Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Guy Debord Kommentárok a spektákulum társadalmához

2014.02.13

Guy Debord




Kommentárok a spektákulum társadalmához




A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:
Guy E. Debord, Commentaires sur la société du spectacle
Éditions Gérard Lebovici, Párizs, 1988.
Fordította Erhardt Miklós







Gérard Lebovici emlékének,
akit 1984. március 3-án
ismeretlenek gyilkoltak meg
Párizsban, egy rajtaütésben.






Bármilyen válságos a helyzet és a körülmények, ne veszítsd el a reményt; ha minden félelemre ad okot, nincs miért félned; ha mindenünnen veszély leselkedik, nincs miért rettegned; ha sehonnan sem szá-nthatsz segítségre, akárhonnan érkezhet; ha meg-lepett az ellenség, akkor kell meglepned őt.

Szun-ce (A hadviselés törvényei 1)


 I.

Biztos lesznek vagy ötvenen-hatvanan, akik azonnal ráugranak e Kommentárokra - ez nem is kevés, tekintve, hogy miféle időket élünk, és milyen súlyos kérdésekről esik szó bennük. Na persze, bizonyos körökben szaktekintély hírében állok. Arról sem sza-bad megfeledkezni, hogy az érdeklődő kiválasztottak nagyobbik részét olyanok alkotják, akik a spektakuláris uralom fenntartásán serénykednek, míg a másik felét olyanok, akik kitartóan küzdenek ellene. Mivel tehát ilyen figyelmes, és ilyen eltérően motivált olva-sókkal lesz dolgom, csak természetes, hogy nem szól-hatok kedvem szerint. Leginkább attól kell tartózkod-nom, hogy bárkit is túlságosan kitanítsak.
Az idők keserve így megint arra kényszerít, hogy új módon írjak. Bizonyos elemeket szándékosan el-hagyok, és a tervnek magának jobbára homályban kell maradnia. Lesz a könyvben elrejtve néhány csapda - úgy is, mint a kor kézjegye. Ha itt-ott utólag betoldanánk néhány további oldalt, előtűnne a teljes jelen-tés, ahogy gyakran titkos záradékok árnyalják, amit a megállapodások rögzítenek, s ahogy a kémiai elemek is sokszor csak más elemekkel társulva fedik fel egyes ismeretlen tulajdonságaikat. De sajnos még így is nagyon sok olyasmi lesz ebben a rövid szövegben, amit túlontúl könnyű megérteni.


II.

1967-ben, A spektákulum társadalma című köny-vemben kimutattam, hogy mi volt már akkor a mo-dern spektákulum lényege a felelőtlen szuverenitás pozíciójába jutott árugazdaság önkényuralma, vala-mint azon új kormányzati technikák összessége, ame-lyek azt kísérik. Az 1968-as zavargások, amelyek több országban folytatódtak a következő években is, sehol sem döntötték meg a létező társadalmi szerveződést, amelyből a spektákulum spontán módon emelkedik ki, így az mindenütt tovább erősödött karjait min-denfelé sosemvolt távolságokba terjesztette ki, kö-zéppontjában pedig tovább nőtt a sűrűsége. Ráadásul elsajátított új védelmi technikákat is, ahogyan az ostromlott hatalmak rendszerint teszik. Mikor belefog-tam a spektakuláris társadalom kritikájába, a kor szellemének megfelelően elsősorban a kritika forra-dalmi tartalma szúrt szemet mindenkinek, és termé-szeteseezt találták a legkellemetlenebb elemének. Még azzal is megvádoltak, hogy az ujjamból szoptam az egészet, de legalábbis bűnösen eltúloztam a spek-tákulum mélységeit és egységét csakúgy, mint valódi kihatását. El kell ismernem, hogy mások, a témában utóbb megjelent munkáikkal példásan bizonyították: lehetett volna kevesebbet is mondani. Nekik már más dolguk sem volt, mint a spektákulum totalitását és mozgását behelyettesíteni valamely statikus felületi jelenségével, s mindenki hízeleghetett magának minél eredetibb, és persze minél kevésbé nyugtalanító részletek választásával. Senki sem gondolta a maga egyéni interpretációja tudományos szerénységét beszennyezni mindenféle vakmerő történelmi ítélettel.
A spektákulum társadalma mindazonáltal nem lassította az előrenyomulást. Mozgása gyors, hisz 1967-ben még alig negyven - jóllehet, gazdagon kihasznált - év állt mögötte. Fejlődése pedig, amelynek vizsálatával többé senki nem óhajtott vesződni, né-mely fantasztikus eényén keresztül bizonyság rá, hogy valódi természete bizony éppen olyan, ami-lyennek én leírtam.
E megállapítás és bizonyítása nem pusztán akadémiai értékkel bír, kétségtelenül elengedhetetlen volt felismerni a spektákulum egységét, illetve megérteni hatásának alakulását ahhoz, hogy tanulmányozni tudjuk, milyen irányokban volt képes ez az erő azóta elmozdulni. Rendkívül fontos kérdések ezek e feltételek között fognak ugyanis kibomlani a társadalom további konfliktusai. Mivel biz-ton állítható, hogy a spektákulum ma erősebb, mint ezelőtt volt, a kérdés csak az, kezd majd az erőtöbblettel? Milyen területekre jutott el, ahol azelőtt még nem volt jelen? Egyszóval: hol húzódik ma a frontvonal? Mára igen elterjedt a kósza érzés, hogy valami villám-invázióról volna itt szó, amely az em-bereket radikális életmód-változtatásra kényszeríti, de úgy vagyunk ezzel is, mint minden megmagyaráz-hatatlan éghajlati, vagy a természetes egyensúlyban beállt egyéb változással, ahol a tudatlanság csak azt tudja, hogy nem lehet szava. Sőt, sokan úgy tartják, ez az invázió a civilizáció elkerülhetetlen eszköze, és még kollaborálni is kedvük támad. Ők azután szíve-sebben veszik, ha nem is tudják meg, pontosan mi a hódítás célja, és milyen utakon jár.
A továbbiakban kimutatok néhány, egyelőre ke-véssé ismert praktikus következményt, amela spektákulum elmúlt húsz évbeli gyors fejlődésének termékei. A kérdés semmiféle nézetét illetően sem célom súlytalan és felesleges vitába bocsátkozni, meg-győzni semszeretnék senkit. Kommentárjaimmal eszemben sincs moralizálni. Nem érdekel, mi volna üdvös, vagy legalábbis hasznos. Csak azt jegyzem fel, ami van.


III.

Miután ma már semmi okunk kételkedni a spek-tákulum létében és erejében, elérkezett az idő, hogy abban kételkedjünk, van-e értelme tovább rágódni olyasmin, amit a tapasztalat egyszer s mindenkorra megoldott. A Le Monde 1987. szeptember 19-i száma igen találóan illusztrálja a tételt, miszerint „Ami van, arról nem érdemes beszélni."Valódi alaptörvénye ez a spektákulum korának, amely legalább ebben az egy tekintetben nem ismer olyat, hogy elmaradott ország: „Napnál is világosabb, hogy a jelenkori társadalom a spektákulum társadalma. Hamarosan már csak azokat vesszük majd észre akik nem tesznek érte. Megszámlálhatatlan könyv írja le e jelenséget,  amely ma már minden iparosodott országot jellemez,  és nem hagyja érintetlenül azokat sem amelyek meg hátrébb tartanak. A vicces a dologban az hogy a könyvek, amelyek a jelenséget elemzik - általában azért, hogy néhány könnycseppet morzsoljanak el felette, - maguk is meg kell hajoljanak a spektákulum hatalma előtt, amennyiben szükségük van olvasókra.”  Szent igaz, hogy a spektakuláris spektákulum-kritika, amely egyrészt megkésett, ráadásul a spektákulum mezején keresi magának az „olvasóit,” erősen hajlik az üres álánosságokra vagy az álszent panaszkodásra, amint céItalannak tűnik a kiábrándult bölcsesség is, amely egy napilapban bohóckodik.
A spektákulummal, azaz a világ tulajdonosainak tevékenységével   kapcsolatban   kialakult  szócséplés így önmagát szervezi:   mindent megtudunk a spektákulum nagyvonalú módszereiről,  hogy semmit ne tudjunk  meg  azok széles körű alkalmazásáról. A spektákulum elnevezéssel szemben gyakrabban hall-juk említeni a   „médiát.”
Ez a kifejezés egy egyszerű eszközt takar, valamiféle közszolgáltatást amely részrehajlásmentes   „profizmussal”    juttat el mindenkit a tömegkommunikáció új gazdagságához - a kommunikációhoz, amely végül a teljes egyoldalúság tisztaságában mutatkozik meg, ahol a kész döntéseket kínáljak  fel  a  tömegek  passzív csodálatának. Amit ugyanis „kommunikál," nem más, mint parancsok, és ugyanazok adják ki őke, akik megmondják azt is, hogy mit gondolnak róluk.
A spektakuláris hatalom, amely oly alapvetően egy-séges, a dolgok súlyából adódóan oly koncentrált, vala-mint teljességgel zsarnoki szellemű, gyakorta felhábo-rodik, látván,hogy uralma alatt kialakul egy külön politika-spektákulum, igazságszolgáltatás-spektakulum, orvos-spektákulum, vagy további, hasonlóan rmeglepő „mediálitúlkapások." Eszerint a spektákulum maga sem volna más, mint túlkapás, amelyre vitán felül jósá-gos — mert „kommunikálni" segítő – természete ragad-tatja időről időre a médiát. A társadalom urai ilyenkor tehát szóvá teszik, hogy média-alkalmazottaik nem megfelelően szolgálják ökét, de még ennél is gyak-rabban vetik a nőzók plebejus tömegének szemére, hogy fenntartások nélkül, szinte már bestiális kéjjel vetik magukat a mediális  élvezetek elébe Igy rejtik el, a feltételezett mediális divergenciák gyakorlatilag végtelen sokasága mögé, mindazt, ami – éppen  ellen-kezőleg - a következetesen fenntartott spektakurális konvergencia eredménye Ahogyan az áru logikája uralkodik a kereskedők egymással küzdő ambiciói i felett, vagy ahogyan a háború logikája dönt a fegyverzet gyakori változtatásáról, úgy uralkodik a sptektákulum szigorú logikája a mediális  extravaganciáik bősé-ges változatossága felett.
Az elmúlt húsz esztendő legfontosabb változása éppen a spektákulum zavartalan folyamatosságában rejlik Ennek pedig semmi köze a mediális eszközök tökéletesedéséhez, amelyek már akkoriban is megfelelö színvonalúak voltak, egyszerűen arról van szó, hogy a spektákulum időközben felnevelt egy teljes generációt, amelynek minden egyes tagját a maga törvényei   szerint formálta meg A radikálisan új feltételekből, amelyek között ez a generáció gyakorlatilag .azu eletét töltötte, pontos és átfogó összefoglalását kapjuk mindannak, amit a spektákulum tilt, és annak is, amit enged.

IV  .

Elméleti  szinten egyvalamit kell csak hozzátennem .,ahoz, amit annak idején kimondtam - jóllehet, ez az egy messzire vezető következményekkel jár .1967-ben ,a spektakuláris  hatalomnak két rivális, egymásra követ-kező formáját különböztettem meg a koncentrált és a diffúz spektákulumot .Egyik is, másik is ügy borult az öt hordozó társadalom ölébe, mint annak célja és hazugsága .Előbbi, az egyetlen diktátor személye köré kristályosított ideológiát előtérbe toló forma a tota-litárius — mind a fasiszta, mind a sztálini — ellenforradalom kísérőjelensége volt .Utóbbi, amely a mun-kást arra buzdítja, hogy szabadon válasszon az elébe hordott új termékek széles skálájából, a világ amerikazálódását kíséri, amely néhány aspektusában mindig is taszította, ugyanakkor vonzotta is az olyan országokat, ahol legtovább sikerült fenntartani a hagyo-mányos polgári demokrácia feltételeit. Mára kialakult egy harmadik forma a két előző ésszerű kombináció-ja által, illetve az erősebbik, a diffúz forma győzzelmének általános alapján. Az integrált spektákulumról van szó, amely ma világuralomra tör.
A kitüntetett helyet, amelyet Oroszország és Né-metország foglalt el a koncentrált spektákulum kiala-kulásában, illetve az Egyesült Államok a diffúz spek-tákuluméban, úgy tűnik, Franciaország és Olaszor-szág tölti be az integrált spektákulum színpadra állí-tásában, egy sor közös történelmi tényező követ-keztében. E tényezők: a sztálinista pártok és szak-szervezetek fontos politikai és kulturális szerepe, a gyenge lábakon álló demokratikus hagyomány, egyet-len kormányzó párt hosszantartó hatalmi monopó-liuma, valamint a kényszer, hogy leszámoljanak egy szinte a semmiből kirobbant forradalmi hullámmal.
Az integrált spektákulum hol mint koncentrált, hol mint diffúz spektákulum jelenik meg, és a gyümöl-csöző fúzió óta mindkét így adódó minőségét még nagyvonalúbban képes hasznosítani. Ezek alkalma-zási módja is sokat változott a korábbiakhoz, képest. A koncentrált megjelenési forma energia-középpont-ját ma homály takarja: többé nem helyeznek oda sem valamely ismert vezetőt, sem valamely világos ide-ológiát. A diffúz forma esetében elmondhatjuk, hogy a spektakuláris befolyás ez idáig soha nem telepedett rá ennyire a társadalmilag előállított viselkedések és tárgyak összességére. Mert az integrált spektákulum lényegi értelme éppen az, hogy annyira épült be a valóságba, amilyen mértékben leírta azt; és hogy mi-közben leírta, egyben újjá is alkotta. E valóság szá-mára tehát az integrált spektákulum többé nem ide-gen entitás. Mikor a spektákulum koncentrált módon működött, a periferikus társadalom nagy része kívül esett a hatókörén; mikor diffúzként, a társadalom kis része; ma: semmi. A spektákulum a teljes valóságot besugározza, s egyben magába is olvasztja. Az elmé-let jó előre könnyen beláthatta, a gazdasági érvek fék-telen, kizárólagos követésének gyakorlati tapasztalata pedig gyorsan szállította az átfogó bizonyítékokat: a hamisítás világa egy a világ meghamisításával. Né-hány régi könyv és épület máig ható, ám állandó fo-gyatkozásra ítélt örökségén túl - amelyet egyébiránt egyre gyakrabban emelnek a spektakuláris érdekek perspektívájába —, nincs semmi, sem a kultúrában, sem a természetben, amit ne alakítottak volna át és szennyeztek volna be a modern ipar módszerei és érdekei. A társadalmat uraló erőknek immár szabad bejárásuk van a genetika területére is.
A spektákulum kormányzata, amelynek jelenleg minden eszköze megvan, hogy meghamisítsa mind a termelés, mind az észlelés összességét, kizárólagos ura az emlékeknek, aminl  szuverén ura a tervnek v, formálják akar a legtávolabbi jövőt, .Egyeduralkodó mindenütt végrehajtja sommás itéleteit .
Ezek azok a feltételek, amelyek közöli Imiden, kar-neváli derűvel, mint valami paródia, megszűnni lát-szik a munkamegosztás; s ez már csak azért is üdvöz-lendő, mert megfelel az általános mozgásnak, amely minden valódi kompetenciát felszámol. A finánc dalra fakad, az ügyvéd rendőri besúgónak áll, a pék irodal-mi véleményének ad hangot, a színész kormányoz, a konyhafőnök úgy filozofál a főzés egyes mozzanata-iról, mintha azok az egyetemes történelem mérföld-kövei volnának. A spektákulum nyitva áll mindenki előtt, hogy nyilvánosan vagy esetleg titokban olyan tevékenységnek szentelje magát, amely tökéletesen eltér attól, amelyben azelőtt jeleskedett. Mikor a „mediális státusz" jóval nagyobb fontossággal bír, mint annak az értéke, amit az ember valójában képes elvé-gezni, mi sem természetesebb, mini hogy ez a státusz kényelmesen átruházható, és mindenkit feljogosít arra, hogy tetszés szerinti területeken brillírozzon. E felgyorsított mediális részecskék persze leggyakrab-ban a saját karrierjüket építik az alkotmányosan ga-rantált csodálat fénykörében. De megtörténik az is, hogy a „medializálódás" elterelő bddninri'k'tként szolgál számos olyan vállalkozás számára, amelyek hivatalosan ugyan függetlenek, titokban im-^js külön-böző, véletlenszerű hálózatokon keresztül kapcsolódnak egymáshoz, így aztán a társadalmi munkameg-osztás elve és manapság előre láthatóan szolidáris gyakorlata néha egészen új formákban képes megje-lenni: példának okáért előfordulhat, hogy azért ad-nak ki egy regényt, hogy ezzel egy gyilkosságot készít-senek elő. Az ilyen festői példák is jelzik, hogy többé senkiben sem bízhatunk pusztán a mestersége alapján.
Az integrált spektákulum legfontosabb ambíciója azonban továbbra is az, hogy a titkos ügynökből csinál-jon forradalmárt, a forradalmárból pedig titkos ügy-nököt.

V.
Az integrált spektákulum állapotába modernizált társadalmat az alábbi öt fő vonás kombinált hatása jellemzi: a szakadatlan technológiai megújulásé; a gaz-dasági-állami összefonódásé; az általános titkolózásé; a meg nem hazudtolt hazuágé; az örök jelené.
A technológiai innováció már régóta folyik; alap-eleme a néha iparinak, néha poszt-indusztriálisnak nevezett kapitalista társadalomnak. A II. világháborút követő friss felgyorsulásával azonban még tovább erősítette a spektákulum tekintélyét, amennyiben min-denkit alávetett a szakemberek csoportjának - számí-tásaiknak, illetve az azokra épülő, mindig önelégült ítéleteiknek. A gazdasági-állami összefonódás száza-dunk legnyilvánvalóbb tendenciája; a legkevesebb,
ami elmondható, hogy ez alegújjabb gazdasági fejlödés mozgatorúgója..A kialakult véd - és dacszövetség minden területen a leheteö legnagyobb  közös elönyöket biztositja  e két hatalomnak, gazdaságnak és államnak: azt mondhatnánk , közösen birtokolják egymást.Szembeszállni velük,vagy akár megpróbálni  megkülönböztetni  egymástól érveiket és  esztelenségeiket,abszurd kisérlet volna. Az unió egyben kivételes előnyöket tartogat a spektakuláris uralom fejlődésére nézvést, amely uralom kezdettől fogva sosem volt más, mint éppen ez az unió. A három utolsó jellemvonás ennek az uralomnak, ezen uralmi rend integrált állapotának a közvetlen következ-ménye.
Az általános titkolózás úgy húzódik meg a spek-tákulum hátterében, mint közvetlen komplementere mindannak, amit az közszemlére tesz, valamint, ha a dolgok mélyére hatolunk, mint a spektákulum leg-fontosabb hadművelete.
A tény maga, hogy többé nem hazudtolhatják meg, teljesen új minőséget adott a hazugságnak. Az igaz-ság mint olyan múlt ki csaknem mindenütt, vagy a legjobb esetben is olyan hipotetikus szintre szorult vissza, ahol soha nem nyerhet bizonyítást. A meg nem hazudtolt hazugságnak sikerült felszámolnia a közvéleményt, amely eleinte csak arra bizonyult kép-telennek, hogy a hangját hallassa, majd hamarosan arra is, hogy formát öltsön. Ez pedig egyértelmű következményekkel jár a politika, az alkalmazott tudo-mányok, az igazságszolgáltatás és a művészi tudat te-rületén.
Az olyan jelen előállítása, amelyben még a divat -a ruházkodástól a popsztárokig — maga is mozdulat-lanná dermedt, amely el akarja feledni a múltat, és nem adja jelét, hogy hinne bármiféle jövőben, a sza-kadatlan, ciklikus információ-áramoltatás révén törté-nik, amely mindig ugyanazon semmiségek szűk kö-rére tér vissza, amelyeket szenvedélyesen fontos új-donságokként hirdetnek. Ugyanakkor ritkán és csak rövid pillanatokra hallani a valóban életbevágó híre-ket arról, ami valóban változik. Az ilyen hírek mindig azzal az ítélettel vannak kapcsolatban, amelyet a vi-lág, úgy tűnik, a saját léte ellenében mondott ki: a programozott önpusztítás állomásairól jelentenek.

VI.
A spektakuláris uralom legelső szándéka volt, hogy általában véve felszámolja a történelmi tudatot; elsőként pedig eltűntessen csaknem minden informá-ciót és értelmes elemzést a legközelebbi múlttal kap-csolatban. Olyan ékes bizonyítékok állnak rendelke-zésünkre, hogy minden további magyarázat fölös-legesnek tűnik. A spektákulum mesteri módon szer-vezi a jövendő nem tudását, és rögtön ezután annak feledését, ami valahogy mégis megmutatkozott. A legfontosabb van a leginkább elrejtve. Az elmúlt húsz
évben semmit nem öntött el annyi , célzatos hazugság  mint 1968 májusának történetét. Pedig vontak le hasznos tanulságokat egy-két - e napokat és erede-tüket objektív módon tárgyaló - tanulmányból, ez azonban államtitok.
Több, mint tíz éve már, hogy egy azóta jórészt elfeledett, de a spektákulum felszínen még itt-ott fel-bukkanó francia köztársasági elnök hangot adott ama gyermeki örömének, „hogy végre olyan világban él-hetünk, ahol nincs emlékezet, és ahol úgy kergetik egymást a képek, mint a víz tükrén" .Végül is igen kényelmes ez annak, aki benne van a dolgok sűrű-jében, és tudja, hogyan kell ott megkapaszkodni. A történelem vége zavartalan pihenést hoz a teljes jelenlegi hatalomnak. Garantálja vállalkozásai sikerét, de legalábbis a siker zaját.
Az abszolút hatalom annál radikálisabban nyomja el a történelmet, minél megkerülhetetlenebb  érdekek és  kötelezettségek szólitják illetve  minél hatékonyabb  eszközöket  talál  a kivitelezéshet (csing Si Huengt-i könyveket égetett, de nem tudta  elpusztitani valamenyit.  Századunkban Sztálin ment legmeszebb  oly hasonló terv kivitelezésésben,azonban  ilyen-olyan  büntársai ellenére akiket csak a birodalma   ha-tárain túl fel tudott találni, a világnak tágas térségei maradtak elérhetetlenek a a rendörség számára ,ahol csak nevettek csínyein.Az integrált spektákulum  ügysebb-teljesen új módszerekkel, és immát globális szinten operál . Ezentúl tilos kinevetni az idiotizmust, amely mindenütt elismerést követel magának, lega-lábbis lehetetlen tudatni vele, hogy kinevetjük.
A történelem egykor az emlékezetesre figyelt -azon eseményekre, amelyek következményei hosszú időn át hatottak. Ezzel egyben tartós tudást képezett, amely, legalábbis részben, segített megérteni a jövendöt , örök tulajdonunk" volt, ahogy Thuküdidész ne-vezte .így a történelem volt a valódi újdonság mér-téke, de aki az újdonságot árulja, annak elemi érdeke, hogy eltüntesse a mérőeszközét Mikor csak annak tulajdonítanak társadalmi jelentőséget, ami azonnali, és azonnali lesz rögtön utána is, más és mégis ugyan-az, mindig felváltván valamújabb azonnaliságot, lát-hatjuk, hogy a médiák maguk egyfajta öröklétet biz-tosítanak a harsány jelentéktelenségnek Az értékes előny, amelyre a spektákulum a törté-nelem torvényen kívül helyezése révén tett szert, ele-ve illegalitásra ítélvén minden jelenkori eseményt, és általában véve kitörölvén a közgondolkodásból a tör-ténelem szellemét, mindenek előtt az a képessege, hogy homályba burkolja a saját történelmét a moz-gást, amellyel a világot hódítja meg éppen .Hatalma már ismerős - mintha csak mindig is így lettek volna a dolgok Egy trónbitorló sem szereti, ha az emberek emlékeznek rá, hogy csak most érkezett.

VII.

A történelem elpusztításával maga a kortársi ese-mény   vesz az igazolhatatlan beszámolók   ellenőrizhetetlen  statisztikák  valószerűtlen magyarázatok és tarthatatlan érvelesek népmeséi ködébe A zajosan feldobott idétlensegekre csak médiaszemélyisegeknek van lehetőségük megfelelni   tiszteletteljesen ki igazítani ezt-azt  illemből itt-ott tiltakozni  igen óvatosan persze  , mivel végtelen butaságukon túl meg hűben szolidaritás is köti öket a spektákulum mindent átfogó autoritásához   illetve a társadalomhoz amelyet képvisel  : kötelességük s egyben örömük is nem ellentmondani ennek a kikezdhetetlen tekintélynek. Ne feledjük a médiaszemélyisegeket fizetésük vagy egyéb juttatások egy néha több gazdához kötik - és mind tudják magukról  hogy pótolhatok.
A szakértő mindenkor a média és az állam szolgálatában áll  csakis ez által ismerik el szakértőként. Mind szolga   mivel a függetlenség ősi lehetőségeit csaknem teljesen felszámoltak a jelenvaló társadalom szervezeti feltételei  A legjobb szakértő   persze   a hazug szakértő   . Szakértőkre ugyanis — eltérő indokokkal bár - a hamisítóknak és a tudatlanoknak van szükségük .Ha az egyen magától semmit nem képes többe felfogni, hát majd a szakértő nyújt neki formális segítséget. Korábban voltak szakértői mondjuk az etruszk művészetnek  lehetett is adni a szavukra miután az etruszk művészet nem piaci áru.  Egy olyan korban viszont, amelyben, példának okáért, kifizedödö  híres borokat kémiai úton meghamisítani, az eredményt már csak ügy lehet eladni, ha előbb szak-értőket képeznek ki, akik képesek rábírni a szno-bokat a borok immár még félreismerhetetlenebb, új aromájának elvezetére. Cervantes jegyzi meg, hogy "egy rossz köpeny gyakran rejt jó ivót'. Aki a borhoz ért, nem feltetlen ismeri ki magát a nukleáris ipar törvényei között között, a spektakuláns uralom azon-ban úgy kalkulál hogy ha az egyik szakértő bolon-dot csinálhat belőle a nukleáris ipara kapcsán, egv másik szakértő csak nyugodtan kacagja ki a borát 'tudnivaló az is, hogy a televíziós meteorológusok-nak, akik az elkövetkező 48 órára jósolnak hőmér-sékletet és esőt, mennyire kell vigyázniuk, hogy ne sértsek a gazdasági, turisztikai vagy regionális egyen-súly érdekeit, ha egyszer olyan sokan utaznak egyik reménytelen helyről a másikra, ezért inkább ügy adják  el magukat, mint bohócokat.
Az objektív történelmi tudás eltűnésének egyik kö-vetkezménye, hogy minden személyes előmenetel szabadon formazhatóvá, alakíthatóvá lesz, azok kénye-kedve szerint, akik az információt ellenőrzik, azt is, amit begyüjtenek, és azt is - persze, ez már egeszén más dolog -, amit szórnak .Minden a kezükben van tehát a hamisításhoz. Az olyan történelmi bizonyíték ugyanis, amelyről a spekákulum nem akar tudomást venni, nem bizonyíték. Ahol az embernek nincs más renoméja, mint amit valamely spektakurális bíróság kegye rá osztott, ugyanolyan gyorsan kegyvesztett is lehet .Egészen ritka dolog, hogy valaki a spektáku-lum ellenében legyen közismert - magam vagyok az egyik utolsó, aki ezzel büszkélkedhet, de másom sem volt soha. Ma ugyanakkor ez is rendkívül gyanús A társadalom hivatalosan is spektakurálisnak nyilvání-totta magát Kívül lenni a spektakurális viszonyokon immár azt jelenti, hogy a társadalom ellensége vagy. Bárkinek a múltja újraírható, gyökerestül kiforgat-ható, újrateremthető a moszkvai koncepciós perek stílusában, ráadásul a pereskedés kellemetlenségeivel sem kell szembenéznünk. Manapság olcsóbban is lehet ölni. Az integrált spektákulum urainak és bará-taiknak mindig akad a keze ügyében egy-két hamis tanú - lehetnek akár képzetlenek is (hiszen mi mó-don is érzékelhetnék ezt a nézők, a tanúk hőstette-inek tanúi') - és néhány, minden esetben kiváló minőségű hamis dokumentum .Ezen túl semmit sem hihetünk el tehát senkiről, amit nem a saját sze-münkkel láttunk .Legtöbbször arra sincs szükség, hogy valakit hamis vád alá helyezzenek. Ha mi ren-delkezünk az igazság társadalmi érvényre jutásának egyedüli, egyetemesen elismert mechanizmusa felett, azt mondunk, amit akarunk. A spektakurális bizo-nyítási eljárás egyszerűen körben jár visszatér a kiin-dulási pontra, ismétli magát, folytonosan állít abban az egyetlen térben, amelyben még van értelme nyílvános állításokat tenni, lévén, hogy csak az itt el-hangzó dolgoknak lesz tanúja mindenki .A spektakurális hatalom megteheti, hogy egyszer, kétszer, háromszor is tagadjon valamit, mondhatja, hogy nem szól róla többet, illetve beszélhet valami egészen másról, jól tudja, hogy sem a saját, sem bármely egyéb területen nem kockáztatja, hogy bárki is ellene mondjon .Mert nincs többé agóra, nincs többé min-denkit átkaroló közösség, söt, nincsenek szűk kö-zösségek sem, mint a közvetítő testületek vagy a független intézmények, a szalonok vagy a kávéházak voltak, vagy az egyazon vállalatnál dolgozó munká-sok csoportja, az embereknek nincs hol megvitatniuk a maguk igazat, mert képtelenek tartósan felszaba-dulni a mediális diskurzus és a terjesztésére szer-veződött erők vakító jelenléte alól .Semmi sem ma-radt azok viszonylagosan önálló ítéletéből, akik aze-lőtt a tudás világát képviselték, azokéból, akik még büszkék voltak rá, hogy képesek a bizonyításra, az egykor objektív, tényszerű történelemnek nevezett dolog megközelítésére, illetve legalább arra, hogy higgyenek a létezésében Nincs többé vitathatatlan bibliográfiai igazság sem, a nemzeti könyvtárak digi-talizált katalógusai remek eszközök nyomok öszszezavarására .Csak zavart kelt, ha azon elmélke-dünk, mit is jelentett régen bírónak, orvosnak, történésznek lenni, vagy ha felemlegetjük, hogy mi-féle erkölcsi imperatívuszoknak rendelték ok alá
magukat, a saját illetékességük szabta határokon be-lül az emberek jobban hasonlítanak a saját korukra, mint a saját apjukra.(2)
Amiről a spektákulum három egymást követő na-pon át nem beszél, olyan, mintha sosem létezett vol-na Ezalatt már valami másról szól, így hát az lesz az, ami létezik. A praktikus következmények, beláthat-juk, mérhetetlenek.Tudni véljük, hogy a történelem az antik görög demokráciával együtt jelent meg Bizonyíthatóan el-tűnni is egyszerre tűntek el
A hatalom sikerlistáját  ki kell azonban egészíte-nünk valamivel, ami számára negatívnak bizonyult az olyan állam, amelynek vezetésében tartós hiány mutatkozik a történelmi ismeretekben,  többé nem irányitható stratégiailag.

VIII.
Amint az önmagát demokratikusnak tételező tár-sadalom eljut az integrált spektákulum állapotába, mindenütt úgy tekintenek rá, mint valamely törékeny tökély megvalósulására. Többe tehát nem tehető semmi támadásnak, lévén törékeny, ugyanakkor töb-bé nem is támadható, mivel oly tökéletes, amilyen eleddig társadalom még nem volt A társadalom töré-keny, mert nagy nehézségekkel jár, hogy féken tartsa veszedelmes technológiai expanzióját. Ugyanakkor tökéletes, ha a kormányzásáról van szó, ékes bizonyság erre, hogy mindazok, akik kormányzati hatalom-ra törekszenek, éppen ezt a társadalmat akarjak kor-mányozni, ugyanazon eljárásokkal, mint addig, és csaknem pontosan olyannak megtartva, amilyen volt. Először történik a kortársi Európában, hogy egyetlen párt vagy pártfrakció sem próbál meg csak ügy sem tenni, mintha bármi fontos dologban változtatni sze-retne. A piacot senki nem kritizálhatja többé sem mint általános rendszert, sem mint azt a helyet, ahova a vállalati vezetők a tetszés szerinti szemetüket ho-ják ki.Ahol a spektákulum az úr, csak azok az erők szer-vezettek, amelyek a spektákulumot akarjak Senki nem lehet többe a létező ellensége, senki nem szeg-heti meg a mindent átható omertát (3).Leszámoltunk végre a csaknem kétszáz evén át uralkodó, nyugta-lanító felfogással, hogy a társadalom nyitott a kri-tikára, hogy formálható, reformálható és forradal-masítható. Nem is kellett új ellenerveket találni egyszerűen az érvelés maga lett haszontalanná Ebből az egyetlen eredményből jól mérhető, ha nem is az altalános boldogság foka, de a zsarnokság karjának ereje. Cenzúra soha nem lehetett a mainál tökéletesebb Azoknak, akikkel néhány országban még sikerült elhitetni, hogy szabad polgárok, soha nem volt a mainál kevesebb joguk a vélemény nyilvánításra, vala-hányszor csak az életüket befolyásoló döntésekről
esik szó Ennyire következmények nélkül még soha eddig nem hazudhattak nekik A jó néző semmit sem tud, és semmit sem érdemel. Aki mást sem tesz, csak néz, hogy le ne maradjon a folytatásról, sohasem cse-lekszik a nézőnek pedig ilyennek kell lennie. Gyak-ran említik az Egyesült Államokat ellenpéldaként, ahol Nixon végül belebukott egy sor túlságosan cinikus és buta hazugságába, ez a teljességgel helyi jelentőségű kivétel, amelynek bizonyos történeti okai is voltak, többé bizonyíthatóan nem állja meg a helyét, mivel Reagan épp a közelmúltban tehette meg ugyanezt, büntetlenül. Amit sohasem büntetnek, az valójában megengedett Ódivatú volna botrányt em-legetni. Idézzünk itt egy olasz csucspolitikustól, aki egyszerre volt tagja a hivatalos és a párhuzamos kor-mánynak, a Potere Due-nek, szavai a lehető legna-gyobb mélységben világítják meg a kort, amelybe, Olaszország és az Egyesült Államok után, immár az egész világ belépett. „Voltak ugyan botrányok, de már nincsenek'
Marx Louis Bonaparte brumaire tizennyolcadikába című munkájában leírja az állam sorozatos visszaélé-seit a Második Császárság Franciaországaban, amely akkoriban mintegy félmillió funkcionáriussal volt meg-áldva, akik mindent a kormányzati tevékenység tár-gyává tettek, „egy falunak a hídjatól, iskolaépületétől és községi vagyonától egészen Franciaországnak a vasútjaiig, nemzeti vagyonáig és országos egyeteméig"(4). A politikai partok finanszírozásának népszerű kérdése már ekkor terítékre került, mivel, ahogy Marx megjegyzi, „az uralomért egymást felváltva küzdő partok ennek a roppant államépuletnek bir-tokbavételét tekintették a győztes legfőbb zsákmá-nyának"(5) Mindez kicsit bukolikusnak, meghaladott-nak tűnhet ma, mikor az állami spekulációk tárgyai inkább az újvárosok,az autópályák, a metróhálózat és a nukleáris elektromosenergia-termelés, a köolaj-kutatások és a számítógépipar, a banki vezetés és a kulturális központok, az „audiovizuális környezet" alakítása és a titkos fegyverszállítások, az ingatlan-üzérkedés és a gyógyszeripar, a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a kórházak kezelése, a hadügyi hitelek és a társadalom védelmével járó számos feladatot ellátó, állandóan növekvő különböző ügy-osztályok titkos pénzügyi forrásai. És mégis, Marx ugyanezen műből idézett alábi sorai több mint aktuálisak „ez a kormány nem éjjel határoz, hogy azt nappal végrehajtsa, hanem nappal határoz és éjjel hajtja végre"(6)

IX:
Az ennyire tökéletes demokrácia maga kreálja saját, megfoghatatlan ellenségét, a terrorizmust. Végül is azt szeretné, ha nem az eredményei, hanem az ellenségei alapján ítélnék meg A terrorizmus történetét az állam írja — a történet tehát nevelő hatású.A nézőközönség persze nem tudhat meg mindent, ahhoz azonban mindig eleget, hogy meggyőzhető le-gyen: a terrorizmusnál minden csak jobb lehet, de legalább ésszerűbb és demokratikusabb.
Az elnyomás modernizációja végül megalkotta -elsőként az állatorvosi ló Olaszországban, pentitf néven - a felesküdött, hivatásos vádlót; azt az ember-fajtát, amelyet első, . századi megjelenésekor, a Frondét követő zavargások után, még „okleveles tanúnak" neveztek. Az igazságszolgáltatás spektakuláris fejlődése olyan elítéltek ezreivel töltötte meg az olasz börtönöket, akik egy meg nem harcolt polgár-háború miatt gyakorolták a bűnbánatot — egy népes fegyveres felkelés miatt, amely valahogy sosem látta elérkezettnek az időt, egy olyan puccs miatt, amelyet az álmok anyagából szőttek.
Megjegyezzük, hogy a terrorizmus csodás rejté-lyeinek interpretációja egyfajta szimmetriát látszik be-vezetni az ellentmondó vélemények közé; mintha csak két filozófiai iskoláról volna szó, amelyek egy-mással szöges ellentétben álló metafizikai tételeket vallanak. Némelyek semmi egyebet nem látnak a ter-rorizmusban, mint a titkosszolgálatok nyilvánvaló ma-nipulációját; mások úgy vélik, semmi mást nem lehet a terroristák szemére vetni, mint a történelmi érzék teljes hiányát. Nem kell sok történelmi logika ahhoz, hogy gyorsan belássuk: nincs abban semmi ellent-mondás, hogy az olyanok, akik híján vannak minden történelmi érzéknek, egyben manipulálhatóak is legyenek, söt, jóval könnyebben, mmt mások.
 A megtérésre" is könnyebb rávenni úgy valakit, hogy bebizonyítjuk már előre mindent tudtunk arról, amiröl azt hitte, szabadsága birtokában teszi. A katonai tipusú, titkos szervezeti forma elkerülhetetlen követ-kezménye, hogy néhány, a hálózat megfelelő pont-jain beépített ember egyszerre sokakat képes aktivi-zálni, majd lebuktatni . A fegyveres harc ilyen kérdé-seit értékelő kritikának néha egy-egy hadműveletet kellene teljes mélységében elemeznie, anélkül, hogy megzavarná az általános hasonlóság, amely végül valamennyit átfogja. A logika is azt diktálja, hogy az állambiztonsagi szolgálatoknak szándékukban álljon kihasználni minden előnyt, amit csak a spektákulum tartogat számukra, lévén, hogy az már régóta éppen erre szerveződik, éppen az a meglepő, ha nehe-zünkre ezt meglátni.
Az igazságügyi elnyomás aktuális érdeke itt, per-sze, a lehető leggyorsabb általánosítás .Ennél az árunál a csomagolás a fontos vagy a címke a bárkód . A spektakurális demokrácia egyik ellensége éppen olyan, mint a másik, amint egyik spektakurális demokrácia is éppen olyan, mmt a másik A terroristáknak ezért többé nem adható menekült státus, akiket eddig még nem ért a terrorizmus vádja, bizo-nyosan nem kell sokáig várniuk ahogyan a kiadatá-sukra sem 1978 novemberében, Gábor Witer fiatal nyomdászszakmunkás perében, akit a Német Szö-vetségi Köztársaság helyezett vád alá, leginkább is azért, mert nevezett néhány forradalmi röpiratot nyomtatott ki, Nicole Pradam kisasszony közvádló a párizsi fellebbviteli bíróság előtt gyorsan bebizonyí-totta, hogy a „politikai motiváció", amely az 1951 november 29-i francia-német alapszerződés értelmé-ben az egyedüli jogalap lett volna a kiadatási kérelem elutasítására, nem jöhet számításba „Gábor Winter nem politikai, hanem társadalmi bűnöző. Elutasítja a társadalmi kötelezettségeket. Egy valódi politikai bünözö nem löki el magától a társadalmat. Az a politikai rendszert támadja, és nem a társadalmi rendszert, mint Gábor Winter tette " A legitim politikai bün gon-dolata Európa-szerte csak azt követően merült fel, hogy a burzsoázia sikerrel támadta a saját korát megelőzően létrejött társadalmi struktúrákat. A poli-tikai bűntett minősítés magába foglalta a különböző társadalomkritikai szándékokat Igaz volt ez többek között Blanqui, Varlin, Durruti esetében. Manapság viszont úgy teszünk, mintha valami olcsó luxus-cikként kívánnánk megőrizni a tisztán politikai bűn-tettet, amelyet vélhetően többé senkinek sem lesz alkalma elkövetni, mivel immár senki sem érdekelt a témában, magukon a politikuson kívül, persze, akik-nek bűneit viszont csak ritkán bolygatják, és a „poli-tikai" jelzőt sem igen alkalmazhatjuk rájuk Minden bün és törvénysértés gyakorlati értelemben véve társadalmi jellegű. Ám az összes társadalmi bűn közül egy sem tekintendő mélységesebbnek, mint az arcát-lan szándék, amely még mindig változtatna bármit is ezen a társadalmon, amely eddig túlságosan is türel-mes és jó volt; de most aztán már elege van a vádas-kodásból.

X.

Az új uralmi rendszer alapvető érdekeinek meg-felelően olyan, egymást mindig kölcsönösen támo-gató módszerek alakultak ki, amelyekkel megva-lósítható volt a logika felszámolása. E módszerek közül sok a spektákulum által kifejlesztett és népsze-rűsített technológiákon alapul; néhány azonban in-kább köthető a behódolás tömegpszichológiájához.
Mikor az egyén legfontosabb kapcsolatát a világ-gal, amelyre azelőtt a saját szemével tekintett, valaki más által létrehozott és kiválasztott képek alkotják mindenütt, technológiai szinten természetesen nagy szerepet kap a tény, hogy a kép abszolút módon to-leráns: ugyanazon képen belül bármi ellentmondás-mentesen rendelhető egymás mellé. A képfolyam mindent magával ragad - és itt is mindig valaki más lesz az, aki az érzéki világnak ezt a banális summáját kénye-kedve szerint formálja; ő dönt arról, merre ha-ladjon ez a folyam, ahogy arról is, hogy milyen rit-musban villantsa fel a dolgokat, valami örökös, ön-kényes meglepetés gyanánt, nem hagyva semmi időt a mérlegelésre, tökéletesen függetlenül attól, hogy a néző mit képes felfogni mindebből és mit gondol róla Az örökös alávettetésnek e konkrét pszichés tapasztalatában gyökerezik az általános kötődés ahhoz, ami van, hogy abban ipso- facto elégséges értéket találunk Túl azon, ami eleve titok, a spek-tákulum természetesen mindarról hallgat, ami nem szolgálja az érdekeit A környezetet, a múltat, a szán-dékokat, a következményeket folytonosan elszigeteli attól, amit megmutat .Tökéletesen illogikus tehát. Mivel többé senki sem mondhat ellent neki, a spek-tákulum ]oga lesz, hogy önmagának mondjon ellent, hogy kiigazítsa a saját múltját. Szolgái, mikor bizo-nyos tények új, lehetőleg a korábbinál is hazugabb változatát kell nyilvánosságra hozniuk, lekezelő dur-vasággal teszik helyre a közönségüket tudatlanságuk és félreértéseik miatt, jóllehet az előző nap, rendes magabiztosságukkal meg éppen ok serénykedtek, hogy a vonatkozó téveszméket elültessék Hiba volna azt gondolni, hogy a spektákulum tanítása és a nézők tudatlansága egymással ellentétes tényezők, mikor egyik szüli a másikat .A komputer bináris nyelve hasonlóan ellenállhatatlan nyomást gyakorol az em-berre, hogy minden pillanatban, fenntartások nélkül elfogadja, amit valaki más programozott be a számá-ra, és ami egy totális, részrehajlásmentes felsőbb logi-ka időtlen forrásaként jelentkezik .Micsoda gyor-saság, mennyi új kifejezés, hogy bármit megítélhessünk! Politikai ? Társadalmi' ? Válassz ! Ami az egyik, a másik már nem lehet. A döntésem megkerülhe-tetlen. Ki leszek fütyülve persze, pedig mindenki tudja, kinek az érdekeit szolgálják ezek a progra-mok(8). Nem meglepő tehát, hogy a gyerekek már egész korán, könnyeden és lelkesen barátkoznak meg az Informatika Abszolút Tudásával - mielőtt még tudnának olvasni, ami valódi ítéleteket követel, sor-ról-sorra, és ami egyedül adhat hozzáférést a spek-tákulum előtti emberi tapasztalat széles tárházahoz .Mert a beszélgetés már tetszhalott, s azok is elmen-nek majd, akik még tudtak beszélni. Ami pedig a mai népesség gondolkodásmódját illeti, a hanyatlás elsődleges oka nyilvánvalóan az a tény, hogy a spektákulum mondanivalója semmi teret nem hagy a válasznak, márpedig a logika táisadalmi szinten csakis dialóguson keresztül születik meg. Rá-adásul mikor széles körben tisztelik, aki a spektáku-lumból szól, mikor fontosnak, gazdagnak, előkelő-nek, tehát mintaszerű tekintélynek tekintik, a nézők is egyre inkább hajlani fognak arra, hogy éppen olyan illogikusak legyenek, mint a spektákulum, hogy a maguk módján ok is tükrözzék ezt a tekin-télyt. A logika végül is nem egyszerű dolog, és nem is kívánta senki megtanítani rá ökét. A kábítószerfüg-gő nem tanulmányozza a logikát, egyrészt nincs rá semmi szüksége, másrészt már képtelen is rá. A néző lustaságában osztozik minden értelmiségi funkciócionárius  minden gyorstalpalón képzett szakértő is, akiknek legfőbb gondjuk hogy némely illogikus te-kintélyű szólam határozott ismételgetésével takarják el ismereteik körének igen szükre szabott voltát.

XI.

Az általános képzet az, hogy azokból lettek ön-jelölt forradalmárok, akik a logika tárgyában éppen a legsilányabb képességekkel rendelkeztek. Az alapta-lan szemrehányás egy letűnt kort idéz, amelyben még csaknem mindenkinek sajátja volt valami minimális logikai érzék, persze az idióták és a katonák látvá-nyos kivételével, utóbbiak esetében a rosszhisze-műség is szerepet játszott, mivel azt igen hatékony-nak tekintették. Ma viszont nem mehetünk el szó nélkül a tény mellett, hogy az intenzív spektákulum-fogyasztás, ahogy ez várható volt, kortársaink több-ségét ideológusokká tette, még ha csak rövid idősza-kokra és töredékesen is. A logika hiánya annyit tesz, hogy elvesz a lehetőség azonnal felismerni azt, ami lényeges, illetve ami másodlagos vagy teljesen mel-lékes, ami egymással összemérhetetlen, és — meg-fordítva - ami kiegészítheti egymást, egy ese-mény mely következményekkel járhat, ugyanakkor melyeket zár ki eleve. A spektákulum anesztezioló-gusai szándékosan, nagy adagokban fecskendezték a népességbe ezt a kórt .A lázadok semmivel sem voltak irraconálisabbak, mint a meghunyászkodók.
.Csak annyiról van szó, hogy esetükben az altalános irracionalitás látványosabban jelent meg, mert miköz-ben a jelszavaik alatt masíroztak, valami gyakorlati dolgot próbáltak megvalósítani, ha mást nem is, hát elolvasni bizonyos szövegeket, és megmutatni értik, hogy miről szólnak. Elkötelezték magukat, hogy ural-ni fog]ák a logikát, még a stratégiában is, amely éppen a konfliktusok dialektikus logikájának felség-területe, azonban, mint mindenki másból, belőlük is hiányzik a képesség, hogy a jó öreg formális logik tökéletlen eszközeivel irányítsák lépteiket .Velük kap-csolatban tehát nincsenek kétségek, miért vannak vajon a többiekkel kapcsolatban''.
Az egyén, akit a spektákulum banális szellemisége mélyen stigmatizált, jóval inkább, mint fejlődésének bármely egyéb eleme, a fennálló rend szolgálatába szegődik tehát, bármennyire más volt is az eredeti szándéka .A spektákulum nyelvtanát fogja követni, mert egyedül ez cseng számara ismerősen ezen a nyelven tanították meg beszelni .Talán szeretne a saját retorikája ellenségének mutatkozni, de annak szintaxisát alkalmazza .A spektakurális uralom sike-rének ez az egyik legjelentősebb fegyverténye.
A régi szókincs gyors eltűnése csak ennek a had-műveletnek az egyik hasznos mozzanata

XII.

A személyiség eltörlése a spektakurális normáknak alávetett létfeltételek sorsszerű következménye, így egyre jobban el van zárva elölünk a lehetőség, hogy autentikus tapasztalatokra tegyünk szert, s ezeken keresztül feltárjuk személyes preferenciáinkat .Az egyénnek paradox módon folyvást meg kell tagadnia önmagát ha akar a legparányibb elismerése is szá-mot tart egy ilyen társadalomban .Ez a lét valami fo-lyékony hűséget tételez, hamis árukhoz való, foly-tonosan csalódásba futó kötődések sorát. Minden erőnket megfeszítve rohanunk, hogy lépest tartsunk az elet jeleinek inflációjával. A dolgok e rendjébe illeszkedni a drogok segítenek, kilépni belőle az őrület.
Ez a társadalom, ahol a javak elosztása ennyire erősen központosított, maga dönt arról - hol nyil-vánosan, hol pedig titkosan -, hogy mi is számit ,jónak .Az üzleti élet minden területén megesik, hogy bizonyos személyiségeknek egyes, tökéletesen légből kapott minőségeket, ismereteket, néha még bűnöket is tulajdonítanak, hogy ilyen okokkal magyarázzák bizonyos vállalkozások kielégítő fejlődését, s mindezt csakis azért, hogy elfedjék, ele legalábbis a lehető leg-jobban elmossák a különböző megállapodások szerepét, amelyek mindenről döntenek.
Mindeközben, azon gyakori szándéka és tiszteletet parancsoló eszközei ellenére, hogy úgymond jelentős személyiségeket állítson teljes anyagi valójukban a reflektorfénybe, jelen társadalom jóval gyakrabban mutatja éppen az ellenkezőjét — és nemcsak annak révén, ami ma a művészeteket helyettesíti, illetve az azokról való beszédet tökéletes hozzá nem értés fe-szül tökéletes hozzá nem értés ellen, kitör a pánik, és csak az a kérdés melyik hull előbb darabjaira. Meg-esik, hogy egy ügyvéd, feledvén, hogy dolga az egyik oldalt képviselni a perben, őszintén hagyja magát befolyásolni a másik ügyvéd érvei által, még ha azok éppen olyan laposak is, mint a sajátjai .Az is előfor-dul, hogy egy ártatlan gyanúsított pillanatnyi zavarában bevall egy olyan bűnt, amit nem követett el, pusztán azért, mert ámulatba esett egy olyan besúgó feltételezéseinek logikájától, aki öt bűnösnek akalátni (Dr Archambeau pere Poitiers-ben, 1984-ben (9)Még McLuhan, a spektákulum első apologetaja, egyben a század látszólag legeltökéltebb agyalágyultja is megváltoztatta a véleményét, midőn 1976-ban végre rájött, hogy „a tömegmédia nyomása az irra-cionális felé hat", és ezért sürgető szükség volna használatának korlátozására. A torontói gondolkodó ezt megelőzően több évtizedet töltött azzal, hogy a mindenki által, minden fáradság nélkül elérhető „glo-bális falu" számtalan, sokszoros szabadságán hüledezzen.A falu a várossal ellentétben mindig is a konformizmus, az elszigeteltség, a leskelödés, az unalom és a mindig ugyanazon családokra hulló rágalmak világa volt. Elég pontos leírása ez a spektákulum bolygója vulgaritásnak, ahol többé lehetetlen meg-különböztetni a Grimaldi-Monaco vagy a Bourbons-Franco dinasztiákat attól, amelyik a Stuartokat kö-vette. Mégis, a hálátlan tanítványok ma azon törik magukat, hogy az emberek elfelejtsék McLuhant, illetve, hogy a mester korai gondolatait töltsék fel új energiával, lévén a karrier lehetőségét látják a tünékenység univerzumában kedvünk szerint „választ-ható" új szabadságok mediális ünneplésében .Való-színűleg gyorsabbak lesznek az önmegtagadásban is, mint az, aki inspirálta ökét.

XIII.

A spektákulum nem titkolja, hogy leselkedik né-hány veszély erre a csodálatos rendre, amelyet meg-alkotott. A világóceán szennyezése és az esőerdők pusztítása a Föld oxigénkészletének megújulását fe-nyegeti, az ózonréteg rosszul reagál az ipari fejlő-désre, a nukleáris sugárzás felhalmozódása vissza-fordíthatatlan. A spektákulum azonban egyszerűen úgy dönt, hogy mindennek nincs jelentősége .Csakis a számadatokról és a dózisokról hajlandó vitát nyitni És itt elég meggyőzőnek is bizonyul, ami egy spek-tákulum előtti szellemben elképzelhetetlenlett volna.
A spekurális demokrácia módszerei nagy rugal-masságot mutatnak, szemben a totalitárius diktátum egyszerű brutalitásával. A név maradhat, még ha maga a dolog időközben, titokban, meg is változott (a sor, a marhahús vagy egy-egy filozófus) A neveket ugyanakkor meg is lehet változtatni, jóllehet maga a dolog, titokban, nem változik. Angliában például a Windscale-i atomhulladek újrafeldolgozó üzem hely-nevet Sellafield-re cseréltek, hogy ezzel is segítsenek elterelni az 1957-es tűzvész után felerősödött gyanút, ám e toponímiai újra-feldolgozás sem csökkentette a különböző rákos, leukémiás eredetű elhalálozások számának emelkedését a környéken. Az angol kor-mány (ahogy ez demokratikus módon - harminc évvel később — nyilvánosságra került) akkoriban úgy döntött, titokként kezeli a katasztrófáról szóló jelen-tést, mivel jó okkal ügy ítélte meg, hogy az károsan befolyásolná a közvélemény nukleáris energiába vetett bizalmat.
A nukleáris gyakorlat, legyen az katonai vagy pol-gári célú, szigorúbb titoktartást kíván, mint bármi más, pedig jól tudjuk, másutt sem elenyészők az igények. A rendszer irányítói által kiválasztott tudó-sok életét - azaz hazudozását - megkönnyítendő, fel-fedezték a többszörös mértékegységek hasznát .Ezeket az újabb és újabb nézőpontok bevezetésének megfelelően varialják, finomítják, hogy a konkrét eseteknek megfelelően egyszerre több, egymásra nehezen átváltható számadattal zsonglőrködhesse-nek. A rádioaktivitás mérésére például az alábbi mértékegységekkel rendelkezünk: a curie, a becque-rel, a röntgen, a rád (más néven centigray), a rém, hogy ki ne hagyjuk valahogy a pofonegyszerű milli-raclot és a sivert-et, amely nem más, mint egy 100 rémes egység. A külföldi számára átláthatatlan, régi angol váltópénzrendszer juthat itt eszünkbe, abból a kórból, mikor Sellafieldet még Windscale-nek hívták. Könnyen belátható, micsoda szigorra és pontos-ságra tettek volna szert a tizenkilencedik században a hadtörténet, és következésképpen az elméleti stra-tégák, ha - azért, hogy ne kerüljenek túl bizalmas információk semleges kommentátorok vagy ellen-séges történészek kezére - a hadjáratokat kizárólag az alábbi fogalmakkal dolgozták volna fel: „A fel-vezető szakaszban benne foglaltatott egy sor raj-taütés, amelyekben a mi oldalunkról egy szilárd él-csapat - négy tábornok és a kezük alá adott egységek - ütközött meg egy mintegy 13 000 bajonettet szám-láló ellenséges csapattal. Az utolsó szakaszban hosszú, ádáz harc alakult ki, váltakozó szerencsével, amelyben a teljes haderőnk bevetésre került, mind a 290 ágyú, a tizennyolcezres nehézlovasság; eközben az ellenség nem kevesebb, mint 3 600 gyalogsági hadnagyot, 40 huszár- és 24 vérteskapitányt vonulta-tott fel csapataikkal. A hadiszerencse, az előrenyo-mulások és visszavonulások váltakozását követően az
ütközet végül döntetlennek bizonyult .Veszteségeink, jóllehet alatta maradnak az átlagnak, amelyet egy hasonló hosszúságú és hevességü ütközet általában megkövetel, lényegésen nagyobbak, mint a görögöké volt Marathonnal, de kisebbek, mint a porosz vesz-teségek Jénánál". A példa alapján nem lehetetlen, hogy egy szakértő hozzávetőleges véleményt for-máljon arról, hogy milyen erők kerültek is bevetésre. A hadművelet irányítását azonban bizonyosan nem érheti szó
1987 júniusában Pierre Bacher, az E D F'('10) műszaki igazgatóhelyettese nyilvánosságra hozta az atomerő-müvek legfrissebb biztonsági irányelvét. A beépített szelepeknek és szűröknek köszönhetően ezentúl jó-val egyszerűbb lesz elkerülni az olyan nagyobb katasztrófákat, mint a reaktorrepedés vagy -robbanás, amelyek egy egész ,régiót' érinthetnének .Ide vezet a túlzott bezárkózás .Valahányszor tehát az erő-müvünk szétpattanni látszik, jobban tesszük, ha kicsit dekompresszálunk, azaz bepermetezünk egy pár négyzetkilométeres körzetet, e terület a szeszélyes széljárast követve azután tetszőlegesen és különböző mertekben nőhet. A beszámolóból kiderül, hogy az azt megelőző két év során Cadarache-ban, a Drome-ban folytatott diszkrét kísérletek , világosan megmu-latták hogy a kiszivárgás — lényegében gázokról van szó - mértéke a minimálisnál is kisebb, legrosszabb esetben az erőművön belül uralkodó rádioaktivitás egy százaléka" .Tehát a legrosszabb eset is nagyon szerényke egy százalék. Azelőtt ugyan mindenki biz-tos volt benne, hogy semmiféle kockázattal nem kell számolni, kivétel persze balesetkor, ami a maga ré-széről logikus módon lehetetlen. Az első kísérleti évek során tehát az érveles ekképpen alakult mivel baleset mindig történhet, el kell kerülni a katasztrófaküszöb áthágását, ennél pedig mi sem egyszerűbb apránként, mértékletesen kell fertőzni. Ki ne erezné át, mennyivel egészségesebb néhány éven át meg-elégedni napi másél deci vodkával, mintsem rögtön úgy berúgni, mint egy kocsis ?
Bizonyosan nagy kár, hogy az emberi társadalom éppen akkor találja szembe magát ilyen égető prob-lémákkal, mikorra mar gyakorlatilag lehetetlen a piac-cal szemben a lehető legkisebb ellenvetést is tenni, éppen akkor, mikor az uralmon lévők úgy hiszik -jogosan, mivel a spektákulum elhárítja róluk a töre-dékes vagy éppen alvajáró döntéseiket és érvelésüket ért minden kritikát —, hogy semmi szükségük többé a gondolkodásra, és valóban nem is képesek gondol-kodni többé. Nem szeretné vajon még a legmegmeveszekedettebb demokrata is, hogy egy kicsivel intel-ligensebb vezetőket válasszunk számára ?
Az 1986 decemberében, Genfben rendezett nem-zetközi szakértői konferenciának egyszerűen az volt a tétje, hogybetiltsák-e világszerte a kloro-fluorokar-bon gaz termeléset, azét a gázét, amely nemrégiben elkezdte nagy sebességgel eltüntetni a vékony ózon-réteget, amely bolygónkat a kozmikus sugárzás káros hatásaitól védte. Dániel Verilhe, az Elf-Aquitame vegyipari leányvállalatának képviselője, s mint ilyen, egy a tiltásnak határozottan ellene szegülő francia küldöttség tagja, tett egy rendkívül értelmes észre-vetelt „Legalább három év kell, hogy megtaláljuk az anyagot, amely helyettesítheti a CFC-t, a költségek pedig akár a négyszeresére is nőhetnek". Tudvalévő, hogy ez a röpke ózonréteg, abban a magasságban, nem tartozik senkihez, és nincs semmiféle piaci érté-ke. Az ipari stratéga, alább idézett aranyköpésével, így jogosan dörgölhette ellenfelei orra alá felfoghatat-lan gazdasági gondatlanságukat ,Igen kockázatos egy ipari stratégiát környezetvédelmi imperatívuszokra alapozni".
Azok, akik a múltban belefogtak a politikai gaz-daságtan kritikájába, úgy definiálva azt mint „az em-beri nem végső tagadása"(11) nem tévedtek .Fentiekből mindez világos.

XIV.

Hallani, hogy ma a tudomány felett is a gazdasági megtérülés parancsai uralkodnak, ez mindig így volt. Az újdonság az, hogy a gazdaság nyílt háborút indí-tott az emberiség ellen, immár nem csak az életük, de a túlélésük esélyei ellen .A tudományos szellem ek-kor, a saját szolgaságellenes múltja ellenében, úgy inditott, hogy a spektakuláns dominancia szolgálatába szegődik. Azelőtt a tudomány rendelkezett bizonyos önállósággal. Képes volt megérteni a maga való-ságszeletét, és ezzel hatalmas mértékben járult hozzá a gazdasági források növekedéséhez. Mikor a min-denható gazdaság eszét vesztette és mi másról is szólnának a spektakurális idők? -, eltörölte a tu-dományos autonómia utolsó nyomait is, módszertani szinten és a „kutatók" tevékenységének gyakorlati feltételeit illetően egyaránt. Többé senki sem várja el a tudománytól, hogy megértse a világot, vagy hogy bármin is javítson. Azt várják el tőle, hogy mindent azonnal igazoljon, ami csak történik. A spektakulrális uralom, amely itt is éppen olyan idióta, mint az összes többi területen, melyeket a legkatasztrófálisabb nemtörődömséggel zsákmányol ki, kivágta a tudo-mányos ismeretek ősfáját, hogy bunkósbotot készít-sen belőle magának .Ha meg akar felelni annak a végső társadalmi elvárásnak, hogy szállítsa a bizo-nyíthatóan lehetetlen felmentést, a tudomány is job-ban teszi, ha elfelejt gondolkodni, ellenben jártassá-got szerez a spektakurális nyelvezet szófordulataiban. És köpnivaló korunk elkurvult tudománya, sok-sok jó szándékkal és lelkesedéssel, éppen egy ilyen karrier-ben találta meg a legutolsó szakterületét.
A hazug mentségek tudománya természetesen fel-tünt már a burzsoázia hanyatlása első jeleinek megje-lenésekor, az úgynevezett „humán" áltudományok rákos elburjánzásával. Az orvostudománynak egy időben ugyan sikerült hasznossá tennie magát, de azokat, akik eltörölték a fekete himlőt és a leprát a föld színéről, még más fából faragták, mint azokat, akik oly dicstelenül bedobták a törülközőt a nukleáris sugárzás vagy a mezőgazdasági-élelmiszeripari ve-gyészet előtt. Jegyezzük meg gyorsan, hogy az or-voslásnak ma már természetesen joga sincs, hogy a nép egészségét védje a beteg környezettel szemben, mivel ezzel államérdeket, de legalábbis a gyógyszer-ipar érdekét sértené.
Hogy a tudomány mivé lett azt nem csak az teszi nyilvánvalóvá, amit kénytelen elhallgatni, de igen gyakran az is, amit a maga szent együgyüségében kimond 1985-ben egy nyolc napon át tartó, négy betegen végzett kísérletüket követően a Laennec-i korház professzorai, Even és Andrieu bejelentették, hogy valószínűleg megtalálták az AIDS ellenszerét .Két nappal később, mikorra valamennyi betegük meghalt, számos más orvos, akik hátrébb tartottak a kutatásaikkal vagy esetleg féltékenyek voltak fenntartásaiknak adott hangot, mondván, nem kellett volna ennyire elsietni a bejelentést, mivel a dolog inkább tünt csalóka látszatgyözelemnek, néhány órával az összeomlás előtt. Even és Andrieu nem zavartattak magukat, s azzal védekeztek, hogy , végül is jobb a csalóka remény, mint ha egyáltalán nincs remény" Még ahhoz is túl ostobák voltak, hogy felismerjék ez az érv mar önmagában a tudományos szellem teljes tagadása és hogy a sarlatanok és a boszorkányok is mindig evvel takargattak jövedelmező látomásaikat ama távoli időkben mikor meg nem bíztak rájuk kórhazak vezetését.
Ha a hivatalos tudomány is ily sorsra jutott  csak ügy mint a többi területe a társadalmi spektákulum nak, amely a jelenlegi   anyagi értelemben modernizalt   és   feldúsított   képében   sem   más    mint   a vásározok - illúziózionisták, kikiáltok és kibicek — ősi technikainak továbbélése, nem meglepő, hogy újra milyen nagy becsben állnak csaknem mindenütt a mágusok és a szekták, a vákuumcsomagolt Zen vagy a mormon teológia.   A tudatlanságot   amely oly jól szolgálja a hatalmat, meg inkább kihasználjak olyan zseniális vállalkozások amelyek a törvényesség hátárán egyensúlyoznak  . Mi is volna erre megfelelőbb pillanat mint mikor újra erősen terjed az analfabetizmus? Azonban ezt is tagadja a kuruzslás egyik új megnyilvánulása. Az UNESCO a megalakulásakor egy pontos tudományos definícióját fogadta el az analfabetizmusnak és feladatának tekintette hogy küzdjön ellene az elmaradott országokban  . Mihelyt viszont ugyanez  a  jelenség,   teljesen  váratlanul    az  ügy nevezett fejlett országokban jelent meg újra amint Napóleon is Grouchy- t várta de Bluchert láttá feltün-ni a csatamezőn, elegendő volt szólítani a "szakértői Gárdát' (12) ők azután egy megállíthatatlan rohammal tisztázták a helyzetet, és az analfabetizmus terminust az „olvasási nehézségek"" kifejezéssel helyettesítet-ték. Bizony, néha egy-egy „hamis hazafi" is kapóra jöhet, ha igaz nemzeti ügyről van szó. Hogy a peda-gógusoknak kőbe véssék a neologizmust, gyorsan új, öröktől valónak tűnő definícióval is szolgáltak: míg analfabétának azt tekintjük, aki sosem tanult meg olvasni, addig a modern értelemben vett „olvasási nehézségekkel" küzdő olyasvalaki, aki megtanult ugyan olvasni (sőt, jobban megtanult, mint azelőtt tette volna - bólogatnak rögvest hűvösen a pedagó-gia legtehetségesebb hivatalos teoretikusai és törté-netírói), ám valami módon azonnal el is felejtett. E meglepő magyarázat, céljával ellentétben, akár nyugtalanító is lehetne, ha szándékosan mellébeszélve nem kerülte volna el oly művészi módon a szembesülést a legfontosabb folyománnyal, amely egy tu-dományosabb korszakban mindenkinek azonnal a szemébe ötlött volna. Annak belátásával tudniillik, hogy e jelenség maga érdemelne magyarázatot, illetve éppen ez ellen kellene küzdeni, mivel a korlátoltság jelenlegi fejlődését megelőzően soha nem lehe-ltett l ilyesmit megfigyelni, de még csak elképzelni sem; csak mióta a magyarázat kéz a kézben hanyat-lik a gyakorlattal.

XV.

Több mint száz eve mai, hogy A -L .Sardou Új fran-cia szinonima-szótára lefektette az alábbi jelzők közötti árnyalatnyi különbségeket álságos [fallaueux], csalóka [trompeur], csaló [imposteur], csábító [seducteur], alattomos [insidieux], szemfényvesztő [captieux], e kifejezések együtt alkotják a palettát, amelynek színeivel megfesthető a spektákulum tár-sadalmának portréja. Sem kora, sem szakmai tapasz-talata nem tette lehetővé Sardou számára, hogy ha-sonló világossággal megkülönböztesse egymástól olyan rokon értelmű szavak jelentését, amelyekkel azok a veszélyek írhatók le, amelyekkel minden fel-forgató csoportnak szembe kell néznie, és amelyek követhetik például az alábbi fokozatokat lépre csa-lás, provokáció, beszivárgás, manipuláció, kihasz-nálás, visszájára fordítás. Mindenesetre a „fegyveres harc vaskalaposai sosem értékelték a fent jelzett, igen fontos árnyalati különbségeket.
,Aki (ami) álságos [fallacieux  - a latin fallaciosus-ból], az ösztönös vagy gyakorlott félrevezető, teli ravaszsággal e melléknév egyben megfelel a csalóka [trompeur] felsőfokának. Bárki (bármi), aki (amely) bármely módon félrevezet, megtéveszt, az csalóka [trompeur], aki (ami) mesterségesen, célzatosan té-veszt meg, tervszerüen  követ el visszaélést, az álsá-gos [fallacieuxl A csalóka [trompeur] általános, kö-zönséges kifejezés, használható bármiféle bizonytalan jelre, látszatra, az álságos [fallacieux] mögöttes szándékra utal, kidolgozott csalásra, álságos [fallaci-eux] lehet valamely okoskodó beszéd, tiltakozás vagy érvelés .A kifejezés bizonyos átfedéseket mutat a csaló [imposteur], csábító [séducteur] alattomos [msi-dieux] és szemfényvesztő [captieux] kifejezésekkel, de nincs szó teljes megfelelésről. A csaló [imposteur] kifejezést mindenfajta hamis látszatra, illetve olyan konspirációkra használjuk, amelyek célja visszaélés illetve károkozás, úm képmutatás, botránykeltés stb. A csábító [séducteur] névmás olyan tevékenység jel-zője, amelynek célja valaki mást birtokolni, kidolgozott, behizelgö eszközökkel félrevezetni, Az alatto-mos [insideux] jelző kifejezetten a törvetésre, valaki csapdába ejtésére utal A szemfényvesztő [captieux] jelentése a meglepetésszerü becsapás leírására szoritkozik. Az álságos [fallacieux] a fenti definíciók többségét átfogja "

XVI.

A dezinformáció viszonylag új fogalma nemrég étkezett hozzánk Oroszországból, együtt sok más, a modern állam vezetéseben hasznos találmánnyal .Eegyes hatalmak, illetve szorosan mögöttük az olyan személyek, akik valamiféle gazdasági vagy politikai tekintély-töredékkel rendelkeznek, széles körben hasznosítják a fennálló rend megtartása érdekében,:ilyenkor mindig kap egy offenzíva ellenes árnyalatot.Ami szembe mer helyezkedni az egyedüli hivatalos igazsággal, szükségszerűen csakis ellenséges, de leg-alábbis rivális erők terjesztette dezinformáció lehet, amelyet szándékosan hamisított meg a rosszakarat .A dezinformáció nem valamely, a vezetés számára ked-vező tény egyszerű tagadása, illetve valamely, a ve-zetés érdekeit nem szolgáló tény egyszerű állítása — ezt pszichózisnak nevezik. A színtiszta hazugsággal szemben a dezinformációnak - és az elv itt lesz ér-dekes az uralkodó társadalmi rend védelmezői szá-mára — mindig tartalmaznia kell egy bizonyos rész-igazságot, amelyet azonban egy ügyes ellenség ma-nipulált .A hatalom, amely dezinformációt kiált, nem gondolja, hogy maga abszolút módon hibátlan volna, de azt jól tudja, hogy a ráirányuló valamennyi pontos kritika élét képes elvenni azzal a végtelen jelentéktelenséggel, amely a dezmformáció sajátja, és így aztán soha nem kell majd elismernie semmi konkrét hiányosságát.
Egyszóval, a dezmformáció nem más, mint rosszul használt igazság .Aki terjeszti, vétkes, aki elhiszi, bolond .De ki is volna ez az ügyes ellenség'. A terro-rizmus nem jöhet szóba, mert az nem kockáztatja, hogy bárkit is „dezinformáljon", mivel a vele szem-beni vád az, hogy ontológiailag reprezentálja a leg-otrombább és legelfogadhatatlanabb hibát .A szó eti-mológiájának, illetve azon limitált összeütközések friss emlékének köszönhetően, amelyek a század közepe táján rövid időre szembeállították Keletet és Nyugatot, a koncentrált és a diffúz spektákulumot, az integrált spektákulum kapitalizmusa még azt látszik hinni, hogy a totalitárius bürokrácia kapitaliz-musa - amelyet néha ráadásul úgy ábrázoltak, mint a terrorizmus hátországát vagy inspirációs forrását -volna továbbra is a legfőbb ellensége, csakúgy, ahogy a másik fél mondaná róla, szövetségük és mely szolidaritásuk megszámlálhatatlan bizonyítéka ellenére. Valójában minden gyökeret vert hatalom -anélkül , hogy valaha is kimondaná, és nem is a valóságosan létező helyi rivalizálás miatt - jól az eszébe véste, amit a kevés német internacionalista egyikének az első világháború kitörését követően sikerült megfogalmaznia (a felforgató oldalról, és minden azonnali siker nélkül) ,Az ellenség köztünk van". A dezinformáció végül is annak felel meg, amit ,XIX. század társadalmi küzdelmeinek nyelvezetében még ,veszedelmes szenvedélyeknek" nevez-tek. Mindannak tehát, ami sötét, és azzal fenyeget, hogygy ellene szegül a rendkívüli boldogságnak, amelyben , jól tudjuk, a társadalmunk részesíti mindazokat, ,akik hisznek benne, olyan boldogság ez, amely nagyvonalúan ellensúlyozza a különböző, jelentéktelen kockázatokat és csalódásokat. Mindazok pedig, akik látják ezt a boldogságot a spektákulumban, egyetértenek , hogy nincs mit rágódni az árán, a többiek meg csak dezinformáljanak.
A másik előny, amely abban rejlik, ha egy-egy konkrét dezinformációt ilyen felfogásban pellengérre állítunk, az, hogy következésképp a spektákulum glo-bális nyelvezete nem gyanúsítható azzal, hogy tartal-mazná ugyanazt a dezinformációt. A spektákulum ugya-nis a lehető legtuányosabb biztonsággal képes meghatározni az egyetlen helyet, ahol dezmformáció lehet bármi mondhatóban, amely ellenére volna.
Valószínűleg tévedésből történt - nem tételezünk fel szándékos félrevezetést -, hogy Franciaországban nemrég elkezdték hivatalosan osztogatni a médiában a .garantáltan dezinformáció-mentes" címkét .Ez igen fájdalmasan érintett néhány médiaszemélyiséget, akik még mindig szeretnék hinni, de legalábbis elhitetni, hogy egyáltalán nincsenek cenzúrázva .A lényeg itt azonban az, hogv a dezinformáció elvét soha nem szabad defenzív módon alkalmazni, még kevésbé egyfajta védmüként mint valami Nagy Falat vagy Maginot-vonalat húzni egy terület köré, ahonnan a dezinformáció ily módon száműzetik.
 A dezinformáciora szükség van, és állandóan folyékony állapotban kell tartani, hogy mindenhová eljuthasson .Ahol a spektakurális  diskurzust nem támadják, ott idétlenség volna védelmezni, az elv maga pedig nagyon gyorsan elkopna, ha valaki olyan pontokon venné védel-mébe, minden bizonyíték ellenében, amelyek a kö-zönség elöl rejtve kell, hogy maradjanak. Ráadásul a vezetésnek igazán nem szükséges garantálnia, hogy ,valamely konkrét információ nem tartalmaz dezinformációt .Egyébként ehhez az eszközök sem állnak a rendelkezésükre. Akkora tisztelet azért nem övezi ökét, így csak gyanút keltenének a kérdéses információ körül A dezinformáció csakis az ellentámadásra jó. Tartalékban kell tartani, majd hirtelen bevetni, amint egy-egy igazságnak valahogy sikerült áttörnie.
Ha néha van is veszélye annak, hogy valami fésületlen dezinformació jelenjen meg bizonyos, ép-pen futó ellentétben álló érdekek szolgálatában, kibújván az ellenőrzés alól és így összeütközésbe kerülve a kevésbé felelőtlen dezinformáció koncentrált müvével, és ha van is kockázata, hogy az emberek ezt is elhiggyék, attól nincs okunk félni, hogy itt eset-leg más, kifinomultabb és tapasztaltabb manipulá-ltorok keze munkálna egyszerűen azért történhet így, mert a dezinformáció operációs mezeje ma egy olyan világ, amelyben többé semmi nem igazolódhat be.
A dezinformáció zavarkeltő fogalmát azért tolták reflektorfénybe, hogy azonnali hatállyal és pusztán neve  említésével lesújtson minden olyan kritikára,  melynek valahogyan sikerült elkerülnie, hogy a hall-gatás szervezetének különböző ágensei eltüntessék . Példának okáért elhangozhat, amennyiben úgy óhajtják, hogy jelen könyvünk nem más, mint a spektáku-lumról való deinformáció, avagy - és ez ugyanazt jelentené — olyan dezinformáció, amely a demokráciát fenyegeti.
Ellentétben azzal, amit a kifordított spektakurális elve állít, a deinformáció gyakorlata nem tehet mást, mint hogy az államot szolgálja, itt és most, annak közvetlen ellenőrzése alatt, illetve azok kezdemé-nyezésére, akik ugyanazon érdekeket védik .Való-jában a dezinformáció ott honol minden létező infor-mációban, ez a legfőbb jellemvonása. Csak ott neve-zik nevén, ahol megfélemlítés útján fenn kell tartani a passzivitást. Ott, ahol a dezinformációt nevén nevezik, ott nincs dezinformáció .Ahol van, ott nem neve-zik nevén.Mikor meg léteztek egymással szembenálló ide-ológiák, amelyek a valóság valamely elfogadott néze-tével szemben, vagy a mellett foglaltak állást, akkor léteztek fanatikusok vagy hazugok, de nem léteztek „dezinformátorok"
.Mikor többé nem megengedett - a spektakurális konszenzus iránti tisztelet, vagy legalábbis a spek-takurális dicsőség akarása okán -, hogy őszintén kimondjuk, aminek ellene szegülünk, illetve amit minden következményével egyetemben elfogadunk, ugyanakkor előfordul, hogy kénytelenek vagyunk el-hallgatni egy részét annak, amit el kellett fogadnunk, mivel valamilyen okból kifolyólag az veszélyes lehet, nos, az ember akkor folyamodik a dezinformációhoz — mintha ostobaságból, nemtörődömségből, vagy lát-szólag téves érvek hatásara tenne. Az 1968 után politikai színterén például a pro-situknak nevezett
inkompetens, a visszarendeződést segítő elemekből lettek az elsö dezinformátorok, mivel mindent megtettek, hogy valamennyi olyan gyakorlati megnyilvánulás létét elkenjék, amelyek igazolták azon kritikai álláspont létjogosultságát, amelyet állítólag ök is magukévá tettek, és, nem törődve azzal, hogy így gyengítik a mondandójuk erejét, sosem hivatkoztak semmire és senkire, hogy úgy tűnjön, mintha valójában  ők fedeztek volna fel valamit

XVII.

Kifordítván Hegel egyik híres formuláját, már 1967-ben megjegyeztem, hogy „egy valóban a feje tetejére álitott világban az igaz a hamisság mozzanata"(14) Az eltelt  évek jól mutatják ennek az elvnek a terjedését, minden területen, kivétel nélkül. Egy olyan korszakban, amelyben nem létezhet töb-be kortárs művészet, a klasszikus művészetet is nehéz lesz megítélni. Itt is, mint másutt, azért termelik a tudatlanságot, hogy kizsákmányolhassák .Miközben elvész a történelem és az ízlés értelme, hamisító hálózatok szerveződnek .Elegendő — és nem is nehéz a szakértőket és az aukciósházakat felügyelni, hogy minden rendben menjen, hiszen a többihez hason-lóan ebben az üzletben is csak az eladás hitelesíti az értéket.Ezután már a hamisítványokban dúskáló gyüjtök és múzeumok — főleg amerikaiak - érdeke és dolga, hogy megőrizzék a gyűjteményük jóhírét, ahogy a Nemzetközi Pénzügyi Alap is ápolja a fikciót, hogy száz nemzet óriási adósságállománya bármiféle pozitív értéket képviselne.
A hamisítvány formálja az ízlést, és önmagát erősíti azáltal, hogy ügyesen kiküszöböli az eredetire való hivatkozás lehetőségét. Még a valódit is újracsinálják - mivel már ez is lehetséges -, hogy jobban hasonlít-son a hamisítványhoz. A leggazdagabbak és a leg-modernebbek léven, az amerikaiak a hamisítvány-kereskedelem legfőbb célpontjai. Most persze éppen ők pénzelik Veisailles vagy a Sixtus-kápolna restaurációs munkálatait. Ezért kapják Michelangelo freskói egy képregény friss színeit, az eredeti Versailles-i bútorok pedig a vakító aranyozást, amitől pont olya-nok lesznek mint bármely, Texasba frissen és nem kevés pénzért leszállított, hamis Lajos korabeli bútorzat.
Feuerbach ítéletét, miszerint kora előnyben része-síti „a képét a dologgal, a másolatot az eredetivel, a képzetet a valósággal"(15) szemben, teljességgel igazol-ta a spektákulum évszázada, sok olyan területen is, ahol a tizenkilencedik század még jobbnak látta tá-volságot tartani attól, ami pedig már alaptermésze-tévé lett a kapitalista ipari termeléstől. Ezért is ter-jesztette el a burzsoázia a múzeum, az eredetiség, a pontos történeti kritika és a hiteles dokumentum szi-gorú szellemisegét .A csinálmány azonban ma min-denütt a valódi helyébe lép. Még a gépkocsik légszennyezése is kapóra jön, mert arra kényszerít, hogy a Marly-i lovasok vagy a St Trophime székesegyházkapuzatának románkori szobrai helyébe műanyag másolatokat állítsanak. Végül is minden csak még szebben fog mutatni a turistafotokón fotókon. A folyamat csúcspontját kétségkívül a kínai bürok-rácia nevetséges hamisítványa, az Első Császárság korabeli, óriási ipari hadsereg agyagszobrai jelentik, amelyeket oly sok államférfi a helyszínen volt hiva-talos megcsodálni. A tény, hogy ilyen csúful rá le-hetett szedni ökét, ékesen bizonyítja, hogy tanács-adóik hadában nincs senki sem, aki akár csak egy kicsit is értene a művészettörténethez — akár a kínai-hoz, akár a Kínán kívülihez. „Fenséged kompu-terében nincs erre vonatkozó adat" .A felismerés, hogy most először lehetséges minden művészi is-meret, vagy akár az autentikus vagy a lehetetlen felis-meréséhez kellő érzék hiányában kormányozni, ön-magában elegendő annak feltevéséhez, hogy a gaz-daság és az államvezetés e hiszékeny bolondjai vala-mi nagy katasztrófába fogják dönteni a világot, amenynyiben persze a tetteik már eddig nem tették volna napnál világosabbá.

XVIII

Társadalmunk alapja a titok, a „fedöszervektől", amelyek a fénytől védik a birtokosok koncentrált javait, egészen az „adatvédelemig" vagy „titok-ügyig", amely ma óriási területet biztosít az államnak a min-denféle törvényi korlátozástól mentes cselekvésre, a gyártási igénytelenség reklámok mögött rejtőző, gyakran ijesztő titkaitól a lehetséges jővő-forgatókönyvekig, amelyekből egyedül az uralkodó rend olvassa ki azon dolgok legvalószínűbb mozgását, amelyeknek létét is tagadja, miközben mérlegeli az arra csodás módon adandó válaszait. Akár be is szúrhatnánk ide néhány megjegyzést.
Egyre több az olyan hely a nagyvárosokban és a vidék rejtett zugaiban, amelyek megközelithetetelenek, azaz minden tekintetben őrzik öket, ártatlan kíváncsiság nem ütközhet beléjük, kémek nem fér-kőzhetnek a közelükbe .Nem kifejezetten katonai célúak, de katonai modell alapján szerveződnek, hogy teljesen elkerüljék a járókelők vagy a lakok te-kintetét, söt, a rendőrség ellenőrzésének kockázatát, amely utóbbi persze már régóta a bűnözés legközön-ségesebb fajtáinak felügyeletére és visszaszorítására szorítkozik így lehetséges, hogy,Olaszországban a Potere Due-nak nem kellett Áldó Morót valami el-dugott épületben fogva tartania - elegendő volt egy olyan épület, ahová nem lehetett bejutni.
Egyre több az olyan ember, akit arra képeztek ki, hogy titokban cselekedjen, arra, hogy mást ne is te-gyen, mint ezt. Speciális egységekbe tömörülnek, fegyverzetüket bizalmas archívumok, azaz titkos ada-
tok és elemzések alkotják. Másoknak olyan technikák állnak a rendelkezésére, amelyekkel ezek a titkos ügyek kizsákmányolhatok és manipulálhatók. Végül vannak „akciócsoportok", megint más képessé-gekkel, hogy a tárgyalt problémákat leegyszerűsítsék. Ahogy az ilyen, felügyeletre és érdekérvényesítésre szakosodott elemek rendelkezésére bocsátott mód-szerek és eszközök egyre tökéletesednek, ügy találkoznak maguk évről évre kedvezőbb általános feltetelekkel. Mikor például az integrált spektákulum társadalma teremtette új feltételek arra kényszerítik az ellene irányuló kritikát, hogy valódi illegalitásban lé-tezzen - nem, mintha elrejtőzne, de mert elrejti a bombasztikusra hangszerelt szóiakoztatás —, akkor azok, akik mégis e kritika felügyeletével és tagadásá-val vannak megbízva, végre bevethetik ellene a föld-alatti környezet hagyományos fegyverzetet a pro-vokációt, a beszivárgást, illetve az autentikus kritika kiküszöbölésének további formáit .Mindez a hamis kritika javára történik, amelyet majd éppen ebből a célból alkotnak meg. A bizonytalanság minden alka-lommal tovább no, mikor a spektákulum általános csalárdsága azzal az eséllyel gazdagodik, hogy szám-talan különös csalárdsághoz folyamodhat .Egy-egy fel nem derített bűntettet - akár egy börtönben, akár másutt — lehet öngyilkosságnak is nevezni, a logika elpárolgása olyan pereket és nyomozásokat enged meg, amelyek meredeken zuhannak az irracionalitás-ba, és amelyeket gyakran már elejétől fogva megha-misítanak a rendkívüli szakértők által végzett abszurd boncolások.
Jó ideje megszoktuk már, hogy ilyen-olyan embe-reket egyszer csak statáriális módon kivégeznek. A terrorista vagy így számon tartott elemekkel szemben nyíltan terrorista módszerek kerülnek bevetésre. Te-szem azt, a Moszad likvidálja az Abu Dzsihadot, a S.A.S. az íreket, a G.A.L."' félrendőri szerve a baszko-kat. A feltételezett terroristák áldozataikat nem telje-sen véletlenszerűen választják meg, azonban általá-ban véve lehetetlen pontosan megérteni az okokat. Azt tudhatjuk, hogy a bolognai pályaudvar azért rob-bant fel, hogy Olaszország továbbra is biztonságos kormányzat alatt élhessen; azt is, hogy mik azok a brazil ,,halálcsapatok"; meg azt, hogy a maffia fel-gyújthat egy szállodát az Egyesült Államokban, lehe-tővé téve így egy fegyveres rajtaütést. De azt honnan tudjuk meg, hogy végül is kinek dolgoztak a „brabanti őrült gyilkosok"? .Nehéz dolog a Cui podest? elvét alkalmazni egy olyan világban, ahol oly sok aktív érdeket fed homály. Az integrált spektákulum uralma alatt töménytelen rejtély találkozási pontján élünk és halunk.
A mediális-rendőri szóbeszéd azonnal, vagy leg-rosszabb esetben három-négy ismétlést követően, a minden vitán felül álló, évszázados történelmi bizonyítékok rangjára emelkedik. A mindennapi spek-tákulum legendás tekintélye különös, titokban likvi-dált karaktereket emelhet pajzsára újra mint fiktív túlélőket, akiknek visszatérte mindig felidézhető, fel-tételezhető - és bizonyítható, egyszerűen, mert a sza-kértők „úgy hallották". E holtak, akiket a spektáku-lum elmulasztott szabályosan eltemetni, valahol az Acherón és a Léthe között alusszák álmukat, míg fel-ébresztésükről nem döntenek. Ott vannak mind, a terrorista, aki visszatért a hegyről és a kalóz, aki a tengerről; meg a tolvaj, akinek már nem kell többé lopnia.
A bizonytalanság tehát így szerveződik mindenütt. Az uralom védelme gyakran elterelő támadásokon keresztül fejlődik fel, amelyek mediális reprezentá-ciója elfedi a valódi hadműveletet: ilyen volt Tejero és polgári gárdái 1981-es bizarr államcsínye Cortésben, ahol a bukás takarásában lefolyhatott egy másik, mo-dernebb — azaz jobban álcázott - pronunciamiento, amely azután sikerrel is járt. A francia titkosszolgálat 1985-ös új-zélandi szabotázsakciójának hasonlóan lát-ványos sikertelenségét néha szintén úgy állítják be, mint stratagemmát: a cél eszerint az lett volna, hogy eltereljék a figyelmet az ilyen szervezetek számos új alkalmazási lehetőségéről, azáltal, hogy a közvéle-ményt meggyőzik karikaturisztikus ügyetlenségükről, mind a célpont megválasztását, mind módszereiket illetően. Azt pedig szinte mindenütt belátták, hogy a Párizs alatt húzódó esetleges olajmezöket feltárandó, nagy csinnadrattával levezényelt 1986-os geológiai fúrásoknak nem volt más komolyan vehető célja, mint hogy a népesség aktuális bambasági szintjét és alávetettségét bemérjék, egy gazdaságilag ennyire eszetlen, kvázi-kutatást villantván fel előttük.
A hatalom immár olyannyira rejtélyes, hogy az amerikai vezetés illegális iráni fegyvereladási ügye után akár azt is megkérdezhetnénk, ki vezeti való-jában az Egyesült Államokat, az úgynevezett demok-ratikus világ legerősebb nagyhatalmát'. És ugyan ki az ördög vezeti akkor a demokratikus világot'
Ha a dolgok mélyére ásunk, ebben a világban, amely oly nagy tisztelettel adózik a gazdasági szük-ségszerűségnek, soha senki nem tudja, hogy egy-egy termék valójában mibe is kerül a valós ár legfonto-sabb részével sosem kalkulálnak, a maradékot pedig titokként kezelik.

XIX.

Noriega tábornokot 1988 elején ismerte meg hirte-len a világ. A hadsereggel nem rendelkező Panama jogcím nélküli diktátora volt, a Nemzeti Gárda veze-tője. Panama valójában nem szuverén állam a csa-tornája miatt grundolták, és nem megfordítva .Pénz-neme a dollár, és a területén állomásozó katonaság szintúgy idegen. Noriega tehát egész karrierjét, amely ennyiben tökéletesen megegyezik a lengyel Jaruzelskiéval, mint a megszálló hatalom rendőrfőnöke csinál-ta meg .Kábítószert importált az Egyesült Államokba, mivel Panama nem hozott eleget a konyhára, „pana-mai ' tőkéjét pedig Svájcba exportálta .Azelőtt a CIA-nak dolgozott Kuba ellen, valamint, hogy a saját gaz-dasági ügyeit megfelelően védje a kíváncsi tekintetek elöl, be is fújta néhány piaci riválisát az amerikai vezetésnek, amelyet ez a probléma oly szenvedé-lyesen foglalkoztat. Legfontosabb biztonsági tanács-adója, aki miatt még Washington is féltékeny volt rá, a legjobb volt a piacon Michael Haran, az izraeli tit-kosszolgálat, a Moszad volt tisztje. Mikor azután az amerikaiak úgy döntöttek, hogy megszabadulnak e dicső figurától, azt követően, hogy néhány amerikai bíróság óvatlanul elítélte, Noriega kijelentette, kész akar ezer éven át is küzdeni mind saját lázadó népe, mind a külföld ellen, tiszta panamai hazafiságból, azon nyomban meg is kapta a nyilvános támogatást mint az imperializmus esküdt ellensége a legtiszteletreméltóbb kubai és nicaraguai bürokrata-diktátoroktól. Noriega tábornok, aki mindent elad és mindent hamisít egy olyan világban, amely maga sem tesz mást, távolról sem valami panamai egzotikum. Vég-eredményben az integrált spektákulum, illetve az általa kiszemelt vezetők számára lehetővé tett bel -és külpolitikai sikerek tökéletes megtestesülése ö, úgy is, mint egyfajta állam egyfajta államférfija, ügy is, mint tábornok és úgy is, mint kapitalista. Róla mintáz-
hatnánk korunk hercegét azok közt, akik hatalomra szánjak magukat és képesek is ott maradni  a legte hetségesebbek hajszálra rá hasonlítanak .Korunk szül ily csodákat, nem Panama.

XX.

A hírszerzés számára, teljes összhangban ezen a ponton Clausewitz pontos háború elmeletével, mnden  tudásnak hatalommá kell alakulnia .  Az ilyen szervezetek mai rangja, sajátos költészete innen ered. Az intelligencia (18) száműzetvén a spektákulumból, amely tiltja a cselekvést  és mondanivalója sem igen van mások tetteiről ügy tűnik azok közt talált menedéket, akik titokban az egyes valósagszeleteket elemzik és manipuláljak. A frissen kiszivárgott hírek amelyeket Margaret Thatcher hiába próbált eltussolni  és ezzel egyben a hitelességüket is igazolta, megmutaták  ,hogy Angliában a hírszerzés mar arra is képes hogy megbuktasson egy miniszterelnököt   akinek a politikáját veszélyesnek ítéli . A spektákulum keltette általános megvetés így képes új indokokkal újra vonzóvá tenni azt amit Kipling korában   "dicső játszmának   neveztek".
A   történelmi összeesküvés elmélete  a tizenki-lencedik szazadban, mikor oly sok erőteljes társadal-mi mozgalom lelkesítette a tömegeket, még nevetséges  reakciós gondolatnak számított  A mai pszeudó tiltakozók ennek tudatában vannak - hallottak vagy olvasták valahol -, és úgy hiszik, a következtetés örökérvényű  .Soha nem akarnak szembesülni koruk valódi gyakorlatával, túlontúl is szomorú volna  a hideg reményeikhez Az állam tudja ezt, és rá is játszik erre.
Mikor a nemzetközi politikai élet, és egyre inkább a belpolitika valamennyi nézetét is a titkosszolgalatok modorában irányítják és mutatják be, azaz tettetéssel, dezinformációval, mögöttes magyarázatokkal — ame-lyek éppen el is takarhatnak egy másikat, de az is elég, ha úgy tesznek -, a spektákulum megelégszik azzal, hogy a szükségszerű érthetetlenség fárasztó világát tárja elénk. Ez az élettelen, sehová nem futó detektívregény-folyam pedig körülbelül annyi drá-maiságot rejt, mint egy realisztikusan megrendezett harc, éjszaka, négerek között, egy alagútban.
Ha a televízió valami szép képét mutat és hozzá valami szemenszedett hazugságot mellékel, a töké-letlen számára minden világos A félvilágnak elég tudni, hogy csaknem minden homályos, kétértelmű, ismeretlen kódok szerint vágott. A zárt elit viszont az igazat szeretné tudni, meg ha igen fárasztó is azt esetről esetre világosan elkülöníteni, minden bizal-mas adat és információ ellenére, melyhez máskülön-ben hozzáférhet .Ezért szeretné megismerni az igazság módszerét, jóllehet ez irányú lángolása többnyire kielégítetlen marad.

XXI.

A világot a titok uralja — elsősorban is mint az ura-lom titka. A spektákulum szerint a titok nem más, mint szükségszerű kivétel a társadalom felszínén bő-séggel kínált információ szabálya alól, ahogyan az integrált spektákulum e „szabad világában" az uralom maga sem több, mint egyfajta végrehajtó bizottság a demokrácia szolgálatában .Persze senki sem hiszi el igazán ezt a színházat. De akkor hogyan fogadhatják el a nézők a titok létét, mikor az önmagában garan-tálja, hogy képtelenek lennének irányítani egy olyan világot, amelynek legfőbb tényeit nem ismerik. (Már ha véletlenül valaki kikérné a véleményüket arról, hogy mi módon is kellene ebbe belefogni) .Tény, hogy a titkot szinte senki sem látja a maga elérhe-tetlen tisztaságában és funkcionális általánosságá-ban. Mindenki elfogadja, hogy elkerülhetetlenül van egy szakértők számára fenntartott, apró titok-zóna, a dolgok általános állását illetően pedig sokan úgy hiszik, „titkon belül" vannak.
Boetius Az önkéntes szolgaságról írott müvében meg-mutatta, hogyan erősítik a zsarnoki hatalmat azon egyének koncentrikus köréi, akiknek a támogatásból előnyük származik, vagy legalább ezt hiszik. Ugyan-így, a politikai élet és a média főbb szereplői, akik-nek becsvágya, hogy senki ne tarthassa felelőtlennek ökét, bizalmas kapcsolataik révén sok mindenről érte-sülnek Akit boldoggá tesz, hogy a „belső korhoz tartozik, annak eszében sincs kritizálni azt, és azzal sem gondol, hogy mindezekben a bizalmas viszonyok-ban a valódi lényeg sosem nyílik meg előtte. A csalók atyai jóindulatának köszönhetően egy kicsivel több kártyát lát - amelyek persze hamisak is lehetnek -, de a módszert, amely irányítja és magyarázza a játé-kot, sohasem ismeri meg .Azonnal a manipuláto-rokkal azonosítja magát, és megveti a tudatlanságot, amelyben valahol maga is osztozik. Mert az informá-ciómorzsák, amelyeket a hazug zsarnokság famulusainak felkínálnak, általában hazugsággal fertőzöttek, ellenőrizhetetlenek és manipuláltak .Ám így is örö-met szereznek annak, aki hozzájuk jut, mert ezzel magasabb rendűnek érzi magát a többieknél, akik nem tudnak semmit. Arra jók, hogy jobban elfogad-tassák az uralmat, arra nem, hogy megmagyarázzák. Az első sorban ülő nézők előjoga - azoké, akik elég bolondok - azt gondolni, hogy megérthetnek bármit is, ha nem arra építenek, amit elrejtenek előlük, hanem azt hiszik el, amit megmutatnak nekik!
Az uralom annyit legalább világosan lát, hogy sza-bad, gáttalan sáfárkodasa rövidesen igen nagy számú, főbenjáró katasztrófához vezet majd, mind az ökoló-gia - például a kémia -, mind a gazdaság - például a bankrendszer - területén. Ezért jó ideje felkészült már, hogy ezeket a kivételes szerencsétlenségeket más módon is kezelhesse, nem pusztán az édes dezinformáció rutinszerű forgatásával.

XXII.

Ami az elmúlt két évtizedben egyre növekvő szá-mú merényletet illeti (a Kennedy-ügy. vagy Aldó Moro, Olaf Palme esete, miniszterek, bankárok, egy vagy két pápa és mások, akik mmduknél többet értek), amelyek azóta is felderítetlenek maradtak -mert ha hébe-hóba beáldoznak néhány statisztát, fel sem merül, hogy eljutunk-e a megbízókig —, a futó-szalag-jellegen túl van még egy közös jegyük a hiva-talos nyilatkozatok pofátlan, illékony hazugsága. Az új társadalmi kór e szindrómája gyorsan terjed min-denfelé, mintha csak - az első megfigyelt esetekből kiindulva - az állam magaslatairól, az ilyen merény-letek hagyományos terepéről szállna alá, ugyanakkor mintha a társadalom legaljáról bugyogna fel, a védel-mi egyezségek, a törvénytelen üzelmek másik hagyo-mányos terepéről, ahol a profik között mindig is folyt az effajta háború .Az ilyen társadalmi gyakorlatok egyre inkább minden társadalmi közlekedés kellős közepén találkoznak össze, mintha az államnak már nem volna ellenére tiszteletét tenni itt, a maffiának pedig kész öröm bekerülni ide, megindult tehát egy-fajta egyesülési folyamat.
Próbálkoztak mindennel, hogy így-úgy magyaráz-zák az új típusú rejtélyeket említették a rendőrség hozzá nem értését, a vizsgálóbírók butaságát a sajtó rosszul időzített híradásait, a titkosszolgálat növeke-dési válságát, a tanúk rosszindulatát vagy a besúgók
sztrájkját. Pedig Edgar Allan Poe régen megtalálta már az igazsághoz vezető utat: A Morgue utcai kettős gyilkosság híres okfejtésével: „A jelek szerint ezt a rejtélyt pontosan azért tartják megoldhatatlannak, aminek a valóságban meg kéne könnyítenie megoldását: hogy minden részlet annyi-ra túlzott. (...) Az ilyen esetekben, mint amilyen ez is, nem azt kell kérdezni, hogy «mi történt", hanem azt, hogy «mi történt, ami eddig sohasem történt meg»."(19)

XXII.

1988 januárjában a kolumbiai drogmaffia közle-ményt bocsátott ki, helyes útra terelendő a felté-telezett létével kapcsolatos közvélekedést. Minden maffia létrejöttének alapfeltétele, hogy elhitesse: nem létezik, illetve, hogy tudománytalan vádaskodás ál-dozata; egyben ez az első olyan vonása, amelyben osztozik a kapitalizmussal. A mi maffiánk azonban igen felpaprikázódván a neki leosztott szólista szere-pen, odáig ment, hogy megemlítette a csoportosulá-sokat is, amelyek bűnbaknak használták, hogy a maguk létét leplezzék. Kijelentették tehát: „Nem vagyunk benne sem az adminisztrációs-politikai maf-fiában, sem a bankárok és pénzügyi szakemberek maffiájában, sem a milliomosok, sem az állami szer-ződések, sem a monopóliumok, sem az olajipar maf-fiáiban, sem a tömegkommunikációs maffiában."
Természetesen feltehetjük, hogy a deklaráció szer-zőinek, csakúgy, mint mindenki másnak, jól felfogott érdeke, hogy a maguk gyakorlatát belemossák a legbanálisabb bűnözés és a törvénysértések zavaros vizébe, amely a mai társadalom teljes felszínét el-borítja, de abban is megegyezhetünk, hogy íme, végre valaki, aki már a szakmájából adódóan jobban tudja másoknál, hogy miről is beszél .A maffia min-denütt jobban terem a modern társadalom talaján. Éppen olyan gyorsan sarjad, mint az integrált spek-tákulum társadalom világát formáló munka összes többi terméke. Együtt nö a számítógépek és az élel-miszeripar, a totális városrendezés és a bádogvá-rosok, a titkosszolgálatok és az írástudatlanság mérhetetlen növekedésével.

XXIV.

A század elején a maffia egyfajta archaizmus volt, mikor a szicíliai bevándorlási hullámmal, illetve a nyugati parti kínai titkos társaságok bandaháborúival kezdett megtelepedni az Egyesült Államokban. Mivel alapja a tudatlanság és a nyomor, ekkor még Észak-Olaszországban sem sikerült megvetnie a lábát. Úgy tűnt, arra ítéltetett, hogy a modern állam mindenütt eltörölje a föld színéről. A szervezett bűnözés olyan formája volt, amely csak elmaradott kisebbségek „vé-delmén" képes prosperálni, a városoktól távol, ahová nem ért el a rohamrendörség és a polgári törvénykezés keze  . A maffia önvédelmi taktikája a  tanúk elhallgattatása volt, amivel egyszerre semlegesít a rendőrséget és az igazságszolgáltatást, valamint biztosította a maga tevékenységi körén belül a titok uralmát, ami létszükséglete. Később azonban friss legelöt talál  talált a diffúz spektákulum, majd az integrált spektákulum társadalmának új tudatlanságában   :a titok  végső diadalával, a népesség általános belenyugvásával, a logika teljes eltűnésével, az egyetemes korrupció és a gyávaság előretörésével minden  kedvező körülmény összeállt, hogy modern, agressziv   hatalommá váljon.
Az amerikai szesztilalom - remek példája ,annak milyen következményekkel járt, mikor a század államai tekintélyelvüen  úgy vélték, mindent ellenörzésük alatt tarthatnak - több mint egy évtizedre a szervezett bűnözés kezébe tette az alkoholkereskedelmet.A maffia újonnan szerzett vagyonával és tapasztalataival belépett a választási politikába, az üzleti eleibe, a bérgyilkospiac fejlesztésébe és a nemzetközi politika bizonyos szegmenseibe. A washingtoni kormányza a második világháború során így jó hasznát vehette  segítségének Szicília megszállásakor .Az újra legalizált alkohol helyébe a kábítószer került, az illegális fogyasztás akkori sztárterméke. A maffia később nagy jelentőségre tett szert az ingatlanpiacon, a bankszakmában , a nagypolitikában és a fő állami üzletekben, majd a show-businessben: a televíziózásban, a moziban  és a könyvkiadásban. Igaz ez, Amerikában biz-tosan, a zeneiparra is, mint az olyan területekre álta-lában, ahol egy-egy termek előmenetele emberek vi-szonylag szük csoportjától függ. Könnyű tehát nyo-mást gyakorolni rájuk, vagy ügy, hogy megveszik, vagy úgy, hogy megfélemlítik ökét, tőkében vagy olyan verölegényekben, akiket sem beazonosítani, sem számon kérni nem lehet, nincs hiány. Elég kor-rumpálni a disco jockey-ket, és máris eldőlt, hogy minek lesz sikere a számtalan nyomorúságos termek közül.
Egészen bizonyos, hogy a maffia, amerikai tapasz-talataival és hódításaival a háta mögött, Olasz-országban tett szert a legnagyobb hatalomra a pár-huzamos kormánnyal kötött történelmi kompromisz-szumát követően olyan helyzetbe került, hogy bár-mikor megölethet vizsgálóbírókat vagy rendőrfőnö-köket, ennek gyakorlatát a politikai kirakat-terroriz-musban való közreműködése során vezette be. A maffia japán megfelelőjének a fentiektöl viszonyla-gosan független körülmények ellenére igen hasonló fejlődése jól mutatja korunk egységét.
Minden alkalommal tévedünk, ha a maffia és az állam szembenállásával igyekszünk magyarázni vala-mit ezek sosem rivalizálnak. Az elmélet könnyedén igazolhatja, ami a gyakorlati élet zajlásaból oly egy-szerűen következik A maffia nem idegen ettől a világtól: teljességgel otthon van benne. Az integrált spek-tákulum korát úgy uralja, mint minden korszerű keres-kedelmi vállalkozás modellje.

XXV.

Jól tudjuk például, hogy a spektákulum sarokvasa alatt szétporlott társadalomban uralkodó új feltételek között egy-egy politikai gyilkosság is más fényben tűnik fel; valahogy szűrt fényben. Mindenütt több persze az őrült, mint azelőtt, de még ennél is végte-lenül kényelmesebb, hogy lehet őrült módon beszél-ni róluk. És nem valamiféle terror kényszeríti ilyen magyarázatokra a médiát. Éppen az ilyen magyaráza-tok békés léte az, ami szükségszerűen terrorhoz vezet.
Mikor Villain 1914-ben, a háború közeledtén, meg-gyilkolta Jaurés-t, senki sem vitatta, hogy ez a két-ségkívül labilis személyiség azért hitte, hogy be kell végeznie tettét, mert a rá igen nagy befolyást gyakor-ló hazafias szélsőjobb szemében Jaurés honvédelmi szempontból károsnak tűnt. E szélsőségek pusztán alábecsülték a szocialista párton belüli hazafias kon-szenzus hatalmas erejét, amely azonnal belökte a pár-tot a „szent szövetségbe" - akár meggyilkolják Jaurés-t, akár hagyják, hogy szilárdan tartsa háborúellenes internacionalista pozícióját. Ha mindez ma történne, a rendőr-újságírók, a ,,társadalmi ügyek" és a „terro-rizmus" szakértői azonnal tudomásunkra hoznák. hogy Villain korábbról is számos gyilkossági kí-sérlete ismert, amelyek célpontjai mindig férfiak vol-tak, akik politikai meggyőződésüket tekintve igen széles skálán mozogtak, de megjelenésükben vagy ruházatukban véletlenül mind igen hasonlítottak Jaurés-re .A pszichológusok ezt azután megerősí-tenék, a médiák pedig - mint hasonlíthatatlanul jogosult szakértők - megerősítve, amit a pszichológu-sok megerősítettek, egyben megerősítik majd a saját kompetenciájukat és részrehajlás-mentességüket A hivatalos rendőrségi közlemény már a rákövetkező napon be is jelentheti, hogy találtak számos tiszteletre méltó tanút, akik készek igazolni, hogy ez a Villain, úgy találván egyszer, hogy rosszul szolgálták ki a „Chope du Croissant'-bán, a jelenlétükben többször fenyegetőzött azzal, hogy hamarosan bosszút áll a tulajdonoson mindenki szeme lattára, helyben meg-öli az egyik legjobb vevőjét.
Ezzel nem azt mondjuk, hogy a múltban az igazság gyakran, vagy azon nyomban diadalmaskodott volna Villaint végül is felmentettek a francia hatóságok .Csak a spanyol forradalom kitörésekor, 1936-ban lőt-ték agyon, mivel elovigyázatlanságbol a Baleán-szigetekre tette át a székhelyét

XXVI.

A tény, hogy mindenfelé lobbihálózatok formálód-nak és titkos társaságok szerveződnek, szükségszerű válasz a profitorientált gazdasági rezsim új feltétele-inek parancsoló igényére, egy olyan időszakban, mi-kor az állam további a is egyeduralkodó a termeles irányításában, mindenfajta kereslet pedig közvetlenül a spektakuláns információs/promóciós centralizáció függvénye, amelyhez az elosztás formái is kényte-lenek alkalmazkodni  . Ez tehát egyszerűen a tőké, a termelés és az elosztás koncentrációjának terméke. Ami nem növekszik, annak el kell tűnnie, és egyetlen üzlet sem növekedhet, ha nem hasznosítja a mai ipar, spektákulum és állam értékeit, technikáit és mód-szereit.  Végeredményben a korunk gazdasága által választott   különleges   fejlődési   forma   az,   amely mindenütt megköveteli a függőség és a védelem új, személyes kötelékeinek létrejöttét.
Pontosan ez az alapigazsága a szicíliai maffia szál-lóigéjének, amelyet oly jól értenek Olaszország-szerte. „Akinek pénze és barátai vannak, csak nevet a törvényen". Az integrált spektákulumban a jog aluszik, mert még nem az új termelési technikákhoz igazítva alakítottak ki, és mert a fogyasztásban meg-kerülik az új típusú megállapodások .Amit a nyilvá-nosság gondol vagy szeretne, az nem fontos többé. Ez rejtőzik hát az összes közvélemény-kutatás, vá-lasztás és modernizációs átalakítás spektakuluma mögött .Mindegy, hogy ki nyer rajta, a kedves vásár-ló úgyis a legrosszabbul kapja, mert pontosan azt ál-lítják elő a számára.
Csak azóta hallani úton-útfélen „jogállamot" emle-getni, mióta a demokratikusnak nevezett modern állam általában véve megszűnt annak lenni nem véletlen, hogy a kifejezést csak kicsivel 1970 után kezdték népszerűsítem, elsőként természetesen Olasz-országban .Sok területen ráadásul éppen azért hoz-nak törvényeket, hogy megkerüljék ökét - persze azok, akiknek minden eszközük megvan hozzá. Bi-zonyos esetekben, mint például a nemzetközi fegyverkereskedelemben, különösen a csúcstechnológiát képviselő termékek esetében az illegalitás nem más, mint a gazdasági művelet egyfajta támasztéka, így csak annál rentábilisabb lesz .Ma sok üzleti megállapodás a század becstelenségét viseli, nem úgy, mint valaha, mikor a becstelenség még választott életforma volt -a mainál persze jóval szűkebb körben. Ahogy nőnek a promóciós-ellenörző hálózatok, ame-lyek feladata kijelölni és megtartani a piac kizsák-mányolható szektorait, ügy növekszik azoknak a szemé-lyes szolgáltatásoknak a száma is, amelyek egysze-rűen járnak a legnaprakészebbeknek, akik ráadásul maguk sem tagadták meg a segítséget, és ezek nem is mindig rendőrök vagy az államérdek és az állam-biztonság őrei .A funkcionális büntársságnak nincse-nek térbeli vagy időbeli korlátjai, mivel hálózatainak megvan minden eszköze a hála és a hűség érzetét kelteni, amelyek sa]nálatos módon mindig is oly rit-kák voltak a polgári kor szabad tevékenységében.
Az ember mindig tanul valamit az ellenfelétől. Azt kell hinnünk, hogy még az államférfiak is olvasták a fiatal Lukács megjegyzéseit legalitás és illegalitás fogalmairól, mikor a tagadás új generációjának röpke feltűnésével kellett szembenézniük - Homérosz mond-ta „az emberek a maguk generációjában olyanok, mint a falevelek" .Azóta, csakúgy, mint mi magunk, az államférfiak is felhagyhattak azzal, hogy minden-féle ideológiával fárasszák magukat e kérdésben, a spektakurális társadalom gyakorlata sem kedvez töb-bé az ilyen típusú ideológiai illúzióknak. Min-dünkkel kapcsolatban az a végkövetkeztetés vonható le, hogy gyakran már csak azért sem állapodhattunk meg egyetlen illegális tevékenységben, mert jó párral rendelkeztünk.

XXVII

Thuküdidész A peloponnészoszi háború VIII köny-vének 66 fejezetében mond valamit egy másik oli-garchikus konspiráció üzelmeivel kapcsolatban, ami-nek nagyon is sok köze van a mi helyzetünkhöz.
„S még a felszólalók is az ö embereik voltak, akik mondanivalójukat elöre megbeszélték maguk közt. S a tömegből sem szólalt fel senki ellenük, félelemből, s látva, hogy mennyien vannak Ha pedig valaki mégis megkockáztatta a tiltakozást, azt valamilyen alkal-mas módon azonnal eltették láb alól, anélkül, hogy a tettesek után nyomoztak, vagy a gyanúsakat torvény elé állították volna így azután a nép meghúzta ma-gát, s annyira erőt vett rajta a rémület, hogy még az is szerencsének tartotta, aki egy szót sem szólt, hogy nem csapott le rá az erőszak. S mivel az összees-küvők számát sokkal nagyobbnak képzelték a való-ságosnál, az embereket csüggedés fogta el, s a város nagysága miatt, és mivel nem ismerték egymást, nem állt módjukban kideríteni a valóságot .Éppen azért az is lehetetlenné vált bárki szarnám, hogy elpanaszol]a valakinek az öt ért sérelmeket, tanácsot kérve a meg-torláshoz, mert vagy egy ismeretlennek mondhatta el a panaszát, vagy olyan ismerősének, akiben nem le-hetett megbízni. Végül a néphez tartozók találkozás-kor mind olyan gyanakodva nézték egymást, mintha a másiknak is része lett volna a történtekben .S való-ban, akadtak olyanok, akikről soha senki sem hitte volna, hogy egyszer majd az oligarchiát támogatják ". Ha a történelem valaha is visszatér még hozzánk e napfogyatkozás után - olyan tényezők függvénye ez, amelyek egyelőre harcban állnak, és ennek a harcnak a végkimenetelét senki sem képes teljes biztonsággal megjósolni -, ezek a Kommentárok még hasznára lehetnek annak, aki meg kívánja írni a spektákulum történetét. A spektákulum kialakulása kétségkívül századunk legfontosabb eseménye, ugyanakkor olyan esemény, amelynek magyarázatával a lehető legkeve-sebbet látszanak gondolni. Más körülmények között talán megelégedhettem volna a témában írott úttörő munkámmal, s másokra hagytam volna a folytatás gondját. A jelen történelmi pillanatban azonban úgy tűnt, senki más nem folytatta volna.

XXVIII.

A promóciós-ellenőrző hálózatokból észrevétlenül siklunk át a felügyeleti-dezinformációs hálózatokba. Régebben az ember csakis a létező rend ellen konspirált. Manapság mellette konspirálni lett olyan mes-terség, amely rohamléptekkel fejlődik. A spektakuláris uralom alatt az emberek azért konspirálnak, hogy fenntartsák, és hogy biztosítsák, azt amit az uralom a maga számára egészségesnek ítél. Ez a konspiráció része a működésének.
A különféle jövő-forgatókönyvekhez alkalmazkod-va már történnek előkészületek egyfajta preventív pol-gárháborúhoz: „speciális egységek" alakulnak külön-böző helyi bevetésekre, az integrált spektákulum szükségletei szerint, így, a legrosszabb eshetőségekre számítva, kidolgozásra került egy taktika, amelyet szel-lemesen „Három Kultúra" taktikának neveznek — utal-ván egy bizonyos mexikói tér nevére(21) —, jóllehet, ezúttal majd nem lesz kesztyű a kézen, és még a felke-lés napja előtt alkalmazzák. Ahhoz persze, hogy az indokolatlan gyilkosság megfelelő kormányzati módszer lehessen, az ilyen szélsőséges eseteken túl nem szükségszerű, hogy sokakat érintsen, vagy túl nagy gyakoriságra tegyen szert ha mindenki tudja, hogy fennáll a lehetősége, éppen eléggé bonyolítja a számí-tásokat igen nagyszámú területen. Arra sincs szükség, hogy a gyilkosság intelligens módon szelektív legyen, ad hominem .Az eljárás teljesseggel véletlenszerű al-kalmazása esetleg jobb eredményre vezet. Megnyílt tehát a lehetőség, hogy egyberendezzék egyfajta kitenyésztett társadalomkritika töredékeit .Az ilyen kritikát többé nem bízzák egyetemi emberekre vagy médiaszakértőkre, mert ökét, és túlontúl is ha-gyományos hazugságaikat, immár célszerűbbnek lat-szik távol tartani. Újfajta, új módon bevezetett és ki-használt kritika lesz ez, más típusú, jobban képzett szakemberek kezében .Meglehetősen bizalmas jelleg-gel kezdenek megjelenni anonim, vagy ismeretlenek által jegyzett, rendkívül intelligens szövegek - e tak-tikát egyébként nagyban segíti, hogy mindenki tud mindent a spektákulum bohócairól, így az ismeret-lenek tűnhetnek éppen a legtiszteletremeltobbnak -, nem egyszerűen olyan témák kapcsán, amelyek sosem buktak még fel a spektákulum felszínére, de ráadásul olyan ervekkel, amelyek frappánsságát csak erősíti az abból származó, kiszámítható eredetiség, hogy meg sosem használták őket, bármilyen egyér-telműnek is tűnnek. Ez a gyakorlat szolgálhat egyfaj-ta első fokú beavatásként olyan, tisztább fejű intellektusok  besorozásánál, akik utóbb, ha megfeleltek, több felvilágosítást kapnak a lehetséges következ-ményekről. Ami tehát némelyek számára a karrier első lépcsőfoka lesz, az a többieknek — az alacso-nyabb besorolást kapóknak — az első lépés a csapdá-ba, amely bezárul körülöttük.
Bizonyos esetekben arról van szó, hogy olyan kér-dések körül, amelyek a közvélemény megosztásával fenyegetnek,, kialakítanak egy másképp kritikus pszeudo-vélekedést .Az így feldobott két ellentétes véle-mény között — egyik sem alkalmazkodik a spektáku-lum nyomorúságos konvencióihoz — a bamba ítélet az idők végezetéig ingadozhat, ,a két vélemény pedig bármely pillanatban újra ütköztethető, amikor csak erre szükség mutatkozik. Leggyakrabban valami álta-lános diskurzusról van szó, valami olyasmi körül, amit a médiák elhallgatnak .Az ilyen diskurzus akár nagyon kritikus is lehet, néhány ponton kifejezetten intelligens, jóllehet, mégis furcsa mód talajtalan marad .A témákat és a kulcsszavakat mesterségesen választ-ják, kritikára programozott számítógépek segítségé-vel. Van ezekben a szövegekben valami nehezen meg-fogható, de annál jelentősebb Úr: mindig, abnormális módon hiányzik a perspektíva enyészpontja. Olya-nok, mint régi, híres fegyverek replikái, ahol ép-pen csak a kakas hiányzik. Szükégszerüenl kritika ez, amely sok dolgot meglehetősen világo-san és pontosan lát, maga azonban félreáll. No, nem mintha valamiféle részrehajlás-mentességet játszana el, hisz éppen arra van szükség, hogy elhitesse na-gyon is odacsap - de anélkül teszi, hogy bármikor is szükségét érezné felfedni, mi volna az ügy, azaz, hogy elárulja, még ha mögöttesen is, hogy honnan jött, és merre akar tovább menni.
Az ilyen zsurnalizmus ellenes hamis kritikához csat-lakozik a szóbeszéd szervezett gyakorlata, amelyről tudni, hogy eredetileg egyfajta feketepiaci mellékter-méke a spektakurális információnak - mivel , hogy min-denki érzékeli, legalább halványan, az utóbbi csalóka termeszetét, és csak annyira bízik benne, amennyire az megérdemli. A szóbeszéd kezdetben babonás, naiv, önmérgezo dolog volt .Újabban azonban a felü-gyeleti rend elkezdett olyan személyeket elhelyezni az emberek között, akikről feltételezhető, hogy az el-ső jelre elindítják a rend számára éppen hasznos szó-beszédet. Eldöntötték tehát, hogy egy csaknem har-mincéves, eredetileg amerikai reklámszociológusok által kidolgozott elmélet megfigyeléseit átültetik a gya-korlatba az elmélet szerint vannak olyan egyének, akiket, mint egyfajta "pacemakereket", a környeze-tükben élők ösztönösen követnek és utánoznak, ese-tünkben persze a spontaneitástól elmozdulunk a gya-korlottság felé. Ma már költségvetési vagy költség-vetésen kívüli forrásokat is mozgósítanak az ilyen, nagyszámú kisegítő személyzet alkalmazásara, a kö-zelmúlt specialistái - egyetemi emberek, mediális szereplők, szociológusok és rendőrök — mellett. Azt hin-ni, hogy a múltban ismert modelleket továbbra is mechanikusan alkalmazzák, épp olyan tévedésekhez vezet, mint a múlt általános nem ismerete „Róma mar nem Rómában van"(22) a maffia pedig nem bünbanda. A felügyeleti és dezinformációs szervek tevékenysége ugyanolyan kevéssé hasonlít az egykori rendőrök és besúgók — mondjuk a Második Császárság zsandarjai és rendőrei - munkájára, mint ahogyan a mai titkos-szolgálatok sem emlékeztetnek a hadvezetés 1914-es „Deuxieme Bureau"-jára.Miután a művészet halott, tudjuk, mi sem könynyebb, mint rendőröket művészeknek álcázni. Mikor a leporolt neo-dada utolsó imitátoramak megengedik, hogy a médiában prédikáljanak, illetve, hogy kicsit maszatoljanak a közpalotak díszítésén, mint a szemétkirályság udvari bolondjai, beláthatjuk, hogy ez-zel egy időben az állami lobbihálózatok ügynökei és kisegítő személyzete szamára is biztosított a kulturális álca lehetősége .Ugyanolyan gyorsan nyitnak üres mu-zeumokat vagy ál-kutatókozpontokat egy-egy nem-létező személy életműve gondozására, mint ahogy osszefabrikálják az újságíró-rendőrök, a történész-rendőrök, illetve a regényíró-rendőrök előmenetelét Arthur Cravan vélhetőleg ezt a világot látta eljönni, mikor így írt Maintenant („Most") című müvében „Hamarosan már csak művészek fognak sétálni az utcán, és értelme sem lesz fáradozni, hogy akár egyetlen embert is találjunk" Erre utal a párizsi va-gányok leporolt, regi szellemessége is , Üdvözlet a művész uraknak ! Bánja fene, ha tévednék "(23)
Mióta olyanok a dolgok, amilyenek, olyasmit is lát-hatunk, hogy a legmodernebb, azaz a legjobb keres-kedelmi terjesztő hálózattal rendelkező kiadók kol-lektív szerzőket alkalmaznak. Mivel álneveik autenticitásáért csak az újságok szavatolnak, szerzőink cse-rélgetik ökét, együttműködnek, váltják egymást, új mesterséges agyakhoz folyamodnak .Feladatuknak te-kintik, hogy hangot adjanak a kor stílusának és a kor-szellemnek - persze nem a személyiségük révén, hanem parancsra. Akik azt hiszik, valódi, független iro-dalmi egyéni vállalkozókról van itt szó, azok akár arról is bölcsen biztosíthatnának minket, hogy Ducasse szörnyen összeveszett Lautréamont grófjával, hogy Dumas nem Macquet, és hogy mindenekelőtt nehogy összekeverjük Erckmannt Chatnannal, Cen-sier és Daubenton pedig már nincsenek beszélő vi-szonyban(24). Jobb lenne azt mondani, hogy az ilyen modern szerzők Rimbaud-t akarták követni, már ami azt illeti, hogy „Én — az mindig valaki más' (24)
A spektakurális  társadalom egész történelme azért kiált, hogy a titkosszolgálatok játsszák benne a köz-ponti szerepet, mivel az illyen  társadalom jellemvoná-sai és végrehajtó eszközei leginkább bennük össz-pontosulnak .Ezen túlmenően, szerény címük — a „szolgálat" — ellenére, mindinkább az o dolguk dönteni  e társadalom általános érdekeivel kapcsolatban. Nincs itt szó abuzusról, hiszen hűen kifejezik a spektákulum századának mindennapi erkölcseit így me-nekül jó széllel megfigyelő és megfigyelt a határtalan vizeken. A spektákulum győzelemre vitte a titkot, és egyre inkább átveszik fölötte az irányítást a titoktar-tás specialistái, mely csoport, vigyázzunk, nem pusz-tán az állami ellenőrzés alól különböző mertékben függetlenedett hivatalnokot jelenti, tehát nem csak a hivatalnokokat.

XXIX.

Az integrált spektákulum működésének egyik álta-lános törvénye, legalább azok szamára, akik irányít-ják, hogy itt mindent meg kell tenni, amit meg lehet. Azaz, be kell vetni minden új eszközt, kerüljön, ami-be kerül .Az új eszközpark lesz mindenütt a rendszer célja és motorja, és az egyetlen dolog, amely jelentösen befolyásolhatja a haladását, minden olyan eset-ben, mikor a működtetésnek nincs egyéb indoka .A társadalom tulajdonosainak elsődleges szándéka fenntartani egy bizonyos "társadalmi viszonyt az egyes emberek között " de ugyanakkor foglalkozniuk kell e társadalom' szakadatlan technológiai meg-újításával is, ez az egyik kötelezettség, amelyet az örökségükkel kaptak .E törvény ugyanúgy érvényes tehát azokra a szolgálatokra is, amelyek az uralmat védelmezik. Ha egy eszközt kifejlesztettek, akkor alkalmaznuk is kell, és alkalmazása megerősíti azon feltételeket, amelyek az ilyen alkalmazásnak kedvez-tek így lesz a sürgősségi eljárásból mindennapos eljárás.
Úgy lehet, a spektákulum koherenciája a forradal-márokat igazolta, mivel világossá vált, hogy annak legapróbb részletét sem lehetséges megreformálni az egész lebontása nélkül .De ugyanez a koherencia viszsza is szorított minden szervezett forradalmi irányza-tot, elnyomván a társadalmi élet azon területeit, ahol úgy-ahogy kifejezésre juthattak volna a szakszerve-zetektől az újságokig, a városoktól a könyvekig Ez-zel egy időben ki lehetett pellengérezni mindazt a hozzá nem értést meggondolatlanságot, amelyet e mozgalmak a lehető legtermészetesebb módon ma-gukban hordoztak. Végül, ez a koherencia könnye-dén képes kiküszöbölni vagy éppen megvenni az esetleges egyéni kivételeket

XXX.

A felügyelet a mainál jóval veszedelmesebb is le-hetne, ha az abszolút, totális ellenőrzésre való törek-vésében nem jutott volna el arra a pontra, ahol már a saját fejlődése gördít akadályokat az útjába .Az egyre növekvő számú egyénről begyújtott információtömeg ellentmondásba kerül az elemzéshez rendelkezésre álló idővel és szellemi kapacitással - vagy egyszerűen az adott információ relevanciájával. Az anyag bősége arra kényszerít, hogy azt minden szinten summázzak így sok elvész belőle, és még a maradékot is túl sok végigolvasni .A felügyelet és a manipuláció vezérlese nem egységes .Végeredményben mindenütt az oszta-lékért folyik a harc, egyben tehát a létező társadalom egyik vagy másik lehetőségének megkülönböztetett fejlesztéséért, az összes többi lehetőség kárára, me-lyek mindazonáltal, nem lévén jobbak a deákné vász-nánál, ugyanolyan tiszteletre méltóként kezelendők.
Az ember már csak a játék kedvéért is küzd .Min-den tartótiszt hajlik rá, hogy túlértékelje mind a saját ügynökeit, mind az ellenlábasait, akikkel foglalkozik. Jelenleg minden ország, nem említve a számos álla-mok feletti szövetséget, megszámlálhatatlan rendőri és kémelharító szolgálattal, állami vagy félállami titkos-szolgálattal rendelkezik. Van nagyon sok olyan ma-gánszervezet is, amelyek dolga felügyelet, védelem és nyomozás .A nagy multinacionális társaságoknak természetesen megvannak a maguk szervezetei, de ugyanígy egyes, akár kisebb állami vállalatoknak is, amelyek mindazonáltal saját, külön politikát folytat-nak nemzeti, de néha nemzetközi szinten is .Látni például, amint egy nukleáris ipari csoport és egy olaj-ipari csoport egymásnak feszül, jóllehet, mindkettő ugyanazon állam tulajdonában van, söt, dialektikus módon összefűzi ökét a közös cél, hogy a kőolaj vi-lágpiaci árát magasan tartsák. Az egyes ipari bizton-sági szolgálatok mindent megtesznek, hogy „otthon"ne legyen szabotázs, ugyanakkor érdekük, hogy a riválusuknál  igen, aki sokat fektetett egy tengeralatti ala-gút építésébe, szeretne többet tudni a kompjáratok veszélyeiről, és lefizethet nehézségekkel küzdő újsá-gokat, hogy azokat az első adandó alkalommal, gon-dolkodás nélkül megszellőztessék, aki pedig a Sandozzal konkurál, azt teljesen hidegen hagyják a Rajna-völgy karsztvizei .Ami titok, azt titokban kell felü-gyelni így minden egyes szervezet, amely rendkívül érzékeny szövetséget alkot a többivel az államérdek vonzásában, egyfajta értelmetlen hegemóniáért küzd, a saját szakállára .Mert az értelem oda, ha elvész a fel-ismerhető középpont.
A modern társadalomnak, amely egészen 1968-ig sikert sikerre halmozott és meg volt győződve a felé sugárzó közszeretetről, le kellett mondania az álma-iról, szívesebben veszi, ha félnek tőle .Jól tudja, hogy „ártatlansága nem tér többé vissza"'.A titkos hálózatok, titkos felvetések és akciók egy-re növekvő átfedésével, illetve gyors integrációjukkal a gazdaság, a politika és a kultúra minden ágába, a létező rend melletti összeesküvések ezrei gubancolódnak össze és harcolnak egymással mindenfelé. A megfigyelés, a dezinformáció és a különböző titkos üzelmek keveredése egyre nagyobb a társadalmi élet minden területén. Mivel az általános összeesküvés úgy besürüsödött, hogy már szinte nem lehet nem ész-revenni, egyes ágai kezdenek egymás útjában állni, egymást zavarni, mivel mar a piofi összeesküvők sem tudják, valójában miért is figyelik egymást, véletlen-szerűen egymásba ütköznek, és nem tudják teljes biz-tonsággal felismerni a másikat .Ki figyek kit ?' Ki látszik a megbízónak? És ki az valójában'?. Az igazi befolyás rejtve marad, és a végső szándékokat csak nehezen lehet kikövetkeztetni, megérteni pedig szinte soha. Egyrészt senki sem lehet biztos abban, hogy éppen nem csalták-e lépre vagy nem manipulálták-e, ele az is csak nagyritkán tudhatja, hogy síkert ért-e el, aki a szálakat mozgatta. Egyébiránt, még a sikeres mani-pulátor sem lehet biztos benne, hogy megfelelően tüzte-e ki a stratégiai célt így az esetleges taktikai sikerek is hatalmas erőket vihetnek be az alagútba.
Egy-egy, láthatólag közös célt követő hálózaton belül az egyes reszhálózatok kénytelenek figyelmen kívül hagyni a többi részhálózat összes feltevését és következtetését, nem beszélve az egészet irányító mag feltevéseiről és következtetéseiről. Az ismert tény, hogy a megfigyelt alanyokkal kapcsolatos bár-mely információ tökéletesen légből kapottnak bizo-nyulhat, súlyosan meghamisítottnak, avagy helytele-nül értelmezettnek, nagyban bonyolítja és teszi bi-zonytalanná a vizsgálóbiztosok számításait, mert ami elegendő ahhoz, hogy valakit elítéljenek, ahhoz meg kevés, hogy az illetőt kiismerjék vagy felhasznál-jak.
 Miután az információforrások egymás riválisai, a ferdítések is azok.
A hatalomgyakorlás ilyen feltételeiből kiindulva be-szélhetünk a felügyelet csökkenő jövedelmezőségé-ről - mivel egyre inkább a társadalmi lét teljességét célozza, ennek függvényében növeli személyzetét és eszközparkját. Mert itt minden egyes eszköz törek-vése és dolga, hogy céllá váljon. A felügyelet magát felügyeli, és maga ellen konspirál
.A legfőbb aktuális ellentmondás végül az, hogy egy hiányzó részhalmazt felügyel, abba szivárog be, azt befolyásolja azt, amely, úgymond, a társadalom felfor-gatására tör. De ugyan hol látni ma felforgatást ? Annyi bizonyos, hogy a feltételek soha eddig nem voltak még ennyire súlyosan forradalmiak, de evvel csakis a kormányok gondolnak. A tagadást oly tökéletesen szellemtelenítették, hogy már régen szertefoszlott. Emiatt ma csak homályos, bár annál nyugtalanítóbb fenye-getést jelent, a felügyelet pedig elveszítette vele a kedvenc működési terepét .A felügyelet és az inter-venció erőit éppen az elkötelezettségüket meghatá-rozó jelenlegi szükségszerűségek vezetik magának a fenyegetésnek a területére, hogy már előre leküzdjék azt. Ezért áll a felügyelet érdekében, hogy maga szer-vezze meg a tagadás pólusait, amelyeket azután kita-nít — s immár nem pusztán a spektákulum hitelét vesz-tett módszereivel —, hogy így ne csak a terroristákat, de a teóriákat is manipulálhassa
menyekhez igazodjék. Akarjunk, mikor tudunk, mert az alkalom és az idő senkire sem vár "(27)
Omar Khajjám már kevésbé optimista „Hogy vilá-gosan szóljunk, talányok nélkül - Sakkfigurák va-gyunk az Ég kezében - Játszanak velünk a Lét táb-láján - Majd egyenként visszatérünk a Nemlét dobo-zába "

XXXII.

A Francia Forradalom nagy változásokat hozott a háború művészetében Clausewitz e tapasztalatot kö-vetően adhatta híres meghatározását, mely szerint a taktika a különböző erők bevetése az egyes csaták megnyerése érdekében, míg a stratégia a különböző győzelmek bevetése a háború céljainak eléréséhez. Európa azonnal és hosszú időre az eredmények igájá-ba került. A változások azonban csak később nyertek elméleti megfogalmazást, ráadásul igen egyenetlen alakulást követően .Először a pozitív vonásokat érté-kelték, amelyeket közvetlenül a mély társadalmi áta-lakulás hozott magával a hatalmas hadsereg lelke-sedését és mobilitását - a katonák a földből eltek, s így viszonylag független voltak az élelmiszerraktárak-tól és az utánpótlást szállító szekérkaravánoktól.
E gyakorlati elemeket utóbb hasonló elemek had-rendbe állításival egyensúlyozta ki az ellenséges ol-dal a francia seregek Spanyolországban egy másik nép lelkesültségébe ütköztek, Oroszország nem táp-lálta ökét, a felemelkedő Németország pedig jóval hatalmasabb haderőt állított ellenük. Pedig a radikális újdonság a francia taktikában, amelyre Bonaparte a stratégiáját építette - utóbbi abban állt, hogy mintegy előre vetette be a győzelmeket, mintha hitelre vette volna őket az egyes manövereiket és azok variánsait kezdettöl egy-egy olyan győzelem következménye-ként dolgozta ki, amelyet még el sem ért -, abból is eredt, hogy erőnek erejével szakítottak a hamis gon-dolatokkal. Valójában egyszerre voltak kénytelenek sza-kítani velük és találták meg az eszközöket a fent emlí-tett többi újítás szerencsés egybeesésének köszön-hetően, hogy meg is valósítsak a szakítást .A sebté-ben kiképzett francia katonák ugyanis képtelenek let-tek volna vonalban harcolni, azaz soraikat megtartva parancsra tüzelni. Ezért laza rendben vetettek be őket, és belátásuk szerint tüzeltek felvonulás közben .És valóban, az ötletszerű tüzelés bizonyult az egyetlen hatékony eszköznek a kor hadászatában, amely dön-tően a puskatűz pusztító erejére épült. Mégis, az ép-pen lezárult század katonai elmélete kategorikusan elvetette e következtetést, és a kérdést még csaknem egy további évszázadon át vitatták, minden gyakorlati bizonyíték, illetve a fegyverek lotavolságanak és a tü-zelés sebességének folyamatos növekedése ellenére. A spektakurális uralom kialakulása is olyan mély társadalmi változás, amely gyökeresen átformálta a kormányzás művészetét .E sommás megállapítás, mely-nek igazsága jól lemérhető a gyakorlati eredmények-ből, még nem kapott átfogó elméleti kifejtést .Hiába vesztik érvényüket mindenütt a régi előítéletek, válik feleslegessé az elővigyázatosság, a régi korok skrupulusamak maradványai még számos vezetőt meggá-tolnak, hogy belássak, amit a gyakorlat hozott magá-val és igazol nap mint nap. Nem csak alattvalóikkal hitetik el, hogy lényegében még mindig abban a világban laknak, amelyet felszámoltak körülöttük, de áldott következetlenséggel időnként ok is oda képze-lik magukat. Néha úgy vélik, hogy az elnyomott va-lóság egy-egy részlete megmenekülhetett előlük, így azt továbbra is számításba kell venniük. Ez a ké-sedelem nem állhat fenn sokáig .Akinek ilyen messze sikerült eljutnia minden fáradtság nélkül, az nem érheti be ennyivel .Ne higgyük, hogy a létező hata-lom berkeiben sokáig megmaradhatnak, egyfajta archaizmusként, azok, akiknek nem sikerült elég gyorsan és elég plasztikusan megérteni az új játékszabályokat, a saját játékuk barbár nagyszerűségét .A spektákulum sorsa bizonyosan nem az, hogy valami felvilágosult abszolutizmusba fusson ki.
Azt a végkövetkeztetést kell levonnunk, hogy az uralom érdekképviseletere, illetve főképp a védelmé-re beszervezett kaszt a közeljövőben elkerülhetetle-nül átfogó személyi változások elébe néz. A kérdés hordereje miatt bizonyos, hogy a hírt nem közvetíti majd a spektákulum .Úgy fog megjelenni, mint a vil-lám ha már becsapott. Az őrségváltás, amely betetőzi a spektakurális idők müvet, igen diszkréten és konspirativan zajlik majd - meg ha a hatalom legbelsőbb köréit érinti is. Azokat emeli be, akik osztoznak a köz-ponti igényben hogy világosan tudjak, miféle akadá-lyokat küzdöttek már le, és mire képesek meg.

XXXIII.
Sardou mondja az alábbiakat is , Hiába az alanyra vonatkozik, hiábavaló a tárgyra, haszontalannak azt nevezzük, ami senkinek sincs hasznára .Hiába dol-goztunk, ha nem értünk el sikert, ha időt és faradsá-got vesztegettünk el, a munkánk hiábavaló volt, ha azt rosszul végeztük, s így nem értük el a kitűzött célt. Ha nem érem el a céljaimat, hiába dolgoztam, ha-szontalanul vesztegettem az idömét és az energiámat. Ha az elvégzett munkám nem az általam elvárt ered-ményt hozza, ha nem teljesülnek a céljaim, hiába dolgoztam, azaz haszontalan dolgot cselekedtem.
Arra is azt mondjuk, hogy valaki hiába dolgozott, ha a munkájáért nem részesült fizetésben, vagy ha a munkáját nem fogadták el, mivel ilyen esetben a mun-kás ideje és energiája elvesztegetett idő és energia. Ugyanakkor mindez nem mond semmit az adott mun-káról, amely egyébkent igen értékes lehet"

(Párizs, 1988 február - ápnlis)

JEGYZETEK
(A francia eredeti nem tartalmaz hivatkozásokat Az M.I .jelzetü lábjegyzetek Malcolm Imrie angol fordításából származnak)

1 Az eredeti  Szun- ce ping- fa cím Tökei Ferenc forditásában
 (Balassi Kiadó 1995 ) Az idézett részletet melyet Debord
a mű J.I. Amiot fele  1782 és francia fordításából vett  sem a
Tökéi fele fordítás sem a többi hozzáférhető magyar fordítás
(Édes Bálint Göncöl Kiadó  1996   Tokaji Zsolt Terebess Col
lection 1997 ) nem tartalmazza ezért itt franciából voltam kény
telén fordítani
2, Arab közmondás a XIV századból (M. I. )
3, omerta (nápolyi dal ) - a maffia tevékenységével kapcsolatos hallgatási kötelezettség
4 Karl Marx Louis Bonaparte brumaire tizennyolcadikam ín
Marx Engels válogatott müvek  Kossuth Kk 1963 339
5, Ibid 339
6 Ibid 309
7, itt kb   megtértek   olasz
8, Az eredetiben On nous siffle et l on sait pour qui sont ces structures
 Debord Racine Andromache janak egyik híres sorrával játszik (V felonas 3 kép) Pour qui sont ces serpents qui sifflent sur vos tetés' (M I )
9, 1984 ben egy Poitiers i korházban vélhetően szakmai feltékenysegtöl vezetve az elkövetők Dr. Archambeau néhány páciensenek halálat okozták a műtéteket követően azzal . hogy megcseréltek az oxigén és a nitrogén adagolást az újraélesztés során Archambeaut végül minden vad alól felmentettek de a valódi tettesek nem kerültek törvény elé .  (MI)
10 Electnute de Francé - Fianua Elektromos Müvek
11  Marx definíciója
12  Utalás V Hugó LExpiation c  versere  melyben Napóleon látván, hogy a Waterloo i csata vesztésre áll a Császári Gárdát küldi a csatamezore (M.I.)
13, francia analphabetisme - illettnsme fogalomparnak nincs beszedés köznyelvi magyar megfelelője ezért itt az angol fór ditasban szereplő ilhteracy- language difficulties megközelítés logikáját követtem
14 Guy Debord  A spektákulum társadalma   Budapest  MTA Művészettörténeti Kutatóintézet - Balassi Kiadó  2006 
15,Ludwig  Feuerbach   A  kereszténység lényege   Budapest Akadémiai Kiadó  1967. fordította Tímár Ilona idézi G D  ín A spektákulum társadalma  Budapest  MTA Művészet történeti Kutatóintézet - Balassi Kiadó  2006 7
16, GAL Grupo Anti Teronsta de Liberacion (Terroristaellenes Felszabaditasi Csoport)
17,   home is the pirate home from the sea   Utalás Robert Louis Stevenson Requiemére Ezen felül Debord saját közlése hogy
a tolvaj   akinek mar nem kell többe lopnia   nem más  mint Francois Besse Jacques Mesnne egykori bűntársa aki nyomta lanul tűnt el a Rue Montmartre 146 sz alól (Ma a Cafe Chope du Croissant helye) 1914 július 31 én  (MI)
18, Itt intelligence -  hírszerzés   értelemben is
 19,Edgar Allan Poe A Morgue utcai kettős gyilkosság Pásztor
Árpád fordítása
20,Európa Kiadó  1986 Murakozy Gyula fordítása
21,1968 október 2 an a rendőrség tüzet nyitott a Plaza de las Tres Culturas terén tüntető diákokra Mexico City ben sokukat megöltek . Az ezt megelőző éjszakán legalább további ötven diák halt meg az egyetemi sztrájk gyűlések elleni rendőri támadasokban  (M )
22 , Idézet Racine Mitriádész c. drámájából: „Róma nincs Kómá-ban van, de mindenütt, ahol én vagyok". (M.I.)
23 , eredetileg: „Salut, les hommes! Tant pis si je me tronipe." (Üdvözletem az uraknak! Bánja fene, ha tévednék.) (M.I.)
24, Isidor Ducasse Lautreamont grófjának valódi neve. Auguste Macquet (vagy Maquet) történész, az idősebb Dumas egyik legfontosabb munkatársa volt. Emilé Erckmann és Alexandre Chatrian (1822-99 ül. 1826-90) több regényt és drámát írtak kö-zösen, csaknem negyven éven át, amelyek közül soknak hely-színe szülőhelyük, Alsace. Censier-Daubenton a párizsi metró egyik állomása. (M.I.)
25 Arthur Rimbaud, A látnok levele, Paul Demenynek címezve, 1871. május 15. (M.I.)
26, Debord itt saját filmjéből, az ín girum imus nocte et consum-imur igni-ből (1978) idéz.
27, Baltasar Grácián: Az életbölcsesség kézikönyve (288. bekez-dés), Helikon Kiadó, 1984. Gáspár Endre fordítása.