Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Guy Debord A SPEKTÁKULUM TÁRSADALMA - VII. TERÜLETRENDEZÉS

2014.02.13

Guy Debord A SPEKTÁKULUM TÁRSADALMA

VII. TERÜLETRENDEZÉS

És aki olyan városnak lesz ura, amelynek a szabadság természetévé vált, és nem pusztítja el, várhatja, ahogy az fogja elpusztítani; mert ez a szó, szabadság, és a régi rend mindig jogot ad a lázadásra, sem az idő múlása, sem a kedvezések el nem feledtetik. És bármit tegyen is, bármiről gondoskodjék, ha nem szórja szét és nem távolítja el a lakosságot, a szabadságot és a régi rendet soha nem felejtik el…

Machiavelli, A fejedelem

165. A kapitalista termelési mód egyesítette a teret, amelyet többé nem korlátoznak a külső társadalmak. Az egyesítés egyben a banalizáció egyszerre extenzív és intenzív folyamata. Az absztrakt piaci tér számára tömegesen termelt áruk felhalmozódása, ahogyan elkerülhetetlenül porrá kellett zúznia az összes regionális és törvényi korlátozást, és a középkor összes testületi megszorítását, amelyek szavatolták a kézműipari termékek minőségét, egyben fel kellett, hogy számolja a helyek minőségét és függetlenségét. A homogenizáció hatalma alkotja a nehézfegyverzetet, amely minden kínai falat képes volt ledönteni.

166. Az áru szabad tere immár azért alakul és rekonstruálódik folytonosan, hogy mindinkább önazonossá váljon, hogy a lehető legközelebb jusson a tökéletesen statikus egyhangúsághoz.

167. Ez a társadalom, amely felszámolja a távolságot mint földrajzi jelenséget, belülről hozza létre azt, a spektakuláris elkülönülés formájában.

168. Az áruforgalom mellékterméke, a fogyasztási cikként tekintett emberi helyváltoztatás, azaz a turizmus, végeredményben azt a szórakozást jelenti, hogy el is menjünk megnézni mindazt, ami banálissá lett. Elegendő gazdasági kérdésként kezelni a különböző helyekre történő utazásokat, és máris biztosítottuk e helyek egymással való felcserélhetőségét. A modernizáció, amely az utazásból kivonta az időt, egyben megfosztotta azt a tér realitásától is.

169. A társadalom, amely egész környezetét formálja, kifejlesztette a sajátos technikát, mellyel az így adódó feladategyüttes konkrét alapját - saját területét - munkálhatja meg. Urbanizmusnak nevezzük a módot, ahogyan a kapitalizmus kisajátítja a természeti és emberi környezetet, hogy - az abszolút uralomra való logikus hajlamának engedelmeskedve — saját, egyedi díszletévé alakíthassa, és immár legyen kénytelen alakítani a tér teljességét.

170. Az urbanizmusban mint az élet látható befagyasztásában kielégülő kapitalista szükségszerűség, Hegellel szólva, úgy jut kifejezésre, mint "a tér nyugodt egymásmellettiségének" abszolút uralma "az idő egymásutániságában való nyugtalan levés" fölött.

171. Ha a kapitalista gazdaság valamennyi technikáját úgy kell felfognunk, mint az elkülönítés operatív eszközét, akkor az urbanizmus esetében e technikák általános alapjának a kiépítésével van dolgunk: a talaj előkészítésével, amelyen majd bevetésre kerülnek — egyszóval magának az elkülönítésnek a technológiájával.

172. Az osztályuralom védelmét biztosítandó, az urbanizmus korszerűen látja el örök feladatát: fenntartja a városiasult termelés adta feltételek következtében veszedelmes tömeggé összeállt munkásság atomizáltságát. A szakadatlan küzdelem, hogy a munkásság találkozásának mindennemű lehetőségét kiküszöböljék, az urbanizmusban találja meg kedvenc terepét. Minden megszilárdult hatalom törekvése, a nagy francia forradalom tapasztalatából okulva, hogy szaporítsa az utcai rend fenntartására alkalmas eszközöket, végül magának az utcának a felszámolásában teljesedik ki. Lewis Mumford, A város a történelemben című könyvében, leírva az „immár egyirányúvá lett világot”, rámutat, hogy "korunk nagy hatótávolságú tömegkommunikációs eszközeinek birtokában a szélesen elterpeszkedő elszigeteltség már hatékonyabb módszerét nyújtja a népesség ellenőrzésének”. Ám az izoláció általános mozgásában — ami az urbanizmus lényegi valósága — meg kell valósulnia a munkások ellenőrzött reintegrációjának is, a termelés és a fogyasztás tervezhető szükségleteinek megfelelően. A rendszerbe integrálás érdekében úgy kell megragadni az izolált egyéneket, mint akik együttesen vannak izolálva. A gyárak és a kulturális központok, az üdülőfalvak és a modern lakótelepek, mind kifejezetten ennek a pszeudokollektivitásnak a céljait szolgálják, amely azután az izolált egyént egészen a családi sejtig kíséri, ahol a spektákuláris üzenetek vételére alkalmas eszközök általános elterjedése garantálja, hogy elszigeteltségét domináns képek népesítsék be — képek, amelyek éppen az izoláció révén kerülnek erejük teljébe.

173. Az építészeti innováció, amely minden ezt megelőző korszakban kizárólag az uralkodó osztály kedvét kereste, most először célozza meg közvetlenül a szegényeket. A lakhatás ezen új tapasztalatának formaszegénysége és mértéktelen elterjedése egyaránt tömeges jellegéből következik, amelyet egyrészt rendeltetése, másrészt a modern építési feltételek tételeznek. Az autoriter döntéshozás, amely a területet absztrakt módon az absztrakció területévé rendezi, nyilvánvalóan központi szerepet játszik a modern építési feltételek között. Ugyanaz az architektúra jelentkezik az elmaradott országokban is, amint megindul az iparosítás, mivel így alakítható ki a megfelelő terep az új típusú társadalmi lét meghonosításához. A küszöb, amelyet a társadalom anyagi hatalmának növekedése átlépett, illetve a késedelem, amely e hatalom tudatos uralásában mutatkozik, éppoly világosan jelennek meg az urbanizmusban, mint mondjuk a nukleáris fegyverkezésben, vagy a születésszabályozásban, ahol az öröklődés manipulációjának lehetősége már nem álom többé.

174. Elérkezett az idő, amikor a városi környezet önmagát számolja fel. A városok közvetlenül a fogyasztás imperatívuszainak engedelmeskedve zabálják fel, borítják el a „városi sitt formátlan tömegeivel" (Lewis Mumford) a vidéket. Az árubőség első szakaszának bevezető terméke, a személyautó diktatúrájának nyomait ott találjuk a tájon uralkodó autópályák képében, amelyek széthasítják a hagyományos városközpontokat, és tovább fokozzák a szétszóródást. Eközben a semmiből teremtett, autóparkolóval övezett szupermarketek — "elosztóüzemek" — efemer rácsa szervezi részlegesen újjá a városi szövetet; de a gátja vesztett fogyasztás e templomai maguk is a centrifugális erő játékszerei: amint agglomerációs övezetből előlépnek agyonadóztatott másodlagos központokká, a sorsuk az enyészet lesz. A fogyasztás technikai szerveződése azonban mindössze a leglátványosabb eleme az általános felbomlás folyamatának, amelyben a város végül önmagát fogyasztja el.

175. A gazdaságtörténet fejlődése, amelyet azelőtt teljes egészében a város–vidék ellentét mozgatott, mára sikerrel számolta fel mindkét pólust. A totális történelmi fejlődésnek pusztán a gazdaság független mozgását szolgáló jelenlegi bénultsága teszi, hogy város és vidék küszöbönálló eltűnése nem a megosztottságuk meghaladását, hanem egyidejűleg összeomlásukat jelenti. Város és vidék kölcsönös eróziója — eredménye annak, hogy elbukott a történelmi mozgalom, amely a létező városi valóság meghaladására volt hivatott — világosan tetten érhető lehulló törmelékeik eklektikus keverékében, amely a föld legiparosodottabb területeit borítja.

176. Az egyetemes történelem a városokban született, és a városnak a vidék felett aratott végső győzelme pillanatában vált nagykorúvá. Marx úgy vélte, a polgárság egyik legnagyobb forradalmi érdeme, hogy „a falut a város uralma alá hajtotta", mivel annak már a levegője is szabaddá tesz. De a város történelme – a szabadság története mellett – egyben a zsarnokság története is, az állami adminisztrációé, amely nemcsak a falut, de a várost is ellenőrzése alatt tartja. A város eleddig csak a történelmi szabadság csatamezeje lehetett - tulajdona nem. A város a történelem valódi közege, mert egyszerre testesíti meg a múlt tudását és a társadalmi hatalom olyan koncentrációját, amely lehetővé teszi a történelmi vállalkozást. A mai városrombolási hajlam így pusztán további mutatója annak, hogy mennyire késik az egyesülés, amelyben a társadalom újra megragadja a tőle elszakított erőket.

177. "...a falu viszont éppen az ellentett tényt, az elszigetelődést és egyedülállóságot szemlélteti." (A német ideológia). Az urbanizáció a városok lerombolásával egyfajta pszeudovidéket alakít ki, amelyben a régi falu természeti viszonyai ugyanúgy elvesznek, mint a történelmi város közvetlen - és közvetlenül megkérdőjelezett - társadalmi viszonyai. A mai "rendezett terület" lakókörnyezete, illetve spektakuláris ellenőrző mechanizmusai teremtette feltételek új, mesterséges parasztságot alkottak meg. A térbeli szétszórtság és a szűklátókörűség, amelyek mindig is akadályai voltak, hogy a parasztság önálló cselekvésbe fogjon és történelmi alkotó erővé váljék, ma ezeket a termelőket ugyanúgy jellemzi, mivel éppoly képtelenek befolyással lenni a világ mozgására, amelyet maguk állítanak elő, mint ahogy az agrártársadalom sem befolyásolhatta a munka természet adta ritmusát. Ám, amikor a parasztság, amely egykor a "keleti despotizmus" megingathatatlan bázisa volt, tudniillik éppen szétszóratottsága adott okot a bürokratikus központosításra, most a modern állami bürokrácia növekedésének termékeként áll elő, az apátiáját már történelmileg kell létrehozni és fenntartani: a természetes tudatlanság átadja helyét a tévút szervezett spektákulumának. A pszeudo- vagy technoparasztság "új városai" a legfényesebb, tájba vésett mutatói a fundamentumukat adó történelmi idővel történt szakításnak; mottójuk ez lehetne: "Itt ugyan soha nem történik semmi — és soha nem is történt." Meglehetősen egyértelmű, hogy éppen azért kezdik a történelmi hiány erői megtervezni a maguk kizárólagos tájképét, mert a történelem, amelynek a városokban kell megszületnie, még nem született meg.

178. A történelem, amely ezt az alkonyi világot fenyegeti, ugyanaz az erő, amely képes a teret alávetni a megélt időnek. A proletárforradalom az emberi geográfiának az a kritikája, ahol az egyének és a közösségek feladata olyan helyeket és eseményeket létrehozni, amelyek megfelelnek a saját munkájuk — és teljes történelmük — birtokbavételének. Az így létrejövő változó játéktérben, a szabadon megválasztott játékszabályok variációiban, minden új röghöz kötöttség bevezetése nélkül újra megtalálhatjuk a hely autonómiáját, s így visszakapjuk a valódi utazás és az autentikus élet lehetőségét, amely maga is mint egy teljes jelentését önmagában hordozó utazás nyílik meg előttünk.

179. Az urbanizmusról való legforradalmibb gondolat nem urbanisztikai, és nem is technológiai vagy esztétikai természetű: az a döntés, hogy teljes egészében újraformáljuk a területet, a munkástanácsok hatalma, a proletariátus államellenes diktatúrája, a végrehajtóhatalommal felruházott dialógus szükségleteinek megfelelően. És a tanácshatalom, amely csak akkor lehet hatékony, ha a létező feltételek összességét átalakítja, ennél kisebb feladatot nem is tűzhet maga elé, ha azt akarja, hogy elismerjék, és hogy a saját világában ismerjen önmagára.