csoportosulás, az úgynevezett „Jobb Szektor.” A tiltakozások kezdetekor alakultak, s már jelentős ismertségre, s támogatottságra tettek szert, többnyire a nem-politizáló és liberális emberek között. Főleg harcias szellemük, s agressziójuk miatt máris híressé váltak, s az emberek semmi rosszat nem látnak ezekben a helyes, fiatal patriótákban. Mostanában ez a séma ismétli magát más régiókban is, ahol újnáci focihuligánok képezik a legnagyobb rohamegységeket, melyek szembeszállnak a rendőrséggel, s a kormányt támogató bérencekkel.
A fasiszta hegemónia vitathatatlan volt január 19-ig, de akkor a tiltakozókhoz nagyon sokan csatlakoztak, köztük általában nem politizáló polgárok, liberálisok, s még balosok is. Ez azért történt, mert a tüntetések fókusza áthelyeződött a január 16-án bevezetett „Diktátori Törvények” visszavonásának követelésére. Azóta a szélsőjobb némileg visszaszorult, de az így is nyilvánvaló, hogy - akárki is nyerjen - hosszú távon az események az ő malmukra hajtják a vizet. Amennyiben az ellenzék nyer, ők biztosan számíthatnak a rendőrség, s a speciális egységek irányítására. Janukovics győzelme azonban azt idézheti elő, hogy az ország fele a szélsőjobbot támogatja majd, mivel látszólag ők lesznek az egyetlen olyan patrióta, radikális erő, mely szembeszállhat a diktátorral.
Időközben a legtöbb baloldali aktivista is belépett a tiltakozók közé január 19. után, mivel az említett törvények őket is súlyosan érintik. Saját szerepüket az infrastruktúrával kapcsolatos tevékenységekben találták meg, mint pl. őrség adása és virrasztás szükségkórházakban, ahol megakadályozzák, hogy a rendőrség és bérenceik elhurcolják a sebesülteket. A balosok tevékenységének másik területe a már említett kísérlet egy politikai általános sztrájk kirobbantására.
K: Az eseményeken kívülállónak úgy tűnhet, hogy sok a közös vonás a tavalyi Isztanbullal (kétségkívül, ez a hőmérsékletre nem vonatkozik.) A kijevi, és más ukrán tüntetők vajon látnak-e kapcsolatot a múlt évek világkörüli felkelései és az itteni szituáció között?
V: Talán lehetne párhuzamokat vonni, de az ukrán tiltakozók szubjektív nézőpontja szerint azok a tiltakozások nem léteznek. A jelenlegi eseményeket úgy tekintik, mint egy tisztán nemzeti küzdelmet, amelyet az ukrán történelembe kell beágyazni, s nem a tiltakozások nemzetközi hullámába.
K: Utolsó, de nem kevésbé fontos kérdés: már a kezdetektől követed az eseményeket, több nyilatkozatodat is olvastam. Milyen reményeid vannak a tiltakozást illetően, miféle pozitívum sülhet ki belőle véleményed szerint? Mi a legrosszabb elképzelhető végkifejlet? Milyen támogatást remélsz külföldről?
V: Mint ahogy azt az előbb említettem, két lehetséges kimenetele van a dolognak. Az egyik Janukovics győzelme, mely egy kemény, tekintélyelvű kormányzással fog járni, a 70-es évek Dél-Amerikai diktatúráihoz hasonlóan. De így is nehezen fogja tudni irányítani az országot, mert maximum a népesség fele fogja támogatni csupán, s diktatúrák nem létezhetnek ilyen feltételek mellett. Egyike lehet a megvalósulható szituációknak egy harcos földalatti gerilla mozgalom kibontakozása, hasonló, mint a 1980-as, 1990-es évek IRA-ja volt Észak-Írországban.
A másik lehetőség a parlamenti ellenzék idővel bekövetkező győzelme. Ennek eredménye egy gyenge burzsoá, demokratikus köztársaság lehet, mely politikailag labilis, de az alapszabadságjogokat biztosítja, mint Ukrajna 2005 – 2009 között. Csupáncsak ebben az esetben, a fasiszták sokkal erősebbek lesznek a hatalmi szférában éppúgy, mint az utcán.
Azonban, van egy harmadik lehetőség is - s talán ez lenne a legrosszabb - egy mindenre kiható polgárháború, az egyik oldalon Nyugat- és Közép-Ukrajnával, beleértve Kijevet is, a másik oldalon pedig Dél és Kelet [Ukrjanával]. Természetesen ez katasztrófális lenne, hiszen mindkét oldalon ugyanazért a nacionalista agyrémért harcolnának az emberek. Ez a verzió azonban nem tűnik nagyon lehetségesnek számomra, mert Ukrajna egy nagy ipari ország.  Nem valószínű, hogy az EU, Oroszország és más nagyhatalmak engedik a háborús káosz eluralkodását egy olyan országban, melyen jelentős gáz- és olajvezetékek haladnak át, s melynek van 15 atomreaktora, stb.
Úgy hiszem, a jelenlegi viszonyok között a legjobb, leghatásosabb külföldről jövő támogatás olyan lenne mely az ukrán kormányt visszavonulásra kényszerítené, anélkül, hogy az szolidaritást mutatna a szélső jobbal.  A külföldről jövő lehetséges üzenetek közül talán ilyesfajta tudná a legmegfelelőbb nyomást kifejteni: „támogatjuk az erőfeszítéseiteket, de a fasisztáitok nélkül.

 

 

 

 

 

 

 

 

sarajevo-3-300x224.jpg

Graffiti Boszniában 2014  február

 

 

 

 

 

 

 

 

 Röplap: SZERVEZKEDJ! SZABOTÁLJ! HARCOLJ!

 

Mára mind nyilvánvalóbbá válik, hogy a kapitalizmus a földi élet, és közvetlen az emberek létbiztonságát megtámadó rendszer.
- Olyan rendszer, amely önmaga viszonyaihoz, lehetőségeihez képest túltársadalmasodott, mégse tud össztársadalmivá válni, és minden eddiginél erősebb az atomizáció, az egoizmus, a tulajdonmánia.
- Olyan rendszer, amely önmaga viszonyaihoz, lehetőségeihez képest mind nemzetközibb és mégse tudja nemzetközi egységbe kovácsolni az emberiséget. A háború, az erőszak a mindennapok részévé vált.
-  Olyan rendszer, amely önmaga viszonyaihoz, lehetőségeihez képest túlfejlődött ennek következtében milliók pauperizálódtak, váltak a rendszer számára feleslegessé. Másrészt a profitéhségét mind inkább a kizsákmányolás fokozásával tudja csak elérni.

A kapitalizmusban a termelőerők és a termelési viszonyok ellentmondásban vannak, és ezen ellentmondásokat képtelen feloldani.
Avagy lehet reformizmust vagy populista fasizmust követelni/óhajtani és végrehajtani, lehet demokrácia vagy lehet tekintélyuralmi rendszer, netán diktatúra. Lehet Összefogás 2004, LMP vagy Fidesz, Jobbik, Munkáspárt és egyéb baloldali, szélsőbaloldali párt … tökmindegy. Ettől még a  tőkés rend ellentmondásai tovább dolgoznak és a bolygó nem végtelen.
Szavazz, vagy ne szavazz! Ha akarod bojkottáld a választásokat. Teljesen érdektelen
A feladat nem ez.  A feladat a kapitalizmus ellentmondásainak feloldása. Azaz az, hogy a kizsákmányoltak a bérmunkásosztály és a pauperek illetve egyéb nyomorultak végre felismerjék a közös érdeket , maguk kezébe vegyék sorsukat és egységes proletár osztállyá szerveződjenek. Kiélezzék az osztályháborút, és a kapitalizmusban létrejött azt egyre inkább tagadó tendenciákat továbblökjék és a kapitalizmus lerombolásával új társadalmi viszonyokat teremtsenek.
A feladat tehát a meghaladva tagadás, a kommunista társadalom kiharcolása a kommunista forradalom és proletárdiktatúra által!

 

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK!

 

 

 

no-votare.jpg

 

 

De kritikánk állítása éppen az, amit csak ismételnünk lehet: a kommunizmus a kapitalizmus által lehetővé és szükségessé tett, meghatározott és kikényszerített- kikényszerítő meghaladva tagadás (ne felejtsük: a kommunizmus, mint folyamat nem csak a „kész” társadalmi- gazdasági alakulatot, annak felépítésének időszakát, az új termelőerők, termelőeszközök, mentalitások elterjedésének, megerősödésének időszakát a régiekből illetve a régiekkel szemben: a proletárdiktatúrát jelenti, hanem annak lehetővé tevőjét, a mozgalmat s annak forradalmát). Nem a kapitalizmus démonizálása, ellentmondásainak puszta ürügyként illetve bizonyítékként való felhasználása a cél, mondván: ez rossz rendszer, de mi tudunk egy jobbat. Ami nem más, mint radikálisnak tetsző szüret a semmiből, jól avagy rosszul. De egyébként megvagyunk, kösz. Nem. Történelmileg oda jutottunk, hogy a kapitalizmus civilizációs stb. színvonalának fenntartásához is új rendszer, a kapitalizmus alapvető ellentmondásainak új minőségen való továbbhajtása/ megoldása kell: nemzetközi társadalmasítás a termelőerők továbbfejlesztése a szabad személyiségfejlesztés-fejlődés szükségleteit megteremtendő-kielégítendő, a kapitalizmus civilizációs szintjét meghaladva így egyben. Nem azért kell a kommunizmus, hogy az emberiséget valami elképzelt, úgy vélt, humanista ésatöbbi beállítottságból következő jóságosság érje. Hanem mert csak az lehet az új társadalmi-gazdasági alakulat a kapitalizmus után és egyben- szerencsére- így szűnhet meg az emberiség nyomorúsága, kiszolgáltatottsága egymásnak, a természetnek, a világmindenségnek.

 

 

 

 

 

 

 

.


 

 

 

 


[1] .  Megjegyzendő, hogy ez nem a „magán és magáért való” osztály megkülönböztetése. A proletariátus fogalma a léthelyzetet tekintve gyűjtőfogalom, a tudatosságot tekintve pedig a nem nyílt, nem direkt burzsoá „minimumát” jelenti. A magáért való osztály ennél annyival több, hogy tudatában van osztály létének, a kapitalizmust meghaladva tagadni szükségességének és módjának, s eszerint cselekszik a mindennapokban (persze amennyire ezt a mindennapok engedik). És kevesebb is: osztályról van szó, ami e társadalom meghatározó, nélkülözhetetlen mozzanata, ám nem öleli fel az összes elnyomottat, kizsákmányoltat, kisemmizettet.
 

 

[2] Nagyon fontos megérteni azt, hogy a kapitalizmus meghaladva tagadásának forradalmi folyamatában a bérmunkás osztály nem csak egy mellékes, netán kihagyható szereplő. Azon egyszerű oknál fogva, mert a bérmunka a tőkefelhalmozás legfőbb s nélkülözhetetlen, egyben önmagától elidegenítve önmaga ellenében létrehozója. Már maga a tőkefelhalmozás uralkodóvá, kapitalizmussá sem uzsorával, kereskedelemmel, egyenlőtlen cserével stb., hanem az anyagi javak termelésének elfoglalásával, a termelők tőkealkatrész bérmunkássá változtatásával lett. Vagyis a forradalmi mozgalmak kiindulhatnak a proletariátus más részéből, lehetnek harcosabbak, szervezettebbek, de a bérmunkás osztály forradalmasítása és forradalma nélkül a kapitalizmus, a tőkefelhalmozás uralma, annak intézményei, az őket fenntartó mentalitások, valamint mindennek alapja, az áruérték tulajdon elsajátítás/elválasztás és áruérték összekötés marad. A kapitalizmus sajátosan szerves egész: bármelyik része marad érintetlen, az újratermeli az egészet.

[3]АВТОНОМНА СПІЛКА ТРУДЯЩИХ (http://avtonomia.net/) A csoportot 2011-ben alakította pár volt szakszervezeti aktivista (Direct Action , Media Union), anarchista és libertariánus marxista. Magukat forradalmi szindikalistának tartják. Mi magunk nem értünk egyet a szindikalizmus semmilyen formájával sem. Ám ez nem jelentheti azt, hogy elzárkózunk a pozitív a kommunista program felé tendáló megnyilvánulásoktól. Ez a riport a helyzet reálisnak tűnő értékelésével, amely értékelést ráadásul nem itta át a szindikalista dogma (vagy nem zavaró mennyiségben),  a maga osztályszempontúságával mindenképp közlésre érdemesnek tartjuk. Forrás: http://libcom.org/news/politicians-had-obey-crowd-29012014

[4] Kérdés, hogy itt mit értenek a közvetlen demokrácia alatt. A mi, kommunista álláspontunk az, hogy tagadunk minden osztályhatárokat összemosó, a népfelség elvét hirdető, a többség uralmán alapuló uralkodó formát legyen az akár felülről, akár alulról jövő. Amelynek fő lényege az hogy eltakarja a tőke valódi arcát, az árufétisizmust, szabad verseny álszent (utópikus) szabadágát; amely utópia, ha megvalósulhatna is, se rejtene mást magában, mint magántulajdont, bérmunkát, pauperizációt... Így a demokrácia nem más, mint a tőke ideológia kifejeződése. A közvetlen (bázis) demokrácia egy másféle társadalom illúzióját kelti .Tulajdonnélküli közösséget hazudik, de tulajdon általi elválasztással él a társadalom egészével szemben; befelé egyenlőséget, pénznélküliséget hirdet miközben értékalapú termelést folytat.