Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Guy Debord A SPEKTÁKULUM TÁRSADALMA - IX. ANYAGGÁ LETT IDEOLÓGIA

2014.02.13

Guy Debord A SPEKTÁKULUM TÁRSADALMA

IX. ANYAGGÁ LETT IDEOLÓGIA

Az öntudat magán- és magáért-való, mert ex az- által, hogy egy másik magán- és magáért-való számára van; azaz csak azáltal van, hogy elis- merik."

Hegel, A szellem fenomenológiája

212. A történelem konfliktusokban kibomló folyamatában az ideológia adja az osztálytársadalom szellemi alapját. Az ideologikus termé- szetű tények sohasem puszta légvárak - inkább különböző realitá- sok torz tudatosulásai, s ennyiben valós tényezők, amelyek maguk is további, valós torzító hatással bírnak. Könnyen belátható tehát, hogy amikor az ideológia az önállósult termelés konkrét sikereként a spektákulum formájában materializálódik, a teljes valót annál in- kább a saját képére szabja át, és teljes egészében kiváltja a társadal- mi valóságot.

213. Mihelyt az ideológia - az egyetemesség absztrakt akarása s egyben illúziója - az egyetemes absztrakció és az illúzió konkrét zsarnoksá- ga révén a modern társadalom legitim részeként tudja magát, a töre- dékes addigi akarnok küzdelme diadalt arat. Az ideológia állításai ekkor lapos, pozitivista egzaktságra tesznek szert: hiszen maga töb- bé már nem történelmi választás, hanem bizonyíték. Egy ilyen igen- lésben az egyes ideológiák elveszítik a nevüket. Még a rendszer szolgálatában végzett tulajdonképpeni ideológiai szakmánymunka sem tekinti magát másnak, mint valamiféle „episztemológiai alap" lefektetésének, amely minden ideológiai jelenségen túl foglal he- lyet. Az anyagi formát öltött ideológiának sincs neve, ahogyan nincs semmiféle megfogalmazható történelmi programja sem. Más szó- val: az ideológiák története véget ért.

214. Az ideológia, amelynek teljes belső logikája egyfajta, mannheimi értelemben vett „totális ideológia" felé, az önmagát az alvadt min- denség pszeudotudásaként, totalitárius világképként tételező töre- dék despotizmusa felé vezetett, mostanra beteljesítette küldetését, a nem-történelem mozdulatlan spektákulumában. Beteljesülésével egyben fel is oszlik a társadalom összességében. Amikor pedig ez a társadalom maga is gyakorlati módon feloszlik majd, az ideológiá- nak - az utolsó oktalanságnak, amely elzárja a történelmi élethez vezető utat - szintén el kell tűnnie.

215. A spektákulum maga a pár excellence ideológia, mert teljes virágá- ban felmutatja és hordozza minden ideológiai rendszer lényegét: hogy elszegényíti, hogy rabszolgaságba dönti, hogy tagadja a valódi életet. A spektákulum, anyagi értelemben véve, „az embernek az embertől való elkülönülése és elidegenülése". A „csalás új potenciá- ja", amely benne sűrűsödik, alapját a termelési formából nyeri, amelyben „a tárgyak tömegével (...) nő azoknak az idegen lények- nek a birodalma, amelyeknek igájában van az ember". Végső stádiu- mát éljük az expanziónak, amely a szükséget az élet ellen fordította. „A pénz szükséglete tehát az igazi, a nemzetgazdaság által termelt szükséglet és az egyetlen szükséglet, amelyet a nemzetgazdaság ter- mel" (Gazdasági filozófiai kéziratok, 1844). Az elvet, amelyet He- gel a pénz elveként jelöl meg a Jénai szellemfilozófiáb&n - „a halott élete, amely önmagán belül mozog" - a spektákulum kiterjeszti a társadalmi élet egészére.

216. A Tézisek Feuerbachról című írásban összefoglalt tervvel ellentét- ben - amely szerint a filozófiának az idealizmus és materializmus ellentétén felülemelkedő gyakorlatban kell megvalósulnia -, a spek- tákulum megőrzi és univerzuma pszeudokonkrétságában tételezi mind a materializmus, mind az idealizmus ideologikus karakterje- gyeit. A régi materializmus kontemplatív aspektusa, amelyben a vi- lágot mint reprezentációt fogja fel, nem mint aktivitást - és így vég- ső soron idealizálja az anyagot -, kiteljesedik a spektákulumban, ahol a konkrét dolgok automatikusan uralmuk alatt tartják a társadal- mi életet. Megfordítva, az idealizmus álombéli aktivitása ugyanígy kiteljesedik a spektákulumban, a jelek és jelzések technikai közvetí- tése révén - amely végül is egy absztrakt ideál anyagi megjelenítése.

217. Az ideológia és skizofrénia közti párhuzamot, amelyre Joseph Gabel mutat rá Lafausse conscience (Hamis tudat) című művében, az ideológia materializációja gazdasági folyamatában kell látnunk. A társadalom azzá vált, ami az ideológia már eddig is volt. A spek- tákulum malmában őrlődő mindennapi élet minden egyes pillanatá- ban a legátolt gyakorlattal és egyenes következményével, az antidia- lektikus hamis tudattal találkozni; ezt úgy kell felfognunk, mint „a találkozás képességének gyengülése" szisztematikus szerveződését, ahol ez a képesség a társadalmasult hallucináció tényével helyette- sítődik: a találkozás hamis tudatával, a „találkozás illúziójával". Egy olyan társadalomban, ahol senki sem ismerheti fel többé a másikat, az egyén szükségszerűen képtelen arra is, hogy saját valóságát felismer- je. Az ideológia otthon érzi magát; világát az elkülönülés építette.

218. „A skizofrénia klinikai képletében - mondja Gabel - a totalitás dia- lektikájának hanyatlása (amelynek szélsőséges formája a teljes el- szakadás) és a jövő dialektikájának hanyatlása (amelynek szélsősé- ges formája a katatónia), úgy tűnik, meglehetősen szolidárisak egymással." A „nézői" tudat, egy lapos univerzum börtönében, ame- lyet mindenfelől a spektákulum képernyői határolnak, saját, szám- űzött életének képeivel, csak. fiktív beszélgetőtársakkal rendelkezik, akik elárasztják a különböző áruikról és árupolitikájukról szóló, egyoldalú szövegfolyammal. E tudat egyedüli tükre a spektákulum a maga teljes szélességében, amely az általános autizmusból kivezető hamis utat mutatja.

219. A spektákulum eltörli az én és a világ közötti határvonalat, amennyi- ben a létező távol lévő világtól ostromlott én végül összeroppan; ugyanígy eltörli az igaz és hamis közötti határvonalat, azzal, hogy minden közvetlenül megélt igazságot a hazugság valós jelenlétével hárít, amit a látszat szervezése biztosít. Az egyént, akit a mindenna- pok egy számára idegen sors viselésére kényszerítenek, a spektáku- lum így egy olyan őrület felé taszítja, amelyben illuzórikus módon reagál erre a sorsra - azzal, hogy különböző mágikus praktikákhoz folyamodik. Az egyirányú közlésre adott pszeudoválasz központi eleme az áruk elismerése és fogyasztása. A fogyasztó utánzási igé- nye nem más, mint az alapvető megfosztottságtól szenvedő gyer- mek kényszeres szükséglete. Gabel megfogalmazásában - bár ő a patológia egy teljesen más szintjével kapcsolatban írja ezt: „Az ab- normális reprezentációs szükséglet itt a betegnek azt a kínzó érzését ellensúlyozza, hogy a létezés peremére szorult."

220. Míg a hamis tudat logikája sohasem juthat el semmiféle valódi önis- meretig, addig a spektákulumról való kritikai igazság keresésének egyben igaz kritikának is kell lennie. Gyakorlati harcot kell vívnia, vállvetve a spektákulum esküdt ellenségeivel, és be kell ismernie, hogy nélkülük magának sincs helye. Akiket az azonnali hatékonyság absztrakt vágya vezérel, s ezért befogadják a reformizmus mesterke- déseit, vagy közös frontot nyitnak a pszeudoforradalmi söpredékkel, csakis az uralkodó tudatformák törvényeinek engedelmeskednek, belehelyezkedvén az aktualitás kizárólagos nézőpontjába. Ezáltal a delírium újraképződik, pontosan abban a pozícióban, amely azt állít- ja, hogy ellene küzd. A kritikának, amely képes meghaladni a spektá- kulumot, tudnia kell kivárni az időt.

221. Korunkban az önemancipáció értelme: megszabadulni a fonákjára fordított igazság anyagi alapjaitól. A „történelmi küldetést, hogy megalapozza az igazság helyét a világban", nem teljesíthetik be sem elszigetelt egyének, sem atomizált és manipulált tömegek: csakis és mindenkor az az osztály, amely képes minden osztályt magába oldani, minden hatalmat alávetvén a megvalósult demokrácia el nem idegenítő formájának - olyan tanácsoknak, amelyekben a gya- korlati elmélet ellenőrzi és korlátozza önmagát, vigyázza saját tet- teit. A küldetés nem lehet sikeres mindaddig, míg az egyén nem „kö- tődik közvetlenül az egyetemes történelemhez"; míg nem kél fegyverre a párbeszéd, hogy a maga törvényeit szabja a világra.