Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


AZ ATOMIZÁCIÓRÓL

2018.04.05

 

Az atomizációról

 

(részlet egy kritikára adott válaszból)

 

 

doles.jpg

 

 

(…)

 

S még egy megjegyzés. Ezt a szeméttel és hazugságokkal fűtött, félig-meddig beszélő szögesdrótokkal körbefogott gödröt nem hívnánk Disneylandnek. Nem vagyunk ennyire naivak. De az alávetettek, kizsákmányoltak, kisemmizettek tömegeit elnézve a jobbágyság valamiféle digitálisan fertőzött skanzenjének se hívnánk. Ahhoz túlontúl MOL. Túlontúl Mészáros A Terepjáróval. Túlontúl Momentum és a Technohazafiak. Gyorséttermi olajbűz és vihánc szelfik a hőkiömlőhöz is odafagyottakkal, majd másnap megint 14 órás műszak a mindent s mindenkit kiszolgáltató iparban a tisztes középréteg státuszáért sóvárogva-bérszolgálva; autógyárak és sztrádák, amik mellett leendő vagy már celebeket, meg az utolsó ezresükért agyonverteket kaparják el, és sószórók biztosítják a higiéniát, a felejtést, a környezetvédelmet meg az árrést az oligarchákat megetetendő. S utóbbi jó kápóknak a fényszívó közvilágítás zugaiban kigyúrt óvatos duhajok szedik össze a maradék pénzt a kishülyéktől, akiket, ha végleg összeomlottak, akkor a sürgősségin egy biofű mágiában hívő felcser lassúz át a szerv és húskereskedő, meg ki tudja még miben vállalkozó haverjának. Aki szintúgy jattol és az összes pénz eltűnik a legfőbb nagyszerűvel együtt előbb-utóbb egy nemzetközi labirintusban a Himnusz „ájjá fee!” taktusaira. S addig is az eleven és holt térfigyelő kamerák meg optikai kábelek hálói a sárba és szemétbe dagonyázó éhezők és tulajdonképp elmeháborodottá alulszocializáltak felett fűzik a jövőt direkt tömeggyilkosságokká. Kapitalista túlfejlődés önnön viszonyain, ami a tőkék és államok nemzetközi hierarchiáin keresztül különös válságáthárítássá, kvázi feudálissá torzuló alulfejlesztéssé lesz és mindennek atomkapolgár tömegei a burzsoáziától lefelé a teljes leépülésig – ez nem Disneyland, de nem is az Esterházy birtok angyalcsinálókkal meg fehér halállal ellátott cselédvurstlija. Itt a tőkefelhalmozás legautentikusabb személyiségei fejlődtek ki és konkurálnak egymással.[1] Ám a legnagyobb vicc az, hogy nem is tőkés viszonyok között történt a nagy atomizálás, hanem a Kádár korszakban. Ami nem középkori, nem is kapitalista, nem is átmeneti, hanem olyan modern ipari társadalom volt, ami a pártállam hatalomfelhalmozásának alárendelt tőke, ekképp létrejöhető-létrejövő modernizáció stb. viszonyainak különös világaként fejlődött s jutott el ellentmondásainak önmaga által meg nem oldhatóságáig. Vagy a kapitalizmus restaurációja, a tőkefelhalmozás logikájának, ellentmondásainak dominanciája – vagy az őt és a tőkét, a kapitalizmust is meghaladva tagadó kommunizmus proletárforradalma. Uralkodó osztálya, a nomenklatúra emberei értelem szerint az előbbit részesítették előnyben, pozíciójukat, gazdasági-politikai hatalmukat védendő; s az atomizált, naiv polgárkává gazdagított-nyomorított proletariátus se tett másképp. Mert hát az alávetettek, kizsákmányoltak, kisemmizettek atomizációja a leghatásosabb módon, nem csak akasztófakötéllel, hanem mézesmadzaggal is történt. Ne szervezkedj, ne gondolkodj, ne cselekedj ténylegesen, azaz társadalmilag, mert az veszélyezteti a nomenklatúra, az uralkodó osztály hatalmát; ne is merészelj gondolni a feljebbvalók és jobban tudják funkcikák, meg a múlt végképp eltörlésére, akármit is mond a dal[2], mert végigvág rajtad a rendőr – hát ez még kevés lett volna a (kis/atomka)polgárosodáshoz, lásd Romániát, Lengyelországot például. Ahhoz valami pozitívum, a „jólét” és annak szabadossága, meg annak reménye is kellett. 1989-90 után pedig e kedélyes atomkákat a kapitalizmus meg annak dermedése dermesztette kevésbé kedélyesekké, méghozzá annyira, hogy az már magát a tőkét kezdi megbénítani, az atomizációból fakadó együttműködés és összedolgozás lehetetlensége és a patologikus összevisszaságok révén. Akinek a »polgár« az ideálja annak nevében, hogy ún. épelméjűnek gondolt lények kedélyeskednek a tiszta utcákon, és hűvös meg okos lazulmányok világszínvonalút vállalkoznak, hűvösködnek és okoskodnak nagy lazán, az képtelen felfogni, hogy nemcsak arról van szó, hogy itt ama patologikus atomka a polgárság. Hanem főleg arról van szó, hogy a polgárságnak ez a legtisztább formája, mert annak a lényege az, hogy „én, enyém, tulajdonom”. S itt nincs hagyománya olyan tőkeellenes társadalmi tömegmozgalmaknak, amelyek szolidaritáson, az „én, enyém, tulajdonom” elidegenedettséget tagadó ellentársadalmiságon alapulnak, s amik a polgárt ún. citoyenné fertőzhették volna.  S azt se képes megérteni: ez nem a jobbágyság, meg annak származéka, mivel a jobbágy mindennél jóval közösségibb, sőt, úrellenességét tekintve világosabb fejű volt.

 

Mindebből következőleg erős a gyanúnk, hogy aratósztrájkot vagy teúrjesszus, parasztháborút vagy urambocsá, proletárfelkelést ma nem igen tudnának szervezni a nincstelenség jó magyar tömegei. E tömegek nem hasonlíthatóak a tiszta, üres papírlaphoz, amire aztán a leggyönyörűbb írásjeleket lehet feljegyezni, s kész is Mao Ce-tung napsugaras jövőbe tiktakoló eleven hús óraműve[3]. Egyrészt, mert eleve nem lehetnek azok. Mivel mindenkinek van valamiféle tudata, méghozzá társadalmi-történelmi meghatározottságokban fejlődő-dermedő tudata. S ezért a forradalmivá válás, a tőke, az állam, a szeretett vezetők ellenes progresszió adott esetben hamistudati dinamikában, tendenciaként tud csak jelentkezni, s ennek továbbhajtása a feladat a hamistudatisággal szemben. Másrészt az atomizáció viszonyai, mint a tőkés viszonyok különös, egyben legautentikusabb formái olyan gondolatvilágokat, mentalitásokat jelentenek, amik önmagukat s világukat fenntartó hamistudatok a progresszivitás tendenciája nélkül, sőt, azt tagadva.

 

 

30f05b8315d290bab4451f7a13577ebf.jpg

 

 

„…Az így jellemezhető tudat, mint önmagába nyomorított mindent önmagukba nyomorít, atomizál és így számára tulajdonképp csak egyedi-személyes létezik, ám az is szükségképp megcsonkítottan, torzan… szubjektív és objektív egyetlenekké olvad össze, és így minden önkényesen csoportosíthatóvá válik.”[4] „Ezek az emberek, mint a kapitalizmus legautentikusabb tudatformájával önmagukba zártak és így öntelt nagyszerűbbé/ kisebbrendűséggel szorongóvá, az elmeháborodottságig egyetlenné idegenítettek nem értik, hogy az egyedi, a különös nem lehet önmagába zárt, nem lehet csak egyedi és csak különös. Mint egyedi különös-általános egyedijeként, mint különös-általános csak egyediekben, egyediekként létezhet. E dialektikus kettőség azt (is) jelenti, hogy a kapitalizmus általános törvényszerűségei ma is hatnak, mivel ma is kapitalizmus van, s egyre különösebb, minőségileg-mennyiségileg fejlettebb formákban nyilvánulnak meg a kapitalizmus (túl)fejlődésével.  Ugyanez vonatkozik az ellene való harcra is, mind a teóriát, az elméletté levő gyakorlatot, mind a tettet, a gyakorlattá levő elméletet tekintve.”[5] Azaz atomkapolgárkáink esetében szarral átitatott meg telikent papírlapokról van szó. Például vezetőre van szükségük, mint társadalomban, annak szervezettségében létezőknek – mert, mint atomizáltak ők maguk nem tudnak társadalmilag, illetve társadalmat szervezni -, de olyan vezetést akarnak, ami nem szól bele az életükbe, azaz amelyik nem vezeti őket. Például nemzeti érzés s „egység” szükségességéről locsognak – s ez az „egység” is csak addig tetszetős, amíg, mint a vezetésnél, nem korlátoz az atomizációban. Vagyis, amíg nincs egység. Már azon túl persze, hogy a nemzeti egység eleve egymással szöges ellentétben álló osztályok stb. összeboronálását jelenti a kapitalizmus fenntartásáért, azaz fenntarthatatlan egységet jelent. Szervezett szervezetlenség szervezetei, ahol jó atomkáink gyakorlatilag egyszemélyes (konkurencia)harcot vívnak a többi egyszemélyessel – ez jelentkezik aztán a kicsinyes rosszindulat meg az önteltség és önkényeskedés mindent elborító és szétrohasztó árjaként, s értelem szerint mindez az uralkodók, feljebbvalók kedvére is való –, és olyan akcióegységbe, „szervezetbe” tömörülnek, illetve tömörítik meg ijesztegetik őket, ami továbbra is egymás meg mindenki szabad eltiprását, az egység szétdarabolását jelenti. Lázadás? E tömegek lázadása alkalmi és lázadásellenes, a régi, atomizált módon élni óhaja minden külső beavatkozással szemben, legyen szó ezen életmód nyílt, újabb megsarcolásáról, ekképp beavatkozásról (internetadó), vagy a fennálló rend, azaz az atomkaként létezés lényegi tagadásáról (kommunista tendenciájú mozgalmak zsigeri elutasítása). Mindezzel szemben a tényleges szolidaritás e tudat számára azt jelenti, hogy még jobban kiszolgáltatott lesz valami nála erősebbnek, szervezett(ebb)nek s kihasználják és elveszejtik csak, mert ő sem tenne másképp; és ha kreatív s (fel)törekvő, akkor ennek nevében mindenkit át is fog baszni a saját maga üdvére. Mint társadalmi védelmet nem kapható, az egyéni és magánvédelemben gondolkodó, ahol minden más külsődleges, idegen, ellenséges, s hatványozottan az, ha új, ismeretlen a konkurencia. Ezért nevetséges Budapest Székesfőváros Felvilágosult Médiaértelmiségének azon zagyválása – ami az ún. véleményformálók önigazoló fontoskodása is egyben -, hogy a Zembereknek az idegenellenességet, migránsfóbiát, ésatöbbit csak bedumálták; azaz ha más mást locsog és szépet és sokszor – Goebbels doktor módszerei a jóság szolgálatában, hogyne -, akkor minden szép és jó lesz. Nem. A Fidesz mindennek csak a formáját adta, a tartalom már ott gőzölgött az atomkapolgár tudatkájában: a rémisztő-fa mögé elbújható-vagyonkát elvehető-alaktalan-ismeretlen konkurens árnyaként. De az atomkapolgár rendpártisága valójában a rendetlenség szálláscsinálása, mert ők, mint atomok úgy vannak bent, hogy kívül állnak mindenen; ezért a nagybetűs rend valaki másra kell hogy vonatkozzon, s végül az áthárítások láncolatában a leggyengébb veszt s a rendetlenség szálláscsinálói rajta követelik a rendet a teljes pusztulásig.  S így, értelem szerint a forradalom sem lehet több a lényegtelenített tartalmak kedv szerint díszített címkéjénél, az egész pedig spektákulumnál. A forradalom a legújabb autót, mosóport és mindenhová jelentő júdástelefont jelenti, amik nagyszerűek és teperni kell értük; és egyben a forradalom valami rettentő hipertechnika, amivel majd genetikailag torzítják őket abszolút elnyomhatókká, eldobhatókká és selejtekké, s így nem tudnak többé teperni az autóért, a mosóporért, a júdástelefonért. Illetve az antiforradalmi életmódvédelmet kivéve hóbort és hülyeség is, valami utcai rohangálás, ami veszélyeztetve az atomka (atomkaként) túlélését véres és gonosz, elvetendő röhej. E tudat, amiben a való efféle olaj-víz párlatai és koktéljai lötyögnek s kavarognak, a maga számára megszüntette a valót azzal, hogy megszüntette így a való szükségszerűségeit, összefüggéseit, meghatározottságait, lényegi tagadásait. Önkényeskedő atomok, akik önkényesen képzelnek el dolgokat a társadalom, illetve osztálylét meghatározottságain belül, az atomizációt, mint túlélési stratégiát fenntartva anélkül, hogy mindezt kritikailag, „kívülről” láthatnák, illetve látni akarnák. S a meddőhányóvá félperiférizálódó meg integrálódó tőkés való a maga meghatározottságaival, szükségszerűségeivel önkényeskedhet és önkényeskedik rajtuk így, méghozzá a lényegi ellenállást nem-létbe felejtő korlátoltságukat fel és kihasználva, e korlátoltság által aktívan támogatva. S ez, mint önmagában a túlélés más perspektíváját nem biztosító szituáció magát az atomizációt s az azt fenntartó tudatot erősíti. A meddőhányón és a terméketlen pusztaságban nehéz felfedezni pozitíve az új világot, azaz a másképp elérhető-elérendő létbiztonságot, szerveződést, társadalmiságot, annak leendő termelését és eszközeit, az új világ reményét; így a túlélés a maradék maradékáért fog folyni, az atomizáció körén belül maradva, mert a semminél még ’a múltban működött’ tapasztalata is több reményt nyújt. A való ezzel egyszerű hóhérrá változott, ha nem halállá. S így ez utóbbi(ak) az utolsó élő(k) errefelé.

 

 

drawn-tears-surreal-17.jpg

 

 

Erősen úgy tűnik, hogy az atomizáltak által nem lehet az atomizáció körének a megtörése, mivel önmagukba zártakként sem a létükre sem a tudatukra nem tudnak valójában reflektálni, önmagukat s mindezt nem tudják „kívülről” nézni, valódi s lényegi kritikát s önkritikát gyakorolva változtatni – csak mindennek mintha-változatát, jó spektákulumként spektákulumát alkotva eljátszani.[6] Így csak alkalmazkodni tudnak – míg az atomizáció túlélési stratégiája, az atomként atomnak maradni s eszerint túlélni mentalitás ezt engedi – s nem gondolkodhatnak mindezen túli perspektívákban. S ezért az atomizáció hamistudatának, mint (túl)élési stratégiának a meggyengülése, megkérdőjeleződése egy válság vagy más efféle révén még nem fogja megszüntetni magát az atomizációt, annak tudatait, mentalitásait. Hanem a maradékokért folytatott harcban a maradék kedélyességét is elvesztve erősíteni fogja. Ez a kör nem enged önmagából kitekintést, s ezért az atomizáció tagadását (elő)feltételező társadalmiság, a kapitalizmus meghaladva tagadása sem tűnhet így valós perspektívának e tudat számára. A ’minél rosszabb, annál jobb’ esete nem teheti és nem teszi forradalmibbá e hamistudatot, legfeljebb csak vadabbá. A kapitalista társadalmiság s annak atomkapolgárt is pusztító ellentmondásai amiket a kapitalizmus csak még nagyobb válsággal tud kezelni –vagyis a tőke társadalmiságban, termelékenységben, nemzetköziségben saját viszonyain való túlfejlődését – e hamistudat által nem tagadhatóak meg pozitíve, lényegileg. E tudat valójában nem alkalmas a lázadásra, az újra, a ’mindennek másképp lennie’ attitűdjére, s így nem állhatja útját a tőke káoszának. Mint öntudatlanul, de univerzumának fenntartó része elősegíti, mint alkalmazkodó elmélyíti azt, s ezzel önmaga atomizációját fokozza a tőke ámokfutását tovább vadítva. A tőke társadalmiságának erejével csak más társadalmiság, a tőke meghaladva tagadásának, a kommunizmus társadalmisága állhat szemben. Ha ez az ellenerő nincs, akkor a legtöbb, ami így létrejöhet az a másképp szervezett ugyanolyan: még jobboldalibb, még autoriterebb, még atomizálóbb s még atomizáltabb, a maradék maradékán való túlélésért a társadalom egy részének a felfalása a győztes utolsóig és annak éhenhalásáig, mindennek összes mocskosságával együtt, lásd III. Birodalom, illetve a teljes szétbomlás, dezorganizáció, beletörődés. Sajna úgy tűnik, hogy „kívülről”, erőnek erejével kell beavatkozni, átalakítani, felszámolni az atomizációt, annak mentalitását, halálos körét. Az atomizáció társadalmi erő, tehetetlenséggel bíró, s ezzel szemben csak erő állítható. Ez vagy a kapitalizmus egyik akaratlanul létrehozott „mellékterméke” lehet - lásd pl. az I. világháború nagyüzemének személyiségszocializációját, a tömegek beletörését és darálását a társadalmi együttműködésekbe, ami aztán forradalminak, illetve tömeg-ellenforradalminak egyaránt előfeltétele lett[7]; vagy másutt lezajló forradalmak s azok szervezeteinek példájától indíttatva történhet meg.[8]

 

Egy szó, mint száz: úgy tűnik, hogy az új világ nem itt készül.

 

(…)

 

 

mbryan-homeland.jpg

 

 

 

[1]  Hangsúlyoznunk kell azt, hogy az „atomizáció” nem valamiféle szupervírus, ami felülírta az (osztály) léthelyzetek által meghatározott személyi-szociális meghatározottságokat, mentalitásokat, tudatokat, azaz ami tulajdonképp ugyanolyanná nyomorította, kvázi „demokratizálta” a tőkés, a bérmunkás, az osztályok közötti rétegek, kisárutermelők stb. tudatát. Nem. A tőke-bérmunka osztályképző viszony alapvető kapitalista viszony, a kapitalista totalitás mozzanata, s mint ilyen mind a tőke, mind a bérmunka pólusán magában hordozza a társadalmi-tulajdoni elválasztottságból fakadó konkurenciaharc, elidegenedettség stb. vagyis az atomizáció  mozzanatait – de pont az adott pólusok, léthelyzetek meghatározottságaiban fejeződnek ki, lesznek azzá, amivé a kapitalizmus hatásai, mert maga a kapitalizmus e termelési viszonyokból áll, s legfőképp  – de nem kizárólagosan! – a tőke-bérmunka viszonyból. A tőkék egymás közti konkurenciaharca, bármennyire is dezorganizálhatja a tőke társadalmi termelését, magát a kapitalizmust nem számolja fel; a bérmunkásosztály önmagával folytatott konkurenciaharca, s így atomizációja, mint bérmunkásosztály létének egyik tendenciája viszont létének forradalmi tendenciáját nyomja el. Megfigyelhetjük, hogy a tulajdon s tőke atomizációja önmagában nem bomlaszt fel minden, a rendszernek megfelelő szervezetet, az államot, a hadsereget, tőkés vállalatok irányító-fegyelmező apparátusait stb. mivel az elidegenedettségen alapuló szerveződésekről van szó. Ám ez az atomizáció szükségképp felbontja, illetve lehetetlenné teszi a bérmunkásosztály, a proletariátus tőkeellenes szerveződését, szervezeteit, mivel itt már elidegenedettséget tagadó szervezetekről van szó. S tudati-mentális kifejeződése az atomizációnak másmilyen lesz egy tőkésnél, uralkodó alfanagyszerűnél, s más a tőkétől és főnöktől függő bérmunkásnál, aki az eltaposni! parancsolatának is az alávetett és kiszolgáltatott korlátoltságával tud megfelelni, s ezen a polgárosodáson, azaz édes gyermekükön a jó elitisták így gúnyolódnak: prolisztori.

 

 

 Ne felejtsük el, hogy nincs s nem is lehet tiszta, autentikus forradalmi alany. A kommunista forradalom szükségessége nem egyszerűen az osztálylétből, hanem a társadalom totalitásából, annak ellentmondásaiból következik.  Az osztályelmélet nem többé-kevésbé társadalmi (osztály)létre hangszerelt fajelmélet; azaz nem önkényesen, hatalom a hatalomért működéseknek tetszően csoportosító,  ’mindenséget fertőző eleve rosszak’ és a ’mindenséget megmentő eleve forradalmiak’ fekete-fehér, társadalom- és történelem nélküli ál-antagonizmusaiban gondolkodó, osztálytársadalom-restaurációs elmélet. S mindebből következik az, hogy a bérmunkás osztálylét nem kizárólagosan forradalmi, hanem forradalmivá válhat, illetve változtatható adott történelmi-társadalmi körülmények között – és a sikeres kommunista forradalomhoz azzá is kell válnia. Mert a társadalom többi része, az osztályok közti rétegek, vagy épp a tőkésosztály dezertőrei (akik „osztályárulását” a legnagyszerűbb tettnek gondoljuk, de nem hisszük, hogy általánossá válhatnának, pont az osztálylétből fakadó hamistudatok, az uralom adta előnyökből fakadó naiv remények okán) nem tudhatják a tőkefelhalmozást önmagukban felszámolni a tőkefelhalmozás legfőbb fenntartója, a bérmunkásosztály nélkül. De ebből az is következik, hogy a kommunista forradalmat nem csak a bérmunkásosztály kezdheti meg. Hogy a proletariátus melyik mozzanata radikalizálódik elsőként, azt a történelmi helyzet dönti el; s értelem szerint nem az a feladat, hogy ezt a radikalizálódást visszafogjuk, mondván, a bérmunkásosztály még nem áll készen. Az a feladat, hogy a radikalizálódást kiterjesszük, hogy e dinamika a proletariátus összes mozzanatát magával ragadja.

 

 

Az RH az osztályokról s rétegekről itt írt bővebben: Kik azok a proletárok? Részeg Hajó 1. szám (http://www.reszeghajo.eoldal.hu/cikkek/reszeg-hajo---ujsag-a-meghaladva-tagadasert-a-kommunizmusert/reszeg-hajo-1.-szam---2014-februar/reszeg-hajo-1.-szam---2014.-februar.html#_ft1)

 

 

[2] Internacionálé

 

 

[3] „Egyéb jellemvonásaitól eltekintve, Kína 600 milliós lakosságának szembetűnő jellemvonása az, hogy "szegény és üres". Ez látszólag talán rossz, de valójában inkább jó dolog. A szegénység táplálja a vágyat a változás, a harc, a forradalom iránt. Az üres, tiszta papírlapra lehet a legfrissebb és legszebb írásjeleket vetni, a legfrissebb és a leggyönyörűbb képeket festeni.” Idézetek Mao Ce-tung elnöktől (Vörös könyvecske); 3. Szocializmus és kommunizmus: Egy termelőszövetkezet bemutatása (1958. április 15.) https://terebess.hu/keletkultinfo/voros.html#3

 

 

[4] A Tőke 150 – Részeg Hajó Előszó 8-as jegyzet.  http://www.reszeghajo.eoldal.hu/cikkek/reszeg-hajo---ujsag-a-meghaladva-tagadasert-a-kommunizmusert/reszeg-hajo-8.-szam--ujsag-a-meghaladva-tagadasert-a-kommunizmusert/a-toke-150---friedrich-engels-recenzioi-karl-marx-a-toke-c.-munkajahoz-a-reszeg-hajo-eloszavaval.html#_ftnref8

 

 

[5]  A Tőke 150 – Részeg Hajó Előszó 1-es jegyzet. http://www.reszeghajo.eoldal.hu/cikkek/reszeg-hajo---ujsag-a-meghaladva-tagadasert-a-kommunizmusert/reszeg-hajo-8.-szam--ujsag-a-meghaladva-tagadasert-a-kommunizmusert/a-toke-150---friedrich-engels-recenzioi-karl-marx-a-toke-c.-munkajahoz-a-reszeg-hajo-eloszavaval.html#_ftnref1

 

 

[6] Ennek egyik megnyilvánulása az, amikor nem lényegre, hanem lényegtelen részletgazdagságra törekednek. Mint önmagukba zártak nem tudnak igazán elmélyülni a rajtuk kívüliek világában s ezért az egész totalitását, s önmagukat, mint e mindenség szülötteit se érthetik igazán.

 

gregor-petrikovic-hungertv-784x784.jpg

 

Így e tudattól lényegileg idegen a lényeg s az alaposság nem lehet több technikainál, a cizelláltnál,  tetszetős ténytömeggel való virtuóz játszadozásánál a la biowikipédia, anélkül, hogy folyamatot, összefüggést, lényeget ismernének, hogy a való múltja, jelene, perspektívái felderenghetne előttük. Rossz minőségen belüli esztelen mennyiségi növekedés, a rossz minőség kompenzációjaként s nem tagadásaként, ami ezért nem lehet több, mint professzionális üreshalmaz pillanatnyi rezonálásokkal – s e körön belül maradva felejtés aztán egy újabb semminek a nevében.

 

 

[7] Lásd Justus Pál: A szocializmus útja. Népszava kiadás 1945.

 

 

[8] Különösképp, hogy az ’akasztófakötél és mézesmadzag’ atomizáció a proletariátus forradalmi-kollektivisztikus hagyományait kitörölte (1956, gyárfoglalás stb. hagyományait például), illetve a magyarországi nagyipar leépülésével - leépítésével a gyári munka kollektivisztikussága nem tudja felülírni lényegesen és ténylegesen az atomizáció hatásait. Lásd az emberi kapcsolatok pontokká szűkülő körét és felszínességét, az üres partykká és semmivé foszló tüntetéseket, a mintha-szolidaritást és jobbratolódást, a bérmunkásosztály mozdulatlanságát még olyan bérharc-szituációkban is, ahol szervezetten fellépve csak nyerhetne, például a munkaerőhiányból következőleg... Úgy tűnik tehát, hogy nem csak az eredeti tőkefelhalmozás lett permanensé e vidéken, mivel a folyamatos tőkefelhalmozás túlfejlődésének válságáthárításaként jött létre s marad fenn, hanem a proletariátus öntudatának eredeti felhalmozása, öntudatra ébredése is megrekedt ott, hogy eredeti. De sajna csak ennyiben az. Egyébként félálomban zombiland – szürke, szürke, szürke.

 

 

chop-chop---remember-that-you-will-die-.jpg