Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Guy Debord A SPEKTÁKULUM TÁRSADALMA - VI. A SPEKTAKULÁRIS IDŐ

2014.02.13

Guy Debord A SPEKTÁKULUM TÁRSADALMA

VI. A SPEKTAKULÁRIS IDŐ

Igazán csak az idő a miénk: abban él még a hajléktalan is.

Baltasar Gracián, Az életbölcsesség kézikönyve

147. A termelés ideje, az idő-áru, egyenértékű intervallumok végtelen felhalmozása. Nem más, mint a visszafordíthatatlan idő absztrakciója, amelyben minden szegmensnek az óramutató haladásával kell bizonyítania a többivel való tisztán mennyiségi egyezését. Ez az idő, gyakorlati valójában, semmi egyéb, mint ami a karakterében felcserélhető. Az idő-áru uralma alatt "az idő minden, az ember már semmi, legfeljebb az idő megtestesülése". (A filozófia nyomorúsága). Ez az értékét vesztett idő tökéletes fonákja annak az időnek, amely az "emberi fejlődés területe”.

148. Az emberi stagnálás általános ideje jelenik meg a fogyasztható idő kiegészítő nézetében is, amely, az adott termelési formából kiindulva, mint pszeudociklikus idő fordul vissza a társadalom mindennapi életében.

149. A pszeudociklikus idő valójában nem más, mint a termelési idő-áru fogyasztási álcája. Hordozza annak alapvonásait, mivel maga is homogén, egymással felcserélhető egységekből épül, és kiküszöböl mindenfajta minőségi dimenziót. Azonban, mivel egyben mellékterméke az idő-árunak, amely arra rendeltetett, hogy a mindennapi élet elmaradottságát létrehozza és fenntartsa, szükségszerűen látszatértékek rakódnak rá, és úgy mutatkozik meg, mint hamisan egyénített pillanatok láncolata.

150. A pszeudociklikus idő a modern gazdasági túlélés fogyasztási ideje - a fokozott túlélésé, amelyben a mindennapi tapasztalat nem hordozza a döntés szabadságát, és amely felett immár nem a természeti rend, hanem az elidegenedett munka révén előállt pszeudotermészet uralkodik; természetes tehát, hogy ez az idő ugyanazon régi ciklikus ritmusokat visszhangozza, amelyek a preindusztriális társadalmakban szabályozták a túlélést. A pszeudociklikus idő egyszerre épít a ciklikus idő természetes maradványaira, és hozza létre azonos értelmű, új variánsait: a nappalok és éjszakák, a heti munka és hétvégi pihenés vagy a szabadságolások ciklusait.

151. A pszeudociklikus idő olyan idő, amelyet az ipar formált át. Az árutermelésre épülő idő maga is fogyasztási cikk, amelynek összetevője mindaz, ami a régi egységtársadalmak széthullása következtében elkülönbözött: a magánélet, a gazdasági élet, a politikai élet. A modern társadalom teljes fogyasztható ideje végül változatos, új termékek nyersanyagává lesz, amelyek úgy jelennek meg a piacon, mint az össztársadalmilag szervezett idő egyes alkalmazásai. „Egy termék, amely fogyasztásra kész formában létezik, újból nyersanyagává válhat egy másik terméknek...” (A tőke).

152. A magasan koncentrált kapitalizmus a legfejlettebb szektorokban megkezdte "összkomfortos" időtömbök piacra dobását, amelyek mindegyike egy sor egyéb árut magában ötvöző, komplett árucikk. A „szolgáltató” és szórakoztatóipar egyre expanzívabb gazdaságában „tokkal-vonóval” fizetünk a spektakuláris lakhatásért, a társas pszeudoutazásokért, a kulturális fogyasztásban való részvétel jogáért, sőt, maga a társas lét is eladó, "izgalmas beszélgetések", illetve "találkozások hírességekkel" formájában. Az ilyen típusú spektakuláris áruféleségek, amelyek természetesen csakis azon valóságok fokozódó elszegényedése árán lesznek eladhatók, amelyeknek paródiáját nyújtják, nyilvánvalóan jól megférnek az eladás modernizációjának bevezető termékei körében, lévén, hogy hitelre is megvásárolhatók.

153. A fogyasztható pszeudociklikus idő a spektákulum ideje: szűken véve, mint a képek fogyasztásának ideje, legtágabb értelemben, mint az idő fogyasztásának képe. A képek — mindenfajta áru közvetítői — fogyasztásának ideje egyben a spektákulum mechanizmusainak fő operációs mezeje, valamint a globális cél, amelyet ezek a mechanizmusok felmutatnak, mint minden különös fogyasztási aktus helye és sűrített reprezentációja: tudvalévő, hogy a modern társadalom időtakarékossági szenvedélyének — amely megnyilvánulhat a gyorsabb szállításban vagy akár a levesporban — az a megfogható eredménye, hogy az átlagamerikai például három–hat órát tölt naponta a tévé előtt. Az időfogyasztás társadalmasult képzetét pedig kizárólagosan uralja a szabad idő és az éves szabadság — olyan pillanatok, amelyeket, mint minden spektakuláris árut, egy bizonyos távlatban és mint eleve kívánatost ábrázolnak. Ez az áruféleség itt kifejezetten úgy áll elő, mint autentikus életpillanat, amelynek ciklikus visszatértében reménykednünk illik. De még ezekben az életnek szentelt pillanatokban is csak a spektákulum tűnik elő és termelődik újra, az átlagosnál nagyobb intenzitással. És arról, amit úgy vettünk meg, mint valódi életet, kiderül: pusztán olyan élet, amely valóságosabban spektakuláris.

154. Ez a kor, amely lényege szerint ünnepségek szédületes körforgásának láttatja az időt, valójában olyan kor, amely nem ismer ünnepet. A pillanatok, amelyeket valaha, a ciklikus idő uralma idején, a közösség az élet pazarlására kapott, nem lehetségesek egy olyan társadalomban, ahol sem közösség, sem luxus nem létezik többé. Mikor a pszeudotömegünnepek, a párbeszéd és az ajándékozás e paródiái túlhajtott költekezésbe hajszolják az embereket, csakis a kiábrándulást termelik újra, amelyet mindig egy újabb kiábrándulás ígérete kompenzál. A modern túlélés ideje a spektákulumban törvényszerűen annál hívságosabb lesz, minél inkább csökken a használati értéke. Az idő realitása helyébe az idő publicitása lépett.

155. Míg az ősi társadalmakban a ciklikus idő fogyasztása megfelelt az adott társadalomban folyó valós munkának, a fejlett gazdaságokban a fogyasztás pszeudociklikus ideje ellent mond a termelési rendszer által tételezett absztrakt visszafordíthatatlan időnek. A ciklikus idő a mozdulatlan illúzió valóságosan megélt ideje volt; a spektakuláris idő az átalakuló valóság illuzórikusan megélt ideje.

156. A termelés folyamatában mindig jelen lévő megújulást nem találni a fogyasztásban, amely nem más, mint ugyanannak a megnövelt visszatérése. Miután a holt munka továbbra is uralja az élő munkát, a spektakuláris időben a múlt uralja a jelent.

157. Az általában vett történelmi lét hiányának másik oldala, hogy az egyéni életnek még nincs története. A spektákulum színpadán tülekedő látszatesemények a nézőközönségnek nem élményei, ráadásul gyorsan feledésbe is merülnek, amint a spektákulum féktelenül pulzáló gépezete mindig újabbakat lök a helyükre. A valóban megélt dolgok viszont nem kerülnek semmiféle viszonyba a társadalom hivatalos visszafordíthatatlan idejével, valamint szöges ellentétben állnak ezen idő fogyasztási melléktermékének pszeudociklikus ritmusával. Az elkülönült mindennapi élet egyéni tapasztalata így nélkülözi a nyelvet, a fogalmakat és a kritikai hozzáférést tulajdon múltjához, amelyet sehol nem tartanak nyilván. Közölhetetlen. Nem értik meg, elfelejtik, a feledhető hamis spektakuláris emlékezete javára.

158. A spektákulum, a történelem és az emlékezet bénultságának, a történelmi időben gyökerező történelem odahagyásának jelenvaló társadalmi szerveződése maga a hamis időtudat.

159. Hogy a munkások az idő-áru "szabad" termelőivé és fogyasztóivá legyenek kénytelenek előlépni, először is erőszakkal el kellett venni tőlük a saját idejüket. Az idő spektakuláris restaurációja csakis a termelők e kezdeti kisemmizését követően vált lehetségessé.

160. A munkában jelen lévő, elvitathatatlanul biológiai elemet — amely világosan megmutatkozik az álom és ébrenlét természetes ciklusától való függésben, vagy azon jelekben, amelyek az egyéni idő visszafordíthatatlanságát mutatják egy élet elkopása során — a modern termelési rendszer egyszerűen másodlagos tényezőként kezeli; s mint ilyet, figyelmen kívül hagyja a hivatalos diskurzus, amely a rendszer mozgását, illetve azon fogyasztási trófeákat kíséri, amelyek megfoghatóvá teszik ezt a szakadatlan diadalmenetet. A néző, világa hamis forgásközéppontjába láncolván, az életét nem tapasztalhatja meg mint a megvalósulás és a halál felé való utazást. Aki lemondott arról, hogy élje az életét, a halálát sem lesz képes halni soha. A különböző életbiztosítási reklámok pusztán azt sejtetik, hogy bűnös gondatlanság anélkül elhalálozni, hogy előtte ne ellentételeztük volna a rendszer számára az ebből származó gazdasági veszteséget; az "American way of death" hirdetései pedig csak arról győzködnek, hogy az életnek milyen sok látszatát lehet fenntartani a halállal való személyes találkozást követően. A reklámbombázás többi frontján pedig szigorúan tilos megöregedni. Aki él és mozog, jól kell, hogy sáfárkodjon az ifjúság feltételezett "tőkéjével" — amely, még ha csak úgy tessék-lássék használjuk is fel, sosem kelhet versenyre a pénzügyi tőke időtállóságával és felhalmozhatóságával. A halálnak ez a társadalmasult hiánya egy az élet társadalmasult hiányával.

161. Az idő, mint azt Hegel kimutatta, szükségszerű elidegenedés - az a közeg, amelyben a cselekvő alany önmaga elvesztésén keresztül valósul meg: azért lesz mássá, hogy önnön igazsága lehessen. De épp az ellenkező érvényes arra a ma uralkodó elidegenedésre, amelytől az elhidegült jelen termelője szenved. Ebben a térbeli elidegenedésben a társadalom az alanyt, radikálisan elkülönítve tevékenységétől, amelyet elrabol tőle, valójában a saját idejétől különíti el. Éppen ez a - lényegében meghaladható - társadalmi elidegenedés tiltotta és fagyasztotta be az időben élő elidegenedés lehetőségét és kockázatát.

162. A szemléleti pszeudociklikus idő frivol felszínén egymást kioltó és egymásba olvadó múló divatokkal szemben a kor nagy stílusa mindig abban mutatkozik meg, amit a forradalom nyilvánvaló és titkos szüksége vezérel.

163. Az idő természetes alapja, múlásának konkrét tapasztalata azzal válik emberivé és társadalmivá, hogy az emberi lény számára létezik. Az időt ez idáig az emberi gyakorlat korlátoltsága és a fejlődés különböző fokain álló munka tették emberivé, egyben embertelenné: ciklikus idővé, illetve a gazdasági termelési rend elkülönült, visszafordíthatatlan idejévé. Az osztály nélküli társadalom és az általános történelmi lét forradalmi tervében a társadalmi időmérték elenyészik, és átadja helyét egyének és csoportok visszafordíthatatlan idejének — ennek a játékos folyamnak, amely átfogja a független, de egymással szövetséget alkotó időket. Az a kommunizmus valósul így majd meg az idő közegében is, amely "felszámolja mindazt, ami az egyéntől függetlenül létezik".

164. A világ már álmodik erről az időről; már csak tudatosítania kell, hogy valóban megélhesse.