Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A TŐKE HÁBORÚI A TŐKÉÉRT-FORRADALMI DEFETIZMUS A KOMMUNIZMUSÉRT

2016.01.30

 

 

proletar-internac.jpg

 

           

              A TŐKE HÁBORÚI A TŐKÉÉRT—FORRADALMI                                            DEFETIZMUS A KOMMUNIZMUSÉRT

 

Terror és háború. A kapitalizmus uralkodó osztályának: haszon és hatalomlesőinek ez az egyetlen reális válasza saját rendszerük önmagán való túlfejlődésére, a haszon és hatalom lehetőinek beszűkülésére. A tőkefelhalmozás fejlesztése magát a tőkefelhalmozást kezdi megbénítani: a haszonért s hatalomért konkurálva, vagyis e rend éltető eleméért, az eleven munkaerő kizsákmányolásáért konkurálva az eleven munkaerő kizsákmányolását fokozzák; végül a tudás és technikafejlesztéssel, a termelés egyre társadalmibb s nemzetközibbé tételével, azaz a munka termelékenységének növelésével magát az eleven munkaerőt kapcsolják ki a termelésből. Így a haszonná lehető új érték egyre kisebbé lesz; s az eladás növekvő kényszere csökkenő fizetőképes kereslettel találkozik. Minden előzetes híresztelés ellenére ez a tőke, a kapitalizmus társadalma; mindezért a tőkefelhalmozás  bénulása a társadalom újratermelésének bénulását jelenti. Mivel ez a bénulás a tőkefelhalmozás belső, lényegi működésének következménye, ezért az ebből fakadó társadalmi katasztrófák sem oldhatóak meg kapitalista eszközökkel. Csak elodázhatóak, áttolhatóak más területekre, a jövőre, végső soron az elnyomottak, kizsákmányoltak, kisemmizettek tömegeire, a proletariátusra. De ahogy a társadalmi katasztrófák a kapitalizmus önmagán való túlfejlettségének mozgásformái, úgy a megszüntetésükre tett különböző kapitalista kísérletek a katasztrófák súlyosbítói, hatványozói; a kapitalizmus haszon és hatalomlesői a számukra megoldhatatlan feladatot egyre szélsőségesebb módszerekkel kénytelenek "megoldani". Így a kapitalizmus alkonyán, a rendszer működése által kényszerítetten, a rendszert saját hasznukért s hatalmukért fenntartóinak reális és szükségszerű válasza ez: terror és háború- szükségképp a terrorért és háborúért.   

 

Az uralkodó eszmék szükségképp az uralkodó osztály eszméi. Az a mocsok, ami a lehető világok legjobbikában zajlik, ekképp kerül népszerűsítésre: vallások és civilizációk háborúja. Viszont e felszínnel szemben a lényeg az, hogy a leendő vagy már nagyszerűbbeknek/egyenlőbbeknek különbözőképp kell szerveződni ugyanarra a feladatra. Ami nem más, mint a kapitalizmus fenntartása, hogy az uralkodó osztály funkcióját betöltsék; és az uralkodó osztály funkcióját betöltve a kapitalizmust fenntartsák([1].). E konkurenciaharc azonban nem nélkülözheti az alávetettek, kizsákmányoltak, kisemmizettek felhasználását: puszta konkurenciaharcossá bolondítását, a rendszert s uralkodó osztály pozícióját fenntartandó. Eme alávetéshez ideológiai kötőanyag kell, olyan ami az alapvető ellentéteket, a tőke- bérmunka ellentétét feloldhatónak mutatja, illetve másféle kibékíthetetlenséggé torzítja. Nem alaptalanul; ugyanis  a kizsákmányoltak, kisemmizettek nem csak uraikat s rendszerüket számolhatják fel a túlélésért, hanem egymást is az utolsó szelet kenyér elmajszolásáért. S minél kevésbé tűnik reálisnak az előbbi, annál reálisabb lesz az utóbbi, még ha ez a rendszer növekvő működésképtelenségének következtében egyre reménytelenebb: egyre barbárabb s irracionálisabb harcot tételez a maradékokért. E rendszerfenntartásnak megfelelő ideológiák lehetnek a vallási tébolyok. Ez már csak azért is lehet így, mert a legtöbb vallás nem a kapitalizmus teremtménye. Ugyanis a legtöbb kapitalista ámítás legyen az szerves, vagy direkte manipulatív eszköz magában hordozza a kapitalizmus alapvető jelenségeit. És a valamikor talán progresszivitást jelentő tulajdonságaik elsorvadtak, és mindinkább a kiüresedett és elidegenedett eszközök dominálnak. Ennek megfelelő szintre jutott el a domesztikáció is. De nem vált totálissá. Mint mondtuk a legtöbb vallás nem a kapitalizmus teremtménye. Jóval korábbi. Olyan prekapitalista termelési módokban jöttek létre, amikor az emberek a dolgokhoz nem közvetítéssel (pénzzel) jutottak vagy kaparintották meg őket, hanem közvetlenül. A világgal közvetlenül érintkeztek, ezen közvetlenséghez közösségeik adták meg a keretet, amely közösségek viszont termelési módjuknál fogva korlátoltak voltak. A korlátoltságuk következtében csakis hamis világmagyarázatokhoz jutottak el. Ezen világértelmezések, ideológiák lettek a vallások. A világmagyarázatok ilyetén való formája egy idős az emberi társadalommal. Nem igaz az a radikálisnak látszó magyarázat, miszerint jöttek a gonosz uralkodók és vallással fogták be az egyébként teljesen tisztán, objektív valóságot felismerő lázadó elnyomottakat. Mindezeken túl a vallások rendkívüli rugalmasságot mutattak. A felvilágosodás, avagy a polgárság feudalizmus elleni harcai során a vallásellenes materialista racionalizmus volt a legfőbb ideológiai fegyver. De mihelyst a burzsoázia nyerésre állt és megjelentek illetve kiéleződtek a tőkés társadalom belső ellentmondásai, megint előtérbe került a félelem, a létbizonytalanság; így újra előkerült a világ metafizikus (tehát hazug) értelmezése. A vallás magyaráz, értelmet, identitást, kultúrát és legfőképp létbiztonságot jelentő közösséget ad. Látszólag. De arra mindenképp alkalmas, hogy szervesen (tehát nem direkt manipulatívan, persze erre is vannak példák), a tőkés rendbe beégve magyarázza a világot, és elfedje a valóságos gazdasági, társadalmi jelenségek lényegét.
 Ám nem egyszerűen a vallás tesz barbárrá. A vallás, bárhogy is állítja önmagáról, nem egy isteni tisztaságú zárvány, hanem társadalmilag alakult s alakuló termék. A kapitalizmus adott helyzetéhez formált vallással van tehát dolgunk, a kapitalizmus adott helyzetének, helyszínének civilizációja barbár a maga módján. Ha pl. a kapitalizmus önmagán való túlfejlettsége a gyengébb tőke s állam alulfejlesztő- elnyelését követeli az erősebbtől, akkor a kapitalizmus pusztító-pusztulásának barbarizmusával van dolgunk. Az USA uralkodó osztálya pl. nem azért teszi amit tesz, mert fehérként/keresztényként/zsidóként eredendően gonosz, vagy mert a szabadon választható lehetők közül épp az emberirtó-rosszat választotta. Hanem mert adott időszakban  betölt egy funkciót a tőkék s államok nemzetközi hierarchiáiban: a csúcs, a legerősebb funkcióját. Bárki foglalja el ezt a pozíciót, ugyanilyen lépésekre kényszerül: kapitalista működésként kapitalista működést kell megvalósítania. Ha a kapitalizmus alkonyán a kapitalista (pillanatnyi) túlélés záloga a kiszorítás, kizárás, akkor ezt az erősebb tőkék s államok kapitalista csoportjai, bármi áron, de végre fogják hajtani a gyengébbekkel szemben. És ha pl. Irakban vallási (szunnita) csoportként tömegeket nyomorítanak vissza az állandó háborúk és nincstelenség apokaliptikus barbarizmusába, akkor mind e tömegek, mind megrokkant elitjük, kapitalista pozíciójuk visszaszerzéséhez apokaliptikus s barbalizálódó vallást használnak. Pláne, hogy a nagy kiszorítósdiban a velük szembeni konkurencia dandárja is vallási felekezetként (siítaként) szerveződik; illetve más elméleti-ideológiai megoldás az osztálytársadalom, az elit stb. fenntartására adott helyen s időben nincs. A szovjet osztálytársadalmi  modernizáció a maga részleges egyenlősdijével és emancipációjával rég halott; Kína, a szmogfelhőbe burkolózó kapitalista gyarmatosító ideológiát kerül, s olcsó áruival hozzájárult a térség megnyomorításához- már azon túl, hogy azt a nyugat felvilágosultjai a demokratikus-nyugati modernizáció nevében visszabombázták  sivatagi rozsdaövezetté. Ilyen körülmények között  mi mássá szerveződjenek  a fenntarthatatlan fenntartására, a sikeres maradék rablás hierarchikus pozíciójára ama kiszorítottak, mint a  középkor & kapitalizmus vallási rohamosztagosaivá? Persze a kapitalizmus demokratikus felvilágosultjainak: másképp barbárjainak ezt nem kell érteniük. Nem kell érteniük azt, hogy ha valakinek a (magán)tulajdoni elválasztás, az egyéni felhalmozás, az elitisztikus pökhendiség s felsőbbrendűség tetszik, akkor az a kapitalizmus fenntartója; s annak növekvő működésképtelenségéből következő barbarizmust, nyíltabb s brutális tőkés diktatúrákat is el kell fogadnia, s tömeg ellenforradalmi: fasiszta fenntartását, például az IÁ -t is el kell fogadnia(
[2]
.). Nem kell érteniük; a jó polgár a következmények megértésében és elfogadásában sosem volt jó. A totalitáson totálisan változtatni pedig nem az ő dolga. Hanem a kommunista mozgalomé.

 

agains-imp-war-spanyol.jpg

 

Amikor a kapitalista konkurenciaharc fasisztoid terrorcselekmények formáját ölti, akkor a más ideológiával szerveződő, adott helyen és időben épp élhetőbbnek tűnő helyzetet fenntartó kapitalista csoport a normális élet puszta szervezőjének és védőjének tűnhet. Így támogatásra számíthat azon kizsákmányoltjai, kisemmizettjei, alávetettjei részéről, akik számára nem hogy kapitalizmuson túl, de igazából kapitalizmus sem létezik. Eme öntudatlanság pedig fenntartásra és kihasználásra kerül a kapitalista konkurenciaharcban.
 Már az, hogy az alávetettek, kizsákmányoltak, kisemmizettek a korlátolt érdekeiket korlátoltan felfogva egymás ellen szerveződnek: a kapitalizmus fenntartása és nyeresége a meg nem fizetett munkamennyiségeken túl. De ha pl. a bérmunkás társadalmi funkciójára vallási, nemzeti, nemzetiségi alapon szerveződve konkurálnak, akkor már az uralkodó osztály adott részlegeivel egységfrontban konkurálnak- önmaguk s minden proletár felszabadulása ellen. S itt már nem egyszerűen a "saját" konkurenciaharcukat vívhatják, hanem uraikét is, más kapitalista csoportokkal szemben. Csakhogy ennek az egységfrontnak feltétele a proletár osztályöntudat s szolidaritás lehetőjének vagy rosszabb esetben valóságának feladása:  atomokká törve nem ők szerveznek, hanem őket szervezik, azaz teljesen alá kell rendelődniük uraiknak; s így, uraikért ölve és rabolva végül a nagy zsákmányból nem kaphatnak mást, mint szolgaságot, lenézést, könyöradományt- ha egyáltalán életben maradhatnak.
 Világos: a kapitalista konkurenciaharc, mint társadalmi harc szükségképp, az osztályok objektíve létezése miatt osztályharc: az uralkodó osztály harca az alávetettek, kizsákmányoltak, kisemmizettek öntudatra ébredése ellen, hogy kapitalistákkal egységfrontban harcoljon más kapitalistákkal szemben; azaz harc a proletariátus kommunista harcossá válása ellen, a kapitalizmus fenntartásáért. Amikor valamely kapitalista frakció, állam stb. a normális élet szervezőjének tünteti fel magát, s ezért egységfrontot ajánl illetve követel, akkor semmi mást nem tesz, mint a proletár osztályöntudat és szolidaritás feladását követeli, hogy a proletár tömegek maradéktalanul vegyenek részt az ő oldalán a kapitalista konkurenciaharcban, a kapitalizmus fenntartásában(
[3]
.).
Maradéktalanul: tehát fogadják el azt, hogy ha a kapitalista konkurenciaharc fasisztoid terrorcselekmények formáját ölti, akkor arra az állami terror növelése a megoldás, a titkosszolgálatok  minden korlát alóli felszabadítása a megoldás, a tőkének mindent! jog s kötelezettség rendszer létrehozása a megoldás- vagyis a tőke nyíltabb diktatúrája a megoldás. Ha a kapitalizmus növekvő működésképtelensége a konkurenciaharcot világháborúvá fokozza, akkor pedig a megoldás az nemdebár, hogy adott ideológia mentén (demokrácia, vallás, haza, ésatöbbi) szerveződve a harctéren, a bombázásokban, a 16 órás hadiipari műszakokban, éhbér az éhbérért lelkesedéssel, a jelentsd fel! szervilizmussal védjék meg az alávetettek, kizsákmányoltak, kisemmizettek tömegei az  adott élet(?) vagy civilizációs(?) formát- mármint adott kapitalista csoportot, s így a kapitalizmust. A kapitalizmust, amely növekvő működésképtelensége: önmagán való túlfejlettsége folytán önmagával szemben új rendszert, még társadalmibb, nemzetközibb, tudásban, technikában, termelékenységben még magasabb szintet lehetővé tevő viszonyokat s mentalitást: a társadalmasítás s a szabad személyiségfejlődés egészét, kommunizmust követel. Mindebből pedig az következik, hogy a normális élet szervezője kapitalista csoport nem lehet. Csak a nemzetiségi meg vallási gyűlölködések, világháborúk kapitalista konkurenciaharcának szervezője és haszon meg hatalomélvezője lehet. Következésképp azt kell tenni velük, amit a rendszerükkel: ki kell dobni őket a történelem szemétdombjára.

 

 A kommunisták nem hiszik azt, hogy a világforradalom, mint a kommunista társadalom felépítésének elengedhetetlen feltétele  csak egy pillanat műve lesz, hogy a kapitalista világ az átmenetet, a proletariátus öntudatát, a termelési feltételeket stb. tekintve ugyanazt, egyenlőképp tudja biztosítani. Nem hiszik, mivel a kapitalizmus önmagán belül is hierarchikus rendszer, illetve, mert a kommunista mozgalom más- más helyeken más- más történelmi múlttal, helyi lehetőséggel rendelkezhet, s így a fejlettségben, forradalomra való tényleges képességben is nagy eltérések jelentkezhetnek. Vagyis a világforradalom nem az egyszerre jegyében, hanem az egymásra hatva, illetve egymás utániság jegyében, folyamatként valósul meg. Ez esetben viszont óhatatlanul felmerül annak látszata, hogy a nem egyszerre, nem minden kapitalista csoport megtámadásával a kommunista mozgalom más kapitalista csoportokat segít a konkurencia kiiktatásával. Pláne, hogy a kommunista mozgalom nem fejlődhet szociáldemokrata- bolsevik módon, vagyis nemzeti pártokként s a nemzeti pártokat hierarchikusan "nemzetköziesítő" csúcs szervvé, ilyen vagy olyan internacionálévá. Eme daraboltsággal, a nemzeti pártok s nemzeti pártokból lett csúcsszerv álnemzetköziségével  szemben a forradalmi proletár tudat s mozgalmának fejlődése az elkülönült csoportoktól az egységes irányelvek s program centralizálta, egymással egymásért kapcsolatban s egységben levő mozzanatok nemzetközi hálózatáig, a pártig ível. Így a helyi elmaradottság nem rögzülhet az önmagába zárt s zárkózó helyi csoport vagy a nemzeti párt formájában; illetve egy távoli csúcsvezetés nem próbálhatja meg felülírni a maga voluntarista módján s kedvére a helyi sajátosságokat, erőltetett kalandor akciókkal elherdálni a helyi erőket. Vagyis a kommunista mozgalom, annak csoportjai, pártja elkülönül minden államtól, kapitalista csoporttól; nemzeti- nemzetiségi daraboltság s hierarchiák helyett nemzetközi proletár egységet hirdet. S mivel kapitalista szemszögből e mozgalom senkihez se tartozik, a kapitalizmus korlátoltjai az általuk elképzelhető összes negatívumot,az épp domináns tőkés csoport, az épp aktuális politikai szisztéma, az épp aktuális ideológiai maszlag stb.  ellenséginek a segítését (vagyis más tőkés csoport, más politikai szisztéma, más maszlagok igenlését, és/vagy káosz teremtést) is rá fogják kenni. Burzsoá osztálylétüknek megfelelően elhazudva, hogy pl. a bérmunkás osztály által szervezett sztrájk nem pusztán a béremelésről, így adott tőke versenyhelyzetének rontásáról, hanem a proletár osztályöntudat, a szolidaritás kialakításáról, továbbfejlesztéséről, azaz a rendszer meghaladva tagadásának létrehozásáról, a kapitalizmus, a konkurencia, a  jó polgári acsarkodások felszámolásáról szól. Ami, ha kellőképp előrehalad, magát a burzsoázia egymással állítólag kibékíthetetlen harcban álló frakcióit kényszeríti rá az igazság kimondására: e frakciók egylényegűek, kapitalisták, s a legszélsőségesebb formáikkal összefogva, vagy azzá fejlődve egységes harcot hirdetnek végül a forradalmi proletariátussal szemben. Ne legyenek illúzióink: egy liberális számára például a  tőkés magántulajdon a szentek szentje; ha ezt fasiszta módon lehet csak megvédeni, akkor vagy hallgatólagos vagy tényleges frigyre lép  akár a legrohadtabb szélsőjobboldallal is, hogy toleráns létének szent alapjait megvédje. A tulajdon előbbre való mint a tolerancia; s e tolerancia a tulajdon védelméről szól. A kapitalizmus önmagán való túlfejlődése ideológiáinak túlfejlődését idézi elő a tőke nyílt diktatúráinak elfogadásáig, igazolásáig ; egyben ama túlfejlődés a meghaladva tagadást: kommunizmust vagyis az egész képmutatás felszámolását idézi elő.

 

Éppen ezért háborús szituációban, vagyis amikor a kapitalista konkurenciaharc a legmagasabb hőfokra emelkedik, nem szabad a burzsoázia emelkedettségeire hallgatni. X vagy Y burzsoá csoport az alávetettektől, kizsákmányoltaktól, kisemmizettektől  egységfrontot követel az adott államban élés alapján, az adott nemzetiséghez tartozás alapján, az adott valláshoz, kultúrához, "civilizációhoz", életmódhoz, államrendhez ésatöbbihez tartozás alapján. Hazáról és nemzetről szónokolnak azon naivak számára, akik nem értik, hogy ez tőkés társadalom, nemzetközi lényegű és szervezettségű különös világ, amiben csak addig élhetnek, ameddig e világ urai, kapitalistái őket kizsákmányolhatják, kizsigerelhetik, alávethetik; s végül az életüket követelhetik ama nagyszerű kérdés eldöntéséhez, hogy melyik kapitalista frakció legyen a győztes, a legfőbb emberevő, akinek uralma újra és újból efféle kérdéseket tesz fel hű alattvalóinak. Ha valaki azt hiszi, hogy pl. a kapitalizmus által is formált nemzeti mítoszait, nyelvét pusztán egy másik ország vagy nemzetiség veszélyezteti, úgy azt kell mondanunk, hogy azt a "saját" burzsoáziája, a legnagyobb oligarchától a 2 főt foglakoztató kistőkésig is teljesen pusztulásra ítéli, mivel a fenntarthatatlan fenntartását, a kapitalizmust éltetik. Az meg önmagán való túlfejlődésével a működésképtelenségig rohad, s pusztulásával az egész emberi fajt fenyegeti. Így ahhoz, hogy ama kultúrából bármi is fennmaradjon, a kapitalizmus meghaladva tagadása kell; de az nem integrálhat be bármit a kapitalizmus világából. Viszont kapitalista integrációt, az erősebbnek való teljes megfelelést és hozzáidomulást sem követel, mivel a társadalmasítás lehetetlen a neki megfelelő szabad személyiségfejlődés és annak szükségleteinek kielégítése nélkül; például adott nyelvhasználat nélkül. Úgyhogy ha a burzsoázia a haza és ország, meg nemzetiség s vallás  védelméről, azaz saját hasznának, hatalmának védelméről beszél, úgy a kommunisták feladata nem a különböző burzsoá csoportokkal való szövetség, a különböző államformák támogatása kisebbik rosszként. Nem az a dolguk, hogy az alávettek, kizsákmányoltak, kisemmizettek közt nemzeti és vallási gyűlölködésekhez asszisztáljanak a modernség és felvilágosodottság, a demokrácia vagy pl. az USA, Izrael, orosz, muszlim stb. ellenesség nevében. Nem tűrhetik, hogy az alávetettek, kizsákmányoltak, kisemmizettek közti szolidaritást szexizmussal, nemi sovinizmussal, homofóbiával, nemzeti-vallási elkülönítéssel és fasizálással, rasszizmussal, antiszemitizmussal, iszlamofóbiával, elitizmussal, előítéletekkel és azok kapitalista "megoldásaival" (a tőkének tetsző "rabszolgálj magadnak" integrációtól a kapitalizmus növekvő működésképtelenségének nyomorúságára, a pauperizációra, a kit zárjunk ki kapitalista kérdésére adott kapitalista válaszig, a szegregációig, a gettósításig, a népirtásig) pusztítsák a kapitalizmus korlátoltjai, haszonlesői, uralkodói. A kommunistáknak az a dolguk, hogy a kommunizmus perspektíváját és a kapitalizmus perspektívátlanságát megértessék a tömegekkel; hogy forradalmi proletár offenzíva induljon a tőke ellen a felfelé egyenlősített bérek követelésétől, a kapitalizmus kárára és ellenében erősödő harc szolidaritás teremtésétől  a rendszer megdöntéséig, a lehetetlent követelve a lehetségesig: a kommunista forradalomig; hogy forradalmi defetistaként járjanak el: bomlasszák a burzsoázia hadseregeit, előmozdítsák a  dezertálásokat, a parancsmegtagadásokat, a  burzsoáközi háborúk frontbarátkozásait, segítsék a katonaszökevényeket bekapcsolandó  e tömegeket a kommunista harcba. Úgy, hogy napirendre kerüljön a mindannyiunkat pusztító s a pusztulást a végletekig hajtó legfőbb rossz, a tőkés társadalom, annak haszon és hatalomélvezőinek a megtámadása a kapitalizmust pozitíve felszámolandó. Kapitalista ellenségeink vannak, nem pedig hazánk.
 Azt a kapitalista csoportot, állami szervet, gyártulajdonost, földrablót kell megtámadni, működését sztrájkkal, szabotázzsal akadályozni, hatalmát megdönteni, s legfőképp termelőeszközeit társadalmasítani, amelyik felszámolása adott helyen és időben lehetséges, illetve amelyik a kommunista forradalomnak leginkább kedvez. Ha a burzsoázia a szeretett haza pusztulását látja mindebben, sőt, ha a konkurenciája őt fegyverrel legyőzi, akkor a kommunista mozgalom az osztályharcot megalkuvás nélkül folytatja az új földesúrral, az új gyárossal, az új állammal szemben teljes felszámolásukig. A burzsoáziával nemzeti, hazafias, kisebbik rossz, ésatöbbi alapon megalkudni, szövetségben taktikázni  annyit tesz, hogy a kommunista mozgalmat feloldani a polgári szennyben, osztálytársadalom-restaurációs erővé rohasztani. De a kapitalizmus már nem szervezhető jobban, termelőerői nem fejleszthetők a végtelenségig saját termelési viszonyaival szemben. Rombolóerőkké lettek, új viszonyt követelnek. S mi végrehajtjuk a történelmi feladatot.





 

 

 

[1]  Félreértéseket eloszlatandó: attól, hogy egy kapitalista csoport nem minden lépése valósítja meg közvetlenül, azonnal a profitmaximalizálást, nem lesz kevésbé kapitalista. Egyrészt a tőkefelhalmozás játékszabályai szerint kell játszania, különben a konkurencia megsemmisíti őt. Másrészt a pillanat nem önmagába zárt világ, amit ki tudja hogyan és miért egy másik követ, hanem az folyamat mozzanata, mi folyamatokat indukál. Egy tőkés vállalat pl. attól, hogy dömpingárat alkalmaz piacszerzésre, attól, hogy értéken alul értékesíti áruját, nem szűnik meg tőkésvállalat lenni, sőt: a konkurencia szerencsés kiiktatásával az átlagos profitok többszörösét nyelheti el. Ugyanígy a "csak" politikai szervezeteknél: amennyiben a tőkefelhalmozás politikai formái, amennyiben a kapitalizmus fenntartói lényegi működésükből következően (pl.a tulajdoni elválasztás fenntartása) akkor működésüket vagy a tőkefelhalmozáshoz igazítják, vagy hosszabb távon a semmi formáivá válnak.
 

[2]  Hogy az IÁ mennyire kapitalista képződmény, mi sem bizonyítja jobban, mint a főhitetlen- rosszhívő gyaur Aszad hadsereggel folytatott olajkereskedelme, illetve a másik hitetlennel, Törökországgal való fegyver és olajkereskedelme. Belül pedig (vajh miért...) a bazárok kereskedői, a gabonaföldek s olajkutak urai sem szerveződnek másra, még ha oly középkorian is, mint profitra s annak hatalmára. Mert a nagy szerelem, bár így néz ki: ami jó az üzletemnek, jó a vallásomnak, hamar semmivé foszlik, ha az üzlet becsődöl. Attól, hogy  hasznos idiótáik Allah üdvére akár az egész világ felrobbantásával akarnának megöngyilkolódni, azaz a paradicsomba jutni, a szervezet vezetése, támogatói, kihasználói előnyben részesítik a paradicsomhoz vezető evilági utakat: a profitot s államhatalmat. Mint írtuk: vallási csoportként, de az üzletre, tőkefelhalmozásra, a kapitalizmus uralkodó osztályának pozíciójára szerveződnek- feltéve, hogy nem akarnak már a kapitalizmusban a  semmi formáivá válni. Ergo, ebben a társadalomban semmi sem maradhat tiszta; s minél kompatibilisebb valami e társadalommal, annál könnyebben lesz mocskos érdekek szolgája, már ha nem volt eleve az.

 

[3] A kapitalista konkurenciaharc párizsi  eseményeire, vagyis  az  egymással szemben egymásért fasizálódásra, a kapitalista terrorszervezetek adományért folytatott rivalizálására, a francia tőke s állam számára szabad kéz adására pl. afrikai kalandokhoz, vagy belföldi nyíltabb diktatúrához; egyáltalán a proletariátus bomlasztására "védj meg államom!" nemzethívővé meg vallási-rasszista csoportokká a kapitalizmust fenntartandó, több baloskodó a tőkét üdvözítően reagált: a francia trikolórral színezetten. Sajnos attól, hogy az egyik kapitalista terrorszervezet mellett kötelezték el magukat a másikkal szemben, még nem lettek annyira fontosak, hogy adott esetben velük szavaztassák meg a hadi hiteleket. A tőke köszöni a proletariátus további züllesztését; ám a proletariátus ereje nélkül az ő fontosságuk ennyiben ki is merül. 

 

francia-hanyas.jpg