Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MIGRÁCIÓ?! A KAPITALIZMUS MENEKÜLTJEI!

2015.10.18

              MIGRÁCIÓ?! A KAPITALIZMUS MENEKÜLTJEI!

 

capitalism6.jpg

 

A fennálló társadalom a kapitalizmus társadalma, a tőkefelhalmozás uralmának, a tulajdoni elválasztottságoknak, elkülönült közhatalmaknak, államoknak, hierarchiákká és osztályokká idegenítettségek világa. Itt a termelés célja a tőke termelése; minden és mindenki ennek rendelődik alá. De mi a tőke? Különös társadalmi viszony, ami az emberiséget áruértékként kizsákmányoltakká és kizsákmányolókká idegeníti, s ami totalitásként uralkodik rajta: halmozz fel minél több holt munkát, hogy életet szerezhess e társadalomban; és ha tudsz, válj tőkéssé: használd úgy a holt munkát, hogy eleven munkaerő kizsákmányolásával halmozz, amennyit csak lehet, a többiből a többivel szemben. E társadalmon belül így kell gondolkodni: ölj, hogy téged ne öljenek.
 E bájos elitizmus azonban nem pusztán gyilkosságot jelent, hanem öngyilkosságot is. Nem csak azért, mert a tőke társadalmában a Föld, az emberiség természetes létfeltételei csak tőkeként érdekesek, s ennyiben szabadon pusztíthatóak, újabb haszon s hatalom forrásává téve hiányukat egyben. És nem is csak azért, mert e viszonyok az elnapolt hullák és döglesők személyiség szocializációjába kívánják nyomorítani az egész emberiséget. Hanem azért, mert maga a tőkefelhalmozás belső, növekvő, és számára megoldhatatlan ellentmondással küzd. A tőkék mindent és mindenkit áruértékké, társadalmilag szükséges munkaidőkké oldanak, áruértékként mérnek. S így az eleven munkamennyiségek kizsákmányolásával az eleven munkamennyiségek  kizsákmányolásáért, értékként s értéktöbbletként realizálásáért: a folyamat egyre magasabb szinten való újrakezdéséért halmoznak, fejlesztenek, terjednek a világ 5 kontinensén. Vagyis e felhalmozást növelni a többivel szemben annyit tesz: növeld a kizsákmányolást, spórolj az eleven munkaerőn, mert tönkremész. És ez azt is jelenti: spórolj az eleven munkaerővel, mert tönkremész. A munkabérek letörésétől, a munkanap meghosszabbításától,a gyorsabb munkatempótól a technikai fejlesztésig, az egyre társadalmibb s nemzetközibb termelési egységekig s munkamegosztásig jutnak. Vagyis a tőkés termelékenység növeléséig: a rend éltető elemének, az eleven munkaerő kikapcsolásáig. 100 ember helyett elég 10; 1 gyár 10 másikra való tőkét termel. De e játékot az értéktöbblet realizálásáért s profitért játsszák. Egyre nagyobb termelési-technikai felszerelést egyre kisebb eleven munkamennyiség tart mozgásban, így a profittá lehető értéktöbblet is egyre kisebb. A tőkefelhalmozásnak nem kellő tömegek nem vásárolnak, így egyre kevésbé realizálható a maradék, s nem kell 10 új gyár, hanem csak kettő. Azaz a tőke működésének egyre társadalmibb, nemzetközibb, technikai-termelékenységi fejlődése népesség és tőkefelesleg gyarapodását eredményezi, vagyis a tőkeként való működésképtelenség növekedését. Nem pillanatnyi túltermelési válság ez a kapitalizmus adott formáján belül, és nem is csak adott forma válsága ez. Ahogy a tulajdoni elválasztás fejődése tőkefelhalmozássá s egyre társadalmibb termeléssé, vagyis minden tulajdoni elválasztás megkérdőjeleződésévé lett, úgy a kapitalizmus formaváltásainak fejlődése a szabadversenyes tendenciájú kapitalizmustól a monopolisztikusig, s azon belül az állammonopolizmustól a transznacionális monopolkapitalizmusig: az ennél nemzetközibbé s társadalmibbá nem tehetőig maximalizálódott. Hiába nyomorítódik a tőkéhez a tudás és technikafelhalmozás, tőkeként tovább kell  lépni a konkurenciaharcban; e fejlődés saját keretei miatt túlfejlődés, a válság, jelentkezzék bármilyen formában lényegi s általános. Ez pedig, mint a rendszer működésének szükségszerű, így általa megoldhatatlan terméke a rendszeren belüli megoldásokat egyre abszurdabbá, ostobábbá, kegyetlenebbé teszi. A népességfelesleg pauperizációvá lesz, bérmunkás- tartalékseregnek se kellő eldobhatókká, kiket veszni hagynak, éhséggel, betegséggel, háborúkkal irtanak; a reálszférából kicsapódó tőkefelesleg spekulációvá lesz, a jövő jelenként való felélésévé. Mindent elvéve és pusztítva se törleszthető hitelekké, árfolyamokkal és élelmiszerekkel való játékká, pénzügyi válságok és éhséglázadások örvényévé; katonai-ipari komplexumokká, a tőke legirreálisabb reálgazdaságaivá, amelyek nem csak a konkurencia háborúként való folytatásának eszközeként termelik annak eszközeit, nem csak a világ újrafelosztásához biztosítják a kellő nyomatékot és erőt. Hanem háborút követelnek a háborúért, saját létjogosultságukért, uralmukért: azaz fegyverekké spekulált hitelekkel működtetve a reálszférát, annak tőketúltermelését permanens háborúkká, tőkepusztítássá oldásáért. És ahogy a tőke békéje egyre kevésbé jelenthet integrációt, ahogy a tőke s az alávetettek, kizsákmányoltak, kisemmizettek közti harcokat, az osztályokon belüli s osztályok közötti háborúkat egyre kevésbé lehet demokratikusan menedzselni, tőkés modernizációval, vagyis a tőketúltermelést tőketúltermeléssel fékezni, úgy az út a pokol tornácára: nemzetiségi, vallási, rasszista gyűlöletkeltéshez és gyűlölködéshez, szegregációhoz, a tőke nyílt diktatúráihoz, a maradékok fasizmusához, a világ újrafelosztásának végső megoldásához: világháborúhoz vezet.
 A kapitalizmus általános irányvonala ez; a kapitalizmus, a tulajdoni elválasztás, a tőke s állam diktatúráját végleg s visszavonhatatlanul felszámolni nem kívánó mozgalom, elmélet, cselekvés, legyen bármennyire progresszív vagy emberbarát, végeredményben ezt az irányvonalat erősíti. A rendszer s önmaguk túléléséért bárkit és bármit elpusztítók pedig a túlélhetetlen káosz teremtőivé lesznek. Vagy a kapitalizmussal pusztulunk- vagy meghaladva tagadjuk, hogy ne csak túlélni próbáljuk a túlélhetetlent, hanem élhessünk végre.
 Harmadik út nincs. 

 

migrans-merkel.jpg

 

A kapitalizmus önmagán való túlfejlődésének válsága azonban nem egyenlőképp oszlik meg minden tőke és állam között. A tőkék s államok különös hierarchiákként léteznek,s a történelmi fejlődésük tőkék és államok nemzetközi hierarchiáivá tömbösíti őket. A válságot az erősebbek e hierarchiákon keresztül a gyengébbekre hárítják; és mindannyian a kizsákmányoltakra, kisemmizettekre, alávetettekre hárítják végül. A kapitalizmus túlfejlődése alulfejlesztést követel s valósít meg. Ha immár az a kérdés, hogy ki legyen kizárva a társadalom újratermelési folyamatából,úgy az a kérdés is felmerül, hogy melyik tőke s állam prédálható fel, pusztítható el a nagy célért: az erősebbek pillanatnyi túléléséért. Ha a világ újrafelosztása egyre kényszerűbben jelentkezik a legerősebb tőkék és államok számára, úgy befolyási övezeteiket kíméletlenül és kegyetlenül, minden kockázat figyelmen kívül hagyásával védik és terjesztik ki bárkivel szemben; és ha mást nem tehetnek, akkor a felperzselt föld taktikáját alkalmazzák, hogy a rivális ne terjeszkedhessen, ne erősödhessen. Vagy enyém, vagy senkié- mindegyik tőke és mindegyik állam így gondolkodik. A játékot haszonra és hatalomra játsszák; attól függően, hogy történelmileg hogy alakult az uralkodó osztályon belüli és osztályok közötti harc, kap antiimperialista-nemzeti felszabadító, roppant demokratikus vagy szeretett elnöki autoriter, világi, vagy a legrosszabb vallási tébolyodott formát s szervezettséget e konkurenciaharc. Ugyanis nem azért harcolnak egymással különböző kapitalista- polgári-hatalmi csoportok, mert más a vallásuk, a bőrszínük, vagy a demokratikus rabszolgaságot részesítik előnyben az autoriterrel szemben. Hanem, mert a társadalmi (tőkés) viszonyok különös funkciókat, a tőkés funkcióját, az állam s annak vezetőinek funkcióit stb. jelentik, s azt adott személyek betöltötték és betölthetik; ez különös azonosságot tételez: egymással szembeni konkurenciát s annak funkcióját (tőke tőke ellen pl.); így az a kérdés, hogy melyik csoport képes úgy szerveződni, ideológiáját stb. úgy alakítani, hogy e funkciónak megfeleljen adott körülmények közt, s betöltse azt. Ideológiájuk, összetartozásuk megerősítést nyer, ha sikeresen tudják ama funkciót ellátni (és ez annál szükségesebb, ha belül nem csak konkurencia, osztályon belüli, hanem osztályok közötti, kizsákmányoló és kizsákmányolt közötti kibékíthetetlen, azaz csak elnyomható ellentét van) s önmaguk számára is úgy tűnik: vallásukért, ideológiájukért stb. harcolnak. Holott a tőkéért, a hatalomért, a válság át vagy továbbhárításáért, azaz még kegyetlenebb holnapért konkurálnak. Ölj, hogy téged ne öljenek. Ha minden és mindenki egyforma lenne, e társadalmi viszonyok  akkor is ellenségeket faragnának belőlük. És fordítva: mivel e viszonyok konkurensekké változtatják őket, úgy a megoldás nem a tolerancia, vagy az a kapitalizmusnak tetsző eljárás, hogy mindenkit kiirtani, aki másmilyen. Hanem annak a társadalomnak a felszámolása, amely a haszon s hatalom konkurenciaharcába kényszerít mindenkit, saját viszonyain való túlfejlődésével e harcot kiélezi s a természet vagy társadalom adta különbözőségeket társadalmi egyenlőtlenségekké, uralommá és alávetettséggé változtatja-konzerválja a teljes pusztulásig.
 A kapitalizmus felszámolásához pedig le kell választani az uralkodó osztályról, azzá lehető csoportokról, a tőkék s államok harcába korlátoltakról s mozgalmaikról a tőkés viszonyok azon funkcióinak betöltőit, akik nem lehettek többek mint kizsákmányoltak, kisemmizettek, alávetettek; a bérmunkás osztályt, az idegen munkaerőt el nem sajátító kisárutermelőket, a pauperizált tömegeket; azokat, akiket immár nem a kapitalizmus működése, hanem növekvő működésképtelensége nyomorít, s akikhez a tőkék és államok hierarchiái e rend  összes szennyét és szemetét áthárítják végül. Le kell őket választani a kapitalizmust akarva-akaratlan fenntartó miliőről, a kapitalizmus lényegével kibékülő-kibékítő eszmékről, mozgalmakról, szervezetekről. Nem másért, mint a kapitalizmus meghaladva tagadásának mozgalmáért, az ahhoz szükséges szolidaritásért és egyenlőségért, a társadalmasítás felszabadulásáért: a szabad személyiségfejlődés társadalmi viszonyaiért, e viszonyok közti, és e viszonyokért való tudás és technikai továbbfejlődéséért. Ezt követeli az emberiségtől saját társadalma, a kapitalizmus, mint önmagán társadalmisággal, nemzetköziséggel, a technika s tudásfelhalmozással túlfejlődött rendszer- már ha az emberiség élni akar. De azt várni, hogy a rendszer haszon s hatalomélvezői önként lemondanak világukról, végeredményben kétes, ám az alávetettekéhez képest nagyobb létbiztonságukról- naivitás. Így az alávettek, kizsákmányoltak, kisemmizettek harca az új társadalomért, nem rész vagy egyszerűen önző-önös érdekből történik; a proletariátus harca a kommunizmusért az egész emberiségért, annak életéért folytatott harc.
 Ez a kommunizmus irányvonala a kapitalizmussal szemben.


Az a menekülthullám, ami többek közt Magyarországot mostanában elérte, nem  gonosz hatalmak, netán terrorszervezetek műve. Hanem a kapitalizmus túlfejlődésnek sajátos formája. Például Szíria tönkremenetele (is) összefügg  a spekulatív hitelekké lett tőketúltermelés 2008-as válságával. A tőke újratermelésének bénulása munkanélküliséget okozott- így az alávetettek, kizsákmányoltak, kisemmizettek tömegei egyre kevésbé akartak a régi módon, a fennálló autokrata szisztémában élni. Az uralkodó osztály bomlása már ezért is megindult: áll a gazdaság, kié a maradék, kire hárítsák át a válságot. Privatizációval megpróbálták újraindítani a tőkefelhalmozást, így a bomlás felgyorsult: ki lophatja el a többi elől a plusz bevételeket. Vagyis az uralkodó osztály sem tudott már a régi szisztémában élni. A proletár tömegek viszont alkalmatlanok voltak arra, hogy  megkezdjék a kapitalizmus felszámolását. Csak arra voltak alkalmasak, hogy más politikai vezetést akarjanak- "szabadon" választható ellenségeket önmaguknak, vagy nemzetiségi-vallási csoportokként korlátolódva és konkurálva a saját ellenségeiket: uraikat segítsék még több hatalomhoz. Illetve, ha a tőkés modernizáció a káoszt s reménytelenséget jelenti, ha a demokratikus  világpiaci integráció (kettőt választhatsz: tönkremenetel vagy tönkremenés) valamint a kevésbé demokratikus  tőkés világpiaci integráltság (tönkremész) csak bombákat és háborút jelent, akkor vissza a vallási tébolyok zártnak tűnő világába- és minden kegyetlenkedés ellenére maradva a kapitalizmus, az olaj, fegyver, gabonakereskedelem, vagyis a tőke világában és háborújában. Az Arab Tavasz Tunéziában munkásmozgalmi válaszként kezdődött a kapitalizmus válságára s a politikai felépítmény megváltoztatásává pusztult, dezorganizálódott a kommunista harc, annak szervezete, az öntudat stb. hiányából következőleg. Sem Egyiptomban, sem Líbiában a proletariátus nem volt képes a "nyilvánvalót", a "kézenfekvőt", azaz "csak" a diktátor elűzésének tőkebarát programját ténylegesen tagadni: a kezdeményezés, a célok kitűzése stb. elit csoportoké, azok konkurencia harcává s adott esetben káoszává lett. Így Szíria proletariátusának a külföldi példa ellenében kellett volna nemet mondani a kapitalizmusra. Erre képtelen volt; a melyik kapitalista csoport jelenti a kisebbik rosszat, sőt, a túlélést- kérdése lett a központi kérdés. De így nem a proletariátus csinálja a történelmet, hanem vele és ellenében csináltatják azt a káosz túlélhetetlenségéig. Világos: az uralkodó osztály konkurencia harca objektíve harc a proletariátus ellen, annak öntudatra ébredése ellen. És ezt az uralkodó osztály nem feltétlenül tudja. Csak csinálja. Szíriában elég sikeresen: az alávetettek, kizsákmányoltak, kisemmizettek nemzetiségi, vallási alapon konkurálnak s fognak össze saját elnyomóikkal.
 Mármost e csoportok harca nyílt polgárháborúvá lett, az pedig káosszá: nagy haszon s nagy kár lehetőivé. A környék tőkéi és államai a maguk dögleső módján szállnak be e játékba. Irán, Szaúd-Arábia, Törökország ésatöbbi tőkéi és államai mind a válság "utáni" bizonytalanságtól, mind az elnyelhető prédától megvadulva (és egyben "saját" proletariátusukat e háború hasznával és kárával, van s lehet rosszabb pszichózisával féken tartva)  támogatják a maguk szövetségeseit. Irán például Aszadot, Szaúd-Arábia az Iszlám Állam középkor & kapitalizmus projektjét; Törökország Aszad ellenében henteskedik, s haszonnal kereskedik az IÁ-val, majd tessék-lássék módon, hogy ne nőjenek túl nagyra és a hadiipar is jól és járjon bombázgatja őket. Aztán a kurdokat is, összefogva tulajdonképp bárkivel, hogy a kurdok se erősödjenek túlontúl. Utóbbiak pedig az etnikailag tiszta demokráciával, a kisárutermelő "szocializmus" baráti tőkéseivel, a nőfelszabadítás patriarchális családdal, hol esténként  Rousseau-t olvasnak a sztálinista Öcalan anarchistoid utasítására- szóval a fegyvereken  kívül e különös  eleggyel felvértezve harcolnak kiirtásuk ellen. Azaz minden marad a régiben, a hullák számát leszámítva. És a legerősebb tőkék és államok pedig, a világ újrafelosztásának nagy játékosai? Őket is egyre vadabban hajtja a tőke csökkenő lehetőségeinek kényszere. Az USA saját katonai-ipari komplexumának (szavakban) hiteles alappal megrendeléseket biztosít: bombáz, hogy bombázhasson; másrészt, őt kiszolgáló mérsékelt (vagyis csak agyonlövő) ellenzéki (azaz tőkét és államot igenlő) csoportokat támogat, hogy övé legyen az egész; harmadrészt, ha mégse lehet az övé, akkor a káosz is jobb, mint hogy e térség valami riválisé legyen. Például orosz tőkéé, államé; aki, hagyományosan Aszad párti révén a befolyási övezete fenntartásáért-kiterjesztéséért most szétbombázza azt, ami még megmaradt. Ukrajna 2.0: színesebb verzió!       
 De a tömegek számára csak az életük maradt. Országuk gazdasága a "régi" módon felesleges lett, az "új" módon pedig mint a népességfelesleg megsemmisítője funkcionál. És e tömegek nem akarnak veszni, hát menekülnek. Például Törökországba, ahol a menekülttáborok költségvetését csökkentik, a menekülteknek pedig nem engedik a munkavállalást: menjetek! És a tőke apró dögeinek fizetve mennek tovább, a jóságos Európába, hol egyrészt az uralkodó osztály piszkos játékaihoz használják őket, másrészt nem tudnak velük mit kezdeni, mivel a kapitalizmus itt is kapitalizmus. Persze, az EU mint csúcsragadozó tőkék s államok halmaza, a hozzájuk integrált (pusztított) félperifériáikkal több lehetőt biztosítanak pl. a túlfejlődés válságainak áthárítására, a kibékíthetetlen ellentétek elfojtására, mint ahonnan a csak gazdasági (vagyis ahol még vagy hivatalosan, vagy ténylegesen nem kezdődött meg a túlfejlődés káosszá és polgárháborúvá alulfejlesztése, ami egyben a kapitalizmus népességfeleslegének kiirtását tételezi) menekültek érkeznek. És egy ideig hihető, hogy befogadót játszanak. De egyrészt még Németországban is a munkanélküliség 4-6 % azaz 3 millió fő körül mozog; másrészt a jóléti állammal polgárrá, majd a maradékok fasisztájává osztályöntudatlanított tömegek dominálnak a proletariátus és annak szolidaritásával szemben (pl. szélsőjobb előretörése). Azaz a gazdasági kizárás kényszerűsége még a tőkének tetsző polgári- felemás integrációt, multikulturalitást, és a többi jópolgári kegyességet sem teszi immár lehetővé. A tőke működésének agóniája szegregációt, a kultúrák harcáról, mint alapvető bajról szóló locsogást, felsőbbrendűséget, egymással szembeni és így egymásért fasizálódást követel és valósít meg végül- már azok által akik a kapitalizmuson túl nem tudnak vagy nem akarnak gondolkodni. Tehát: Európa bezár.

 

vonat.jpg
 

 

Végezetül pedig térjünk át kis kedvencünkhöz, Magyarországhoz, ami az uralkodó osztály piszkos játékainak legszebb példáját izzadta ki magából. A demokratikusan 2/3 mínusz egy fővé választódott jó oligarcha társulás a kapitalizmus eme tavacskájában, amit egyrészt a kapitalizmus túlfejlődéseként eleve, másrészt  a válsággal még inkább sikerült tőkehiányossá alulfejleszteni, felfalta-felfalja a társadalom alsó kétharmadát. Néhány példa: a tőkének és így önmaguknak tetsző  munka törvénykönyvének létrehozása a bérmunka kárára; az egykulcsos adó és a rezsicsökkentés egy százalékkulcsos csökkentése a magas jövedelműek, azaz végső soron a tőke javára, a bérmunka kárára; a nyugdíjrendszernek, a szociális ellátásoknak, a kórházaknak tőkének tetsző megnyomorítása; gyermek és felnőttéheztetés, közmunkássá nincstelenítés... De szemben a Keleti pályaudvar menekültjeivel, akik pillanatok alatt meg tudtak szervezni egy tüntetést, ha tovább nyomorították őket, a jó magyar "proletariátus" (az idézőjel nem a nyomorúságának, hanem az öntudatának, ellenállási képességének szól) hallgat. Sztrájk, teljes blokád? Ugyan, kinek lenne az jó. A langy Kádár rendszer  jóléttel, annak jó vezetők által adott reményével s rendőrrel "nem a mi dolgunk" szolgává: elit hívővé változtatott atomkapolgár tömegei egyre jobboldalivá dermednek a kapitalizmus estéjén. Az uralkodó osztály nem is fél tőlük. Csak az internetadóval kell vigyáznia: olyankor a felvilágosult (fő)városi középrétegek hangosabbá lesznek, s el kell terelni a forgalmat az Erzsébet hídról.
 Egymástól viszont félnek. A 2/3 közeliség féktelenséget jelent mind elburjánzásukra (hivatali-vállalkozói haverkör bővítése a többi haverral szemben, mert 1, ők se tesznek másképp 2, a mi összhaveri szervezetünket csak a német autóipar fékezheti meg, azt meg kiszolgáljuk), mind az egyáltalán elnyelhető és elrabolható javakra nézvést. Ezek pedig, mint EU-s félperiféria maradékai erősen korlátoltak. Vagyis a társadalom alsó 2/3-nak felfalása után/közbe egymást is fel kell falniuk. Illetve új csúcsvezér kellhet, hogy az illető nagyvad ne ma legyen az ebéd. Erre viszont csak a nyíltabb diktatúra lehet a válasz: új, államilag működtetett s magánszemélynek engedelmeskedő hadseregek felállítása, illetve a hagyományos átalakítása ilyenné, ellensúlyozandó más magánszemélyek ebbéli szervezeteit; a törvény ne védje törvények létrehozása; mindennek megvalósításához és használatához a pszichózis, a megfelelő légkör létrehozása.
 Persze a népszerűséget rontó kínos ügyek (hova lett a brókerházak pénze; a föld, mint az utolsó /nagy/ vacsora stb.) elfeledtetése, a szélsőjobboldali konkurencia letörése, a "jó nép" ijesztegetése, hogy azé' el ne kutyuljon- fontos. De a fő ok, úgy tűnik, hogy az oligarchák közti harc kiéleződése. És mindehhez volt jó ürügy ama menekülthullám. Ám fel is kellett duzzasztani, hogy minden ostoba lássa- hallja- érezze: durvákat kell lépni. Ami nem esett nehezükre jó nemzeti uralkodóinknak: azt művelik velük, mint amit "jó népükkel" művelnek. És miután meglépték, mit akartak, már lehettek határtól- határig jópolgárok: már járhat a vonat a Keletiből és nem kell megállnia Bicskén; a BKV új viszonylatot üzemeltethet  Röszke (Letenye-Nagylak?)- Hegyeshalom végállomásokkal. A kerítéssel pedig "megoldhatóvá" lesz a probléma (a kapitalizmus önmagán való túlfejlődése? hát persze), azaz elterelhetővé lesz a menekültfolyam; ha majd megint kellenének akkor visszatolják Mad Max vagonját Röszke állomásra, s jöhetnek.
 Zárásképp meg kell említenünk azokat, akik voltak/vannak annyira szolidárisak a nyomorúsággal, hogy vizet és ételt osztanak, ruhát hoznak és gyűjtenek a menekültek számára. Itt nem a demokratikus ellenzék játékosairól van szó, akik a maguk elitisztikus, kapitalista, s levitézlett köreinek gyűjtik így a szavazatot. Hanem a náluk "egyszerűbb" emberekről. Akiknek tudniuk kell, hogy tettük nem pusztán nagylelkűség. Hanem  szolidaritás, ami egyben átjáró: fontos előfeltétele a tőke elleni harcnak. De látni kell azt is, hogy ha nem teljesedik ki, ha puszta együttérzés marad, úgy a tőke rendszerének  aljasságát fogja szolgálni. Ha e szolidaritás nem válik olyan tudattá, hogy minden elitre és hatalom a hatalomért működésre, ezeket szolgáló ideológiákra (a fasizmustól és a mohos konzervativizmustól a liberalizmuson át a zöldekig, meg a szociáldemokráciáig, bolsevizmusig; nemzeti, vallási tébolyoktól nemi, rasszista ésatöbbi felsőrendűségekig) köpjön; ha nem válik olyan szervezet napi gyakorlatává, amely a kapitalizmust felszámolandó  gyárat és földet foglal, társadalmasít  tulajdoni elválasztás és állam nélkül és ellenükben minden nyomorúságot felszámolandó; amely a technika és tudásfejlesztést szabad személyiségfejlődésként folytatná a társadalmasítást fenntartandó s így válna társadalommá; vagyis ha nem válik a kapitalizmus meghaladva tagadásává, úgy ő is azzá lesz holnap, akin ma segít.
 A kapitalizmus pedig totalitás; előle nem lehet menekülni.

 

wyndham-lewis.jpg